DUNA

Miként felragyognak a csillagok az univerzumban, s benne a napunk és a föld is,

Európa, Ázsia, és az összes többi földrészek, egymás között így beszélgetnek.

Vajon hol keressünk értéket és szépet, hol a természet már nem értékes és véges.

Az emberek szíve rejtelmes, így Európa felszólalt, az emberek környezetében.

Vajon a folyamok között, a büszke s szép Európának, városainak csillogásában,

Van-e szép leánya, gyöngye, aki éke, s tán királynője az neki, és vajon méltó-e hozzája.

Akit büszkén, és dicsőítő szóval, bemutathatna nekünk, sőt az egész világnak is.

Előáll ekkor Európa, a felséges, mondván: halljátok szómat, és rám figyeljetek.

Mert van leányom, ki büszkeségem nékem, aki a folyóvizeknek szépséges királynője,

Mint fénylő kék szalag a leány hajában, s mint szivárványnak színei, ékszer ő.

Nagyvárosok ékessége vagy te, s hatalmas, a te szépséged fényessége fenséges.

Mint a dicsőség, a napfény csillámlik hullámaidon, erő és büszkeség árad belőled.

Fekete erdő titokzatos rejtekében születtél, hiszen az óriásoknak sarja vagy te,

Mint gyenge, bájos leánygyermek a te forrásod, királyok és nemzetek őriznek.

Ártatlanságod kezdetben ugyan bájos, de azt hamar felülmúlja a ragyogásod.

Az utadnak végén, a Fekete tenger deltájában, ott fejezed be a gyönyörű futásod.

Bajorország királyai dicsérnek téged, hol Ulm, és Regensburg hirdeti szépséged,

Passau és Linz királynője vagy ekkor már, Bécsnél, sőt Budapestnél is keringőt jársz.

Nemzetek hajolnak meg előtted, bajorok, csehek, osztrákok, és még a magyarok is.

Sőt Európa népe mind, az egész világ, mind-mind tisztelnek, és ím, szeretnek téged.

Ha felindulsz, hatalmad és erőd tüstént megmutatod, még a természet is segít tenéked,

És az áradásod, vized elsöpör mindent, sőt a hegyekben szorosokat vágsz magadnak.

Mindég szépítkezel az erdeidben, és segítnek társaid, a sok vizek forrásai, a folyamok.

Formálod mindig a jelent, és a jövőt is, az ember csak követi mindenkor a te akaratodat.

Hiszen évezredek történelmét írtad, és emberek sorsait formáltad a hullámaiddal,

Híd vagy te az emberek és országok között, mint a múlt, a jelen, és a jövő együtt.

Mindörökké megőrzi történelmed, Európa múltját, a dicső jelent, s talán a jövőt is.

Az eljövendőt nem tudhatja senki, és reméljük, a pusztulásodat sem idézi elő semmi.

Miként a hegyek között libegsz tova, Lech és Naab, sőt Isar, majd az Inn is üdvözöl téged,

Már az Alföld végtelen rónáin járod kecses táncaid, hol találkozol keringőzve másokkal is.

Új, és újabb társaiddal, a Rábával, a Drávával, hol a Szigetközt, és Gemencet is megérinted.

Sőt találkozol Tiszával, a szőkével is, és Szávával, majd a Moravával is, mert hű társaid ők.

Ekkor már téged dicsőít délnek minden ékessége, hol kinyílik előtted a Vaskapu is,

S vizednek szava, mindig emlékezést tesz rólad, Nándorfehérvárnak déli harangszójában.

Így a te vized is, életet ad a természetnek, az embernek kenyeret, munkát, és a lágy pihenést.

Miként a szépséges Európát a csillagok, a te vizedben ők is nézik, nézik a tükörképeket.

Európa kék szalagja vagy te, nagyvárosoknak büszkesége, fénye, az éke s gyöngyszeme,

Bécs valcerja kacérkodik a te szépségeddel, sőt még Budapest és Pozsony is megdicsőít.

Büszke vagy te, s fenséges, mint a királynő, szépségedet mindenütt hirdetik hullámaid.

Eljönnek hozzád távolról és közelről, csodálni, és megélni mindazt, amit rólad regélnek.

Mert még az Isten is megemlékezik rólad, hiszen a várak és a templomok, temelletted,

Emlékeztetik egész Európát arra, hogy az ostorát és nyilait is otthagyta, a te szép partjaidnál.

Otthont adott a Kárpátoknak gyönyörű völgyeiben, Pannóniának, a Hunoknak, s Attilának.

Bazilikák, katedrálisok sokasága dicsőít téged, köztük Linz, Passau és Esztergom csúcsa.

Buda és Bécs is meghajol előtted, éke és dicsősége vagy már mindörökké, a szép Európának,

S ahol elhaladsz, a nagyvárosoknak szépsége ragyog reánk, drágagyöngy s éltetőnk vagy már.

Amikor rólad beszélnek a csillagok és az emberek, királyok mellett, a királynőt látják tebenned.

Hullámaid elringatnak mindig mint a lágy szerelem, óh szeretet, kell-e ennél fenségesebb.

Az egész föld gyöngyszeme vagy te, s Európa ékszere, koronája, óh, Duna,

Mint Királyok éke, s mint büszke Királynője vagy a nagy folyóvizeknek.

Dicsőséged ragyogása, töltse be mostan az emberi szíveket, sőt az egész földet.

Hiszen a világ, a földrészek és a népek, ismernek téged, és dicsérik a te szépséged.

2010. szeptember 05.

Révész István