A reggel borzasztó kínokat hozott. Valaki babrált a távirányítóval, mert a kislány arra ébredt hogy éles fájdalom hasogatja a tarkóját, ott ahol az implantátumot beültették. A fájdalom intenzitása egyre csak erősödött, és Kul-Anni többször elájult bele. Két órán keresztül gyötörték, hol lassabban, hol erősebben. Most nagyon nehezére esett a szenvedés, de nem mert hangosan zokogni sem, nehogy a Nagyúr meghallja, hiszen fölötte lakott. Amikor abbamaradt végre, a lányka csak feküdt és szipogott. Aztán a fürdőszobába ment és lemosta az arcáról az orrából kifolyt vért. Egész testében remegett, és nagyon félt. Kila királynő ismét értésére adta hogy figyeli és hogy a markában tartja. Rogyadozó térdekkel ment ki a szobából. Minden érintésre, minden hangra összerezzent. Nagy volt a nyüzsgés a palotában, mert a haguri nagyfőnökök a tanácsra készülődtek. A lányka bekukkantott a tanácsterembe is, meg a Kancellár irodájába. A fehér haguri asszony valahogy furcsán viselkedett vele, valami sötét rosszindulat lebegett a szeme körül, és Kul-Anni ösztönösen érezte hogy távol kell maradnia tőle. Igazhír Mondója azonban most észrevette, és mielőtt még elinalhatott volna szigorúan magához rendelte a gyereket.

-          Itt egy papír s egy írószer, ezekre összeírhatod hogy mire lesz még szükséged az utazáshoz. Siess, mert nem érek rá egész nap utánad várni.

-          Tessék? Nem értem hogy miről van szó. Miféle utazás?

-          Ó, hát a Nagyúr nem mondta el neked?

Értetlenül bámult a kicsi lány. Akkor a Kancellárasszony morcos durvasággal világosította fel:

-          Apádurad el fog küldeni egy Onta-Maiára, hogy gerhez méltó nevelést kapj. Ez a Maia már nem megfelelő neked, gyenge a te erődhöz, hiszen át tudtad törni a jégpáncélját. Viszont nem vagy még abban a korban hogy csak úgy szabadon mászkálj, mindenféle veszedelmeknek kitéve. Nem biztonságos így élned, a végleges energiaszinted még nem állt be. Sokat kell még tanulnod, és a tüzednek sokat kell még fejlődnie. Apád úgy gondolja, hogy csakis egy Onta-Maia nyújthat számodra megfelelő védelmet. A legjobb akadémiára fogsz járni, az én szülőbolygómon. Holnap indulsz a fehér hagurik hazájába, Havalda tartományába.

-          De az nagyon messze van, egészen fent Északon!

-          Igen, éppen ez benne a lényeg, hogy minél messzebb kerülj innen.

-          De én nem akarok apámtól elválni!

-          Ezt nem te döntöd el. A Nagyúr maga határozott így. Készülj, csomagolj össze. A mai napot még használd ki, menj és búcsúzz el akitől akarsz.

-          És meddig kell ott maradnom, azon az Onta-Maián?

-          Természetesen a keninig. A nagykorúságodig. Gondolom eltart jó néhány évig.

Kul-Annival nagyot fordult a világ. Elzsibbadt az agya és hirtelen mindent homályosan látott. Az nem lehet hogy Ise-Gulan így meg akarjon szabadulni tőle. Azok után amin közösen átmentek, azt hitte hogy kialakult közöttük egy szoros, erős kapcsolat. Vagy éppenséggel az is lehet, hogy a Nagyúr nem akarja politikai helyzetét kockáztatni, és ezért nem fogja maga mellett tartani a törvénytelen, sárga haguri hercegnőt, aki miatt már így is rengeteg haragosa akadt. Teljesen kétségbeesett. Mi lesz így vele? Ha engedelmeskedik, és elmegy arra az Onta-Maiára, akkor végleg lőttek az eredeti tervnek, annak hogy Enidát és Bartosékat megmentse. Gyorsan számolgatni kezdett: már így is túl sok időt vacakolt el, ha Enida még él, valószínüleg nagyon rossz állapotban lehet. Sürgősen kell cselekednie. Közben rettenetesen megmérgelődött Ise-Gulanra. Hogyan ismerhette ennyire félre? Olyan szomorú és csalódott volt, hogy álló nap csak lógatta az orrát. A Nagyúr nem küldött érte, nem kereste a társaságát. A tanácsba sem hívta meg, nyilvánvalóan nem volt már kíváncsi a véleményére. Ez hát a hála a háborús érdemeiért. Ise-Gulan azt ígérte hogy majd megjutalmazza a bátorságáért, ehelyett elküldi magától jó messzire. Elpanaszolta a baját Belárnak és Hargának, mert már nem bírta magában tartani. Csak nagyot néztek és elmondták a lányt butuskának, ostobának.

-          Az a legnagyobb kiváltság, ha valaki Havaldába mehet tanulni. Ott vannak a legerősebb Onta-Maiák. Apád megint kivételes kegyet adott neked, ez éppen hogy az elismerésének, a szeretetének a jele, s nem az, hogy meg akar szabadulni tőled. – dohogott rá Belár.

Jártában-keltében egyfolytában a Kancellársszonyba botlott, aki durván sürgette és megfenyegette hogy maga megy ellenőrizni hogy a lányka mindent bepakolt-e. Sóhajtozva látott munkához, a szobájából pillanatok alatt csatateret varázsolt és össze-vissza dobálta azokat a ruhákat, amelyeket a nagy útra magával akart vinni. Akkor hasított belé megint a fájdalom. Összecsuklott, és a földön vonaglott. Az implantátumot még sohasem kapcsolták ilyen erős fokozatra. Azonnal elveszítette az eszméletét. Mikor felébredt, látta hogy órákon át volt magánkívül. A számítógépén apró jelzőfény villózott. Üzenetet kapott. Megnyitotta és elsápadt bele. Magától Kilától jött a parancs, nagyon röviden, nagyon velősen csak annyi volt benne, hogy még a mai nap folyamán szerezze meg Jalalunt, különben vége neki is, és Bartoséknak is. Ha viszont engedelmeskedik, akkor életben hagyják, és segítenek neki feléleszteni a Maiáiát. Az elektronikus üzenet aztán hirtelen eltűnt. Akárhogy próbálta, nyomát sem találta többé a gép memóriájában. Elkeseredve kuporodott az ágyra. Késő délután volt már, és a lány tudta hogy nincs más választása. Felállt és megindult a tanácsterem felé.

A terem előtt őrök álltak, és csak olyanokat engedtek be, akik a Nagyúrtól kapott személyreszóló meghívóval jelentkeztek. A lánykának a torkában dobogott a szíve, és rettenetesen megdühösödött amiért nem akarták beengedni. Éppen akkor ment el mellette Karsal-Bar, és reménykedve szegődött a nyomába.

-          Kérlek segíts, hogy bejuthassak!

-          Szó sem lehet róla! Azonnal menj vissza a szobádba!

A fiú hideg durvasága szívenütötte. Mi történik itt, miért viselkedett vele Karsal ilyen furcsán? Lám, már sietősen ott is hagyta. Most megszólította a Nagyurat, és megkérte szépen, engedje be a Tanácsba, mert szólni kívánna. Nem maradna sokat, csak rövid ideig. Nem kapott választ, de az őrők igen, mert Ise-Gulan behatolt az elméjükbe és utasította őket hogy engedjék be a hercegnőt. Félreálltak, és betessékelték a kislányt.

            Odabent vágni lehetett a feszült csendet. Kul-Anni jól látta, hogy ez most nem a legmegfelelőbb pillanat, mert nagyon fontos dolgokról van szó, de most az ő ügye sem tűrt halasztást. Végsősoron az életéről volt szó. De a Kancellárasszony és Karsal-Bar arca is gondterheltnek látszott valamiért. A lányka most köszönt és egyenesen a szigorú arcú uralkodóhoz intézte a szavait:

-          Apámuram! Azért jöttem hozzád, mert ígéretet tettél nekem. Az mondtad kérhetek tőled valamit, az Azari csatában elért eredményeimért.

-          És mi lenne az?

-          Szeretném visszakapni Jalalunt.

-          Hercegnő! Gyermek vagy még az uralkodáshoz. Ezen a tanácskozáson is azért nem vehetsz rész, mert még fiatal vagy hozzá. Holnap elhagyod a Maiát és Havaldába mész tanulni és a tüzedben megnövekedni. Ha miután felnőttél is méltóképpen fogsz viselkedni, megkapod a jutalmadat.

Kemény és szigorú szavak voltak, olyan szavak amelyek lezártak egy beszélgetést és nem tűrtek ellentmondást. De Kul-Anni nem nyugodott bele, nem hagyta annyiban. Az életért küzdött és ez elszántá tette.

-          Apámuram! Tisztelettel és alázattal elfogadom a döntésedet. Megköszönöm hogy gondoskodsz neveltetésemről, és szívesen megyek a fehér hagurik közé. De kérlek, ne eressz így el, méltatlanul. Sokat küzdöttem, szenvedtem hogy bizonyítsak itt mindenkinek. Legfőképpen Neked. Ha úgy látod, hogy nem vagyok érett az uralkodásra, azt is elfogadom, és az ilyen feladatokat ellátom majd amikor te jónak látod. Én csak azt kérem, hogy a jogos jussomat add meg most nekem, még akkor is, ha csak évek múlva foglalkozhatom vele a gyakorlatban. Sokat számítana ha az új hazámba úgy mennék mint akinek vannak értékei, kíváló cselekedetei, és mint aki tisztességesen, megérdemelten elnyerte a saját tartományát. Nem szívességet vagy kivételezést kérek. Csak igazságot.

A Kancellárasszony most felpattant és falfehéren, egész testében reszketve, dühösen megrázta az öklét. Kiáltott, üvöltött volna, annyira felháborította a szemtelen beszéd. De megakadt a mozdulatban mert Ise-Gulan ránézett, és fejének egyetlen biccentésével helyére parancsolta. A Nagyúr sötéten, haragosan meredt a gyerekre. Akkora düh kavargott a szemeiben, hogy mindenki ösztönösen hátrébb húzódott. De Kul-Anni farkasszemet nézett vele. Nyugodtan, bátran, erősen. Akkor a férfi megszólalt:

-          Rendben van. Kancellár, jegyezd fel, hogy Racsa hercegnő az Azari háborúban tanúsított hősiességéért visszakapja Jalalun kormányzásának jogát. Holnap hírdessétek ki az egész Birodalomban. A hercegnő holnap elhagyja a Maiát és visszavonul Havalda tartományába tanulni, fejlődni. Legközelebb csak akkor lép ennek a Maiának a földjére, ha majd nagykorú lesz. Hercegnő, most elmehetsz. Tes isten legyen veled.

A kislány meghajolt, még egyszer utoljára a Nagyúr szemébe nézett és egyenes háttal, büszke tartással kilépegetett a teremből. Megrőkönyödött pillantások kísérték, Igazhír Mondója pedig csak úgy fortyogott a méregtől.  

            Lélekszakadva rohant a szobájába. Sírt és nagyon megijedt. Bántotta a Nagyúr kemény szigorúsága, és Karsal-Bar goromba viselkedése. A Dillaziak pedig most már akár meg is ölhetik. Beteljesítette a küldetését. Aztán arra gondolt hogy holnap kerül majd kihírdetésre a dolog, és addig még életben van. Ült és várta a tarkójába nyilaló fájdalmat. De most elmaradt. Lázasan járt az agya. Nem várhatja meg, amíg elküldik innen jó messzire, és azt sem, hogy Kila emberei eltegyék láb alól. Gyorsan ki kell találnia valamit. Meg kell szöknie. Igen, ezt fogja tenni. Megszökik és megpróbálja megmenteni Bartosékat. Ma éjjel kell megtennie. És hirtelen eszébe jutott a Fényszülő és felcsillant a szeme. Feltámadt benne a remény. De hiszen nincs is szüksége a Maiák segítségére, a Fényszülő annyi energiát adhat, mint tíz Onta-Maia szíve. Ez a legjobb megoldás, el fogja lopni a csodás kristályt, és megmenti Enidát. Ráteszi majd szegény, kimerült, beteg szívére és feléleszti benne a tüzet. Nagyon fellelkesült. Izgatottan tervezett, gondolkozott. Azt már biztosan tudta, hogy az implantátum hatósugara nem terjed túl messzire, így biztonsággal kijuthat a Birodalomból, mert mire észreveszik hogy meglépett, már messze fog járni. Csak egy gyors jugra kell, sok fenigh és még ma éjjel eltűnhet innen. Mikor majd odaér a határhoz, felkérezkedik valami nagy teherszállítóra, vagy cirkálóra, és annak a hasában vészeli át, amíg áttörik a vastag jeget. Ha Kila meg is akarná bosszúlni, mire hírt küldene az Enida körül állomásozó hajóknak, és mire egy hírnök elindulna addigra ő már sokka hamarabb odaér. Meggyógyítja a bolygót, felébreszti Bartost, s majd a Nagyerős Védelmező elrendezi a továbbiakat. Ellátja majd a baját az undok királynőnek, és a semmirekellő sárga haguriknak.