Két adóbevallás között előkapta hát a szakácskönyvet és lapozgatni kezdte. Tüchtig kiskosztümben, méregdrága tűsarkúval a lábán fontolgatta, hogy a következő randin mivel csábítgassa szíve választottját, elvégre hamarosan itt az ősz, le kell kötni a templomot és a rendezvényszervező céget a tavaszi lagzira, és a pasas még egyetlen röpke utalást sem tett arra, mi napnál világosabb: hogy vele és csakis vele kívánja leélni életét, hisz nála jobbat és szeretőbbet úgysem találna széles e világon. A dolog ekképpen eldöntetett, már csak a fránya formaságok voltak hátra, úgymint extra romantikus lánykérés, világraszóló lagzi és egzotikus nászút.

Hosszasan mérlegelt, miként azt tenni szokta munkájából kifolyólag, de elég nehezen jutott dűlőre. Végül két recept maradt fenn a rostán, amiket az esti randira elképzelt. Naná, hogy felhívott.

Éppen vezettem, amikor csörgött a telóm. Fél kézzel a kormányt fogtam, a másikkal a táskámban turkáltam, hogy megtaláljam a vinnyogó bestiát. Mire meglett, nagyjából megőszültem. Két piros(ba hajló) lámpán mentem át "sötétzöld" jeligére, és a körforgalomban is akadt némi incidensem egy csillogó-villogó bálna volánjánál ülő kopasz úrral, aki kifogásolta, hogy index nélkül kanyarodtam elé. Bocsánatkérően mosolyogtam, a telefon végre a kezemben volt. A kijelzőre pillantottam, és belesóhajtottam:

-  Remélem fontos, mert majdnem kinyírtam magam ebben a kurva körforgalomban miattad... - nyögtem. Persze csak röhögött, és nyomban ellátott néhány jótanáccsal:

-  Miért, rossz irányba kanyarodtál? Állj félre és rakd ki a vészvillogót. Vagy tolass vissza és csináld újra.

-  Tolassak a körforgalomban?? Te meghülyültél? - itt már én is röhögtem. Imádtam a csajt.

-  Jól van, akkor ne tolass. Nekem mindegy. Inkább figyelj, egyetlenem, mert helyzet van.

-  Terhes vagy? - nyikkantam közbe meglepetten. Nem számítottam ilyetén fordulatra.

-  Dehogy, az csak a B-terv. Most még főzök neki, hátha ez is elég. Semmi kedvem szétszülni magam, meg amúgy sem hoznak lázba a kis bőgőmasinák, tudod jól. Csak a macera van velük. Pelenkázás, büfiztetés, bőgés, mindenféle kenőcsök alul-felül. Nem nekem találták ezt ki. Folyton kialvatlan lennék, dadát kéne felvennem, nem lenne időm fodrászra, műkörmösre, pedikűrösre, szoláriumra, fittneszre. Hát milyen élet lenne az, most mondd meg? Ez maximum végszükség esetén jöhet szóba. Ha nem kéri meg a kezem október végéig, akkor teherbe esem. Aztán majd meglátjuk, erre mit lép. Komolyan, néha olyan tutyimutyi az én drágám, hogy hihetetlen.

Nem szakítottam félbe. Hosszasan ecsetelte az ő drágája előnyeit, különös tekintettel a cégnél betöltött magas pozíciójára és ágybeli képességeire. Hagytam, hogy kiömlengje magát, éreztem, hogy parázik valamitől. Ezalatt átszeltem a várost, bevásároltam, megkávéztam a kedvenc cukrászdám teraszán, majd visszaültem a kocsiba, hogy hazafelé vegyem az irányt.

Még mindig mondta. Ekkor elérkezettnek láttam az időt, hogy szavába vágjak:

-  Eszméletlenül jól csinálod a bőrlégzést, de most hallgass el egy percre. Idestova másfél órája beszélsz, de még nem mondtál semmit. Nem unom, csak éppen nemsokára hazaérek és lesz más dolgom is, mint veled csevegni. Szóval nyögd ki, mi a gáz.

-  Jól van, jól van. Ne legyél már ilyen türelmetlen. Szóval nézegettem a szakácskönyvet, amit múltkor vettem. Kinéztem két receptet. Szerinted melyiket főzzem meg Mucikámnak péntek este? A nyúlpecsenyét citrommártásban vagy a homárt tengergyümölcsei szósszal?

-  Úristen, neked elment az eszed! Homárt?! Hülye vagy?! Azt élve kell megfőzni, felejtsd el most rögtön! Felkoncolnak érte az állatvédők. Mi volt a másik? - Közben igyekeztem beparkolni a két buborékautó közé, amiknek az égvilágon semmi keresnivalójuk nem volt a ház előtt, az én helyemen. Hihetetlen, hogy elszemtelenedtek erre a szomszédok. Fel kéne festenem a rendszámot az aszfaltra.

-  Őőőőő... nyúl. Nyuszika. Édi kis szőrgombóc - gügyögte. Némi szemforgatással reagáltam, de nem szóltam semmit, el lévén foglalva a parkolás bonyolult műveletével. Utálok tolatni. - Itt vagy? - toporzékolt néhány pillanat múlva a telóban.

-  Itt. Csak leparkoltam a verdát. Ez mindig stresszes kicsit. Jó, legyen nyúl. Gondolom házi és nem vad. Én legalábbis nem vadászok neked a határba csóri nyuszkót. Ülj be szépen a kocsidba és húzzál el toronyiránt valami áruházba, vegyél meg mindent, aztán hajrá. Ha kellek, majd csörgess meg! - Na igen. Ezt talán hiba volt hozzátenni, de szerintem anélkül is felhívott volna. Csak nem számítottam rá, hogy ilyen hamar.

Éppenhogy kipakoltam, és kielégítettem a létfenntartáshoz alapvetően szükséges igényeimet, amikor csörgött a mobil újra. Mivel újfent a táskám legmélyén volt, ezúttal kevésbé civilizált megoldást választottam, hogy megtaláljam. Kiborítottam a kisbőröndnyi tatyó tartalmát a földre, és csalhatatlanul ráleltem a kis zenélő ketyerére. Törökülésbe telepedtem, biztos lévén abban, hogy hosszú lesz a beszélgetés. Alig nyitottam szét a telót, már áradt is az információ. Abszolút szélessávú volt:

-  A hócipőm tele van az egész vásárlós, válogatós, kocsitologatós hülyeséggel, amit a nők többsége vásárlás címen aposztrofál! Ezek nem normálisak! Előbb egy csapatnyi vihogó tinilányba futottam bele, akik elállták az utamat a kedvenc olivakivonatos hajfényemhez. Azon röhögtek a cafkák, hogy hányféle óvszer kapható.  Kis hülyék. Mintha lenne róla fogalmuk, hogy mire kell húzni. Jaj, Gem, ugye mi nem voltunk ilyenek annak idején?? - persze nem várt választ, folytatta nyomban - Aztán egy tehénméretű asszonyság érdeklődött, hogy merre vannak a pelenkák. Érted?! Tőlem?! Mintha bármi közöm lenne hozzá?! Most mondd meg, úgy nézek én ki, mint akit kis terroristák ejtettek túszul a saját otthonában?! Elképesztő... - hagytam még egy darabig füstölögni.

Elkezdtem visszapakolni a táskámba. Leltároztam, selejteztem. Találtam egy csomag rágót, megörültem neki. Lufit, focilabdát, különféle alakzatokat fújtam, nyújtogattam belőle. Közben a panaszáradat nem csitult.

-  Aztán sorban álltam a zöldségespultnál, mögöttem két ribi pont a fogyókúrájukat részletezte. Totál amatőrök... annyira gázosak voltak... az egyik csak répát eszik és csodálja, hogy nem érzi jól magát. Hehe, hülye szárcsa. Gondoltam is rá, hogy megpendítem neki, hogy ha így folytatja, nagyon hamar a kocsimban fagyoskodó nudista nyúlhoz fog hasonlítani. A másik meg nem eszik szénhidrátot és fehérjét. Persze, rögtön kiderült, hogy hazudik. Elmesélte az előző esti szexmaraton történetét a barátnőjének. Én mondom neked, drágám, az a nő súlyosan megszegte a saját diétája szabályait. Legalább egy deci fehérjéhez jutott csak az idő alatt, amíg lemérték a gombát, és az uborkát, amit vettem.

-  Már megint nem bírtad ki? - vetettem közbe vigyorogva.

-  Édesem, garantálom, hogy ezt te sem hagytad volna itt. Nem mondom, Mucikámnak sincs oka panaszkodni, de ez a biocucc egyszerűen tökéletes. Imádom, most is itt van a kezemben, hmm, kedvem támadna eljátszadozni vele kicsit...olyan kemény és hosszú...

-  Még mielőtt nagyon belelendülsz, javaslom, hogy játssz el inkább azzal a gondolattal, amiért felhívtál, ahelyett, hogy itt élő szextelefonos adásban teszed magadévá a salátába való nyers zöldséget - igyekeztem, hogy hangomon ne érződjön az irigység. Persze lebuktam.

-  Haha, ismerlek ám, gondolom most szánt az agyad ezerrel, hogy milyen is lehet a kis zöld barátom. Nem is olyan kicsi. Majdnem nagyobb, mint a nyúl. Tökéletes a formája, tudod, olyan amilyet szeretünk, a vége egy kicsit...

-  Most hagyd abba! - sikoltottam - Menj és dugd meg az uborkádat, aztán ha lehiggadtál majd hívjál vissza, de ne húzz itt fel engem ilyen buja erotikus kéjelgéssel, mert összvissz egy félpuha, löttyedt banán van itthon! Nimfomán némber! - füstölgésemnek csak fele volt színjáték, a másik fele vegytiszta irigység.

-  Olyan hülye vagy, Gem. Ha áll a zászlód, akkor miért nem veszed elő a házibarátodat? Tudod, azt a helyes pasasnevű cuccod. Minek is nevezed? - jól hallottam, ahogy vihog.

-  Megöllek - suttogtam neki szeretetteljes hangon. Persze tovább röhögött, aztán folytatta a mesélést:

-  Szóval. Hátrahagytam a fogyózó libákat, elvégre lövésük sincs a tuti módszerről. Én például, ha fogynom kell valami rendezvényre, akkor nem eszem pár hétig. Semmit. Ha elájulok, akkor bekapok egy kocka paradicsomot. Eseteg sajtot. De azt csak vasárnap. Maximum. A lábam nyomába sem érnek az ilyen amatőrök.

-  Tudom. De te hülye vagy. Nem mindenki az, indulj ki ebből. Na, lökjed, mit vettél még?

-  Ja, kérlek. Ezt imádni fogod. Megvettem a dögöt. Először nem ismertem fel, mert kicsit sem hasonlított arra a nyúlra, amit én ismerek. Se a szőrösre, se a pléjbojosra. Leginkább egy rózsaszín, nyúzott macskára emlékeztetett. Elég gusztustalanul nézett ki, most mit mondjak. Nem hiszem, hogy én eszek belőle. De remélem Mucika megnyalja mind a 10 ujját. Aztán az enyémeket is. Meg másomat is. Meséltem már, hogy milyen istenien tudja használni a száját? Anyám, az egy mennyország, ahogy az a pasi nyalakodik.

-  Nem különösebben izgat Jeremy oráltechnikája. Muszáj tudnom róla? Egyáltalán, miért hívod Jeremy-t Mucikának? - nem mondom, hogy feszengetem volna, de nyomban elképzeltem Jeremyt a kétszázezres öltönyében, tökéletesen belőtt sérójával, szöszmentes nacijával és korpamentes vállaival, ahogy felülteti barátnémat a konyhapultra és nekiáll... nem mindig jó, ha az embernek ennyire élénk a fantáziája. Sürgősen cenzúráztam és embargóztam a témát.

-  Jól van, megkíméllek a részletektől, ha már ma ennyire szenzitív vagy. Egyébként azért, mert az olyan édi. Muci. Mucika. Néha olyan Mucikás. Nem is értelek. Menstruálsz? Vagy érnek a petéid? Frontot érzel? Apropó, front. Éppen a kasszánál rostokoltam, vártam, hogy az az életunt liba a pénztárgép mögött beazonosítsa a vásárolt motyóimat, amikor hallom, hogy két pasi beszélget a szomszédos sorban. Az egyik panaszkodott éppen a másiknak, hogy a neje nem akar vele ágyba bújni a nász óta. Illetve bebújni még csak-csak, de azóta sincs semmi cumika. Ó, a naív marhája. Mégis, mire számított? Hogy élete végéig megy majd a torokecsetelés? Fúj, nem is értem... Remélem Jeremy mielőbb megkér, mert ezt még neki sem szeretem csinálni. Te hogy vagy ezzel? - kérdezte mosolygósan, derült égből villámcsapásként.

-  Én is remélem, hogy mielőbb megkér - nyögtem.

-  Köszike. De tudod mit válaszolt a másik pasi? Aki egyébként egész jól is nézett ki. Emlékszel arra a helyes feketehajú pasira, akit múltkor úgy megnéztünk a cuki teraszáról? Akin az a dögös kék ing volt, kivillant alóla az a cuppantanivaló mellkasa... Na, ez a pasi hasonlított rá, nem is kicsit. Lehet, hogy rokonok. Háát, ha nem lenne Jeremy ilyen jó parti, akkor szívesen elhetyegtem volna velük egy kicsit. De hát most észnél kell lennem. Mucika nem szereti a laza erkölcsöket. Neki házias, rendes lány kell. Ha ezt akarja, ezt kapja. Csak húzná már az ujjamra azt az istenverte gyűrűt.

-  Mit válaszolt? - sóhajtottam, hátha még emlékszik, mibe kezdett bele. Közben hanyatt feküdtem a padlón és a mennyezetet szemléltem. Ráférne egy festés.

-  Ki? Ja, a pasi? Azt, hogy nála is ez a helyzet, viszont rájött, hogy hogyan tegye lelkessé az asszonyt. Magánál tartja az összes bankkártyát és ha a maca rendesen cidázik, akkor mehet shoppingolni. Ha meg nem, akkor szopás. Csak nem effektíve. Tehát így se, úgy se jár jól szegény nőci. Legszívesebben leköptem volna az önző disznóját, mégis micsoda dolog ez?! De nem? Ez teljes elnyomás, kihasználás, leigázás. Gusztustalan - elméláztam a szavain. Ezeken is, meg az előzőeken is. Végül ráhagytam:

-  Az. Megvettél mindent a kajához? - kérdeztem finoman utalva hívása eredeti okára. A legkevésbé sem zavartatta magát.

-  Meg hát. De most nem ez a lényeg. Képzeld kiderült, hogy a kasszában ülő nőci azért olyan életunt, mert nemrég hagyta el a pasija. Mondván, hogy a nő jobbat érdemel nála. Hogy én mennyire utálom ezt az átlátszó dumát! Behalás! Most mondd meg! Elmesélte az egész történetet. Hogy milyen alakok vannak, ez szörnyű. Remélem Jeremy nem bolondul meg. Vagy ha mégis, akkor csak az eski után. Akkor legfeljebb elválok tőle, de úgy is jól járok. Meséltem már milyen kocsit nézett ki? - hihetetlen volt a nő. Lehunytam a szemem, megadóan sóhajtottam. És csak mondta, mondta.

Fél órával később végre a tárgyra tért:

-  Na, szóval. Megvettem mindent. Elég sok itt a cucc, de sorba raktam a motyókat a pulton. Most mit csináljak? - várakozásteljesen hallgatott. Felocsúdtam, ez új volt. Gondoltam, célegyenesben vagyunk.

-  Olvasd fel a receptet. Fejből nem tudok neked nyulat citromozni - kértem kicsit még fásultan. Eléggé zsibbadt a bal fülem. Gondoltam ideje kihangosítani, és némi nyújtó tornagyakorlatot végezni, ha már úgyis lent heverészek a padlón. Felolvasta, figyeltem. Közben emelgettem a lábaimat. Előbb felfelé, aztán oldalirányba. Combizmaim lassan melegedtek. Néha kicsit lihegtem is, ami persze nyomban feltűnt neki.

-  Te mi a fészkes fenét csinálsz? Mit zihálsz itt, mint valami telefonos ribanc? Nemhogy figyelnél! - hőbörgött. Lelki szemeim előtt újabb vetítés kezdődött, ebben házsártos házisárkány képében láttam viszont barátnőmet. Kezdtem sajnálni Jeremy-t. Persze azért nem nagyon.

-  Figyelek. Folytasd - közben áttértem a hasprésre.

-  Azt írja, hogy daraboljam fel a nyulat - hangja mintha egy árnyalattal bizonytalanabb lett volna, mint eddig.

-  Nosza, rajta. Ess neki - bíztattam.

Némi fiók csukogatás hangját hallottam. Aztán kihangosított ő is. Így olyan volt, mintha mellettem csapott volna le a bárddal. Majdnem megugrottam a hátraszaltót ott helyben.

-  Hülye szárcsa! Mi a frászt művelsz? Felaprítod a konyhabútort?! - nem vette szívére az indulataimat. Hangosan röhögött:

-  Emlékszel, hogy múltkor alig tudtam szétszedni a csirkét, mert nem volt célszerszám? Na, azóta ennek vége. Elmentem egy olyan helyes narancssárga áruházba és vettem egy fejszét. Jeremy-nek azt mondtam, hogy sorsoláson nyertem. A gardróbban tartom. Vész esetére.

-  Mégis milyen vészre gondolsz? - kíváncsiskodtam.

-  Mit tudom én. Manapság annyi mindent hallani. Betörhetnek, megerőszakolhatnak a saját ágyamban - újra lecsapott a bárddal. Távolabb kúsztam a telefontól. Fenékfeszesítésbe kezdtem. Közben élénken figyeltem.

-  Megerőszakolhatnak? Kik? Hányszor? - kérdeztem közbe.

-  Hát aki betör. Legalább ötször-hatszor. Remélem. Ha mégsem, akkor jó, ha kéznél van a fejsze. Mint motivációs segédeszköz. Nagyon hatékony. De jó lehet, ha tűzifát kell aprítani - folytatta, miközben jól hallhatóan éppen ezt tette. A konyhabútort hasogatta. Fájdalmasan recsegett a vonal.

-  Eltaláltad a telefont? - vinnyogtam picit röhögve.

-  Dehogy. Csak lerepült a lendülettől - zihálta. - Mindjárt kész vagyok.

Még néhány csapás, és az első feladaton túl voltunk. A nyúl darabokban hevert. Barátném enyhén lihegett, de éreztem a diadalmámorát. Aztán hallottam a reccsenést, ahogy a vágódeszka két darabban a szemetesbe hullott.

-  Ne is kérdezd. Fogyóeszköz - magyarázta, mielőtt még bármit is szóltam volna.

-  Ahogy a konyhabútor is, gondolom.. - nyikkantam.

-  Semmi gáz. Alig sérült. Majd Mucika helyrehozza. Olyan ügyes. Meséltem már, hogy a múltkor is teljesen egyedül megjavította a hűtőt? Vett ilyen nagy, amerikai böhöm hűtőt. A drágám imádja az ilyen presztizscuccokat. Elfoglalja a fél konyhát, és teljesen üres. De jól néz ki. Kiszállították, én vettem át. Berakták a szállító fickók a helyére. Te, az egyik olyan helyes volt, hogy ha Jeremy nem mondta volna, hogy hamarosan otthon lesz, bizony elszórakoztam volna vele. Láttam rajta, hogy benne lett volna ő is a mókában. Sajna kimaradt. Viszont a hűtő nem működött. Nem akartam belepiszkálni, és milyen igazam volt. Jeremy hazajött és nyomban tudta, hol a hiba. Bedugta a konnektorba és már világított is a böhöm masina, ahogy illik. Na, azt írja, hogy sózzam, borsozzam.

-  Akkor tedd azt - lihegtem neki. A második ötvenes sorozat végén jártam, farizmaim égtek, tiltakoztak, de nem volt kegyelem. Barátnőm sózott, borsozott, tüsszögött, orrot fújt, káromkodott.

-  Kész. Kurva nyúl. Most pirítani kell. Be se fér a pirítóba, basszus. Most szeleteljem fel??? - hangjában őszinte aggodalom csengett. Az ilyenekért imádtam.

-  Nem kell. Keress egy serpenyőt.

-  Az hogy néz ki? - kérdezte csendesen, szerényen.

-  Nagy, kerek, magas fala és hosszú nyele van. Ahogy ismerlek, már tuti masztiztál a nyelével. Meglesz az, nézz csak szét - most nem azért, de néha szörnyen unalmas, hogy mindig igazam van. Naná, hogy meglett az eszköz. Régi ismerősként üdvözölték egymást. Nem zavartam meg az intim pillanatokat.

Tovább olvasta a receptet, olajat hevített. Először füstölésig, azt leöntötte a mosogatóba. Másodjára jobban ment. Belepakolta a nyúldarabokat. Aztán leszedte róluk az enyhén olvadt fóliát, amit korábban elmulasztott. Közben egyfolytában beszélt. Felültem, és combizmokat nyújtottam. Néha közbeszóltam, ahogy a háttérzajokból a nyúl helyzetére következtettem:

-  Most fordítsd meg őket. Ne puszta kézzel. Hülye. Tedd a kezed hideg víz alá. Jó, most villával. Ügyes vagy te. Tudom, hogy fáj, ne ríjjál. Gondolj a gyűrűre - nyomban elcsendesedett. Folytattam az irányítást:

-  Öntsd fel egy kis vízzel, citromlével. Hajtsd le kisebbre a lángot. Okés. Ez most ellesz így magában.

-  Remek, addig beszélgethetünk végre nyugodtan - örömködött. Gyorsan lehűtöttem a lelkesedését.

-  Sajnos nem, édesem. Neked gombát kell szeletelni. Illetve először pucolni.

Ez tetszett neki. Elég gyorsan is haladt, lenyúzta és felszelte a gombákat. Felkarikázta az újhagymát, hallottam, hogy egy-két karikát elropogtatott.

-  Te hagymát eszel? Bolond vagy? Este randid van, elfelejtetted? - kérdeztem tőle megilletődve.

-  Á, nyugi, ne izgulj. Teljesen tuti módszerem van a hagymaszag ellen. Vettem spéci szájzuhanyt és szájfrissítőt. Volt mentolos meg virágos rét illatú. Ez utóbbi kicsit olyan, mintha lelegeltem volna a fél botanikus kertet. A mentolosról is fura gondolataim támadnak. Tudtad, hogy már wc-illatosító is van mentolosban? Olyan belógathatós. A perem alá. Nem is tudom miért, de zavar. Folyton kedvem támad végignyalni a wc-csészét. Neked nem?

Hangosan sírtam a röhögéstől.

-  Nem. Nekem valahogy nem. De biztos bennem van a hiba. Nem érdekes. Te figyelj, a nyúl hogy áll?

-  Nem áll. Teljesen lekonyult. Ciki - suttogta csalódottan, miközben megpiszkálta a sülő-puhuló darabokat.

-  Nem baj, ez most nem baj.

-  Mi az, hogy nem baj? Nagyon is komoly a problémánk. Impotens lett a nyuszi. Remélem ez nem fertőző és Mucikám nem kapja el.

Amíg ezen morfondírozott, belesöpörte a gombát és a hagymát a nyúl serpenyőjébe. Beletépkedte a rozmaringot is és ezzel a lendülettel beleborította a gomba lenyúzott héját is.

-  Basszus, basszus, óóó, a kurva életbe! - nyögte nyomban, és puszta kézzel nyúlt utánuk, hogy kiszedegesse. Már későn kiáltottam, ő volt a hangosabb:

-  Óóó, a rohadt életbe! Ez rohadt forró! - hangosan nyöszörgött, szipogott. A szívem szakadt meg érte. Annyira akarta.

Próbáltam vigasztalni:

-  Nyugi, Pipi, ne sírdogálj. Kicsit leforráztad a kezeidet ugyan, de így tuti megúszod a ma esti kézimunkát. Elég lesz szépen nyugodtan feküdnöd és hagynod, hogy Mucika kényeztessen. Gondolj az orálozásra  - duruzsoltam neki lágyan, nyugtatólag. Nem rezonált. Változatlanul káromkodott. Tapintatosan hallgattam. Mire lenyugodott, a nyúl is megsült. Gombahéjastól. Úgy döntöttünk, hogy nem szedegeti ki, eleve reménytelennek látszott.

-  Így többnek tűnik. Mucika szereti a hasát. Szerintem jó lesz így - nyugtatta magát. Természetes volt, hogy bőszen helyeseltem. Elvégre a gombahéj ehető. Nem szokták, de attól még az.

A mártás már sima ügy volt. Kikeverte, besűrítette. Kezdetben kicsit csomós lett, de aztán megoldottuk ezt is. Átpaszírozta a tésztaszűrőn. Nem volt beszédes kedvében, kicsit sziszegett néha, de csinálta becsülettel. Bámultam kitartását. Nagyon akarta azt a lagzit. Fájdalmát félretéve kezdett újra mesélni, amíg krumplit pucolt. Először a sarokgyaluló pengével, aztán a zöldséghámozóval. Ez utóbbival klasszisokkal gyorsabban haladt.

-  Tudod, arra gondoltam, hogy galambok helyett valami egzotikusabb madárhad kellene az esküvőre. Van valami ötleted? - kérdezte, amíg vizet engedett a krumplira és felrakta főni.

-  Dögkeselyűk?

-  Hülye vagy. Valami romantikus kéne.

-  Szerelmes dögkeselyűk. Mondjuk egy pár. Meg a fészekaljnyi fióka. Szerintem ez nagyon egzotikus - kötöttem az ebet a karóhoz vigyorogva.

-  Nem, ez nem jó. Sasok? Vagy az túl veszélyes? Még levadásszák a násznépet. Valami kisebb kellene. Ez az! Kolibri! Szerezz kolibriket! Legalább százat!! Színeseket, csivitelőket, éneklőket - sorolta igényeit lelkesen. Elnéztem neki.

-  A kolibri nem énekel. Arra majd valami felkapott celebet hozunk nektek. Mondjuk Britney Spears-t.

-  Nem érdekel a zenekar. Kolibriket akarok! - durcázott. Jobbnak láttam ráhagyni.

-  Oké. Óhaj rögzítve. 100 kolibri rendel. Vettem. Hogy áll a krumpli?

-  Szerintem lassan jó. Habzott a szája, de kisebbre hajtottam. Megnézzem?

-  Aha. Villával - kértem óvatosan.

-  Puha. Leszűrjem?

-  Le kéne. Tedd a soklukú tálat a mosogatóba és öntsd bele a krumplit. Aztán csöpögtesd le és öntsd vissza a lábosba. Szedd elő a krumplinyomót, vajat, tejfölt, pici sót és keverd ki.

Tette, amit mondtam. Közben további igényei támadtak a kézfogóval kapcsolatban. Hajnalrózsaszín koszorúslányokat, bíbor holland tulipánszirmokat és jázminágakat igényelt. Bőszen jegyzeteltem. Kezdtem sajnálni Mucikát, de ugyanakkor élveztem is nagyon a lelkes tervezgetést.

Barátnőm meg a főzőcskézést. Elégedetten morrantott, ahogy megkóstolta a krumplipürét. Saját bevallása szerint is kicsit darabos lett, de a szándék a lényeg. Büszke voltam rá, újfent.

Köszönte szépen a segítséget és elvonult készülődni, hogy teljes díszben várhassa az ő Mucikáját.

Kimerülten kászálódtam fel a padlóról és a konyhába indultam. Semmi kedvem nem volt főzni. A citromos nyulat úgysem lehet felülmúlni. Rendeltem egy pizzát. Gombásat. Héj nélkül.