Megen hideg van

   - Megen elmúlt a nyár. Jön a hideg. Sőt, már mos’ hideg van. Megen hideg van. Mi a faszt csináljak, Pinti barátom? – zsörtölődött ivócimborájának az öreg Herczeg.

   - Csak azt, amit ilyenkor mindig – adta a megoldást Pinti. – Csinálj meg egy kis volumenű műsort!

   - Minden telet a sitten húzzak ki? Kezdem unni. Nem mintha rossz dolgom lenne bent, hiszen nem kell fűtésre költeni, adnak kaját, meg még ki is tisztulok, mert piát nem adnak a köcsögök.

   - Na, látod! Nem rossz a börtönkoszt, én is veled tartanék, csak az a baj, hogy nem bírom a bezártságot. Inkább a kocsmában melegszem… amíg el nem visz a májam.

   - Ahogy elnézlek, arra már nem kell sokat várni.

   - Ó, hogy szólítson magához a Mindenható! – mondá felháborodottságot színlelve Pinti.

   - Remélem, csak utánad Pintikém, csak utánad!

   Még egy ideig hasonló stílusban folytatta a két cimbora az épületes eszmecserét Pinti házának teraszán, aztán az öreg Herczeg lelépett, hogy még piálhasson egyet a Rigóban, mielőtt elindul, hogy megoldja a téli lakhatását.

   Összeszedte minden apróját, elkülönítette belőle a buszra valót, a maradékot pedig kirakta a kocsmapultra.

   - Na, Évikém, ennek most a valagára vágunk! – mondta a pultosnőnek úgy, mintha egy igazi gavallér volna.

   - Akkor téged sem kell majd úgy kivonszolni innen, mint a vágott disznót, mert ebből nem sok garatöblögetőre futja – állapította meg Évi.

   Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Tepec, Herczeg egyik nagybecsű szesztestvére.

   - Szevasz Herczeg!

   - Szia Tepeckém! De jó, hogy jössz! – örvendezett Herczeg az anyagi probléma megoldásának. Még meg is ölelgette.

   - Mi van veled cimbora? Most mondta meg a doki, hogy nem vagy rákos? Vagy minek köszönhető ez a kitörő életöröm?

   Az öreg lókötő nem mondta meg, hogy miben utazik.

   - Miért? Nem lehet jókedvem? Csak örülök, ha egy jó haverral futok össze, ennyi az egész – válaszolta. Magában viszont úgy számolt, hogy közösen elkisfröccsözik a maradék aprót, ettől a szesztestvér majd jól megkapja a kezdőlöketet, aztán onnantól az ő pénze kerül sorra, de lenullázásig. – Figyuzz, Tepec! Van még legalább tíz dózisra való pénzem, én ezt megosztom veled. De csak azért, mert annyira szeretlek. Na, mit szólsz?

   - Csapjunk bele, haver, mi bajunk lehet!

   Minden a számításnak megfelelően történt. Elfogyott mindkettőjük pénze, sőt, Tepec még egy rahedli hitelt is csinált, annyira belejött a tintázásba. Ha egyszer megjön a kedv, nehéz leállni. Még a pultot is csapkodták tenyerükkel, úgy nótáztak torkuk szakadtából, míg jóformán ki nem feküdtek.

   Miután alaposan kivigadozták magukat, Tepec hazavánszorgott, Herczeg pedig a Rigótól ötven méterre lévő buszmegállóba vonszolta magát.

   Mivel kiszámolta az időt, csak pár percet kellett várnia a buszra. Utoljára még meglátogatta a kocsmai budit, nehogy a tizenöt kilométeres zötykölődés alatt behugyozzon, míg be nem ér Nagykanizsára.

   Megérkezett a kanizsai buszállomásra, amit ő nemes egyszerűséggel csak parasztelosztónak hívott. Innen első útja a Stop kocsmába vezetett, inkább hugyozni, mint inni. Miután újra megkönnyebbült, kilépett a kocsmából, zsebre tett kézzel megállt és gondterhelt arccal körülnézett.

   - Nem is jó ez a gondokkal teli szabadság – beszélte meg önmagával. – Rendben, akkor irány szállást intézni!

   Kis idő múlva már ott ácsorgott egy „szabadnap miatt zárva” felirattal ellátott órásüzlet kirakata előtt. Rutinos volt az öreg Herczeg, nagyon jól tudta, hogy ha bent van valaki és úgy nyúlja le a cuccot, akkor az rablásnak minősül, őt meg úgy lesittelik, hogy még a műanyag lakat is rárohad. Így viszont csak egy piti lopás lesz belőle, amivel őt, mint notórius visszaesőt, csak pár hónappal fognak megvasalni.

   Megfogta a kirakat előtt lévő kukát és belevágta a kisebbik üvegfalba – azért az anyagi kárt sem kéne az egekbe küldeni, így jutott a választás a kisebbikre. – Várt néhány percet, de nem történt semmi. Se riasztó, se rendőrautó. Már kezdett attól félni, hogy egyszerűen csak hülyének fogják nézni, és mivelhogy nem tűnt el semmi, szankció sem lesz.

   Találomra, válogatás nélkül kiszedett a polcokról nagyjából tizenöt-húsz karórát, felpakolgatta mindkét karjára, majd elindult a rendőrség irányába.

   Miután megérkezett a kapitányság épületéhez, megállt a bejárat előtti lépcsőn, majd hangosan elkezdte reklámozni a frissen szerzett portékát.

   - Órát tessék! – kiabálta miközben befelé leskelődött, hogy mikor kapják már rajta, hogy bűnözik. – Olcsó az óra! Már húzza a karom, még ingyen is odaadom!

   Közben a rendőrök is végre tudomást szereztek az esetről, így maximum egy percig tarthatott csak a kofáskodás, mire megjelent mellette két járőr.

   - Herczeg! Már megint maga az? – kezdte az egyik járőr, mielőtt elindultak volna vele befelé a fogdára. – Na, jöjjön, ne vesztegessük az időt! Mi volt megint ez a műsor? Megint hideg van?

   - Megen hideg van. Tudja, drága biztos úr, engem sok éve szivat már ez a kurva éghajlati öv. – kezdte panaszos hanglejtéssel az öreg.

   - Ezt meg, hogy érti?

   - Hát úgy, hogy minden évben hozzászoktat a kellemes meleghez, a nyárhoz. A tavaszt és az őszt is faszán elviselem, és itt kezdődik a szivatás része a dolognak.

   - Akkor halljuk, ne kíméljen!

   - Ha mindig tél lenne, akkor folyamatosan kéne tüzelőről gondoskodnom. Így viszont, ebben a kibaszott váltórendszerben, mindig akkor jut eszembe a fűtőanyag, amikor javában szükség lenne rá. És mindig szembesülök a ténnyel, hogy nincs. Se fa, se szén. Tavasztól őszig ki a tököm gondol rá, hogy egyszer fűteni is kéne!? Mert én nem, az biztos.

   - Nem rossz eszmefuttatás – zárta le röhögve a társalgást a járőr, mert közben beértek a befogadó helyiségbe.

   A belszolgálat az öreg Herczeget további intézkedés végett átvette. A tárgyalás és ítélethirdetés gyorsítottban, néhány napon belül megtörtént. Minden karóra visszakerült a boltba, csupán a kirakatüvegben keletkezett anyagi kárt kellet levonni a nyugdíjból, így mindössze két és fél hónap letöltendő börtönbüntetés után már kint is volt az életművész Herczeg.

   Első útja, mint törzsvendégnek, természetesen a Rigóba vezetett, ahol éppen Pinti támaszkodott a pultra egy sör mellett.

   - Szevasz Pintikém!

   - Szevasz Herczeg! – ölelgette egymást a két haver.

   - Hogy-hogy nem sikerült kitelelned? – kérdezte Pinti. – Hiszen még csak most lesz karácsony.

   - Ne is mondd! – felelte panaszosan Herczeg. – Be fog fagyni a valagam. Mindjárt olyant mondok, hogy még picsa is lesz benne. Annyira ideges vagyok. Bocsánat a kifejezésért, Évike Drága! – fordult oda tisztelettudóan a pultosnőhöz. – De tudja, a gondok. Állandóan a gondok.

   - Akkor most mi lesz? – kérdezte Pinti.

   - Az lesz, cimbora, hogy úgyis jön a karácsony, összeszedek néhány havert és intézek nekik fenyőfát. Izé… karácsonyfát.

   - És mi a terv?

   - Idefelé a buszon már kiagyaltam, hogy kihez kell menni, lopni, hogy ne csak lelegyintse a dolgot, hanem nyomjon is fel. Elvégre tényleg csak öt-hat fenyőről van szó. Szóval egy igazi, zsugori parasztot kell meglopni. Nekem fa nem kell, elcipelni sem akarom onnan, ezért kellenek a haverok. Ők hazaviszik a családnak, én pedig otthagyom a helyszínen a régi, sorállományból maradt katonai kimenőtáskámat. Névvel, lakcímmel. Na, mi a véleményed? Elég pitiáner az ügy?

   - Zseniális vagy, barátom. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ettől bekaszniznak majd a maradék hideg hónapokra.

   - Pintikém! – csapkodta magabiztosan Herczeg a barátja vállát. – Kurvára sokszorosan visszaeső volnék, vagy mi. Nem tudod?

   - Hát, igen. Azért jó, hogy ilyen faszán ki tudod számolni, hogy miért, mennyit akarsz kapni.

   A bűnesethez szükséges haverokat nem kellett begyűjtenie az öregnek, mivel estig mulatozott a csehóban, ahová addigra begyűjtötték azok saját magukat.

   Az öreg Herczeg felvázolta a tervet az együttműködő ügyfeleknek, majd záróráig nótázva piáltak - hát, igen… ez van, ha megjön a kedv, nagyon nehéz leállni. - Miután szegény Évi alig tudta söprűvel kikergetni őket, hogy be tudjon zárni, a legnagyobb titokban elindult a bűnbanda, hogy véghezvigye gaztettét. A pultos Évin és a többi kocsmatölteléken kívül senki nem is tudott róla. Esetleg csak a közben hazaszivárgott vendégek családtagjai.

   Két-három óra elteltével túl voltak a terv végrehajtásán. Herczeg és a haverok hazatámolyogva, a karácsonyfák meglovasítva, a kimenőtáska – névvel és lakcímmel – otthagyva.

   Másnap reggel a helyi falufelelős ébresztette Herczeget, aki erre meg is lepődött rendesen. Még gondolta is magában: „Hogy a picsába, hogy ilyen gyorsan ment minden? Talán a begőzölt paraszt már hajnalban kiszúrta, hogy meg lett károsítva? Mindegy, a lényeg, hogy már a ma estére is meglesz az összkomfort.”

   Annak rendje és módja szerint újra megtörtént a gyorsított eljárás, nem sokkal nagyobb kármegállapítással, mint az órás buli esetében. Herczeget pedig ennek jutalmaképpen, újra bevarrták.

   Amint szabadlábra került, az első útja – mivel még mindig törzsvendégnek számított – ugyancsak a Rigóba vezetett. Megállt a pult előtt, benyúlt a szatyrába és előhúzott egy csokinyulat.

   - Fogadja ezt el tőlem, Évike Drága! Mégiscsak húsvét van!