(Kul-Anni és Karsal táncát erre a zenére képzeltem el: http://www.youtube.com/watch?v=B02Ks_tMQso .... ezt hallgassátok miközben olvassátok :)

Beköszöntött az este, és mindenki izgatottan készült a táncmulatságra. A bálterem a lebegő város alsó szintjén lett kialakítva egy külön erre a célra fenntartott palotában. A terem maga óriási volt, a padló márávnydíszei sejtelmesen fénylettek a lobogó tüzek lángjainak árnyékában. A padló különlegessége volt, hogy szinte észrevétlen átmenettel bújtak elő belőle a különböző fák és bokrok, melynek zöld ágaik a plafon felé terjeszkedtek. Az ágakról lelógó gyümölcsöket szabadon le lehetett szedni és ott helyben elfogyasztani. A falak mentén keskeny földsávokban illatos, színes virágok nyíltak, de a falak és az oszlopok teljesen virággirlandokba burkolóztak. Ez a díszítés szorgos kezek eredménye, a kertészek és rendezők napok óta csak ezzel foglalkoztak. A belső kert megszakítás nélküli foytonosságban adta át a helyét a külső teraszoknak, a kinti zeg-zugos, buja parkocskáknak. Az ablaktáblák vékony, áttört tűzkristálylemezek, a mennyezetet tartó oszlopok gazdag faragványai szemkápráztatóak. A terem közepe gyönyörű vízmedencés oszlopcsarnokot rejtett. A tűzkőből kirakott félköríves csarnokszögletben hatalmas tűzoltár terjeszkedett, körülötte cifra ruhás vendégek sürgölődtek. A finom, választékos gúnyák suhogása lengte be a teret és elvegyült a kicsiny vízesések diszkrét csobogásával. A fel-fellobbanó lángokban tulipánszirmok füstölögtek, a fenigh friss, üde szaga betöltötte a levegőt. A tűz maga zenélt, szinte hallani lehetett halk éneklését. Mindenki belekapcsolódott a csendes ritmusba. Az oltár körül széles és nagyon hosszú asztalokon szép és elegáns terítékek, és rengeteg finomság: sűlt húsok, illatos pecsenyék, saláták, gyümölcsök, sütemények és finomabbnál finomabb italok. Ékes, drágakövekkel díszített serlegek, kristálytálak, tányérok. Ragyogó evőeszközök. Kicsiny, kézmosó medencék. Faragott asztalok, kényelmes karosszékek arra az esetre ha a táncban megfáradtak megpihenni vágynának. Kissé odébb, egy emelvényen zenészek készülődtek az első dallamok megpendítésére. Abban a pillanatban kürtök harsantak és belépett Ise-Gulan és egész kísérete. A Nagyúr teljes uralkodói pompájában díszelgett, hófehér, aranysújtásos ruhában. Azonnal kiütközött megdöbbentő egyszerűsége és tiszta választékossága. Mellette Kopogó és Igazhír Mondója, azonnal feltűnt hogy velük rendkívül előzékenyen viselkedett. A fehérhajú szép asszony egyszerűen sziporkázott, földig érő, halványkék ruhájában olyan volt mint valami földöntúli jelenség. Aztán Karsal-Bar érkezett, és a vendégek összepusmogtak. Mert a fiú kifogástalan eleganciájával, hetyke tartásával magára vonta a tekinteteket. Gúnyája szépen, ízlésesen díszített, fekete alapon fehér kristályékkövekkel. Tradicionális fekete haguri öltözet. A serlegköszöntők és az üdvözlések után, Ise-Gulan bejeletette hogy kitüntetéseket fog kiosztani azoknak a hősöknek, akik az Azari háborúban kitűntek vitézségükkel. Kopogó, Karsal-Bar, Igazhír Mondója álltak az első helyen, és a Kancellárasszony nyilvános ígéretet kapott arra, hogy egy héten belül elkezdik építeni a várva várt Gyógyítók Akadémiáját. Aztán mindenki legnagyobb megrőkönyödésére a Nagyúr fennhangon megdícsérte Belárt, és hangsúlyozta a mérnökök tudásának és munkájának fontosságát. Felkérte Belárt hogy legyen személyes tanácsadója, és a fiú irulva-pirulva elfogadta az ajánlatot. A Nagyúr most alaposan felforgatta az értékrendeket, és a vendégek csak ámultak-bámultak. Kitüntetést kaptak még Harga, Zardár és Cserdítő. Mind fiatal, tettrekész hagurik, akik most rettenetesen megrendültek és megilletődtek. Az uralkodó kifejtette, hogy reméli hogy az ő példájuk hasonló nemes cselekedetekre ösztönzi majd a haguri ifjúságot. Mikor ennek is vége volt, Ise-Gulan bejelentette, hogy a ma esti bál csupa csupa meglepetésből fog állni, de mindenekelőtt kitünteti egyetlen lányát, Racsa hercegnőt, mert óriási érdemei voltak a háborúban és szeretné megköszönni neki, hogy megmentette az életét. Szólította a hercegnőt, és a kislány biztos, erős léptekkel vonult be a terembe. Egyszerű, nem túldíszített hajviselete, önmagától is feltűnő szőkesége, tüzes arcocskája, légies büszke járása mindenkit lenyűgözött. A ruháján maradt minden szem. Sokan felhördültek, mások összepusmogtak. De leginkább vágni lehetett a csendet. Mert a lányka ruhája szinte ugyanolyan volt mint a Nagyúré, csakhogy az övé piros színekben pompázott. Ugynazok a díszek, hímzések, motívumok. Uralkodói jelvények. Ise-Gulan most maga mellé emelte és átölelte a derekát. Az üzenet egyértelmű volt: íme, itt van a hivatalos trónörökös, az egyetlen, a későbbiekben minden hatalommal bíró. Megfagytak az arcok, elkerekedtek a szemek. A lányka csodaszép volt. Veszedelmesen szép. Friss, üde, tüzes. Öröm volt ránézni. Karsal egy pillanatra úgy megkukult és úgy eltátotta a száját, hogy Kopogónak kellett életet verni bele. Lassan oldódtak a vendégek. A Nagyúr jelt adott, a zenekar belekezdett.

            Az első tánc joga az uralkodóé volt, de Ise-Gulan most helyet foglalt egy kereveten és kijelentette hogy ma a hercegnő kezdi a táncot. Ez is nagyon nagy dolog volt. Szokatlan dolog. Akkor Karsal-Bar odalépett a lányhoz, felajánlotta neki karját. Kul-Anni elvörösödve fogadta el, és követte a magabiztos fiút a terem közepére. A tüzek vidáman ropogtak, a levegő vibrált. A kislány vidáman körülpillantott, kivillantotta élénk, zöld szemeit, Karsal vállára tette a kezét, meglengette szoknyácskáját és táncra perdültek. Olyan könnyedén és ügyesen járták, mintha egész életükben ezt csinálták volna. Mindenkinek elakadt a szava. Nézték, nézték a pörgő-forgó gyerekeket s nem tudtak betelni a látásukkal. De csak hallgattak és vágyakozva bámulták őket. A páros előszőr csak a terem közepén járta, aztán szűkös lett nekik a hely, mert egyre szélesebb körökben kezdtek táncolni. A vendégek hátrább húzódtak hogy teret adjanak nekik, s táncuk sebessége minden kör után nőtt egy keveset. Néha meg-megkerültek egy-egy vendégcsoportot, táncukkal hurkot kanyarítottak köréjük. Tökéletesen egymásra voltak hangolódva. Nem néztek senkire, csak egymás szemébe. Mintha valami részeg önkívületben ropták volna. Felizzott a kő is a lábuk nyomán, megtüzesedett a homlokukon a jel. Vékony, hálószerű lángok csaptak fel körülöttük, s olyan volt mintha ők ennek a tűzförgetegnek a közepében keringtek volna. Néha kibontakoztak a lángokból, néha úgy tűnt teljesen elvesztek benne. Forogtak, kacagtak, nagyokat toppantottak, aztán begyorsultak, majd lelassúltak, úgy, hogy a zenekar csak nehezen tudta követni káprázatos ritmusváltásaikat. Mintha a küzdőtéren lettek volna legszebb harcuk vívása közben. Kipirultak és csillogott a szemük. Aztán Karsal megbátorodott és nehezebb lépéseket tett. Fekete haguri táncokat. De Kul-Annin nem tudott kifogni. A lányka vidáman rácsillantotta a szemeit és ügyesen felvette az ütemet. Úgy suhantak, olyan  könnyedén, mint a levegőbe felcsapó és elgomolygó füst. A feketék táncművészete igen bonyolult, de igen szép volt. Nehéz, precíz mozdulatokat követelt, és Karsal-Bar igencsak meglepődött hogy Kul-Anni milyen remekül megállta a helyét. Látszott rajta hogy meghatódott a lányka gesztusától. Még soha senki nem vette a fáradtságot, hogy a feketék hagyományait behatóbban tanulmányozza, netán el is sajátítson belőlük valamit. Ez a kislány viszont megtette őérte. Őszintén, komolyan érdekelte az a dolog, ami a fiú lelkének, kultúrájnak része volt. Kul-Anni volt az egyetlen aki megértette, aki szerette. Szorosan tartotta a karjaiban, magához ölelte. Őrizték egymás melegét. Keresztül-kasul örvénylettek a báltermen, mint egy vörösen égő gombolyag. Forogtak, gurultak, kavarogtak. S közben kisarjadt a lelkük, kinyílt a szívük. Egyre jobban cifrázták, szaporázták, susogtak a ruháik. Piros volt az arcuk, mosolygós a szemük. A lányka úgy pergett mint az orsó, csak úgy libbent a kis szoknyája. A tenyereik összeolvadtak, egymásba sültek. A fiú erősen tartotta a lányt. Feltüzelték, megvidámították egymást. Már régen elnémult a zene, mikor ők még mindig ropták. Nem létezett nekik már semmi, csak sajátmaguk, s kettőjük mély, titkos egyettértése. Fokról fokva lassúltak, aztán nagyot toppantottak és hirtelen megálltak. Egyszuszra torpantak, egyazon mozdulattal. De még fogták egymást, még gyönyörködtek egymás szemeiben. Álltak a terem közepén, kiizzadva, kipirosodva, lihegve. Körülöttük megindult a tánc, a mulatság. Hosszasan időztek még egymásba feledkezve, aztán Karsal kifogástalan eleganciával a helyére vezette a lányt, és előzékenyen gondoskodott róla. Frissítő italokat vitt neki és teljes figyelmét neki szentelte. Egy pillanatra sem szakadt le tőle. Irígykedve bámulták őket a többiek, néhány fiatal harcos szívesen felkérte volna az aranyos, huncutszemű lánykát, de Karsaltól nem mertek a közelébe se menni. A feketehajú úgy vigyázta, úgy őrizte mint a legrdágább kincsét. Semmi esély nem látszott arra, hogy valaha is kiadná a kislányt a kezei közül. Ennek a nagy ragaszkodásnak aztán a Nagyúr vetett véget, mert odalépett a kis hercegnőhöz, és táncra kérte. Ise-Gulan elől pedig Karsalnak kotródnia kellett, és megadóan, bánatosan húzódott a sarokba. De a szeme úgy járt mint a sólyómé, támadásra készen. Figyelt, kémlelt, lecsapni készült, hogy abban a pillanatban amikor a Nagyúr elengedi a lányt, nehogy másvalaki megkaparinthassa. 

            Kul-Anni rettenetesen élvezte hogy minden és mindenki körülötte forog. A Nagyúr elhalmozta figyelmével és kedvességével, maga mellé ültette és felkínálta neki az összes finom falatot. Később, mikor már elfáradtak, kimentek a teraszokra és levegőztek. Aztán megint táncoltak, most Kopogóval, majd ismét csak Karsallal. Elismerő és irígy pillantásokból is akadt bőven. Ise-Gulan akkor bejelentette hogy következik az első meglepetése. A háttérből három alak bontakozott ki, furcsa ütőkkel felszerelkezve. Az emelvényre mentek és mindenféle különös tárgyakat helyeztek el: előszőr is egy legyezőszerű tárgyat, mely számtalan hosszú lécből volt összerakva, aztán egy lapos, vízzel teli medencét, melyen kerek fémlapocskák úszkáltak, azután pedig félkör alakú, vízszintesen elterülő húros hangszereket. Meghajoltak, majd egy zsákból tűzlabdákat vettek elő. Elnémult a vendégsereg, várták a csodát. A fantasztikus látvány és a hozzájuk tartozó hanghatás nem váratott sokat magára. A művészek a földhöz csapták a tűzlabdákat, melyek rengeteg apróbb labdára nyíltak szét. Ütőikkel folyton lecsapták és irányították őket. A kis labdák pedig eszeveszett iramban pattogtak, ráestek a legyezőhangszer küllőire, kedves, üveges hangot gerjesztve, megpendítették a húrokat, csengtek-bongtak ahogy a vizen lebegő fémlapocskákhoz csapódtak. Olyanok voltak mint valami levegőben elszabadult szikrák, egy kicsiny tüzijáték. Igen nehéz volt úgy eltalálni őket, hogy mindig pontosan a kívánt helyre essenek, nagy koncentrációt és ügyességet igényelt az egész feladat. És a golyócskák mozgásában volt rendszer és harmónia. Az összeszokott együttes egybehangolt mozdulatainak következtében csodás dallamok zendültek fel, ahogy a tüzes golyóbisok a különböző anyagok felületein pattogtak. Hamarosan aztán előkerült egy vékony falú kristálytölcsér és még több labda. Ezeket az újabb gömböcskéket a tölcsérbe ütötték, és ahogy a falának nekikoccantak, csodás harangzúgásra vagy csengettyűszóra hasonlító hangot adtak. A tölcsér alján kiestek és a márványpadlóra pattogtak, mint valami nyughatatlan kopogás. Egyre mélyültek, lassúltak, mígnem újabbak át nem vették a helyüket. A dinamikusan pezsgő hangok összerendeződtek és fantasztikus dallamokká alakultak. Mindenki szájtátva figyelte az eseményt. Az est hátralévő részében ezek a rendkívüli művészek szolgáltatták az zenét és a hagurik szilaj táncokat roptak rá.

            Fáradtak voltak már a népek, de a mulatságnak még nem volt vége. Most Ise-Gulan újra csendre intett mindenkit, és fontos bejelentést tett:

-          A haguri nép hatalmas és bátor, ezt az elmúlt napokban bebizonyítottátok. De nem szabad elbizakodott szívvel nyugovóra térnünk, mert ellenségeink számosak és nekünk folyton ébernek kell lennünk. Amint tudjátok, nagy építkezésekbe kezdtem, ezen a Maián két csillagahjógyáram is üzemel. Nem szeretnék újabb adókat kérni a tartományoktól, hiszen derekasan kivette a részét mindenki az Azari harcokban. De a hajóépítéshez rengeteg energia kell. És újabb terveim is vannak, új fegyvereket fogunk készíteni. A Birodalom határát ki kell terjeszteni, és szükség van arra, hogy új, friss energiákkal töltődjünk fel. Ezért ma nektek idehoztam a Fényszülőt, hogy gyönyörködjetek benne, erőt merítsetek belőle, és hogy segítsen nekünk céljaink elérésében. Néhány hétig lesz itt csupán, azután visszaviszem rejtekébe.

Hatalmas csend követte ezeket a szavakat. Lelkes, izgatott, kipirosodott arcok várták a következő pillanatot. Kigyúltak a szemek, fellángoltak a homlokok. Akkor Ise-Gulan maga egy áttetsző kristályszelencét helyezett a Tes oltárra. A dobozban egy öklömnyi síma kő volt, amelyben vörös láng pislákolt. A Nagyúr kezének érintésére átforrósodott és lángba borult. Óriási üdvrivalgás és tapsvihar fogadta a bejelentést, mindenki kiáltozott, nyüzsött jobbra-balra. Kul-Anni elképedve bámulta az eseményt, majd gondolataival megkereste Belárt. A nyurga fiú odament hozzá, és a lány megkérdezte tőle hogy mi ez a kő. Belár elhűlve bámult aztán lehalkította a hangját és kitaszigálta a kislányt a külső ligetekbe. Ott aztán jól leteremtette hogy még ennyit sem tud.

-          Ej, te, hiszen ez minden történelemkönyvben benne van! A Fényszülő egy energiakristály, amelybe Tes és Maia belesűrítették teremtő energiáikat. Senki sem tudja hogy mikor keletkezett, de már nagyon régi. Akkora az ereje, hogy képes újra életet adni, vagy akár egy egész naprendszert elpusztítani. Erősebb mint egy Onta-Maia szíve, egy titkos helyen őrzik, csak az Ise tudja hogy hol, és vészhelyzet esetén szokták használni. Legalább kétszáz éve nem látta senki, de most aztán valóban vészhelyzet van, mert azokat a fegyvereket meg kell építeni, a Maiákat és a birodalomhatárt meg kell erősíteni.

-          De még mindig nem értem hogy mit tud ez a kis kő.

-          Például energiát szabadít fel, ha a Nagyúr a hajógyárakban fogja használni, akkor sokkal gyorsabban felépülnek majd a rombolók, mert a fémek, anyagok formázásához fog erőtartalákokat biztosítani. A Fényszülő annyi erőt ad, mint ezer hajtóműkristály egyszerre, vagy mint tíz Onta-Maia szíve. Ha élő anyag érintkezik vele, például egy haguri, akkor fenigh szintje ugrásszerűen megugrik és hirtelen ötször olyan erős lesz mint volt. Megerősödik benne a tűz, ha valami betegséggel küzd, azonnal meggyógyul. Ez a halottat is majdnem feltámasztja.

-          De akkor ez veszélyes, mert mi van ha túl sok erőt vesz el tőle valaki, akkor bele is halhat nem?

-          De igen, ezért kell nagyon óvatosan megérinteni, csak nagyon kevéssé. Ezért is tartják abban a biztonsági szelencében, nem is lehet kézbe fogni, csak a dobozon keresztül. Majd meglátod milyen erősen fogják őrizni, nehogy valami fanatikus őrült kárt tegyen magában azzal hogy teljes egészében megérinti.

Közben bent nagy lett a zsibongás, mindenki tülekedett hogy közelebbről is megszemlélhesse a csodás, életet adó kristályt. Kul-Anniék is visszamentek, és akkor Ise-Gulan megint szóra emelkedett:

-          A Fényszülőt a saját palotám biztonsági termében fogjuk tartani, az alsó szinten. Naponta meg lehet majd tekinteni, kivéve a holnap este megtartott Kihamvadó Tűz ünnepén. Holnap és holnapután tanácsot tartunk, kérem a tartományfőnököket hogy maradjanak még, és tiszteljenek meg jelenlétükkel. Fontos dolgokról kell majd szót ejtenünk, a Birodalom jövőjéről. 

Kemény és súlyos szavak voltak, a vendégek komolyan bólogattak. Továbbra is élvezték a báli hangulatot, de a levegő már megtelt a holnapi tanácskozás izgalmával. Meddig fog tartani? Mik lehetnek azok a fontos dolgok? Kissebb csoportok alakultak, vitatkoztak, beszélgettek a harcosok és a főnökök. Bizsergett, vibrált, röpködött a sok hazafias, lelkes szó. A kis hercegnő már alaposan elfáradt, úgyhogy Karsal-Bar a karjára vette, és felajánlotta hogy hazakíséri. Kul-Anni hálásan bújt hozzá, majd odament a Nagyúrhoz, elbúcsúzott tőle, megköszönte szépen a csodaszép mulatságot és közölte hogy visszavonulna. Ise-Gulan bólintott és jó éjszakát kívánt neki. A hercegnő azután még illedelmesen elköszönt a rangosabb vendégektől, úgy ahogy az udvari etikett megkívánta. Mindenkit elkápráztatott finom, művelt modorával. Majd szépen eltávozott, a fekete haguri fiú társaságában. Mikor a szobájához ért még megfordult, és egy huncut csókot nyomott Karsal arcára, majd melegen, puhán megölelte. Még soha nem volt ilyen boldog, még soha nem érezte magát ennyire felszabadultnak. Karsal szemében vad, tüzes fények gyúltak, derékon kapta az incselkedő kislányt és viszonozni akarta a csókot. A megbabonázott állapotból Ise-Gulan szakította ki, mert azonnal belépett a fiú tudatába és sürgősen magához rendelte. Karsal-Bar dühösen morgott egyett, aztán csak végigsimított a lányka vidám arcán, megpergetett egy-két szöszi hajfonatot az ujjai között, majd sóhajtozva otthagyta. Hívta a kötelesség. Kul-Anni pedig kacagva, bolondozva, viháncolva ugrott az ágyába és belefúrta fejét a párnákba. Úgy aludt el, hogy le sem vetkőzött: rajta maradt a szépséges ruha a bál fényeivel, az ennivalók és a tűz aromáival és legfőképpen Karsal-Bar nyers és tiszta illatával.