Éjfél volt… a kocsmát beterítette a szokásos cigarettafüst és az alkohol szag.

Enni nem lett volna kedve az embernek ilyen bűzben, pedig napközben itt jó ételeket adnak.

Kellemes blues zene, amire az ember felfigyelhet a részegeken vagy épp a magával mini sakkozó csaposon kívül. Nem volt nyüzsgés, pedig szép számban összegyűltek a helyi ivók, hogy kiheverjék az egész heti munkát, így Péntek este.

A felszolgáló lányok a maguk lassú tempójában kivitték a rendelt italokat, de látszott rajtuk, hogy legszívesebben hazamennének, és egy jót aludnának, hogy ők is végre pihenhessenek.

Egyszer csak egy Bob Dylan dal hangzott fel a zenegépből és abban a pillanatban három ballonkabátos, jólfésült férfi lépett be a kocsmába.

Minden szem rájuk szegeződött, amikor beléptek és eme történéssel az unalom a lányok részéről véget ért.

A három férfi szépen lassan a pulthoz mentek és ott helyet foglaltak, majd kértek fejenként egy korsó sört.

- Mit szólsz drága Rafael, végre itt a hétvége és nem kell gyógyítanod vagy épp erre-arra kószálnod.

- Tudod Mihály… nekem csak gyógyítanom kell, te meg folyton csak a pokolfajzatokkal viaskodsz, és mindig keresed a bajt. – Mondta Rafael.

- Én csak annyit szólnék, hogy… - kezdte volna a harmadik férfi.

- Jajj Gabriel, ebbe most ne szólj bele. Attól, hogy te vagy atyánk jobb keze, nem kell mindenbe beleszólnod. – Fennhangon válaszolt Mihály és Rafael.

-  Végül is az okos ember ilyenkor hallgat. – Felelte Gabriel.

A csapos csak ámultan hallgatta a civakodást és nem tudta eldönteni, hogy maffiózók, vagy bűnözők vannak a kocsmájában. A három angyal, miután befejezte a kisebb szócsatát, a csaposra néztek.

- Mi van? 

- Semmi, semmi. Zavartalan felelt és töltött még három sört az uraknak, majd sietve a telefonhoz sétált.

- Ennek meg mi baja? – Kérdezte Mihály.

- Honnan tudjam? – válaszolt Gabriel.

Néhány perc elteltével a felszolgáló lányok a pulthoz léptek és kicsit ledőltek.

- Az egyik lány Mihályra nézett, aki eleinte nem vette észre, majd felé fordult és hosszasan bámulták egymást.

Mihály a lányhoz közeledett, majd mikor úgy gondolta, hogy hallani fogja megszólította:

- Szeretsz táncolni gyermek?

A lány csak bólogatott mosolyogva.

- Akkor mindjárt jövök.

Mihály felállt és a zenegéphez sietett, hogy beindítson egy jó számot amire lehet táncolni.

- Meg is van!

Felcsendült egy Aretha Franklin szám és Mihály megfogta a lány kezét, majd a kis táncparkettre vitte.

A másik két angyal hátradőlve és mosolyogva nézték, ahogy testvérük táncol egy valóban gyönyörű nővel, majd az első perc után ránéztek a másik két lányra.

Egyből arra gondoltak, hogy, ha már Mihály ilyen merész, akkor ők miért ne lennének azok és azzal a gondolattal odamentek a másik két pultnál lévő lányhoz és elvitték őket táncolni.

Felszabadultak voltak és örültek ennek a kis földi jónak.

A részeg férfiak vagy épp nők az asztalnál élvezték a zenét és közben aktív figyelői voltak a táncparketten történteknek.

Miután a szám véget ért, a három angyal visszaült a pulthoz és meghúzták a sörüket.

Éppen, hogy megitták, öt keménykötésű rendőr lépett be a kocsmába.

- Mindenki kussoljon! – kiáltott fel az egyik nagyfejű biztos úr.

Gabriel lenéző tekintetett vetett a rendőrökre, Rafael kissé megrémült, Mihály pedig csak nevetett rajtuk. A rendőrök ezt nem vették jó néven és megbilincselték a három angyalt, majd elvezették őket. Beültették őket a kocsiba és egyenesen a rendőrőrs felé vették az irányt.

Gabriel és Rafael néma csendben ültek az autóban, Mihály pedig a nevetés visszatartásával erőlködött, ami szépen lassan elmúlt.

- Tudja, hogy mi angyalok vagyunk? – Kérdezte Mihály pökhendien.

- Na persze! – cinikus nevetéssel felelt a vezető rendőr.

- Tulajdonképpen, miért is vagyunk letartóztatva? – kérdezte Gabriel.

- A tulaj azt mondta, hogy olyan dologról beszéltek, amik arra utalnak, hogy önök kérem maffiózók vagy gyilkosok.

- Mi a szar, túl sok keresztapát nézett vagy mi? – Ordított fel Mihály.

- Fékezze magát uram, mert garantálom, hogy ha nem uralkodik magán, jó pár évet a sitten fog tölteni.

A három angyal némán ült hátul, majd húsz perc multán egy cellában találták magukat.

- Akár el is tűnhetnénk nem? – Kérdezte Rafael.

- Na jó… most akár okos leszek akár nem, elhúzunk innen, mert atyánk már vár. – mondta Gabriel.

- Mintha nem tudnád, hogy úgy is lát. – válaszolt Mihály.

- Jogos…na Mihály feszítsd szét a vasat és lépjünk le. – idegeskedett Gabriel

- Mármint fel. – vágott közbe Rafael.

Mihály szétfeszítette a vasat és siető léptekkel elhagyták a cellát, majd kimentek az őrsről minden feltűnés nélkül és beszaladtak egy sikátorba, ahol senki sem látja őket és felszállhatnak.

Ezt követően a cellához igyekező rendőr meglátta, hogy a sehol senki és riadóztatta a kollegáit, akik néhány órán belül elfogató parancsot adtak ki a három ballonkabátos jól fésült férfi ellen (akik azóta már atyjukkal együtt nézik, hogy mi a helyzet oda lent).