A női magazint melynél már két hete melóztam szívből utáltam, monológot írtam a szemspirálhoz, novellát a krémgyantáról. Ideje volt belekunkorítani karrierívembe hisz hajdan horoszkópokat fabrikáltam egy online portálra. Innen gyorsan kipenderítettek mivel mindenkit „Igyál egy cincit oszt jobban leszel!” jóslatommal győzködtem. Egy agysejtem sem foghatja, vajon miért vettek föl ehhez a laphoz, hisz az állásinterjún az egyetlen szépségtippem a „kenj fogkrémet a ragyáidra, holnapra leszárad” volt.

Szerencsére nagyanyám imádta a magazinomat, gyújtósnak. Sok évjáratnyival autómban pöfögtem hozzá. Megbízatásom egy zaftos, vámpíros vezércikk írása melyre garanciát törcsvári származásom adhatott.

Lelkesedtem hisz különc Nagymamámmal lehetek, akinek ráncai az idők folyamán nem sokasodtak csak eltáncoltak arcán. Kortalan volt, élénk, friss és fura.

Anyám három éves koromban távozott tőlem egy vérszegénységgel járó autoimmun kórság miatt. Hosszú fekete haja, hatalmas hófehér foga és sápadt, de szelíd arca emlékeimben maradt.

Nagyim egy fejszehajításnyira lakott Drakula kastélyától. A grófot tisztes úrként emlegette aki imádta extravagáns nyúlkocsonyáját. Ettől függetlenül kerülték egymás társaságát Ilka mama fokhagyma-szaga okán.

Ó azok a fokhagymás reggelik! Míg más dolgos portán madártejet, brióst és lekvárt fogyasztottak addig mi brassói aprópecsenyét ettünk sok-sok fokhagymával. Kivéve a macskát! Na igen, a macska. Egy fekete kandúr akit Grófnak szólítottak és kicsike rémséges lakók leledztek benne, bolhák a szőrében, atkák a fülében és tetvek a bajszában. Mamám imádta pedig áporodott vérszagú érát hagyott maga után jártában s keltében. Különös ismertetőjegye túlnyúló herezacskója volt mely ha beleakadt a párkányon félig bevert szögbe vagy a kerítés tövében viruló rózsabokorba kétszólamú vernyákolásba kezdett.

A kastélyt legalább százszor láttam, minden zegét-zugát ismertem. Mégis megvettem a belépőt Tóbiás bácsitól a kapuőrtől. Tóbiás bátyám is örök volt, ott az ódon vaskapuban, bőregér-butykosában 52 fokos kökénypálinkájával és valószerűtlenül gurba görbebotjával amellyel olykor élénk vitába keveredett.

Teremről-teremre, vitrinről-vitrinre jártam a kastélyban s merengem, vajon mit írhatnék abba a vezércikkbe. Morfondírozásomat egy átütő felismerés törte ketté…hoppá…lekapcsolták a villanyokat. Távolról még egy vasajtó fémes csengése is sejlett. Tóbiás bátyám jól összeveszhetett botjával ha engem bennfelejtett. Félelmemben megzizzentem, tudtam, reggelig nem menekülök. Ekkor eszembe ötlött a tegnap esti céges buli pénztárcámban rejtőző maradványa. Három dzsointot préseltem két ötezres bankó közé. Egyet fölizzítottam és számba pödörtem. Mostmár bátrabban Drakula hálószobája felé siettem, a gróf ágya mint mágnes vonzott magához. A ágy fejtámláján megláttam egy címert, Jegenye falu címerecskéjét. Szegény anyám szülőhelye volt ez a pici község valahol a Nádas völgyében. Nagyanyám hintaszékén is ez minta díszelgett. Döbbenve csüccsentem az ágy poros takarójára amikor egy fuvallat föllebbentette a hálóterem függönyeit és azokat egymásba csavarta, közöttük az ablakpárkányon megjelent Nagyanyám fekete vérszagú macskája két szólamban vernyákolva. Az októberi hó mint kókuszreszelék fényezte be ocsmány bundáját. A fuvallat az ágyba szorított és egy fekete-fehér recsegős mozi kezdődött a szoba plafonján.

Egy fekete hajú, nagyfogú, sápadt arcú nőt láttam szilaj lovashintón a törcsvári nagyúr oldalán aki vérvörös zsebkendőjével int búcsút az ünneplő tömegnek. Mennyegző ez a javából!

A film homályosul, elmém tisztul…a mozaikdarabok összeállnak…a vérszegény anyám, az örök fiatal nagyanyám és a fekete macska. Te jó ég! Hisz ő az apám! Drakula az Apám!

Nagyanyám hangjára ébredek: „Drágám ideje visszaindulnod, meg kell írnod azt a cikket!” Tóbiás Papával sejtelmesen vigyorogva egy adag brassóit nyom a hónom alá és hálás vagyok, hogy újra segített.