Reggel valami különös szorongás ébresztette. Megfagyott a lelke is, nem tudott szabadulni a gondolattól hogy valami veszély fenyegeti. Egy küldönc kopogtatott az ajtaján, és üzenetet hozott. Az állt benne, hogy azonnal jelenjen meg a tanács előtt, Ise-Gulan parancsára. Most még jobban megrémült. Mit akarhat tőle a Nagyúr? Hiszen a tegnap még nagyon azon volt, hogy a lánykát eltávolítsa, és jó messze elküldje innen. Gondterhelten járt-kelt, aztán felöltözködött és kiment a palota előcsarnokába. Nagy volt a nyűzsgés, és hirtelen észrevette Karsalt, aki finoman biccentett neki hogy kövesse. Utánament, és a könyvtárban Igazhír Mondójával találta magát szemben. Az asszony arca aggódónak tűnt, s rögtön a tárgyra tért:

-          Valami gond van, csak még nem tudom hogy mi. Gulan ideadta a mai napi hírdetményeket, és a Jalaluni kinevezés nem szerepel közöttük. Mikor rákérdeztem nem válaszolt. Ez nem jellemző rá. Mármint hogy nem állja a szavát. És van még valami. Egy órával ezelőtt felrobbant az implantátum. Ha benned lett volna, mostanra már halott lennél.

Kul-Anni elsápadt. Riadtan nézett körbe, de senki sem hallotta őket. Aztán ő is kibökte:

-          Nekem a Nagyúr üzenetet küldött, hogy menjek a tanácsba. Pedig már úton kéne lennem Havalda felé.

-          Ez nagyon furcsa. Végülis nekünk az a jó, hogy még egy ideig itt maradj, de hogy a tanácsba hívjon, az különös. Vigyázz mit beszélsz, az lesz a legjobb ha nem teszel semmit. Bármit is akar, kérj gondolkodási időt, s majd megbeszéljük. Megértetted?

-          Igen.

Felhangzott a kürtszó, a tanács megkezdődött. Karsal sietősen tört magának utat a tömegben, és maga után húzta a kislányt is. Feltűnően sok volt a katona. Karsal-Bar lekapta az egyiket és megkérdezte hogy mi ez a nagy készültség, de az csak a vállát vonta:

-          Nem tudom én sem. A Nagyúr parancsa.

Bejutottak a tanácsterembe, és a kislánynak azonnal feltűnt a Nagyúr megkeménykedett, haragos arca. Mellette állt Kopogó, neki is eltorzultak a vonásai valami nagy keserűség miatt. Kul-Anni lassan a helyére somfordált, és izgatottan leste a nagy férfit, hogy mi lesz ebből. De Ise-Gulan még csak rá sem nézett. A Kancellár is megérkezett, majd a tartományfőnökök foglalták el a helyüket. Megkezdődött a gyűlés. A Nagyúr felállt és bejelentette hogy egy fontos dolgot kell kitisztázni, egy birodalmi ügyet megbeszélni. Most intett Kopogónak, aki a vendégek folyósójára nyíló ajtót szélesre kitárta, és bejelentette a főtanú nevét. Nem más, mint Kila királynő, Dillaz uralkodónője érkezett meg teljes pompájában. Mellette lépdelt a sápadt, szintén gazdag ruhákba öltöztetett Racsa hercegnő is. Olyan csend támadt a teremben, hogy a lélegzetvételt is meg lehetett hallani. Kul-Anni kifehéredett és teljesen megbénult. Igazhír Mondója eltátotta a száját, de a következő pillanatban felugrott és teljes erejéből felkiáltott:

-          Ki innen, áruló! Hogy merészelsz a Maia szent földjére lépni? Mit keresel itt?

-          Csend legyen! – dörrent Ise-Gulan hangja – Én hívtam meg Kilát, hogy Jalalun ügyét megtárgyaljuk. Most az övé a szó, más hangot nem akarok hallani!

A Kancellár reszketve, felindultan engedelmeskedett. Leült, de remegett a szája és elkeseredve bámulta a pöffeszkedő királynőt. Kila kegyetlen, dühös arccal vonult el Kul-Anni mellett, megállt a terem közepén és bezélni kezdett:

-          Tisztelt egybegyűltek. Azért jöttem ma ide, hogy tisztázzak néhány dolgot. Az Azari háborút megelőzően, a Dillazi csapatok nem azért jöttek a birodalomba hogy a hatalmat átvegyék a mi urunktól, Ise-Gulantól, mint ahogy azt a Kancellár hazug módon elterjesztette. Éppen ellenkezőleg. Hajóinkat és fegyvereinket szerettük volna felajánlani, valamit egy összeesküvést, egy gonosz cselt leleplezni. Nem tagadom, vannak kémeim a Birodalomban, de talán ezt megbocsátjátok nekem. Az embereim nem is olyan régen jelentették, hogy egy csaló, egy szélhámos  férkőzött be az udvarba és Gulan bizalmába. Egy idegen kölyök, egy betolakodó aki Racsa hercegnőnek adja ki magát. Ez a szemfényvesztő ki tudja mi mindent tervezett, ki tudja miféle huligán csoportoknak dolgozik. El akarta orozni Jalalunt, be akarta feketíteni Dillazt, szét akarta zilálni a Birodalmat. Nekem úgy jelentették, hogy gyalázatos dolgokat követett el, meghamisította az uralkodó aláírását, becstelen, erkölcstelen harcmodorra akarta nevelni a haguri népet. Azért jöttem el, és köszönöm a lehetőséget hogy szólhattam, mert íme itt a bizonyíték igazamra: a valódi Racsa hercegnő itt áll mellettem, és soha nem fordulna az apja ellen. Kérem, hogy büntessék meg az imposztort és ismerjék el az igazi Racsa hercegnőt.

Mélységes, döbbent csend fogadta ezt a beszédet. Az igazi Racsa az anyja mellett állt, és a kezében egy játékot morzsolgatott. A játék egy vastag kötél volt, amiről különféle bábok lógtak, többek között egy kerek, papírgolyó, amely a Maia bolygót jelképezte, és több kisebb, fából készült harcihajót, siklókat. Az efféle játékok igen népszerűek voltak a kicsi gyermekek körében, mert el lehetett mímelni egy támadást a hajócskákkal és a Maiával. De olyan nagyobb kislányok kezébe mint Kul-Anni vagy Racsa, az ilyesmi már sehogy sem illett. Most Kila is, és patkányképű lánya is erősen, fenyegetően Kul-Anni szemébe néztek, és a valódi Racsa hirtelen az egyik hajó orrával kipukkasztotta a papírmaiát. Az üzenet egyértelmű volt, és a Kancellár is jól látta: Kul-Anninak hallgatnia kell, különben Kiláék elpusztítják Enidát és Bartosékat.

            Ise-Gulan most felállt és az ál-hercegnőhöz fordult.

-          Mit hozol fel mentségedre?

-          Semmit. Nem én vagyok az igazi Racsa. Csaló vagyok.

Akkor a Nagyúr intett Kopogónak, aki egy csapat harcos kíséretében a lányka elé lépett. Egy durva mozdulattal letépte róla a drága ruhát, az uralkodói jeleket. A kislány tűrte, egyetlen szót sem szólt. Ott maradt egyetlen nadrágban és ingujjban. Még a díszes csizmáját is levették a lábáról. Akkor Kopogó felpillantott a Nagyúrra, aki sürgető, parancsoló mozdulatot tett. A Nagyvezér erre elővette a bilincseket, és gúzsba kötötte a gyereket, akinek már meggyűltek a szemében a könnyek, de továbbra sem szólt semmit. Úgy állt ott előttük megszégyenítve, megalázva, leleplezve mint egy utolsó bűnöző. Úgy érezte meghalt, ott, abban a pillanatban. Csak arra tudott gondolni, hogy Bartosék még élhetnek, még megmentheti őket. Igen, őértük végigcsinálja, még ha belepusztul akkor is. „Most nem szabad sírnom”, gondolta, „erősnek kell lennem. Bartos is ezt akarná.” Felpillantott Igazhír Mondójára. A bátor asszony ökölbe szorított kézzel, ugrásra készen reszketett. A szemeibe volt írva a tehetetlenség. A kislány egy erőtlen mosolyt próbált küldeni neki, hogy nincsen semmi baj, hogy még tudja tartani magát, kibírja a végéig, de akkor Kopogó gorombán a székbe lökte, majd otthagyta.

Most Ise-Gulan jött előre, ruganyos léptekkel. Megállt a kicsi előtt, és megkérdezte:

-          Hadd haljam, ki vagy te. És miért adtad ki magad Racsa hercegnőnek?

Kul-Anni nem válaszolt neki. A Nagyúr most rákiáltott, olyan hangon, hogy a falak is megremegtek bele:

-          Azonnal mondd meg kinek dolgozol és mi volt a célod ezzel. Válaszolj!

A kislány most megremegett, de csak nyelt egyet és állta a férfi tekintetét. És továbbra se szólt egy szót sem. Kila arcán elégedett mosoly suhant végig, majd megszólalt:

-          Valószínüleg a Kancellárnak dolgozik. Együtt tervelték ki az egészet. Igazhír Mondója az, aki át akarja venni a hatalmat, nem pedig én.

Ise-Gulan akkor az elképedt fehérhajú asszonyhoz fordult.

-          Igaz ez? Te tudtál róla?

Kul-Anni könyörgő szemekkel nézett a Kancellárra, aki teljesen megbénult. Hebegett-habogott, aztán összeszedte magát és kijelentette:

-          Igen, tudtam róla. De szó sincs semmiféle hatalomátvételről! Kila hazudik.

-          Ó, igen? Szerintem az a kölyök Gulan életére is tört volna, ha nem lepleződik le! A háborúba is azért ment utána hogy megölje.

A lányka ezt már nem bírta tovább. Haragtól lángoló arccal pattant fel és úgy kiáltotta:

-          Nem! Ez nem igaz! Sosem ártanék a Nagyúrnak, és nem a Kancellár megbízásából csináltam. Nem tettem semmi olyat, ami a Birodalom biztonságát veszélyeztetné!

Hatalmas moraj söpört végig a tanácstermen, a főnökök, a harcosok összezavarodottan sutyorogtak, egyesek bekiabálták hogy a Kancellárt tartóztassák le. Akkor Ise-Gulan hanga menydörgött rájuk:

-          Csend legyen! Még nem fejeztem be a kihallgatást! Ez a gyerek itt válaszolni fog a kérdéseimre. Például arra hogy mi a neved, és honnan jöttél.

Kul-Anni most egész testében reszketett. De csak dacosan felszegte az állát és konokul hallgatott. A Nagyúr minden kérdésére makacs hallgatás volt a válasz.

-         Eh, a csudába! Hát mindent magamnak kell csinálnom? – dühöngött Gulan, azzal felugrott a levegőbe, egy óriási, fekete tűzförgeteget gerjesztett és egyenesen a kislányra zúdította. A vendégek, mikor meglátták a fekete lángokat halálra rémültek. Sokan, köztük Kila királynő is, az ajtó felé menekültek, mások a falhoz lapultak. Egyedül csak Kul-Anni nem mozdult sehova. Ösztönösen védekezett. Homlokán a jel megvastagodott, a tulipánszirmok még kettőbe nyíltak. A tenyeréből és a testéből vékony, hálószerű fekete tűznyalábok csaptak ki és burkot vontak köréje. Játszva elvezették a Nagyúr fekete csóváit. Fekete tüzet a fekete tűzzel győzte le, majd viszonzásul még kiküldött egy hófehér tűzpászmát is, amely elől Gulan ügyesen elugrott. Aztán lihegve rogyott össze a kislány. Nehéz volt, így öszekötözve megvédenie magát. És csak úgy tüzelt a homloka a haragtól, hogy a Nagyúr ilyen gonosz, aljas módon akarja megkínozni és kicsikarni belőle a válaszokat. Összeszedte az erejét, és kétségbeesetten készült az újabb csapásra, az újabb védekezésre, de Ise-Gulan akkor csak megállt a terem közepén, és szép nyugodtan csendre intett mindenkit.