A behatoló napsugarak elárasztották a helybéli kábelgyár egész csarnokát. Ilonka letakarította munkaasztalukat, körbe seperte a helyet, bezárta szekrényét, majd órájára pillantott. Fél kettőre járt az idő, de már rég sehol senki sem dolgozott. Munkatársai csoportokba verődve beszélgettek,  alkalomként néhol az üveg is elő került. Ilonka is ivott vagy két pohárnyit.
    Izgatottságában úgy érezte nem fog eltelni soha ez a fél óra. Van három nap szabadjuk és haza készült a szüleihez. Holnap Szilveszter. Igaz csak a hatórással számított indulni, de még be kell nézzen az üzletekbe, valami ajándéknak valót szeretett volna vásárolni. Míg azon töprengett mi is legyen az az ajándék, felpattintotta pénztárcáját. Egyetlen egy százas lapult benne pár bani társaságában. Ennyi volt az egész vagyona és még a busz jegyet is ebből kell ki fizetnie. Szégyen érzet uralkodott el rajta, hamar vissza zárta, nehogy valaki észre vegye. Körülnézett, kölcsönkérni nem akart.
    Több mint három hónapja már, hogy Béla keresete kiesett a családtól. Nehéz, könyörtelen napok voltak ezek. Hol az álmosság verte le lábáról, hol korgó gyomra nem hagyta békén. Apósa közbejárásával, aminek eredményében azért nem volt annyira meggyőződve, meg a büntetlen előéletre hivatkozva, a vártnál kisebb lett az ítélet. Tizennégy hónap szabadság vesztés. Demeterék reménykedtek a munkahelyen letöltendő lehetőségben, de próbálkozásuk sikertelennek bizonyult.
    Havonta kétszer látogatta férjét, kis csomaggal, amennyire ép futotta a pénzéből. Béla dühös volt kollégájára mivel szerinte elárulta őket, felhányta Ilonkának, hogy miért ilyen kevés a cigi amit hozott. Mind ezt el kellett tűrnie. Sajnálatot érzett iránta és hallgatta panaszait, de három hónap hosszú idő.
    Érzései, gondolatai más utakra terelődtek. Béla előző kimaradásai, egyre nagyobb költekezései, melyek italszagú gorombaságokban mutatkoztak, kezdtek nagyobb súllyal húzni a múlt emlékein. Munkahelyén a kolléga nők már nem is annyira takargatva beszéltek róla. Egyedül régi barátnője Enikő volt az aki nem fordult el tőle. Mindjárt az első napokban felajánlotta, ha szüksége van egy kis kölcsönre vagy bármi másra, csak szóljon bátran. Időnként egy-egy kávét is fizetett szünetekben, abból a gyári löttyből  amit itt árultak.
    Még volt egy negyed óra a műszakból, megpróbálta szűrő nélküli cigarettájában a dohányt tömörebbre ütögetni, rágyújtott és boldog új évet kívánva a közelében levőknek elindult az öltöző irányába. Főnöke  „ketrecként” elzárt helységében az évzárással volt elfoglalva.
        -  Boldog Új Évet mester !
        - Neked is Ilonka – emelte tekintetét a szemüveg fölé – vigyáz magadra ! - szigorú de megértő ember volt.
   A zsúfolásig telt autóbuszra alig tudott felkapaszkodni. Minden megállóban le kellett szállnia és újra vissza vergődnie a lépcsőkig, mivel mindig akadt leszállni kívánkozó utas. Végül a központba érkezve ott állt nem messze, a magas feldíszített fenyőfa előtt. Bár egy-egy csokoládét találna a gyerekek részére, de nem olyan dobozos drágát. Szüleinek is szeretne vinni valami ajándékot. Megfordult fejében, vigyen édesapjának egy üveg jobb minőségű italt, de biztos leszidná, hogy miért költia pénzt. Ideje fogytában, belépett az áruház nehéz vaskeretbe fogott üveg ajtaján és kiválasztotta a már klasszikus zokni-kesztyű ajándékot. A virág árusnál pedig csomagoltatott a bordó piros rózsákból édesanyának és külön Dobi néninek.
    A decemberi, korai alkonyodásban a nap pirosasan súrolta a látóhatárt, ideje lesz indulnia, gondolta. Gyors léptekkel vágott át a mellékutakon míg haza nem ért. Előbb a szomszéd házba, Dobi nénihez szaladt érdeklődni a magukra hagyott gyerekek felől. Ettek-e rendesen, minden rendbe odahaza ?
    - Nyugodj meg kislányom. Okos, ügyes gyerekek azok. Ülj le és igyál egy forró eredeti kávét !
        Míg Ilonka a kávé zamatát dicsérte, Dobi néni régi porcelán vázába helyezte a  rózsákat. Időnként csomagot szokott kapni testvérétől, meg egy kis pénzt. Bátya  az ötvenes években szökött el az országból. Több helyen is hányódott, mire némi segítséggel Izraelben letelepedett. Nem mentek valami rózsásan a dolgai, de most már, hogy nyugdíjas éveit éli és jövedelme stabilabbra fordult, amennyiben tőle telik, segítséget nyújt húgának, egyetlen élő rokonának, miután a háború tönkre tette az egykor jó módú családot.
    Idehaza viszont annál nagyobb értékel bírtak küldeményei. Dobi néni, másnak nem lévén neki, meg kedvelte Ilonkát, miután a szomszédba költőztek és megismerkedtek az első nyár idején. Később a gyerekekre úgy tekintett mint saját unokáira
      Szívesen jött át vigyázni reájuk, vagy vitte maga mellé, mesét olvasni nekik régi, bő illusztrációval szemléltetett meséskönyvekből.
      Bélával együtt, kevéske pénzükből szakítottak fizetségként, no meg faluról is jutott egy és más a jó öreg asszony konyhájára.

   - Akkor Boldog Új Évet Ilonka és jó pihenést, mert szórakozni ugyan nem mész te oda. Nem jó ez így, én látom. Alig múltál huszonhat és nyomorogsz, bezzeg más ebben a korban jókat mulat és nem sokkal törődik.
     Ilonka nem talált rá szavakat, mit válaszoljon. Nyelt egy nagyot, sírás köszörülte a torkát. Elköszönt és rohant haza. A gyerekek csendben várták a piciny karácsonyfa körül. Tünde kifestős könyvét színezte.
        - Anyu, hegyezd meg – mutatta a hegy nélküli piros meg barna színű ceruzákat, melyeket amúgy is csak ujjbeggyel lehetett megfogni rövidségük miatt
       Attila kis játék teherautóját tolta maga előtt a székek lába körül, miközben az asztal alatt bujkált.
        - Gyertek öltözni! Nincs időnk, indul a busz. Majd hozzátok a játékaitokat tatáékhoz.
        - Csak egy csillag szórót, kérlek ! - Tündi kedvence volt a csillag szóró. Lelkükre volt kötve, hogy egyedül létükben nehogy meg próbálják meg gyújtani. És nem is tették !
        Ilonka két darabot akasztott egy külön álló ágra, szárukat meg görbítve. Ide-oda röpködő apró szikrák világították meg a színes gömböket. Két gyerekét, két oldalról magához szorította, átérezve újra a Karácsony különös, hamisítatlan hangulatát, röpke pillanatig, míg az utolsó szikra is ki nem aludt.

    Gondosan tekerte sálaikat nyakuk köré, nehogy meg fázzanak. Minden lehetséges pillanatban oda figyelt, a náthával járó kellemetlenségek ne keserítsék még jobban napjaikat. Ilonkából korán lett család fő. Béla mellett is a gondok jelentős része őt terhelte. Nem figyelmeztette senki az élet nehézségeire. Tanács helyet dorgálásban volt része, a korai terhesség meg a vele járó iskola felhagyás miatt.
    Negyed órányi gyaloglás után megérkeztek a busz állomás sötét peronjára. A vakáció elején örvendeztek, hogy lesz ahol szánkázniuk majd falun, de az utolsó három nap meleg időjárása el tüntette az összes hó foltot a várost ölelő dombokról. Mivel csak kilenc kilométernyit kellett utazniuk, szemmel láthatóan nyűg lett volna a szánkó cipelése.
    Az indulás percében állott be a busz a felszálláshoz, ismerős, falubeli sofőrrel. Úgy tízen lehettek még utasok. Mind előbbre helyezkedtek a nagyon gödrös út miatt. A vezető becsukta az ajtót és közölte, más járat nem lesz, ez az utolsó ebben az évben. Ő sem jön vissza másodika reggeléjig. Aki harmincegyedikén akar utazni az megy alkalmival. Pont.
    Ezennel ki döcögött az út testre és amennyiben lehetett kerülgette az ilyen tájt, tél-víz idején egyre sokasodó és mélyülő gödröket
    Az öreg motor zaja, meg a kapcsoló szekrény elmaradhatatlan kerregése megnehezítette az esetleges beszélgetéseket. Ilyen körülmények között a nem túl vegyes társaság le is mondott a próbálkozásokról.
    Ködösre fordult az idő, mire a fényszórók előtt fel tűnt a keresztül vágó patak hídja és a rá következő házak körvonalai. A második út bejáratánál fékezett le. Meg érkeztek, ez volt Ilonka gyerekkori emlékeinek helye.
      - Viszont látásra Anti bácsi! Boldog Új Évet !
      - Csókolom ! - hangzott kórusban a gyerekek részéről.
      - Sziasztok. Boldog Új Évet !