Mámoritó jövő 

                                                 1.Fejezet.                                           

Minden ember hiszi, hogy egyszer minden jobb lesz. Reménykednek, hogy másnap reggel szebb napra ébrednek, de jó pár embernek soha nem jön el az a bizonyos nap. Hisznek benne és vágynak is rá mindennél jobban, de egy idő után rá kell jönniük az igazságra. Arra, hogy soha nem jön el az a bizonyos reggel, néha elég közel vagyunk hozzá, már szinte célba érünk, de valami mindig a sötétségben tart minket.

Egy nyugodt nyári éjszakán a teraszomon dohányzok és nézem Budapest fényeit. Tökéletesen lehet látni az egész pesti rakpartot, a Duna folyását és minden ablakom a parlamentre néz. Szép kilátás az biztos. Volt egy pár ember rajtam kívül, aki szeretett volna ebbe lakásba költözni. Politikusok, üzletemberek, még valami külföldi színész is meg akarta venni lakást, egyszerűen minden gazdag ficsúr ebbe a luxus tetőtéri ingatlanban akart lakni.

Még az újságok is írtak erről az épületről, már olyan cikk is jelent meg, hogy ki költözhetett Budapest egyik legdrágább ingatlanjába.

Beleszívok egy nagyot a cigimbe, majd tovább nézem ezt a gyönyörű várost, ahol felnőttem. Furcsa érzés ismét itt lenni. Jó pár évig még a város közelében sem voltam, nem volt semmi olyasmi amiért vissza kellett volna jönnöm. Most pedig nagy tervekkel, álmokkal és célokkal jöttem vissza. Az a érzésem, hogy ezen nyáron sok minden fog történni. Elnyomom a cigimet a hamutálcába és elteszem magam holnapra.

Másnap reggel a friss újságot olvasom. Látom a címlapon, megint a"titokzatos milliomosról˝ írnak. Nem tudom honnan, de sikerült valahonnan az életkoromat nagyjából belőniük. 25-30 év közi teszi az újságíró. Ezt jól eltalálta, mert 25 vagyok és azt is, hogy férfi vagyok, de aztán amennyi hülyeséget összehordott az felháborító. Ma azt nyomozta ki, hogy valami gazdag nemes család sarja vagyok, ezért tudtam ilyen könnyen megszerezni mások elől az ingatlant. Hihetetlen, hogy a mai bulvár újságok mennyi hülyeséget össze tudnak irkálni. Persze valamivel el kell adni a lapokat, de ennyi hazugsággal már egy kicsit túlzás. Engem nem zavar az érdeklődés, sőt élvezem, hogy ennyire érdekli a népet, hogy ki lehetek.

Miután felöltözök és rendbe teszem magam úgy döntök, hogy elmegyek a közeli kávézóba inni egy tejes kávét. Mióta ide költöztem egy hete minden reggel ezt csinálom. Kellemes szolid kávézó. Leülök egy pulthoz közeli asztalhoz.

- Jó reggelt - köszöntöm a fiatal pincérlányt.

- Nem inkább jó napot? - kérdezi jó kedvűen,a szőke hölgy.

Bohém mosoly jelenik meg az arcomon, amúgy jogos a kijavítás. Délután már elég furcsa jó reggellel köszönni.

- Szokásos tejes kávét kéri? - kérdezi mosolyogva. Látom a pulton a rólam szóló újságot.

- Igen, és mit írnak ma? Mutatok a fejemmel az újságra.

- Ismét a titokzatos milliomosról írnak, aki ide a közelbe költözött abba a luxus lakásban.

- Ma reggel minden újság róla ír? Olvastam otthon egy másik napilapot és ott is róla írtak.

- Úgy néz ki, hogy elég felkapott téma lett. És a legjobb, hogy mindennap más írnak róla, például ebbe most azt írják az életkora 25-30 közt van és valami jó menő netes vállalkozó.

- Látom, kegyed igazi szakértője a témának.

- Csak olvasgatok - feleli mosollyal a száján, majd elém teszi a kávémat – Egészségére!

- Köszönöm - mosolygok vissza rá.

Ráérősen kortyolgatom a kávémat, mikor egyszer csak egy durranást hallok. Ijedten nézek magam mögé és a legrosszabb dolgok jutnak az eszembe. Megnyugodok, hogy senki semmi rosszat nem készül tenni. Mikor fordulok a pult fele, akkor veszem észre, hogy csak a kávéfőző füstölt el.

A lány próbálja maga körül ellegyezni a füstöt, én odaugrok és kihúzom a kávéfőzőgép zsinórját a falból mielőtt még nagyobb baj lenne.

- Köszönöm - a lány elindul az ajtó irányába kiszellőztetni.

- Legközelebb hívjon inkább egy szerelőt a használt dolgokhoz - még mindig kicsit dolgozik bennem az adrenalin. Észre is veszi a lány és csodálkozik. Kifizetem a kávét és lelépek.

Otthon vagyok arra gondolok, hogy felhívom a régi ˝bizalmi emberemet˝, Attilát. Ő volt a legjobb gyerekkori barátom, ismerjük egymást már 7 éves korunk óta. Még első osztályban találkoztunk és az óta is jóban vagyunk. Soha sem vesztünk össze. Úgy tudom, érettségi után elment cukrásznak. Haza jövetelem másnapján vettem egy telefont és egy előfizetést két éves hűség idővel. Miért vettem meg? Tényleg ilyen hosszútávra terveznék? Valahol talán még megvan a régi telefonszáma. Megpróbálom felhívni hátha el tudom még érni. Beütöm a számát és elindítom a hívást. Kicsöng, ez elég meglepő, mert már jó pár éve nem hívtam fel. Milyen jó, hogy megtartotta a számát. Csörög, csörög, de nem veszi fel. Majd később újrapróbálom, úgy sincs mit csinálnom, mert még egy hetet vagyok itt Pesten és ma már nem tervezek sehova se menni. Délután olyan négy fele fekszek a kanapén és unatkozok. Egész nap pihentem, de most már eléggé unalmas ebben a lakásban egyedül. Mondjuk nem olyan hatalmas, mint írják, mert van benne két hálószoba, két fürdő, egy nappali és egy étkező konyhával összekötve. A nappali a legjobb, mert hatalmas ablak nyílik a Dunára és tisztán lehet látni az Erzsébet hidat, a hálószobám ablakai is a Dunára néznek, de annak már nincs olyan jó kilátása. A másik hálószobának még ablaka sincs, szóval egyik végletből megy a másikba a lakás. Van egy olyan érzésem, hogy ezt lehetne irodának is használni, de nem igazán érdekel. Bár nem olcsón bérlem, de én jól érzem magam benne. Hmmm, fel kéne hívnom megint Attilát, hátha felveszi. 3 csörgés után végre felveszi: - Halló? - szól bele fáradtan. - Szevasz, bajnok! De örülök neked! - Jaj szevasz Benjámin! Alig ismertem meg a hangodat. Mi van veled? - kérdezi Attila a szokásos módján. Kicsit összevissza jár a feje megint, hallom a hangjából. - Semmi különös. Most jöttem vissza egy hete. Veled mi van? - Semmi. Meg vagyok, dolgozgatok. - Dolgozol? Hahaha! Mégis mit? - közben hallom, hogy már valaki hívja a háttérből!

- Hát cukrász vagyok! Figyelj! Bocs, de mennem kell, később nem futunk össze? - Persze, összefuthatunk. Meddig dolgozol? Jól esne egy kis sütemény. - Hétig. Ugorj be! Átküldöm sms-ben a címet. - OK, akkor majd később. Csá. - Rendben, csá-csá. Leteszem a telefont, és elmegyek egy kicsit rendbe szedni magam, felveszek egy farmert és egy kék galléros pólót. Nem akarok túl öltözni, mivel régi ismerőssel találkozok, így bőven meg teszi a farmer és a póló. Megkapom a címet és megyek a telefonomért taxit hívni. Pár perc múlva a sötétkék Mercedes taxi már a lépcsőház előtt áll. Ismerem már az autót hisz szinte az elmúlt egy hétben mindenhova ezzel mentem. Előre ülök. - Jó estét Ferenc - köszöntöm a sofőrt! - Üdvözlöm! Hogy van? - Köszönöm megvagyok. - Hova megy ma este? - Váci útra lesz a fuvar, van ott valami cukrászda. de a nevére nem nagyon emlékszem. - Majd megtaláljuk - mondja jókedvűen és elindítja az autót.

Kellemes kora esti időjárás van. A telefonomon látom, hogy lassan háromnegyed hét van. Ahhoz képest még van némi forgalom, de haladnak az autók. - Sok fuvar volt ma? - kérdezem Ferencet. - Nem panaszkodhatok, a reptéren tiszta bolondokháza volt - válaszol jó kedvűen az ősz hajú sofőr. - Legalább nem unatkozott. Ferenc már igazi régi motorosnak számít a szakmában több mint 30 éve dolgozik taxisként. Az igazi klasszikus taxi sofőr, aki mindennap borotválkozik, és mindig inget vesz fel, és élére vasalt nadrágot hord. Már elég régóta ismer, olyan 13-14 éves koromba találkoztunk először. Szüleimmel mentünk egy születésnapra, akkor találkoztunk vele először és aztán szinte mindig ő vitt minket mikor utaztunk.

Negyed óra utazás után érkezünk meg a kért címre. Kifizetem a fuvart majd elköszönünk egymástól, és kiszállok. A cukrászda ahová jöttem nem túl nagy, de viszonylag rendben van és a Westenddel szemben van. Ez az üzlet már akkor is itt volt szerintem mikor még Pesten voltam, sőt biztos vagyok benne mivel már nagyon régen voltam itt. Belépek a cukrászdába és már csak egy vendég van itt, aki igen jó kedvűen fogyasztja a krémesét. Majd egyszer csak hátul meglátom Attilát, épp valamiféle tepsi van a kezében. - Szép jó napot! - köszöntöm. - Benjámin! - felém indul a pult mögül. Jó pár kilót meghízott mióta nem láttam és a nagy haja is eltűnt. - Emlékszel a régi köszönésünkre? - kérdezem jókedvűen. - Valami rémlik - mondja mosolyogva. Felemelem a tenyeremet erre Attilának szinte rögtön eszébe jut, kezet fogunk és azt mondjuk:

- A HAJÓRA! - hála Istennek ezt a fura köszönést csak egy ember látta de ő se nagyon figyelt, mivel inkább a krémesét ette. - Nem hittem volna, hogy valaha is előkerülsz. - Én meg nem hittem volna, hogy valaha is cukrász leszel!. Vállat vonva így szól:

- Hát így alakult. Figyusz, nekem még hátul van egy kis dolgom, mivel most zárok! Kb. 10 perc és mehetünk. Addig kérsz valamit? - Egy tejes kávé jó lenne.

Beültünk egy közeli bár teraszára és kértünk egy-egy üveg Heinekent. Az órámra pillantok és látom, hogy még az este most kezdődik.. Nap már szinte teljesen lement, de az időjárás még kellemes. A Körúton nincs nagy forgalom. - Szóval cukrász lettél, de mégis honnan jött az ötlet? - Hát nem tudom. szeretek sütögetni aztán így alakult. - Mondjuk én mindig tudtam, hogy valami pék vagy valami ilyesmi leszel.

Mindketten elkezdünk nevetni ezen. - És veled mi újság? - Semmi, vagyogatok, most jöttem vissza kb. egy hete. - Az jó. Ezer éve nem láttalak, egyik napról a másikra eltűntél. - Látod előkerültem - aztán meghúzom a sörös üveget - és a csajokkal, hogy állsz bajtárs? - Komoly, tisztességes kapcsolatban vagyok 19 hónapja - mondja kicsit ironikusan és büszkén. - Gratulálok, akkor ezek szerint még mindig a komoly kapcsolatok híve vagy - mondom kicsit gúnyosan, mert én soha nem voltam a híve. - Köszi - és megcsörren a telefonja. Felveszi és hangjából némi félelem érződik. Rögtön sejtem, hogy az asszony az. Szinte csak ezeket a szavakat mondja Attila a telefonba: jó, rendben, nemsokára, megyek, bocsi. Én jókedvűen szórakozok rajta. - A nagy ő volt? - kérdezem viccesen. - Ja, a nagy ő - válaszol nevetve, és egy nagyot iszik a sörből - megígértem neki, hogy együtt átmegyünk a szüleihez. - Remek péntek esti program, gratulálok. Gondolom, odavannak érted.

Aztán belemerülünk a beszélgetésbe, sokat nevetünk, bár nem annyit, mint régen. De jó érzés ismét egy régi baráttal találkozni! A régi ismerősökről van szó. Valaki még tanul, valaki már dolgozik, valakinek már családja van, sőt van olyan is, akinek már gyereke van, de van olyan, aki ugyanolyan link, mint volt annak idején. De aki igazán érdekelne, arról persze nem esik szó. Mire észbe kapunk már lassan tíz óra van. Csak másfél óra hosszát beszélgettünk, de ez idő alatt Attilának volt egy jó pár hívása élete nagy szerelmétől. Úgy döntünk, hogy elköszönünk, inkább majd holnap találkozunk. Kifizetem a számlát. Aztán felállunk a teraszról és elköszönünk egymástól. Majd leintek egy taxit és visszamegyek a lakásomba. Esti zuhany után látom, hogy a szennyesláda már teljesen tele van, és az egész lakásra rá férne egy takarítás is. A ház adna takarítónőt vagy könnyedén vehetnék fel egyet, de nekem olyan kell akiben megbízhatok és ilyet nehéz találni. Gyorsan valakit kell találnom mert így lassan meg fog ölni a kosz.

Reggel ismét a közeli kávézóban kezdem a napomat. Az üzlet nem rég nyitott ki és én vagyok ma az első vendég. A fiatal, kedves pincérlánnyal ismét találkozok, aki mint mindig igen jó kedvű, de most látszik, hogy valami nagyon nyomja a lelkét, lehet a tegnapi incidens a kávéfőzővel. - Látom elég rossz szombat reggele van. - Eltalálta, épp tegnap este mondta a főnököm, hogy jövő héttől nem kell jönnöm dolgozni - mondja a fiatal lány letörten és közben pakolászik. - Hát, sajnálom. Az a főnöke, aki itt szokta tenni-venni magát? - Igen. - Ahhoz külön részvétem. Mondjuk, én örülnék neki, ha meg szabadulnék egy ilyen alaktól. - Kösz - a pincérnő arcán valami halvány mosollyal, de szemei még mindig könnyesek - örülnék is neki, ha lenne más munkahelyem. Ha nem lesz pénzem se munkahelyem, akkor ősszel nem tudom folytatni a tanulmányaimat. - Értem. - Mindegy nem akarom fárasztani a problémáimmal szombat reggel. - Nem fáraszt.

Ekkor eszembe jut, hogy a lakás már lassan kezd olyan lenni, mint egy háborús övezet. - Lehet, hogy tudnék kegyednek segíteni.

- Igen? - kérdezi megdöbbenten. - Aha. Nem mesze van itt a lakásom, és mivel egyedül élek így nincs senki, aki néha rendet tenne, meg kimosná a ruhákat. - Ennyire ügyetlen? - kérdezi nevetve. - Úgy nézek, ki, mint aki tud mosni meg ágyat bevetni? - Őszintén? Nagyon nem - már nevet.

Elmosolyodok és ezt mondom:

- Nézze tudom, hogy ennyi idősen a lányok nem szívesen vállalnak ilyen munkát, de szüksége van a pénzre, nekem meg a tiszta ingekre. - Az biztos, hogy jó lenne valami munka még átmenetileg is. - A pénz miatt ne fájjon a feje. Írja le egy papírra, hogy menyit keres és én ugyanazt a pénzt megadom. Látszik a lányon, hogy gondolkozik.

-Most a pénzen gondolkozik?

- Honnan...
- Csak tippeltem - vágok a szavába és kortyolok a csészéből - és remek kávét főz. Most már sokkal jobb kedve van a lánynak.

- Köszönöm, de miért éri ez meg önnek? -Van egy pár koszos ingem. Amúgy olyan öreg, perverznek néz engem, hogy így szedek fel fiatal lányokat? - kérdezem kicsit nevetve. - Nem, dehogyis - hebeg-habog és elpirul! - Nézze kedves. Hogy is hívják? - Viktória. - Drága Viktóriám! Látom, hogy bajban van, és én csupán szeretnék segíteni, mert megtehetem, más részt van egy csomó szennyesem. - Értem - döbben meg a lány.

- Bocsásson meg, de mennem kell! Adjon egy tollat és, leírom a címet és a számomat! Viktória oda adja a tollat, én pedig a ma reggeli újságot veszem elő, aminek a címlapján ismét a titokzatos milliomos van. Leírom a nevemet, címemet és a telefonszámomat a újságra, letépem azt a darabot és odaadom neki széles mosollyal a számon. Vissza adom tollat a lánynak és közben pénzt veszek elő és kifizetem a kávét. Felállok és elköszönök. Miután kilépek kávézóból, elkezdek hazafele sétálni. Út közben jó érzés fog el, hogy végre segíthettem valakin. Itt van Viktória, aki kedves, normális lány, Isten tudja honnan jött Budapestre, hogy tanuljon, és van egy szemét főnöke, aki valami mondva csinált indokkal meneszti. Eszembe jut, hogy rajtam annak idején senki se segített mikor egyedül maradtam itt Pesten. Közben észreveszem, hogy elfogyott a cigim. "Remek!" - kiáltok magamban mérgesen - "Most sétálhatok a legközelebbi dohánybolthoz".

Bemegyek, a legközelebbi ND - be, ahol lehet vásárolni dohányárut. Miközben sorba állok, azon gondolkozom, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Aki venni akar egy cigit az úgyis megveszi, mindegy hol árulják. Mások meg úgy védik a fiatalkorúakat a dohányzástól, hogy hát nem tudom menyire sikeres, de az előttem álló fiú biztos nincs 18 éves, és simán kiszolgálják. Ez az egész egy nagy baromság szerintem, nyilván a kormány így akar még több pénzt szerezni. Megveszem a fehér Dunhillt, majd távozok a boltból. Nem csodálom, hogy ennyi dohányüzletet rabolnak ki, hiszen sehogy sem lehet belátni az utcáról. Ez is nagyon hasznos dolog, biztosan így sokkal kevesebben szoknak rá a dohányzásra. Én, amióta itthon vagyok, egy hete már három rablásról hallottam, amit ilyen boltok ellen követtek el. Nagyban köszönhető valószínű ennek remek zárt ablakoknak. Miután megvettem a cigit, hazasétálok.

Az egész szombat délutánomat otthon töltöm a laptopom előtt. Netezek, de semmi különös dolog nincs fenn, nem úgy, mint régen. Régen mikor dolgoztam volt mikor szinte éjjel nappal az internet voltam összekapcsolva. Az üzeneteimet nézem, mikor valaki csenget a bejárati ajtón, felállok és megyek, hogy megnézem, ki az. Kinézek a kukucskálón és Viktóriát látom a kávézóból. - Szép jó napot! - köszönök neki az ajtóból. - Hamar ide talált? - Nem kellett útbaigazítást kérnem.

- Akkor könnyen ide talált - szám elé teszem a számat, hogy ne látszódjon a nevetés. Viktória arca közel se olyan mint szokott lenni, látszik, hogy valami baja van. Lehet a főnökével veszett össze? Amúgy is minek keresett most fel ilyenkor? Úgy volt, hogy majd csak a jövő héten beszélünk a munkáról.

- És minek köszönhetem a látogatását? - kérdezem a zavart lánytól.

- Elég csúnyán összevesztem a főnökömmel a tegnapi miatt - Viktória próbálja elmagyarázni, hogy mi történt, de elég zavaros a meséje.

- Próbáljon először is meg nyugodni! Jöjjön, igyon egy pohár vizet, majd mesélje el mi történt, rendben? - Nem szeretnék zavarni. - Nem zavar!

Ahogyan átlép a küszöbön a lány, látszik rajta hogy menyire elcsodálkozik a hatalmas nappalin a az újszerű konyhán, amiben van egy márvány étkezőpult, és persze a Duna-partra nyíló ablak, amiből tökéletesen lehet látni a parlamentet, csupa luxus. Amikor főzte a kávémat nem gondolta, hogy én vagyok az a ˝titokzatos milliomos˝akiről az újságok nap mint nap írnak.

Étkező pultnál hellyel kínálom Viktóriát, majd öntök neki egy pohár ásványvizet. Aztán bemegyek a nappali részhez, hogy elhozzam a dohányzó asztalról a doboz cigimet a laptop mellől. Majd visszaülök az étkezőasztalhoz, leülök a lánnyal szembe és rágyújtok.

- Kér egy szálat? - Igen, köszönöm - vesz a dobozból egy szálat, majd tüzet is adok neki az arany Dupont öngyújtómmal. - Szóval összevesztek? Ezen, hogy miért nem lepődök meg... - Megint kezdte a szokásos kötekedését, aztán felkaptam a vizet és beolvastam neki - utána meg szív egy nagyot a cigijéből. - Ennyi? - Hát nem igazán, mert aztán ő lekurvázott, én meg leöntöttem kávéval. - Az komoly! Akkor gondolom, nem kell már reggel dolgozni mennie. - Nem. Azonban a fizetésemet biztos elveszem, ami jár - mondja igen eltökélten. - Szerintem nem fogja odaadni, de ha meg oda is fogja adni, csak nagy könyörgés árán fogja. - De muszáj, hogy odaadja. Kell a pénz, ki kell fizetnem az albérlet részemet meg valamit enni is kell. Tudom, elég nehéz lesz, hogy kifizessem - elég lehangolóan mondja a lány. - Értem, és nem tud senki kölcsön adni? - Nem. Sajnos senkit nem ismerek városban, aki csak úgy tudna adni 100 ezer forintot kölcsönbe. - Értem - kortyolok egyet a pohár ásványvízből - Ajánlatomon gondolkoztál? - Igen és mivel nincs más, elvállalom. - Köszönöm, az életemet menti meg - mondom mosolyogva. - Inkább maga az enyémet - Ha gondolja, én adhatok kölcsön, persze csak is kölcsönbe - kicsit bohókásan hangzik a mondat a számból. - Köszönöm, de ezt már tényleg nem fogadhatom el. Már ez is túlzás - próbál udvariasan visszautasítani - nem lenne helyes. - Helyes? Mégis mi a rossz, ha kölcsönt adok egy ismerősömnek? - Már ismerősök vagyunk? - kérdezi nevetve. - Már egy hete ön főzi a kávémat a presszóban. Komolyan mondom, szeretnék kölcsön adni. Viktória mélyen gondolkozik

- Ragaszkodok hozzá. - Ragaszkodik hozzá? - Igen. - Rendben, elfogadom, de csak kölcsönbe. - Csak is kölcsönbe - mosolygok és most már a lány sokkal nyugodtabb lett és jobb kedvű. Felállok az asztaltól és bemegyek a szobámba pénzért. Mikor visszajövök, egy boríték van a kezemben, amit át adok Viktóriának. - Parancsoljon! A kölcsön.

- Köszönöm, és ígérem, ahogy tudom megadom. Bólintok a fejemmel majd visszaülök az asztalhoz. A volt pincérlány még mindig csodálkozik a luxus ingatlanon.

- Ennyire nagy szám?

- Viccel? - kék szemeivel úgy néz rám, mintha nem lennék normális.

- Ez csak egy drága lakás, amit felkapott kicsit a sajtó semmi több. Nem magamnak vettem ezt a lakást hanem... -hirtelen elhallgatok és másra terelem a szót

Ez után még egy fél órát maradt Viktória, majd elköszöntük egymástól. Abban maradtunk, hogy holnap reggel átjön, és akkor rendbe teszi a lakást meg a ruháimat. Miután elment, visszaülök a nappaliban lévő kanapéhoz és elkezdek gondolkozni ezen a lányon, aki nem rég ment el. Valamiért nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy segítenem kell rajta. Pedig nem szokásom senkin sem segíteni. Valószínűleg azért, mert annak idején rajtam se segített senki.

Délután fekszek a kanapén, mikor Attila hív telefonon: - Szevasz, öreg harcos!-veszem fel a telefont. - Szép jó napot! Na mi a helyzet? - Semmi különös itthon vagyok, épp most vettem fel egy bejárónőt, aki még reggel pincérnő volt. - Mit csinálsz este? - Miért kérdezed? - Arra gondoltam, hogy átjöhetnél egy kicsit iszogatni, mivel tegnap nem nagyon tudtunk dumálni. - Hát nem tudom

- Ne izélj már Benjámin, egy kicsit átjössz és kész. Szombat este van, otthon akarsz ülni? - győzköd Attila, ő mindig is benne volt az ivászatban.

- Rendben, akkor átnézek - világért se akartam megsérteni azzal, hogy nem megyek.