Kopottas télikabátjában, hátát falnak vetve, szürcsölgette  az imént felszolgált forró teát. Vasárnap dél előtt lévén, a helységben rajta kívül csupán még ketten  unatkoztak arrébb egy másik asztalnál. A felszolgáló lány idő szerű slágerekkel tette még pocsékabbá a hangulatot. Ez idáig, mintegy húsz percen át a kávézó előtt sétált fel-alá gondolván nem lesz  szükséges beülniük és így meg spórol egy-néhány forintot. Nem szerette, ha valaki nem tartotta tiszteletben a megbeszélt időpontot. Ő maga mindig odafigyelt arra, hogy ne késsen.
    Mire megunta a várakozást, a vékony kínai gyártmányú cipője is kezdte magába szívni a lacsakos járda nedvességét. Végül úgy döntött, még egy annyi esélyt ad a találkozásnak, amíg elfogyaszt egy forró italt odabenn.
    Két kézzel emelgette csészéjét és titokban haragudott önmagára naivitásáért, amint előre örvendett a kínálkozó lehetőségnek és a vele járó lehetséges összegnek. Megdorgálta saját magát, mivel önfegyelme alább hagyott ezen az eseten. Babonás lévén el is könyvelte büntetésnek az ügyfél távolmaradását.
    Hat éve élt már Budapesten, de ezen a mai napon, talán a szomorkás, borongós időnek is köszönhetően, nem találta valami túl vidámnak  életét.
Szűkölködéseitől is szeretett volna  végre már szabadulni, nem mintha otthon jobb sorsa lett volna, de a túlzott önfegyelem, az egyedüllét messzi idegenben, no meg a rengeteg munka megviselte Attilát. Oda lett a kamaszkor önfeledt vidámsága. Csupán kiélezett céljai erősítették benne a kitartást. Hat év, melyben a nap felét egyszobás albérletekben töltötte, vizsgákra készülve, a nap másik felét meg különböző utcai újság meg könyvkereskedés eladójaként. Aludni legtöbbször csak lábon vagy füzetjeire borulva sikerült, amikor a test természete kikövetelte a maga jogát. A folytatáshoz szükséges erőt a hátra levő évek csökkenéséből merítette. Másfél éve volt még a főiskolán és talán diplomás emberként majd csak kedvesebb jövő elé néz a sorsa.
    Szép lassan, a teás csésze üresedésével, kezdett feltelni az otthoni emlékek sora. Meleg nyári napok jutottak eszébe. A Maros part, a város zsúfolt strandjai meg az izzadság szagú mozikban és más szórakozó helyeken eltöltött esték.
    Szeme sarkából pontosan látta amint Péter belép és egyenesen feléje tart.
      - Szia !
      - Szia ! Késtél ! Nem lesz belőle semmi ?
      - De igen! Ő rá vártam. Gyere csak... arrébb a mellék úton parkoltunk le.
 Attila felemelkedett és gyors léptekkel Péter nyomába szegődött. Kigombolt kabátját zsebeibe süllyesztett kezeivel tartotta összébb míg a járó-kelőket kerülgették.

    Nemsokára, Péter befordult a mellék útra és a túloldalon parkoló szürke Opelhez sietett. Meg nyitotta a vezető mögötti hátsó ajtót. Ö maga megkerülte az autót, hogy az első üléshez érjen.
    -    Ülj be – szolt oda közben Attilának
  Attila komótosan helyezkedett el az autó hátsó ülőkéjén.
    -    Bemutatom ismerősöm, Ádámecz Ildikó.
    A kormány kerék mögül fiatal hölgy fordult hátra és nyújtotta kezét feléje. Sötét szürke kosztüm kabátot és szoknyát viselt, ami túlzott komolyságot ajándékozott a gyönyörű arc vonásokkal rendelkező hölgynek. Természetes göndör, koromfekete haja ép, hogy a válláig ért. Diszkrét mosolya által elő csalogatott gödröcskék fokozták bájosságát. Attila nem is figyelt a feléje nyújtott bársonyos kézre, csak találomra fogta meg.
    - Szia, Ádámecz Ildikó.
    - Pap Attila  - nem fűzzőtt hozzá semmi udvariast. Nem szerette soha a közhelyek meg az udvariassági látszatok használatát. Mindig is sértő hazugságok voltak számára. Csupán a minimális használatukhoz szegődött, a gorombaság  elkerülése végett.
   - Mesélt rólad a Péter, meg más is ajánlott. Gondolom elmondta a Péter, miről lenne szó. Bocsánat! Tegeződhetünk ?
  - Ühüm . . . Bocsánat, igen.
   - Ha nem vagy ellenére, lemennénk az irodába, ott nem zavar senki vasárnap. Majd visszahozlak. Rá érsz ?
   - Igen, mehetünk.
     Ildikó beindította a motort és a kicsi forgalom ellenére lassú ütemben dél felé tartott Pesten maradva. Ahogyan a belvárost jóval maguk mögött hagyták, eltértek kelet felé és egy hosszú egyenes, kifele vezető út középtáján érkeztek meg, a két emeletes iroda ház elé. A szolgálatos kapus messziről felismerte az autót, és már nyitotta is az önműködő vaskaput. A front épület szélső bejáratához állott, a sáros út ellenére, még a reggeli autó mosás jelét tükröző Opel
    - Megérkeztünk. Előre megyek, mutatom az utat.
    Az épület oldalán helyezkedő lépcsőház első emeleténél tértek rá a hosszú folyosóra. Ildikó a kisebbik tárgyaló terembe vezette őket.
    -    Foglaljatok helyet !
        Enyhe dohos szag terjenget a nem túl tágas teremben. Jobb oldalt az ajtótól távolodva a fal teljes hosszában, szekrénysor tükrözte vissza a szemközti ablakokon beáramló fényt, egyben teljes kilátást nyújtva a hátsó épületekre. Attila és Péter egymástól két széknyi távolságra helyezkedett el, az ovális, impozáns asztal mellett.
        Ildikó körbe járva, még igazított a sötétítőkön, ott ahol takartak egy keveset az ablakszélből. Végül az asztalfőnek  nevezhető helynél elhaladva a szekrénysor túloldali részénél kinyított egy ajtót, ami mögött az italok sorakoztak.
    -     Tölthetek valami italt ?
    - Konyakot, ha lehet – válaszolt Péter miközben próbált otthonias jellegű benyomást kelteni mozdulataival
        Attila már rég mozdulatlanul ült, jellegzetes, megszokott pózban. Lábait jó előre nyújtva, inkább csak a szék szélére nehezedett, teste pedig egyenes folytatásban a székhát peremét támasztotta.
    - Nem kérek, köszönöm.
    - Egy kávét hozassak ?
    - Ühüm.
    Lassan beindult a beszélgetés is Ildikó és Attila közt.
    - Szerény vállalkozást szeretnék beindítani, s mivel nagyon jó véleményt és ajánlást kaptam egy közös ismerősünktől tanácsodat szeretném kérni egyes dolgok kivitelezésénél. Ne kérdezd a nevét, hogy ki az ajánlód, mert ez egyelőre titoknak kell maradnia. - először érzet némi zavart, ahogyan Attila szemébe kellett néznie, még nem tudta el dönteni, hogy kirívó viselkedése vagy egyedi tekintette lett volna az okozója. Mintha közös jellemeket vélt volna felfedezni kettőjük közt.
    Imént is érezte tekintetét, ahogyan végig siklot testén, miközben Péter italát töltötte, de mintha eltérő lett volna a többi szemtelen tekintettől. - Az itt látottak ne hozzanak tévedésbe. Ez itt mind apám rész tulajdona. Itt dolgozom, idézőjelben, már több mind három éve. De ne bonyolítsuk ezt a részét, inkább téged akarlak hallani !