Jó pár baj

A két férfi már jó ideje ott toporog a sötétben a senkiket befogadó lerobbant épület előtt. A helyek elfogytak, a kapukat rég bezárták. Hárman rekedtek kint. Az, aki utánuk jött a lépcsőn aludt el. A pénzükért jöttek, de hiába nézik a köztéri órát, hogy milyen gyorsan megy az idő, meg hogy mennyire lassan, már biztosan tudják, hogy hiába várnak. Látszik rajtuk az idegesség. Rövid tanakodás után aztán elindulnak a Keleti felé.

Némán mennek egymás mellett, megállnak a piacnál, rágyújtanak. Az egyik máris indulna tovább, de a másik megállítja. Leülnek egy padra. Beszélgetni kezdenek. A hangjuk újra, és újra felcsattan. Nem akarják elhinni, hogy az, aki megígérte, hogy este kifizeti őket, nem jött el. Az egyik nagy hévvel indulna keresni, de aztán a hirtelen támadt lendülete erőtlen legyintésbe veszik. Elhallgatnak. Csak ülnek, de nem bírják sokáig. Egyre hidegebb van. El kezdenek fel-alá járkálni. Mozdulataikba a fáradtság és a tehetetlen düh költözött. Mekkora arccal ígérte nekik a Fehér, hogy rendesen kifizeti őket, aztán hol a pénz? Egyik cigarettáról a másikra gyújtanak, a kavicsot rugdossák. Időnként kényszeredetten egymásra néznek. A lámpa fénye a párából és a cigaretta füstből sejtelmes ködöt fon köréjük. Felváltva szitkozódnak, miközben belül szétégnek a gondolattól, hogy hogyan lehettek ekkora barmok. Megsejtve egymás gondolatait, halvány bíztatásként még a másik felé bólogatnak, de aztán a gyanú olajos, rossz szagú verítékkén gyöngyözik végig a homlokukon. A másik biztos valami külön alkut kötött...

A széltől megrebbenő ködben pattanásig feszül a buta csend. Nincs mit kérdezni. A tekintetek összekapaszkodnak és nem engedik egymást. Az addig tétován rágcsált szavakat a másik elé kiköpve ugyanabban a pillanatban nyúlnak a zsebükbe. Egyszerre villannak meg a kések. Gyors, süvítő kaszálásba kezdenek. Karjaikat messze maguk elé kinyújtva lerángatják a kabátjukat és a másik kezükre csavarják, mint a propeller, aztán elkezdik kerülgetni egymást. A szétszaggatott füst a fénnyel körülrajzolt testek körül kavarog a hajnalodó szürkeségben. Ide-oda lépkednek. Hol védekeznek, hol támadnak, míg a lassan cafatokban lógó ruhán át nem üt a vér. Megállnak. Nem bírnak egymással. Kihasználva a lélegzetnyi pihenőt, zihálva kapkodják a levegőt. Vállaik meg-megremegnek.

A város lassan ébredezni kezd körülöttük. A felrepedő éjszaka alól kitüremkedő óvatos fényben már ott sejlenek a munkába igyekvők. A testek előre-hátra dülöngélnek. A tekintetekre a kétségbeesés szorít zavarodottságot. Az egymást vizslató arcokról ömlik a veríték. A sebeik lüktetve égnek. Nagyon fáradtak már. A kés nyelébe kapaszkodnak. A lépések csoszogássá lassulnak. A tanácstalanság szúrós szaga körül lengi őket. Istentelenül bánják már ezt az ész nélkül elkezdett viaskodást, de a harag azért ott süt még bennük. Szégyen lenne feladni, és a Fehér helyett most a másikat kellene legyőzni. Lassan dülöngélve újra elkezdik kerülgetni egymást, de már csak túl akarják élni. Óvatosan ijesztgetik a másikat. Mind a ketten túl jól tudják, hogy mit kell csinálni. Messziről olyanok, mintha táncolnának. Az arra járók messze kikerülve őket a vállaik felett mernek csak visszanézni rájuk. Mereven maguk elé kinyújtott kézzel egyre lassabban forognak egymás körül. Talán az idők végezetéig is, de a tér másik vége felől bizonytalan léptekkel egy kurva közeledik. Arcán szétmázolódott a rúzs. Amikor elmegy mellettük csúnya, vékony hangon odaszól hozzájuk.

- Na, mi lesz? Melyik marad meg nekem? Összerezzennek a hangra. Megállnak. Megvetően köpnek a prosti felé, aztán mintha a szégyent akarnák lesöpörni magukról, kezükkel lassan végig simítják a ruhájukat. Elteszik a kést. Körülnéznek. Rágyújtanak, aztán elindulnak a pályaudvar felé. Ma talán valami jobb is adódhat. A szétvagdalt kabátjaikat szégyenlősen a honuk alá gyűrik. Ahogy elindulnak az egyik röhögni kezd.

- Baszod a suska, még egy kabátra sem lett volna elég…