A Kisvadász söröző a város egyik kívül eső részén helyezkedik el. Lakóházak vannak erre is, de lényegesen kisebb a forgalom, mint mondjuk a belváros környékén. Meccs után persze más a helyzet. A Sóstói Stadionból hazafelé menet sokan beugranak biliárdozni, csocsózni, játékgépezni, vagy éppen csak inni, a Videoton győzelmére avagy vereségére. Ez a nap is ilyen volt. A stadion irányából nyakukban piros-kék sálat viselő fiatalok (és idősebbek) hada záporozott a kocsma felé. Legtöbbjük már illuminált állapotban érkezett, csak néhány józanabb embert lehetett látni. Ezek játszották a védelmező szerepét, ha netán összetűzésre került sor. Egyelőre azonban nem lehetett észrevenni erre utaló jelet. A szurkolók együttes erővel, egymást túlordítva kántálták a klub jól ismert mondókáit és indulóját.
   Annamária épp eznap szánta rá magát a kikapcsolódásra. Ez még ugyanazon a délutánon történt, amikor oly mogorván, dúlva-fúlva elváltak édesanyjával. Annamária az asszonytól jövet nem hazafelé vette az irányt, hanem a hozzá közel fekvő sörözőt célozta meg. Már messziről látta, milyen eszement estét választott, ennek ellenére nem tántorodott el. Lányok is voltak a tömegben, ezért úgy vélte, semmi baja nem származhat abból, ha ő is csatlakozik a vendégsereghez.
   Tisztes távolból követte őket, de határozottsága csak a söröző bejáratáig tartott. Ott megpillantotta a kinti asztaloknál helyet foglaló társaságot, hallotta harsány nevetésüket, élénk beszélgetésüket, ettől elbizonytalanodott. Biztos, hogy itt van a helye, ebben a közegben? Aztán mégis úgy döntött, hogy igen, jó helyen jár. Nem lehet olyan vészes, hiszen ezek is csak szórakozni vágyó emberek, pont úgy, mint ő. Elhaladt hát az asztalok mellett, és belépett a szurkolók után.
   Odabent harsogott a zenegép, rikácsoltak, kiabálva beszéltek, röhögtek a népek. Nemigen lehetett eldönteni, ki kihez tartozik. A legtöbben ugyanazon dolog miatt gyűltek össze: nyert a város bajnokesélyes futballcsapata, így tovább menetelhet a kupasorozatban. Ezt meg kellett ünnepelni.
   Annamária ugyan nem volt naprakész követője e sportágnak, de Székesfehérvár lelkes tagjának érezte magát. A megye székhelyének ilyesféle sikerei mindig is büszkeséggel töltötték el, még ha nem is mutatta ki. Nőttön-nőtt benne a vágy, hogy most végre ország-világ elé tárja érzéseit.
   Utat tört magának a pulthoz, amúgy a maga szerény, visszafogott módján. Páran nem vették jó néven a tolakodást, szúrósan néztek rá, de a következő pillanatban szerencsére mindig közbe jött valami, ami elvonta figyelmüket az incidensről. Annamária sikeresen eljutott a kiszolgálás helyéhez, ám a csaposra még várni kellett. A pult mögötti tér üresen tátongott.
   Ekkor mély, kellemes férfihang ütötte meg a fülét, egészen közelről, már-már bizalmasan.
   - Marha jó, nem? Az ember szeretne egy jót mulatni, és még ki sem szolgálják. Mindjárt elhúzok, keresek egy másik helyet.
   Annamária félénken elmosolyodott. A harmincas éveiben járó férfinak nem csak a hangját, a kinézetét is vonzónak találta. Izmos felsőteste vonta legelőször magára a figyelmét, melyen inget és farmerkabátot hordott. Feszült rá mindkettő, csaknem úgy nézett ki, mint egy kidobó ember. Sima arca izgatottságról árulkodott; mintha ráöntötték volna, és többé le nem vethetné. Annamária talán azt az egyet találta rajta kifogásolni valónak, hogy rövidre nyírt haját felzselézte. Ez valahogy nem illett a képbe. Amúgy minden más tekintetben megnyerő fickónak tartotta, akivel érdemes lenne talán közelebbről is megismerkedni.
   Kisvártatva fiatal, csinos nő jelent meg a pult mögött, enyhén kipirult arccal.
   - Bocsánat, csak… - kezdte zavartan, majd elhallgatott. A várakozó vendégek tekintetét látva úgy döntött, nem bocsátkozik magyarázkodásba. Úgyis sejtik, mit csinált abban a tizenöt percben, míg távol volt.
   - Adhatok valamit? – kérdezte természetességet erőltetve a hangjába.
   - Hát, ha már így előbújtál, kérünk két korsó sört – és Annamáriára pillantott, aki megszeppenve mosolygott, akár egy szűzleány az első adandó alkalom előtt.
   A csapos nő máris ugrott, hogy kiszolgálja őket. Két perc múlva a pulton állt a két korsó, habzó ital.
   Annamária kezdett rosszul lenni a gondolattól, hogy azt neki mindet fel kell hörpintenie. Márpedig nem akart udvariatlan lenni, ha egyszer megkínálták. Otthagyni meg főleg nem, hiszen drága mulatság manapság a sörözés, bárki pénzéből is folyjon.
   - Jut eszembe, milyen bunkó vagyok! – csapott a homlokára a férfi – Így, ismeretlenül letámadlak, és még csak be sem mutatkozok… - azzal kezet nyújtott, amit Annamária meg is szorított, majd így folytatta: - Kovács Attilának hívnak, és ehhez a kis közösséghez tartozom. Mármint ezekhez – mutatott a háta mögött viháncoló fiatalokra. Annamáriában egy világ omlott össze. Tehát ezekhez tartozik? Ő is velük van?
   Attila, mintha kitalálta volna a gondolatait, ezt mondta: - Nem kell ám annyira megijedni tőlük. Lehet, hogy kissé zajosak, néha hülyék, de attól még jó emberek.
   Annamária kényszeredetten mosolygott.
   - Látom, nem vagy valami beszédes kedvedben – folytatta rendületlenül Attila – De sebaj, oldódni kell, majd belejössz. Kezdetnek igyuk meg a sörünket!
   Meg sem várva a reakciót, felemelte a sajátját, és belekortyolt. Letörölte szájáról a habot, majd újra megszólalt: - Ugye, ittál már életedben alkoholt? Mert ha ez az első eset, kicsit ki fog ütni ez a korsó.
   Erre már felelt Annamária: - Ittam már többször is. Nem vagyok hozzászokva, de ittam már.
   Attila színpadiasan eltátotta a száját.
   - Hú, hogy neked milyen szép hangod van. Beszélj csak még, örömmel hallgatlak.
   Annamária fülig pirult a bóktól. Nem tudta, mit reagáljon, ezért, oszlatva zavarát, megragadta a korsó fülét, és nagyot kortyolt az italából.
   - Azt a mindenit! – lelkendezett Attila – Te aztán tudsz inni. Mintha erre születtél volna.
   - Az azért túlzás – válaszolt Annamária, azon agyalva, mi okosat mondhatna erre. Végül kitalálta: - De azt hiszem, meg tudnám szokni hosszútávon.
   - Ez a beszéd! – csapott a vállára Attila, mintha a legjobb barátja lenne – Hiszen egyszer élünk, ne pocsékoljuk el a lehetőséget!
   Ekkor csinos szőke lány lépett kettejük közé. Bizalmasan Attilához hajolt, valamit súgott a fülébe, majd ismét elvegyült a társaságban.
   A férfi fülig pirult. Annamáriának kétsége sem támadt, mifélét mondhatott neki a lány. Szép volt, szőke hajába barna melírcsíkokat tetetett. Kerekded babaarca, pisze orra az ellenkező neműek közül nyilván sokakban megmozgatott valamit. És, ami talán a legfontosabb: életrevaló volt, talpraesett, ügyes, megállta a helyét bizonyára a legtöbb területen. Hogyan is gondolhatta, hogy ő, Tóth Annamária, a maga szerény, szürke egérkisasszony mivoltával, versenybe szállhat egy ilyennel?
   Korsója lassan kiürült. Attiláé úgyszintén. A férfi kérdőn nézett a szemébe, és az üres poharakra mutatott. Annamária húzódozott, a fejét rázta, de Attila a pultos nőhöz fordult.
   - Kérünk még kettőt!
   Annamária már így is érezte, fejébe szállt az ital. Szédült, ráadásul vizelnie is kellett. Ennek ellenére úgy döntött, hagyja, hogy szabadon sodorja magával az ár. Nem akart mást, csak ellazulni. Hát nem pont ezért jött ide? És még egy fillért sem kellett fizetnie… eddig.
   Amikor a korsók ismét megtelve álltak előttük, a csinos szőke lány visszatért. Ezúttal egyenesen Annamária felé tartott. Szeme szikrákat szórt, láthatóan dúlt-fúlt haragjában. Annamária megijedt.
   - Te kis ringyó! – kiáltott, teljesen kikelve magából. A söröző összes vendége a jelenet irányába fordult. – Hogy van a pofádon bőr?! Elveszed más élete szerelmét? Majd megmutatom neked, kivel szarakodjál!
   Azzal, kissé imbolyogva megiramodott, mint a puskából kilőtt golyó. Annamária nagy szerencséjére Attila még idejében közbelépett. Elállta a lány útját, mielőtt az keze közé kaparinthatta volna áldozatát.
   - Te is őt véded? – sipítozott a lány – Hát vele vagy? Akkor baszd meg! Na, mire vársz? Itt van, baszd meg!
   Öklével hisztérikusan a férfi mellkasát verte, aki hagyta, hadd tombolja ki magát. Szép lassan csillapodott is a vészjósló előszél, és a lány morgolódva, halk szitkokat szórva tovább állt, karján egy vele egykorú fiúval, aki minden bizonnyal igyekezett kihasználni a helyzetet, és otthon majd jól megvigasztalja a feldúlt teremtést.
   Hamarosan visszaállt a régi rend, a tömeg figyelmét ismét a mókázás kötötte le. Csak Annamária és Attila számára nem jött már vissza ugyanaz a hangulat. A férfi maga elé meredt, közben próbálta mentegetni a helyzetet.
   - Tudod, ez egy ilyen lány. Amelyik férfi szóba áll vele, és egy kicsit is szimpatikus neki, azt meg akarja szerezni magának. És ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, akkor ez történik. – Bűnbánóan Annamária szemébe nézett, majd így folytatta: - Kérlek, ne haragudj, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak! Nem akartam. Mit szólnál hozzá, ha itt hagynánk ezt az egészet, és elmennénk egy kicsit sétálni? A levegő most hatásos lenne.
   Annamária faarccal nézett rá. Tudatában volt, mi történik körülötte, de reagálni nem maradt ereje. A másfél korsó sör, amit ez idáig elfogyasztott, megtette a hatását. Úgy érezte, ha most feláll, menten összecsuklik.
   Attila látta rajta, hogy szenved, ezért igyekezett barátságosnak lenni.
   - Ne félj, majd segítek, támogatlak. Nyugi, én is így kezdtem. Először szerintem mindenki. De majd belejössz.
   És cinkosan a lányra kacsintott, majd a kiszolgáló kisasszonynak intett, hogy fizetni szeretne. Miután ez megtörtént, Attila elköszönt a barátaitól, egyesével kezet rázott mindenkivel, akit ismert, majd hangosan „Jó éjszakát” kívánt, és Annamáriát átkarolva távozott a kocsmából.
   Annamária körül forgott a világ. A hűvös esti szél jóleső borzongással töltötte el. De még ennél is jobban esett neki az erős férfikar, mely őt támogatta. Ritkán volt ilyen odaadásban része, ezért úgy gondolta, kiélvezi a nap minden hátralévő percét. Aztán másnap jöjjön, aminek jönnie kell.
   Furcsa mód tudatánál volt, bár járását kissé bizonytalannak érezte. Hallotta Attila mélyen csengő hangját, értette is, mit mond a férfi, de reakciója mindössze egy-egy erőltetett bólogatásban bontakozott ki.
   Hosszú sétát követően lépcsősor következett, melyen egész ügyesen felkaptattak, együttes erővel, majd a vaskos kapu erőteljes csattanással kinyílt előttük, és még hangosabban becsukódott mögöttük. Lifttel mentek fel a harmadikig. Így volt a legbiztosabb a feljutás. Aztán egy Annamária számára idegen lakásban kötöttek ki. A lánynak csak most esett le: nem az ő otthonába tartanak. Eddig ugyanis meg volt győződve az ellenkezőjéről. Tiltakozni akart, de rájött, nem lenne túl sok értelme. Haza úgysem fog kerülni a nap folyamán, akkor meg mi haszna kapálózni? Hagyta, hogy az erősebbik nem képviselője határozza meg a dolgok további menetét. Elvégre, ő itt a férfi.
   Attila élt is a sors által felkínált lehetőséggel. Sebesen megvetette a másfél személyes ágyát, melyben két ember szűkösen, de elfért. Miután végzett, lesegítette Annamáriáról a kabátot, a pulóvert, majd maga is gatyáig vetkőzött.
   Annamária úgy állt ott, mint egy fabábu. Hol ide, hol oda nézett, de valójában nem sok életjelet mutatott. Nem is érezte magát élőlénynek ebben a pillanatban, csupán egy lélektelen falevélnek, mellyel kedvére játszadozhat a riogató őszi szél.
   A férfi megragadta a karjánál fogva, és szelíden az ágy felé vonta. Megsimogatta a haját, majd ajkához tapasztotta ajkát, forró csókot lehelve. Annamária hagyta, sőt, gyengéden viszonozta is a közeledést. Ujjaival Attila karizmait markolászta, ettől kölcsönösen izgalomba jöttek. Lassan a blúz és a melltartó is a földre hullottak, láttatva a kerekded, ám nem túl nagy melleket. Attilának nem is kellett nagyobb, sem szebb, rögtön rájuk tapadt, akár egy vérszívó pióca. Annamária akaratlanul felnyögött a gyönyörtől. Alsó ajkába harapott, minden izma megfeszült. A férfi egyre kevésbé törődött azzal, hogy gyengéd maradjon. Vad csókokat osztogatott Annamária minden testrészére. Amikor a hasához ért, lehántotta a lányról a bugyit, és kajánul vigyorogva maga is teljesen csupaszra vetkőzött. Annamáriát apró lökéssel az ágyra fektette, majd felkúszott rá, a szemébe nézett, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Annamária a következő pillanatban érezte, ahogy a férfi nemi szerve érzéki lassúsággal behatol, kezdeteként egy kiadós, vad kalandnak, melynek tanúja rajtuk kívül csak a szobára sápadt fényt bocsátó holdkirálynő, na meg hű alattvalói, a csillagok voltak.