Az utcai világítást még nem kapcsolták ki, már ahol egyáltalán létezett ilyesmi. Alig múlt hét óra. Az a három utas, ki Ilonkával együtt érkezett, sietve vette útját a kihalt város különböző irányába. Hátramaradt, hiába igyekezett nem tudta tartani a lépést. Két súlyos csomagja többszöri megállásra kényszerítette.
    Január másodika, aki tehette ebben az órában ágyban pihent a szilveszteri mulatozás nyomatéka alatt. Ilonka megemelte szatyrait és egy újabb darabon elindult hazafelé. Az éjszakai fagynak köszönhetően az egész úttest apró csillámokban tükrözte vissza a rávetődő fényt.
    Édesanyja csomagolt.
    - Tessék ezt apád hagyta hátra, menj és köszönj el tőle – három darab százlejest nyújtott feléje  
     Ilonka behelyezte pénztárcájába a buszjegy ára mellé, fizetését csak kilencedikén fogja kézhez kapni.
    - Köszönöm, a karácsony teljesen felemésztette a pénzemet. Bélának is kell készítsek valami csomagot.
        - Jól van édes lányom, csak vigyáz magadra és a gyerekekre
    Kakas hangja jelezte, hogy az éjszaka elmúlt. Apja odakint volt az állatokkal. Morcos szigorú embernek ismerték a falúban. A templomot meg a korcsmát nem látogatta. Beszédbe se elegyedett senkivel, ha nem lévén  fontos néki. Inkább egymagában mondogatott az állatoknak, tudván feleletet nem kap. Ilyenkor szokta szidni a rendszert is, mivel a szerződés kötelező volt, a fizetség pedig kevés. Kemény derék ember lévén a lábatlankodást nem tűrte maga mellett. Kiadta mindenkinek a munkáját, feleségnek, nyáron egy-két napszámosnak s ment végezte a dolgát.
    - Jó reggelt édesapám! Indulok, mindjárt itt van Anti bácsi. Köszönöm a pénzt és a csomagokat.        
         Pap András megtorpant kezében a vederrel, először nem válaszolt csak biccentett, hogy rendbe van minden, majd intette, lépjen közelebb.
    - Gyere már, van itt egy kis házi pálinka – a kitámasztott létrán lépett kettőt és a széna meg az istálló hátsó tűzfala közé rejtett üveget Ilonka felé tartotta – Húzd meg! – utána pedig ő maga is leengedett két jókora kortyot a torkán. - Kár, hogy nem maradsz még, holnap érkezik a bátyád , András. Majd megbeszélem vele, vigye haza  a gyerekeket, ne keljen utánuk jönnöd.
    Elköszöntek, Ilonka még bement a hátsó szobába, Tündi ébren volt.
    - Anyu! Az idén haza jön apu is?
        - Igen drágám, de  addig még sok van. Takaróz be. Legyetek szófogadók, Bandi bátya fog haza hozni.
      Attila lábát felnyújtotta egész a falvédőre és úgy aludt mélyen, száját nyitva tartva. Betakarta őt is, megpuszilta őket és igyekezett, mert jönnie kell a busznak.

     Hideg lakás fogadta. A karácsonyfa illata sem idézett fel semmi kellemest. Mintha egy régmúlt világból maradt volna vissza elfelejtve, elhagyatottan. Gyors ütemben teltek a napok. Délutános lévén a gyárban, reggelente tovább henyélhetett a meleg takaró alatt. Szépen elrendezte, beosztotta a csomagban kapottakat. Dobi néni is megörvendett a disznóköltségnek, sok áldást küldve édesapja keze munkájára.                                                        Egy napon időt szakítva, körbe sétált a központ valamennyi ruhás üzletében. Magában számítgatta  mennyibe is kerülne valami új ruhát vásárolnia.
    Melindával is kívánt találkozni, de szégyellte magát, az egész helyzetét. Viszont a szórakozni való vágy egyre erősebben tört fel ifjú szívéből. Harmad nap elhatározta felkeresi barátnőjét.
    Az újonnan épült lakótelepen nem volt eléggé ismerős. Végig bámulta a sáros, elhagyatott hintáknak elkülönített parkot. Az újságos bódé mögött kóbor kutya keresgélt a felgyülemlett szemétben. Több tömbházat is körbejárt míg végül a modern architektúrának köszönhető, beton fedte, lépcsős átjáró alatt áthaladva, az egyik kifüggesztett névlistán rá talált Melinda nevére.
     - Szia! - kiáltott fel örömében Melinda – Gyere be. Vesd le kabátodat – majd bekiáltott édesanyjához, ki a szobában takarított – Anyu tudod ki van itt?! Akiről meséltem. Attila édesanyja, Ilonka. Osztálytársak voltunk!
     - Mindjárt végzek a portörléssel, máris jöhettek ide a szobába!
     -Gyere, gyere!
    Ilonka egy kicsit feszélyezve érezvén magát, bemutatkozott Melinda édesanyának és helyet foglalt a felkínált fotelban
     - Teszek egy kicsi zenét. - Melinda bekapcsolta a földön szétdobált szalagok között heverő „Majak” magnóját – Meg kínállak egy kis konyakkal, még szilveszterről maradt. Tésztám, az nincs, mind fel faltunk mindent, látszik is rajtam.
     - Jó az úgy neked. – kiáltott be Kovácsné – Az idén itt akar hagyni bennünket!
    Elbeszélgettek a régi időkről, volt osztálytársakról akikről még tudtak valamit. Később, Ilonkára terelődött a szó. Semmi vidámat nem tudott mesélni magéról. Csak a nehézségek és a küszködés. Pedig ő sem volt más mint a többi. Szerette az életet, falni az ifjúságot. Melinda sajnálattal tekintett rá, jól tudta, hogy Ilonka más mint a többi ismerőse, megbízhatóbb, tisztább lelkű és főleg megfontolt, nem cseveg össze-vissza minden hülyeséget.
     - A hónap első szombatja mindig szabad nálunk. De most már sietnem kell, munkába kell menjek
     - Nagyszerű! Akkor szombaton ötre gyere ide, majd együtt fogunk menni, meglásd egy kis buli rád is rád fér
    A hátra levő két nap sok izgatottsággal telt. Minden nap újra meg újra végig próbálta az összes úgy-ahogy megkímélt göncét, de egyiket sem találta megfelelőnek. Dobi néni is átbicegett a hír hallattára.
    - Ez így nem jó. Van valami pénzed?
    - Kétszáz ötven lejem, kaptam a szüleimtől ajándékba.
    - Na akkor gyorsan fogd magad és vásárolj valami neked valót! A lelkeden ne spórolj soha! Ezek az évek nem jönnek vissza. Nekem csak elhiheted!
    Munka helyén is megjegyezték, hogy valami történt Ilonkával. Tekintetében látszik. Aztán eljött a szombat. Átszaladt Dobi nénihez.
    - Adjon egy olyan régi sálat nekem, annyira tetszenek. Hideg van kint, ez meg nagyon ronda!
    – Gyere válogass, van itt elég. Nekem ez volt a kedvencem. De vedd le kabátod, hadd lássam új blúzodat.
    Ilonka körbe perdült és sugárzott a boldogságtól, mint egy első bálos nagyleány. Néhány pillanatig gondjai tova szálltak, újra az illatos rétet képzelte maga körül.
    - Szép! Nagyon szép! De itt fejül ne gombolkozz nyakig. Így ni!
    - De Dobi néni nem . . .
    - Semmi de. Nem kell gondolni semmire, de tetszetősnek is kell légy. Meglátod, te is jobban fogod érezni magad a bőrödben.
    Melindáéktól nem messze kellett menniük, de azelőtt, Melinda még egy gombot felszabadított Ilonka blúzán és egy régebbi ezüst nyakláncát akasztott a nyakába.
    - Ez maradhat is ajándékba. Gyere, még a konyakból maradt valami!
    - Jaj! Köszi, nem tudom meg hálálni. - a szekrénysorban lévő tükör felé fordult. Piros, virító ékkő volt ráfűzve a finom, vékony láncra. Jól mutatott újon gazdája nyakában. Tetszetősen felkeltette a figyelmet.

     A társaság jól össze szokott lévén, hamar felvidult a hangulat. Több szempár is végig mérte Ilonkát. Melinda udvarlója, mint házigazda vámolta meg a sorra érkezőket és vigyázott, hogy a poharak ne maradjanak üresen. Péter, miközben egyik kezét Katinka derekán pihentette, a másikban meg boros poharát tartotta, arról mesélt, milyen filmeket nézett meg mikor Magyarországon járt. Már három éve mesélt mindezekről. A „Hair” és a hasonló, errefelé nem engedélyezett filmekről.
    Renáta azt sajnálgatta, hogy lejárnak a hét végi hancúrozások és csak kedves emlék marad utánuk. Egyre komolyabbak a kapcsolatok.
    – Ugyebár, Melinda meg Attila is itt hagy minket.
    - Egy frászt! Maradunk akik vagyunk, csak nem vagyunk már gyerekek. Ugyan ki fogja a tányér levest végig locsoghatva vissza vinni a főpincérnek!
    - Hű! Az nagy volt! - jegyezte meg Jocó – Főleg milyen cifrán káromkodtál! Itt van ni, itt a fő bűnös – és átnyúlva a kanapé másik végébe, egy „sapkát” akart Antinak adni, de a célzott időben elhúzódott.
    - Mű légy volt az, akkor bontottam ki a csomagból. Én kiáltottam: Meli gyere vissza!
    - Attila! Valami sörünk van? Mert ennek a bornak nagyon Nicorest szaga van – újra harsány nevetésbe tört ki a társaság. A legtöbbjük végzős volt akkor és egy moldvai kiruccanáson, gondolták, megviccelik a helybélieket, külföldieknek adják ki magukat. Magyar és Angol szavak keverékkel próbáltak rendelni egy Attila után úgymond „country” korcsmában. A csattanó akkor jött, mikor a testes negyven körüli kiszolgáló nő, megjegyezte, hogy az ifjak jobban teszik, ha a magyar mellett maradnak, mert angolul úgy sem tudnak.
    Hasonló emlékeken szórakoztak, miközben az asztal alatt az üres üvegek száma nőt. Csak Ilonka nem kapcsolódott a beszélgetéshez. Miről meséljen? Hogy oda éget a rántása, míg Tündivel ki kellett menjen? De ennek ellenére jól érezte magát. A közelebb húzódó Tibi, pont olyan hallgatag volt mint ő. Rövidke kérdésekkel érdeklődtek egymás felől.
    Jocó hangosabbra tekerte a magnót, egyre többen alakították a táncolók körét.
    - Ilonka! - kiáltotta Attila – Húzd fel onnan Tibit, mert a bajusza akkora, hogy nem tud tőle fel állni, és gyertek táncolni!
    - Vannak lemezek is? - kérdezte Ilonka
    - Igen. De azt majd később. Hoztam Omegát is. Tudod  mit. Péter Ratosnya-i. Van egy kis házikónk a völgyben. A nyáron gyertek fel a gyerekekkel. Meglátod: „Nagy Csapat” vagyunk mi.
    Ilonka alig észrevehetően elpirult. Ezek szerint Melinda többet mesélt róla mint gondolta. Még a tíz óra sem érkezett el, mikor a társaság már önfeledten „rockozott” a szoba közepén. Bele élte magát a dalszövegekbe, akár lassú, akár gyors zene követte egymást. Sorra kérték fel a csendes dallamoknál. Sikerült feszültségét feloldania.
    Ahogy múlt az idő a párok kezdtek állandóbak maradni. A sarokban felfüggesztett fényorgona halványan váltott a zene után. Körülötte a férfi kezek egyre mélyebben elkalandoztak párjuk blúzai alatt. Tibi tapintatosan viselkedett, nem is engedett volna meg neki többet, vagy nem így van?