KÜLÖNÖS LÁTOGATÓ   (játékra fel!)

                    A szerkesztőségi irodámban ültem. Gondolataim ezerfelé szárnyaltak, végül azt sem tudtam, min gondolkodom, amikor nyílt az ajtó és egy fiatalember lépett be kopogás nélkül. Annyira meglepődött, mint egy korán ébredt, eltévedt madár, de nem tartott sokáig. Felém jött és szó nélkül helyet foglalt a velem szemben lévő vendégeknek fenntartott széken.

   - Mondhatom? – kérdezte és merőn a szemembe nézett.

   - Ha már hívatlanul és ilyen fesztelen modorban rám rontott… Nem vagyok kormánybiztos! – mondtam szigorúan, kissé fanyar mosollyal.

   - Nem szeretem a formaságokat

   - Azt veszem észre. - Végig mustráltam. Nyurga alkat, összevagdalt farmernadrág. Először Prágában láttam ilyent. Előttem egy keménykötésű srác telefonált a fülkében. Sokat beszélt, persze semmit nem értettem, és így volt időm alaposabban megfigyelni. Szánalmasnak találtam, hiszen a farmerja ülepe táján akkora szakadás volt, hogy a segge szabályosan kikandikált, a másik szárán meg a térde pislákolt. Első nyugati utam volt, és elszörnyülködtem, hogy ez lenne a gazdag nyugat? Prága? Hisz Csehországot kis Amerikaként ajnározták. Későre tudtam meg, hogy ez is egy ifjúsági ellenálló mozgalom, épp, mint a kék farmer és a piros-fehér kockás ing. Hozzánk keletebbre későbben érkezett, mert a szigorú kommunista erkölcs fékezte. Volt idő, amikor azt vadászták, hogy a fiuk ne neveljenek vállig érő hajat, és akit razziákkor úgy találtak a rendőrség a nyílt utcán azzal alázta meg, hogy ollóval belenyírt a hajába, kötelezve, hogy vágassa rövidre, ne majmolja a nyugati áramlatokat. A cseh srácnak minden modern mütyür, réz karkötő, valamint a nyakában damilon lógó farkas agyar és kereszt mellett a zsíros haja lófarokba volt kötve. O mennyire utálom ezt a férfi hajviseletet, mindig az apám epés mondását juttatja eszembe, mely szerint olyan sima a feje, hogy a homlokán csóré seggel végig csúszhatsz..

                    Ültünk szótlanul egymással szemben, nyugodtan, minden mozgósítás nélkül, de egy idő után csak rákérdeztem.

-          Mi járatban?

-          Tudja, én írok. Verseket. – röviden ,tömören beszélt.

-          Nocsak. S azt csak úgy?

-          Igen. Spontánul. Hoztam is egyet magammal.

-          Megnézhetem?

Valahogyan előkotorászta nadrágja zsebéből, kisimította, és olvasni kezdte

         Örök barátság, ez a címe, tudja?

             Japán és kínai

             Elmentek pukizni.

             Japánnak sikerült,

             Kínai elterült

             Istenem meghalok,

             Síromra írjátok,

              Itt nyugszik kínai,

              Ki nem tud fingani!

. Szó nélkül hallgattam, hogy vajon mi sül ki belőle.? Biztatott a közmondás: „Nyugtával dicsérd a napot!”Utána bátrabban kezdett kibontakozni és belemelegedni.

-          Azért jöttem, mert szeretném kiadatni. Otthon még van öt ilyen alkotás. Van egy szabad vers kísérletem is.” Magasan szárnyal a sas,/ Engem babám ne háborgassál!// Mert ha engem háborgatni fogol //Meghalok a szerelemtől kifolyólagosan!”  Gondoltam illusztráltatom is és mivel népi dallamra énekelni is lehet, mellékelném a kottát is. Persze keménytáblájú könyvre gondoltam, színes illusztrációkkal.

Hallgattam belelendülését és elgondolkoztam, mi készteti ezt a fiatalembert írásra? Szerettem volna belelátni a lelkivilágába, hogy rájöjjek lényegében, hol akadt el? Ady kezdett nyugtatgatni:

   „Bár zord a harc, megéri a világ,

      Ha az ember az marad mi volt:

       Nemes, kűzdő, szabadlelkű diák!”

Akkor ocsúdtam fel merengéseimből, amikor elég hangosan nekem szegezte a kérdést

-          Na, mit szól? -  és folytatta tovább fejtegetéseit. – Ez még nem minden. Gondoltam, mivel zenésíteni lehet a verseimet, kidolgozok egy gyermek operettet, kimondottan gyermekdalok mintájára. A nyitány azzal kezdődne:” Elvesztettem zsebkendőmet, ki veri ki érte?”

Aztán elhallgatott, várta a válaszom. Mély csend nehezedett ránk. Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni. Motoszkált bennem a gondolat, hogy mi módon lehet a fingot illusztrálni.? Sürgető kérdésére viszont illett válaszolnom.

-          El sem hiszem. És még öt van belőle?, Hát,kedves uram, én azt javasolom, végezze el a megálmodott tervét és forduljon valamelyik nyomdához, mert saját költségére biztosan kinyomtatják. Ha megjelenik, korosztályában valószínű, hogy talál rajongókat.

„ Mienk az élet tavasza

   Reánk várnak nagyszerű tusák,

   És bennünk bízik a haza,

   Hogy földerítjük májusát!”   - Fogalmazott valamikor Juhász Gyula. DE ILYEN ALAPON? – tenném hozzá én!

   Fölállt, és mint aki nagy dicséretet kapott, a mámor részegségében, magasra tartott fejjel, gangosan távozott. Ahogy jött, köszönés nélkül!

: