Júlia

   Csertő Júlia a konyhaablak előtt állt, s kitekintett az udvarra.

 Odakint, a nyári napsütésben, szeretett fia, Károly, önfeledten szórakozott a kerti slaggal, ahonnan kellemes langyos vizet engedett újdonsült barátnőjére Etelkára.  Az édesanyának nagyon jól esett azt látni, hogy fia, aki egyszer már megmentette az életét, most végre boldogságra lelt.  Júlia tizennégy éves volt, amikor fia megszületett. 

    A harminc éves hölgy ma már koránt sem azzal a kellemetlen görccsel a gyomrában emlékezik vissza fiatalkori botrányos éveire mint akkor, hanem mára már a királykék égre tekintve, arcát napfényben úsztatva, könnyed mosollyal az arcán, inkább köszönetet nyilvánít az Úrnak, hogy olyan fiatalon megáldotta őt Károllyal. 

   Pedig az előtt kész pokoljárás volt az élete.

 Szüleit ötéves korában elveszítette.   Csertő Gábor és Huszár Lídia egy tragikus autóbalesetben veszítették életüket, majd maguk mögött hagyván kislányukat, akinek gondját onnantól kezdve a nagyszülei, és az elhunyt édesanya öccse viselte.   Júliának azonban nem adatott meg a békés, vidám gyermekkor, mint ahogy azt a nagyszülei remélhették.   Nagybáttyja, Ödön akinek a nap huszonnégy órájában szinte folyton a kezében lógott a sörösüveg, kedvére simogatta és csókolgatta a kis Júliát.    A kislánynak hosszú éveken keresztül úgy kellett aludnia, mint a nyúlnak a bokorban ahhoz, hogy éber legyen, amikor az éj kellős közepén, beront hozzá Ödön s a farmernadrágja zipzárját matatja.    Ahogy teltek múltak az évek, Júliában egyre csak erősödni kezdett a vágy, hogy bármilyen módon is, de megszabaduljon ettől az undorító féregtől, aki még nagyon régen megfenyegette őt, hogy ha csak egy szót is mer erről fecsegni a nagyiéknak, akkor átvágja a torkát a konyhakéssel.    

   Júlia tizennégy volt, amikor a gyilkos elhatározása beteljesedett benne.    Aznap este, Ödön a megszokottnál is jobban le volt részegülve, majd megvárta míg unokahúga hazaért az iskolából, nyomban baktatott is fel hozzá a szobájába.    Amint berontott az ajtón, már tolta is le magáról a nadrágot, majd értetlenül pislogott az üres szobában.    Váratlanul Júlia előugrott a nyitott ajtó mögül és a serpenyővel a kezében, erős ütést mért a részeg fickó arcára.   Ödön azon nyomban hanyatt esett, ám hiába volt benne legalább akkora mennyiségű alkohol tartalom, mint egy bevásárlóközpont raktárjában, a düh pillanatok alatt talpra állította.   Júlia, megrémülve az alkoholszagú férfitól, a házuk hátsó részébe menekült. Ödön azonban utána lódult de a sűrű kukoricásban nem találta a lányt. Akárhogy kiabálózott, akárhogy fenyegetőzött, Júlia nem került a szeme elé.    Végül felhagyván a keresgéléssel, visszament, ahol néhány tömény elfogyasztása után, alkoholtól bódultan zuhant az ágyba.   S ekkor Júlia, aki végleg véget akart vetni a sok sok borzalmas molesztálásnak és az éjjeltől-nappalig tartó menekülésének, megvárta, míg az alkoholista disznó elaludt, azután szépen csendben visszalopózott a házba.   Ott találta azt a mocskot, a kanapén, hanyatt fekve, szétterülve s úgy horkolt, hogy szinte a vakolatokat is lerángatta volna a mennyezetről.   Ekkor a  férfi mellkasára ült és a párnát az arcába nyomta. Pillanatok alatt sikerült megölnie Ödönt. Mivel a férfinak korábban több bűntette is volt, a rendőrség nem emelt vádat sem Júliával sem pedig a nagyszüleivel szemben. 

    A lány megszabadult végre az ördögétől.

 Az általános iskolát elvégezve, albérletbe költözött, a mezőgazdasági szakközép iskolájához közel, ahol pedig megismerkedett egy magas, fekete hajú, kék szemű fiúval, Balázzsal, akibe első pillantásra beleszeretett. Balázs a városi kézilabda csapatban játszott, emellett besegített édesapja családi vállalkozásába is. Júlia felelősségtudatos, szorgalmas fiúnak ítélte meg Balázst, akiről eddig csak álmodni mert. Hosszú, hátrafésült fekete haj, kék szemek, ezek jelentették Júlia ideálját.  Azt viszont még nem tudhatta, hogy a szerelem, korántsem volt kölcsönös kettőjük között. 

   Egy forró, szeretkezős esténél többet nem adhatott Júliának. Onnantól kezdve, hogy elvette a lány szüzeségét, már egyáltalán nem tudott azzal a csábító erővel Júlia szemébe nézni, nem merte magához ölelni, mivel tartott tőle, így csak még közelebb fűzi őt magához. S ezt Balázs nem akarta. Mindössze egy hetet jártak.   A hét utolsó napján, egy borongós, szeptemberi vasárnapon a fiú bejelentette neki, hogy ők nem illenek össze. 

    Júliát soha semmi nem keserítette még el ennyire.

 Bár keresve sem talált olyan pillanatot az életében, Balázs megismerésén kívül, amire büszke lehetne, valamiért mindig osztozkodnia kellett a szívében lakozó fájdalommal.   Ám most teljesen összeomlott.   A fiú, akire felnézett, aki az első pillantásra megdobogtatta a szívét, akivel azelőtt csak az álmaiban találkozott s végre együtt szeretkezhetett vele, megtörtént az első s mégis alig hét napig tartott.  

 Fájdalmában öngyilkosságot próbált megkísérelni, azonban a sok sok egymás után bevett altató csupán egy mégfájdalmasabb estét nyújtott neki, nem pedig a végső megnyugvást.   Szerencséjére, lakótársa figyelmes lett az éjjeli nyöszörgésre, s azonnal kórházba szállította Júliát. Nem elég, hogy egy kellemetlen gyomor mosáson kellett átesnie, még egy egész napot a zárt osztályon kellett töltenie, ahol miután magához tért, s közölték vele a történteket, remegő tenyereibe temette arcát és csak sírt. Botrányos élete azonan még csak ezután sem enyhült, mivel nagyszülei, megtudván unokájuk meggondolatlan cselekedetét, örökre elfordultak tőle. Kitagadták és elszégyellték magukat, hogy eddig támogatták őt mint anyagilag mint máshogy. 

    A tragikus történtek lezajlásával azonban Júlia valami egészen különös dolgot tapasztalt önmagán.   Mivel  a testében történő furcsa érzésre még ő maga sem tudott választ adni, így hát úgy döntött, megnézetteti magát, s a következő ténnyel kellett hogy szembesüljön: azzal hogy terhes.

  Szívét azon nyomban eddig ritkán tapasztalt boldogság töltötte el.    Pedig nem volt senkije, akihez abban a pillanatban hazaszaladhatot volna, nem áradozhatott a barátainak, nem mondhatta el a nagyszüleinek.  S mivel ráadásul anyagilag nem állt jól, így arra a következtetésre jutott, hogy felkeresi hamarosan megszületendő gyermeke édesapját, Balázst. Legnagyobb csalódására azonban a fiú mérgesen rávágta az ajtót majd mobiltelefonjáról küldött üzenetében, megfenyegette Júliát, hogy ha még egyszer a szeme elé kerül, akkor megfojtja.   Júlia végleg egyedül maradt. Nem volt már senkije, akibe kapaszkodhatott volna, miközben a sírógörcs egészen a talajig rántotta. 

   Kis lakásában, aminek még az e havi bérét sem tudta már kifizetni, az ágy szélén ülve, tenyerét a pocakjára helyezte s azt kívánta, hogy szülessen egészséges gyermeke, aki soha nem fogja őt elhagyni.   Csak ennyit szeretett volna.   Ezt kívánta azon a szomorú októberi éjszakán. 

    S eltelt az idő, tizennégy év múltán, a csodaszép kertes házuk konyhájában állva, boldogan figyelte az ablakból a fiát, aki azzal hogy megfogant ő benne, megmentette édesanyja életét.   Ugyanis azon az elkeseredett éjszakán, amikor kívánságát kinyilvánította, nem is sejtette, hogy odafent az Úr nem csak hogy meghallotta, de ráadásul teljesítette is. Hiszen másnap, a kora reggeli órákban Balázs kopogott be hozzá, majd mikor a lány ajtót nyitott neki, egyszerűen nem győzött szembesülni azzal, ami akkor őt fogadta.   A fiú, könnyesz szemekkel, erősen magához ölelte, majd megcsókolta s a következő mondatot súgta a fülébe: Gondolkoztam! Ígérem neked, segítek szebbé varázsolni az életedet!