A nap folyamán protokoll feladatainak kellett eleget tennie: apja mellett álldogálni, fogadni és szállásaikra kísérni a magasrangú vendégeket. De borzasztóan nehezen összpontosított, egyre csak a bálon és Karsalon járt az esze. Egymás után érkeztek a követek, tartományfőnökök és családjaik, a levegő csak úgy zizegett és vibrált a rengeteg személyi siklótól és nagyobb cirkálótól. Aznap este megkezdődtek az ünnepségek is, a nyitó akkordot Ise-Gulan adta meg egy hatalmas fáklya fellobbantásával. A fáklya a vígasság végéig fog égni, minden nappal kissé alacsonyabb tűzzel, és a befejezéskor már csak pislákoló láng marad belőle, amit a Kancellárasszony és a hercegnő a központi Tes oltárra fognak helyezni. A megnyitó után hadijátékokat rendeztek, melyekben vívás, célbalövés, tűzcsiholás voltak a legfőbb próbák. Néhány fiatal urkhes harci feladatra jelentkezett, s a Nagyúrtól fegyvert kaptak ajándékba. Mindannyian túl voltak már a keninen, és ez volt harcossá avatásuk szertartásának végső állomása. A kard lett nagykorúságuk örök záloga. A játékok mellett koncertek és különleges csemegék várták a vendégeket. Kerek konyha-sátrakat állítottak fel és minden irányból többszáz féle fűszer, gyümölcs és zöldség illata terjengett. Kul-Anninak folyton a Nagyúr mellett kellett lennie, de amikor a kötelező üdvözlések véget értek szabad utat kapott és elinalt hogy belevesse magát a színes forgatagba. Csak hajnalra keveredett haza, és csudára élvezte a mulatságokat.

Másnap nem volt iskola, hanem a tanulók szabadon részt vehettek az ünnepi rendezvényeken. Kiállítások, tudományos- és színházi előadások, filmvetítések közül lehetett választani. A délután folyamán ételkóstolás, újabb harci próbák, tartománybemutatók következtek. Kul-Anni azt sem tudta hová kapja a fejét, hűségesen részt vett mindenben. Rettenetesen érdekelte a legapróbb részlet is, ha a Birodalom történetéről volt szó, és végigkóstólta minden tartomány konyhájának a specialitásait. Ügyesen végezte a házigazda feladatait, ha bármelyik vendégnek segítségre vagy útmutatásra volt szüksége a hercegnő a legkörültekintőbben oldotta meg a felmerülő problémákat, és igyekezett mindenkinek a kedvében járni. Ennek az lett az eredménye, hogy jó néhányan igencsak megkedvelték, mások pedig még jobban meggyűlölték, és suttyomban felkapaszkodott Dillazzi fattyúnak csúfolták. A kislány látta a gondolatokat, és nagyon fájtak neki ezek az ellenséges érzések. De az volt a helyzet, hogy nagyon sok fejedelem, akik mindenáron megpróbálták ivadékaikat Ise-Gulan udvarába juttatni, nehezen vagy egyáltalán nem bírták megemészteni hogy a lányka már ilyen bennfentes pozicióba került és hirtelen ekkora szava lett a Nagyúrnál. Az sem maradt titokban, hogy a lányka Karsal-Bar párja lesz a bálon, és ez a tény óriási közfelháborodást váltott ki. Először is, mert Karsal fekete haguri volt, és köztudott tény hogy a feketék mogorva, durva népség, egyszerűen nem illett hozzájuk sehogysem egy ilyen finom, elegáns esemény. Sokan már azt is kijelentették, hogyha a vadállat fekete haguri eljön a bálba, akkor ők nem mennek, mert ha Karsal valahol megjelenik annak szinte biztos hogy botrány és otromba viselkedés lesz a vége. Egy ilyen szent és felséges eseményen csak kifogástalan úriemberek és úrihölgyek vehetnek részt. Azután voltak olyan fejedelmek, akik úgy akartak a Nagyúr kegyeibe férkőzni hogy egyfolytában nyájaskodtak a hercegnővel. A fiatal hercegek, apjuk parancsára, versengtek a kislány kegyeiért, sokan megkörnyékezték és kérték hogy legyen az ő párjuk a táncmulatságon. De Kul-Anni határozottan visszautasított mindenkit, és közölte, hogy már van kísérője, hogy már elígérkezett. Semmi pénzért nem vált volna meg Karsal-Bartól. Az egyik fiatal harcos bosszúsan hozzávágta, hogy majd csúfosan fognak járni, mert feltételezi hogy Karsal és Racsa nem tudnak jól táncolni és mindenki kineveti majd őket.

Akkor a kislány nagyon megijedt. Erre nem is gondolt. A tánc olyasmi volt, amit soha nem próbált, csak képeken, vagy filmeken látott. Bonyolult lépéssorozatok tömkelege, rengeteg szabály, és már nagyon kevés az idő. Kétségbeesetten tapogatta le Karsal elméjét, és mikor megtalálta egyből nekiszegezte a kérdést:

-          Karsal, te tudsz táncolni?

-          Igen tudok.

-          Akkor jó.

Most aztán véglegesen halálra rémült. Bemenekült az egyik gyümölcsöskertbe és hangtalanul sírdogált. Csakhamar észrevette hogy nincs egyedül. Belár és Harga üldögéltek az egyik fa alatt és nagyban turbékoltak. A kertben sétálgattak, odaértek a kicsi lányhoz és leültek mellé megpihenni. Kul-Anni egészen megkedvelte Hargát, mert a lány továbbra is hűségesen ragaszkodott Belárhoz, nem tudta neki elfelejteni a kedvességét, a bátorságát. Teljesen megváltozott, többé nem futott a fiúk után, és a hercegnő irányába is megenyhült, majdhogynem barátságos lett. Most is vidáman szólt hozzá:

-          Nahát Racsa, sok lány dühös most rád! ĺgy megbolondítani Karsal-Bart, ennyire behálózni! Pedig Karsal régebben rá se nézett a lányokra.

-          Jaj, Harga, én nem is megyek el abba a bálba! Úgy szégyellem magam, nem lesz ennek jó vége!

-          De hát miért? Mi történt?

-          Nem tudok táncolni.

Egy pillanatig megdöbbenve hallgattak, aztán Hargából és Belárból egyszerre robbant ki a nevetés. Úgy kacagtak, hogy a könnyük is csorgott bele, Belárnak le is kellett ülnie. Mikor végre magukhoz jöttek, a fehérhajú lány bátorítóan rákacsintott az elkámpicsorodott lánykára.

-          Ugyan már Racsa! Táncolni mindneki tud, az nem olyan nehéz. Majd én megtanítalak.

Azzal már fel is rángatta és elkezdte neki mutogatni a lépéseket. A kislány lelkesen utánozta, gyakorolta hogy minél tökéletesebbek legyenek a mozdulatai. Aztán abban maradtak, hogy vacsora után megint találkoznak és próbálnak. Ennek persze az lett a vége, hogy Harga és Belár az egész éjszakát vele töltötték és fáradhatatlanul tanították. Előszőr csak ők ketten ropták, amolyan példaként. Aztán Belár elgyakorolta a lépéseket a kicsivel, Harga pedig folyton felügyelte és igazgatta őket. Filmeket is hoztak, amelyeken olyan tánclépések voltak láthatók, amelyeket igen nehéz volt megtanulni, és csak a fekete hagurik ismerték a titkát. Kul-Anni úgy figyelt és olyan éber volt mint még soha. Harga már hullafáradt volt, Belár is beadta a kulcsot hajnal felé, de a hercegnő csak megállíthatatlanul pörgött tovább. Mire a reggeli nap első sugarai a hajára és az arcára szöktek, Kul-Anni már tökéletesen tudott táncolni.

            Este lesz a bál és addig már csak tíz óra volt hátra. A szobájába szaladt hogy egy kicsit pihenjen. Sikerült is aludnia valamennyit, és mikor felébredt azon gondolkozott hogy mik is az aznapi feladatai. A Kancellárnak kell segítenie a Tes oltár körül, aztán pedig be kell szaladnia a könyvtárba is. Halkan kopogtattak az ajtaján. Kinyitotta és Ise-Gulan állt vele szemben. Rámosolygott a lánykára és a kezébe nyomott egy díszes dobozt.

-          Szeretném ha jól éreznéd magad az első bálodon.

A lányka megütődve szemlélte a nagy férfit, és zavarát még az is fokozta hogy hirtelen megérkezett Igazhír Mondója is, hogy magával vigye a lányt a szertartásokra. Kíváncsian nézegette ő is a dobozt, és megsürgette Kul-Annit hogy ugyan bontsa már fel, hadd lássák mi van benne. A gyerek óvatosan fejtette fel a tetejét, és legnagyobb megdöbbenésére egy csodaszép ruha került elő belőle. Elvörösödött és izgatottan ugrált. Térült-fordult, beszaladt a fürdőszobába és egy perc múlva előkerült felöltözködve. Büszként állt meg a felnőttek előtt, akiknek szemük szájuk elállt a csodálkozástól. Kul-Anni gyönyörű volt, és a ruha még jobban megszépítette. Az öltözet igen ritka, tulipánszírmokból sajtolt és megszőtt, lehelletfinom anyagból készült. Piros alapon aranyos tulipán hímzés a hátán is, a vállakról vékony, légiesen áttört, fátyolszerű palást, a mellrésznél rojtos, aranyos paszomány. A szoknya oldalrészeinek alján három fodor, a ruha maga hosszú és egyből szabott. Apró, vörös ékkövekkel kirakott paszpol vonal emeli ki a szabások ívét, a derékon széles, aranyszövésű öv, az övcsatton a Dugud madár motívuma díszeleg, s ez a forma visszaköszön a párosan ívelt fülbevalókon és a kövekből kirakott, finomművű nyakéken. Igazi uralkodóhoz illő gúnya. A lányka boldog és a szeme is nevet. Ise-Gulan is elégedetten szemléli a csillogó szemű, pajkos gyereket és inti neki hogy forogjon-pörögjön meg előtte. A kicsi megteszi és nagyokat kacag hozzá. Aztán a Nagyúr nyakába ugrik és összevissza csókolja. Hálás, nagyon hálás a szép ajándékért. A Kancellárasszony nem szól, de azért megtapogatja, csóválja a fejét és megütközve nézi. Mikor a lány elmegy hogy átöltözzön, csendesen megjegyzi:

-          Ez egy vagyonba került. És azok a motívumok, a színek... Az uralkodó család jelei. Hogyan adhattad rá? Mindenki meg fog botránkozni!

-          Ő a hercegnő, és igen, az uralkodó család jeleit kell hogy magán viselje. ĺgy legalább mindenki megérti és elfogadja végre a helyzetét.

-          De ő nem a családod! Nem olyanok mint ők... tudod ahogy ők... az igazi családod voltak! Ő Kila kölyke! Nem is ugyanaz a vérvonal! Nem adhatod rá azokat a szimbólumokat, azokat a jogokat! Magad ellen fordítod a népet!

-          Most már elég! Messzire mész, Kancellár! Még egy szó és ellátom a bajodat!

Igazhír Mondója elfehéredett. Kul-Anni visszajött és megszeppenve bámulta a dühös arcú felnőtteket. Megrettent mert észrevette a Kancellárasszony szemében a haragot és a gyűlöletet. És az most mind őellene irányult. Ise-Gulan akkor elköszönt és magukra hagyta őket. Egyedül maradtak. A fehérhajú asszony reszketett, de nem szólt hozzá egy szót sem, csak úgy méregette mintha minden percben meg akarná ütni. Aztán durván ráförmedt:

-          Mozgás, mire vársz még? Induljunk!

A hangjából kicsengő méreg és felháborodás megrémítette a kislányt és egyből tudta hogy valami nagy baj van. Engedelmeskedett de csak bizonyos távolságról merte követni a nőt. Maga sem tudta miért, de azt érezte hogy most félnie kell tőle, de nagyon.