Az óvodai éveim gyorsan elrepültek. Négy nap maradt meg az emlékeimben az ott eltöltött időről. 

Az első nap, amikor először találkoztam a társaimmal. Bemutatkozott az óvónő, majd játszottam egyedül. 

Sosem vágytam más társaságára. Mindig egyedül játszottam, még itthon is, pedig lett volna partnerem, az öcsém, 

de sosem akartam vele játszani, csakis egyedül lenni, játszani. A következő nap, amire emlékszem az óvodával kapcsolatban, 

az az, amikor játékból feleségül vettem egy gyönyörű kislányt. Nem tudom, hogy most vajon merre van, de azt tudom,

 hogy ő akkor csodálatosan nézett ki. A gyönyörű pofija, a gyönyörű barna haja és a kék szeme. 

A harmadik nap az már a vége felé volt. Megvertem egy óvodatársamat, aki akkor nagyon aljas volt. 

Elvette mindenkinek a játékát, azt hitte ő a főnök, én pedig behúztam neki, persze akkor semmi erő nem volt bennem,

 de sírt, vagy csak megjátszotta. Szaladt az anyjához, aki nem szólt semmit. Rámnézett, 

majd átöltöztette a "szegény" fiát és hazavitte. Az utolsó nap, a ballagás volt. 

Szép, elegáns ünneplőben untam végig az igazgató és a gondozók búcsúműsorát, aztán hazamentünk a családdal.

1999-ben kezdetét vette az iskola, amit szerettem, aztán átkerültem máshova, mert az előző sulit bezárták. 

Ott kifejezetten rüheltem azt a másfél évet amit eltöltöttem. Anyám sokat járt be. Nem én voltam a rossz,

 de mivel anyámnak mindent elmondhattam, így bemószeroltam az osztályfőnökömet, aki utált engem. Én is őt. 

Az első eset az volt, hogy megvert egy nagytermetű kínai, vagy japán osztályátrsam. Szóltam a tanárnak, 

aki azt mondta, hogy ne árulkodjak. Anyám bejött, majdnem megverte a tanárt, persze nem bántotta volna.

 Aztán azt mondta rólam a tanár, hogy úgy hazudok, mint a vízfolyás. Anyám megint bejött. 

És ezt követően, még háromszor megtörtént a "kellemes" látogatás, majd elvitt a suliból.

Később kiderült, hogy a tanárom azért utált, mert a család jó baráti viszonyba volt az igazgatóval.

 Ez érthető, hiszen a nagyanyám éveken keresztül itt volt konyhás. Minden tanár szeretett, 

kivéve az osztályfőnököt. Ő azért sem kedvelt, mert okos voltam és ezt nem én állítom. 

Történt egyszer, hogy lehetett angol szakköre jelentkezni, de a tanárom nem engedett, 

mert szerinte nem tudtam 45 percet nyugodtan ülni. Anyám ekkor is belátogatott az iskolába és végül 

mehettem angolra. 

Az első órán 3 pirospontot szereztem. Anyám büszkén mesélte ezt a tanáromnak, aki csak fintorgott. 

Irígy volt és gonosz. Szerintem még most is az, de ez már nem érdekel, mert hála neki, egy sokkal 

jobb iskolába kerültem, de csak három évre. Az ottani osztálytársaim örömmel fogadtak engem, köztük 

egy volt óvodatársam is. Ez a három év volt a legcsodálatosabb. Itt ismerkedtem meg mégjobban a zenével,

 itt tanultam meg focizni, itt voltam egy remek közösségnek, egy remek tagja.

Aztán eltelt három év, elköltöztünk és kőbányára kerültem. Itt három legrosszabb évemet töltöttem. 

Mintha egy más világba csöppentem volna. Távolinak éreztem a civilizációt és a tudást. Itt az volt a "menő", 

aki hülye volt sajnos. A tanárok zöme is visszamaradott volt és ettől kezdve elvesztettem a hitemet...