Játsz/ma válság

Béla a napilapokkal együtt egy levelet is talált reggel a postaládájában. A kézzel írott szöveg csak ennyi volt: „Kedves Béla! Telefonon többször is próbáltunk elérni, de nem sikerült. Kérlek, holnap gyere be a templomba istentisztelet után! 2014.08.05. István atya.” Ez azt jelentette, hogy alig fél órája maradt. A levelet tegnapi dátummal írták, az istentisztelet pedig most kezdődött el. Éppen ezért gyors öltözködésbe kezdett.

Az utcára kilépve először átfutott az agyán, hogy milyen jó, hogy nem a nappali forróságban kell sétálnia az utcán. Aztán azon kezdett el gondolkodni, hogy milyen ügyben hívathatják ilyen gyorsan? Úgy vélte, hogy a közelgő születésnapja miatt köszönteni akarják majd a vasárnapi istentiszteleten. Mégiscsak két nap múlva lesz hetven éves… Vajon milyen ajándékkal kedveskednek majd neki?

Amikor belépett a templomajtón már az áldást kapták a hívek és elindultak hazafelé. Gyorsan lépdelt a sekrestye felé. Az oltár előtt térdet hajtott, keresztet vetett és elmondott egy rövid hálaadó imát. A belső ajtó felől lépett be a sekrestyébe. István atya éppen a miseruhát rakta el. Ahogy István atya meglátta Bélát odalépett hozzá, kezet fogott vele és megölelte. Nem húzta az időt a fiatal pap és elmondta, hogy miért is hívatta nyugdíjas barátját.

- Béla bátyám! – kezdte a lelkipásztor. – Mi itt az egyházközségben mindannyian nagyon hálásak vagyunk neked a közösségben végzett munkádért. Egyedülálló szervezőkézséged révén sok szép ünnepet sikerült emlékezetes eseménnyé tenned. Különös érzéked van a hívekkel való kapcsolattartásban. Ezeket mi nagyra tarjuk és elismerjük!

Eddig minden úgy alakult, ahogy Béla elképzelte, de a pap folytatta.

- Éppen ezért azt gondolom, hogy nem is lenne nálad alkalmasabb személy a hétvégi ünnepi istentisztelet megszervezésére. A püspök úr látogat majd hozzánk és szeretném, ha a régi csapatoddal színesítenétek az istentisztelet programját. Remélem, össze tudod még szedni a zenekart és a szavalókat! Ugye elvállalod még ezt az alkalmat drága barátom?

Béla egyáltalán nem számított erre a felkérésre. Már többször is megígértette az utódaival, hogy időben szólnak majd, ha segítenie kell. Próbálta kihúzni magát a feladat alól. Hivatkozott a korára. Bevetette a közelgő születésnapjára való felkészülést. Elmondta, hogy kevés az idő. A Kölcsey Napok is most vannak és szeretne részt venni rajta. István atya viszont hajthatatlan volt és tudta, hogy Béla úgysem mond neki nemet.

            Nem hitte el, hogy megint slamasztikába került. Már hazafelé tartott, amikor az eső is eleredt. Arra gondolt, hogy ez most megint három napig fog tartani, mivel eddig a nyári időjárás eléggé egyhangú lett. Két hónapja három nap eső után három nap kánikula következett és fordítva. Átázott mire hazaért. Bosszankodott átöltözés közben. Odament a telefonhoz és István atyát hívta. Vissza akarta mondani az egész megbízást. A pap házvezetőnője vette fel a telefont és elmondta, hogy István atya pár perce utazott el nyaralni. Egy hétig nem lesz elérhető, a telefonját ugyanis otthon felejtette…

            Egyre jobban zuhogott az eső. A levegő felfrissült. Béla elkezdte a szervezést. Norbi Törökországban éppen a sirályokat figyelte a tengerparton, amikor Béla felhívta. Vasárnap hajnalra talán hazaér, de a fellépést nem tudja vállalni. Semmi baj gondolta az öreg, így is lesznek elegen. Eloise éppen a magyar tenger partján készült a délutáni piknikre. Nagyon örült, hogy régi ismerőse hívta telefonon, de még egy hétig nem tervezte a hazamenetelt. Még mindig nem volt baj, de Olívia nélkül, már nem lesz egy szólista sem, gondolta a férfi. Nem tudta miért, de Olíviát már úgy hívta fel, hogy megkérdezte, hogy telik a nyaralás? A lány meglepődött azon, hogy Béla tudja, hogy Görögországban van. Elmondta, hogy bár nem vitt magával bikinit, de vett egyet a helléneknél és nagyon jól érzi magát! Bence másnap indult Olaszországba… Sőt, megkérdezte Bélát nem tudja-e, hogy homokos-e Bibionén a tengerpart! Béla kezdett kétségbe esni. Mindenki nyaral! Méghozzá messzi földön! Még mondják azt, hogy gazdasági válság van! Amikor ő volt fiatal semmilyen válságról nem beszéltek és mégsem szórták a pénzt és utazgattak így az emberek. A következő hívás alatt Krisztián a horvátországi naplementéről és az esti holdfényről beszélt, ami semmihez nem hasonlíthatóan szép! Béla elkezdte érezni, hogy válság van… Ekkor hívott fel engem az öreg. Éppen edzőmeccset játszottunk. Azt hittem, hogy még nem fogadtam a hívását, de Béla végig hallotta, amit kiabáltam… Így utólag már csak mentegetőzhetek. Tényleg nem volt ofszájd! Ezért használtam a bíróra azt a szót, amit a melegekre szoktak mondani, a partjelzőt pedig biszexnek tituláltam. Béla megkérdezte, hogy miért beszélek így? Elmondtam, hogy a partjelző hölgy, és csak remélem, hogy biszex. Ezek az albánok meg nem értik meg másképpen, hogy felháborodtam. Nem beszéltünk sokáig. Bélát nagyon elkeserítette, hogy be vagyok rekedve. A telefonban hallottam, hogy nagy a vihar odahaza, hiszen, mintha villámlott volna. A válság kezdett begyűrűzni…

            Utolsó mentsvárként Zoli bácsi következett, aki ismert egy kis zenekart, akik minden nap tőle nem messze próbáltak. Velük kellene beszélni! Az időjárás még mindig barátságtalan volt, amikor Béla az autójába ült. Ő mégis úgy érezte, kezdenek eloszlani a viharfelhők!

            Már későn ért át Zoltánhoz és lekésték a gyakorlást. Zoltán rávette, hogy ne menjen haza, aludjon ott. A holnapi próbájukon majd beszélnek a fiatalokkal. Így is történt. Éjszakába nyúlóan beszélgetett a két öreg. Jól érezték magukat egymás társaságában. Béla nem állta meg és elpanaszolta barátjának, hogy milyen furcsa világban élnek. Mindenki csak panaszkodik, mégis mindenki nyaral és nem is akárhol! Annak idején nekik csak a közeli strand volt az egyetlen kikapcsolódási lehetőség. Aki meg egy kis izgalomra vágyott az a nudista standot választotta, mondta viccesen.

            Másnap gyorsan elment az idő a próbáig. A zenekar egy fiatal cigányokból álló helyi banda volt. Mivel csak hárman voltak Béla megkérdezte nincs-e még valaki. A kupás hiányzott csak, aki a román tengerparton nyaralt. Saját bevallásuk szerint mindent el tudtak játszani. A felsorolt vallási énekek közül viszont egyik sem hasonlított… Béla kissé megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy legalább a Himnuszt ismerik. Sőt elő is adták! Mikor befejezték Béla megkérdezte miért volt ilyen hosszú? Kiderült, hogy nem hagytak ki egy versszakot sem és mind a nyolcat eljátszották…

            A tragédia csak ezután következett. Béla nem találta meg a kulcsait. Az esti vonat pedig már elment. Zoltánnál kellett töltenie ezt az éjszakát is. Zoltán szemmel láthatóan örül neki, hogy még egy napig vendégül láthatja régi barátját. Nemhiába volt a Himnusz nyolc versszakos… Béla nagyon el volt keseredve. Úgy érezte, hogy semmi nem akar sikerülni, mintha a sors összefogott volna ellene. Alig bírt elaludni.

            Másnap töltötte be a hetvenedik születésnapját. A hajnali vonattal már elindult haza. Zoltán kikísérte az állomásra. Béla már annak is örült, hogy az eső nem esett a rövid séta alatt. Aztán Nagykárolyban sem ázott meg, ahogy hazafelé sétált. Amikor befordult az utcasarkon meglepődött, hogy az autója ott áll a házuk előtt. Zoltán pedig ott ült a kocsiban. Ahogy Béla közelebb ért Zoltán kiszállt és mosolyogva adta oda a kulcsait öreg barátjának. Kicsit jobb volt már a kedve, amikor kinyitotta az ajtót.

            „Meglepetés!!!” - kiáltották felé. A cigányok zenéltek és mindenki énekelte, hogy „Boldog születésnapot!”. Ott volt a családtagok mellett minden barátja. Sőt a „nyaralók” Eloise, Olívia, Bence, Krisztián, Norbi és István atya is! A barátok másfél nap alatt kifestették az egész házat. Béla nagyon meghatódott. Mindig utálta a felfordulást festés közben. Most ezt nem kell elviselnie. Estig tartott az összejövetel. Béla nem érezte a válságot! „A legnagyobb ajándék mégis az, hogy ilyen barátaim lehetnek!” – gondolta.