Patriknak mindössze két napja maradt a húsvétig. 

  Azaz negyvennyolc óra állt a rendelkezésére, hogy felkészüljön a nagy családi összejövetelre, a finomságok elkészítésére és természetesen a locsoló versek betanulására.   Hogy az utóbbi miért játszik olyan fontos szerepet a huszonhárom éves fiú, - igen sokkal inkább az mint férfi - életében? Azért, mert a húsvét egyik legcsodálatosabb hagyományai közé tartozik, csak úgy mint a lányok locsolása, és az ajándékba szánt tojások adományozása.

  Patrik a péntek délelőtti műszak ledolgozása után, a délutánját a bevásárlásra szánta.  A hét folyamán gyakran vállalt tizenkét órázást, ami alaposan lefárasztotta, így amikor hazaért és lezuhanyozott, úgy érezte bármit megadna azért, ha csak egy órára le tudna dőlni az ágyára. A frissítésnek kevésbé mondható zuhanyozás után felöltözött, majd a farmernadrágjába tuszkolta a tegnap éjszaka alatt gondosan összeírt listát és útnak indult a közeli bevásárló központba. 

  Nem is sejtette, hogy minden úgy fog menni, ahogy eltervezte.

  Az ünnep közeledtének ellenére nem voltak sokan az üzletekben, viszonylag gyorsan megtalált minden terméket amire szüksége volt, a kasszánál pedig egyetlen percet sem kellett várnia a sorra kerüléshez. Ez a gyors bevásárlás, ünnepek előtt, dícséretre méltó teljesítmény volt Patrik részéről. 

  A parkolóhoz érve, kinyitotta autója csomagtartóját és belehelyezte az élelmiszerekkel tei bevásárló táskákat.  Miután visszavitte a bevásárló kocsit, kivette belőle a száz forintosát, majd elégedetten fordult az autók felé.   Ekkor vette észre, hogy ott állt vele szemben egy tizenéves fiú, aki éppenséggel azt a bevásárló kocsit szerette volna magának, amit az imént csatolt össze az előtte lévő kocsival.

 - Öreg, figyelhettél volna jobban, itt integettem neked, hogy kell a kocsi - méltatlankodott a fiatal srác, akinek szemeibe barna frizurája hosszan belelógott, feje tetején pedig a kétszer de talán háromszor is ráeső baseball sapka igénytelenül ferdén állt. 

 - Már megbocsáss, de nem azzal vagyok elfoglalva, hogy idegen kölykök jelzéseit bámuljam - jegyezte meg közömbösen Patrik. - Különben meg százassal működik, ennyi összeg nem veri földhöz az embert.

 - Nincsen százasom, more! - csörgette meg Patrik orra előtt a fiú a markában lévő két darab ötven forintos érmét. - Ezért kellett volna a nyamvadt kocsid, én meg cserébe odaadtam volna az árát, hogy tudd, engem sem ver a földhöz az összeg!  Így már érted, csillagharcos?

Patrik alaposabban szemügyre vette a fiatal srácot.

  Az igazat megvallva, soha életében nem verekedett de még csak nem is keveredett hasonló szituációkba, nem volt szüksége még csak a fennhangjára sem, ám a mostani helyzetét tekintve, nyomban úgy érezte, hogy ezúttal bizony szükség lesz rá. 

 - Tudod mit, kérj meg valakit, hogy váltsa fel neked az ötveneseidet és akkor már tudsz szerezni magadnak egy kocsit - rángatta a vállát Patrik, majd kikerülte a nála egy fejjel alacsonyabb fiút és az autója felé vette az irányt.

A fiú azonban szándékos rosszindulattal a hangjában utána szólt.

 - Menj csak, ha te nem tudsz ennyi szívességet tenni, akkor kívánom hogy a húsvéti nyuszi szarjon egy jó nap kupacot a kalácsodra te köcsög!

  Patrik megtorpant.

  A düh pillanatok alatt elborította minden egyes porcikáját, elsötétített mindent ami a szeme előtt volt, de még a tőle jóval gyengébb fizikumú srácot is.  Ökölbe szorított kezekkel elindult felé, ám amikor már csak egy méter választotta el kettejüket egymástól, akarata ellenére megtorpant. Itt elfogyott benne a harag, már nem élt benne a szándék, hogy pofon üsse a szemtelen srácot, elvégre ő még soha életében nem ütött meg senkit.

 - Ide hallgass te kis taknyos - vicsorogta Patrik. - Én tiszteletben tartom a húsvéti ünnepet, nem úgy mint a te mocskos generációd, akik még csak arra sem méltatják a hagyományokat, hogy felemeljétek a tetves tohonya hájas seggeteket a számítógép elől, és kimenjetek a konyhába köszönni a frissen érkezett rokonoknak, akik veletek ellentétben, képesek venni a fáradtságot arra, hogy meglátogassák azt az igénytelen, ronda pofátokat, amit oly előszeretettel fényképeztek, majd teszitek fel arra a leprás közösségi oldalra, ahol a hozzátok hasonló korosztályú szétkúrt műmellű, de a tizennyolcat még be nem töltötte hülye libákat lesitek és polírozzátok rá az alig néhány centis, puncit még nem látott farkatokat, mert annyira egy eltunyult elfajzott szánalmas kis csecsszopók vagytok, hogy semmiért sem vagytok képesek kiállni, csak követelőzni, mert hát péntek este van és ilyenkor apuci meg anyuci nadrágszárát rángatva könyörögtök azért az ötezer forintért, amiért ők kemények megdolgoztak, ti azonban alig öt perc alatt elveritek majd abba a kurvákkal teli koszfészekben, ahol semmi mást sem hallani csak a fülsüketítő, általatok megválasztott tehetségkutatókat megjárt szennygödrök primitív zenéit, amire ti a sörtől és a viszkikólától megbódulva rázzátok a retkes picsátokat! Szóval az a helyzet öcskös, hogy én igen is megbecsülöm ezt az ünnepet, munka után, a pihenést mellőzve veszem a fáradtságot arra, hogy kezdetét vegyem az ünnepi készülődésnek, úgyhogy, azt ajánlom, nagyon válogasd meg a szavaidat, ha az ünnepekről beszélsz! Kifelejtettem volna valamit? Ja, igen! Kellemes húsvéti ünnepeket! Vigyázz, hétfőn elmarad az Éjjel-nappal Budapest!

     Azzal hátat fordított a földbe gyökerezett lábú fiatal srácnak, s ügyet sem vetve a kettejüket körülvevő, megszeppent tömegre, immár megkönnyebbülten, vidám mosollyal az arcán sétált az autója felé. Ha hazaér, nyomban nekiáll a sütemények elkészítéséhez. Még hogy pofon ütni ezt a szánalmas, semmirekellő kis taknyost, ugyan már. Hiszen ő nem is olyan agresszív.