Előszó
A nevem Joyce Swit,egy történetet szeretnék megosztani önökkel, melynek én vagyok főszereplője. Vagy legalábbis remélem. Nem lesz egy vidám történet, sőt néhol kifejezetten tragikus végkifejletűek lesznek a cselekményszálak.Leszögezném,hogy e történetet nem csak én fogom elmesélni.Úgy érzem,ha így lenne megfosztanám olvasóimat néhány potenciálisan létfontosságú információtól. Mindenki azt mondja, hogy meg kell küzdenünk a démonainkkal. Most elmesélem, hogy sikerült nekem felülkerekedni a sajátjaimon. De még mielőtt eltérnék a tárgytól, kezdjük a történet legelején.

1.Családi kör

2010. február 28. helyszín: Brompton temető
Borús volt az ég, már csak idő kérdése, hogy mikor ered el az eső,ami minden bizonnyal majd elolvasztja a 2 cm -es havat. Viszont jelenleg semmi sem érdekelt, mert az egy különleges nap… vagyis, inkább szomorú, mintsem különleges. Most már hat éve annak, hogy nagyi itt hagyott bennünket. Akkor még nagyon fájt, de mostanra mintha csak egy üres, kitöltendő hely maradt volna bennem. A megemlékezésre nem jöttek el sokan, csak a szűk, családi kör.Számomra úgy tűnt, mintha én lennék az egyetlen, aki őszintén szomorú és átérzi az ő hiányát. Mindenki más magára erőltetett egy műegyüttérzés szerűséget, de lelkiekben távol álltak az együttérzéstől. Általában jó vagyok dolgok megérzésében és észreveszem az engem körülvevő hamis megjelenéseket. De,hogy öszinte legyek,tudtam,már akkoriban is,hogy a nagyit nem igazán kedvelték parancsolgató és mindenlében-kanál természete miatt.Mindezek ellenére,nekem ő tünt a legcsodálatra méltobb embernek a világon,talán azért mert benne mindig megtaláltam a szeretetet és törödést,amit akkor a szuleimtől nem kaptam meg.Nem is csoda, hogy a nagyim sokkal közelebb állt hozzám, mint ők.
Mikor majd haza megyünk, egy átlagosnak tűnő családi vacsora lesz a program, amit anyám megpróbál nem elrontani, rossz szokásához híven. Ugyanis mindenki körében köztudott, hogy nem a szakácsok gyöngye. Mielőtt elindultunk volna, még egy utolsó pillantást vetettem a sírra, melyen ez állt:

Elizabeth Brittle - Varly
1941-2004
Szerető feleség, anya és nagymama

Csak néztem a sírt és gondolkoztam. Hagytam, hogy a gondolataim elragadjanak a valóságból a távoli múltba, ahol még a nagyi is velem volt. Emlékszem kiskoromban mennyi esti mesét olvasott nekem. Olyanokat mint Hamupipőke,Hófehérke,Csipkerózsika,egyszóval kislányos mesékkel szórokoztatott lefekvés elött.Ezekben olyan mesebeli hercegek szerepeltek,akik a gonosz kiiktatása után elnyerik az imádott hölgy kezét és boldogan élnek 'mig meg nem hallnak. Nekem az egyszeri felolvasások sosem voltak elegek. Minden egyes mesét újra és újra megakartam hallgatni ,de ez tipikus egy hat éves kislánynál. Nagymamának végtelen türelme volt,sosem mondta "de ez az utolsó".Nem, addig olvasta el a már rég lerágott és kivülről fújt tündérmeséket,míg el nem aludtam.Olyan hitelesen adta elő mindig a történetek,hogy szinte én is szereplővé válhattam,és együtt izgulhattam a karakterekkel az eseményeken.De azóta sok év eltelt,és én kinöttem a mesebeli hercegekből és a tündérmesékből.Mostanra úgy tünt,gyermekkori önmagam úgy elveszett a múlt sűrű erdejében,mint szürke szamár a ködben.Vajon az akkori Énem mit mondana,ha a jelenben találkoznánk? Semmit. Minden bizonnyal meglepné mennyit változtam. Bár ezen nem sokat tudtam elmélkedni.Hirtelen anyám hangját hallottam, ami hideg zuhanyként hatott rám.
- Gyere már Joyce, indulunk !
- Megyek! – kiáltottam neki vissza, s már szaladtam is. Épp időben, az előbb emlegetett hideg zuhany máris kézzel foghatóvá lett. Összesen három kocsival jöttünk ki a temetőbe, de még voltak rajtunk kívül más síroknál is látogatók. Mindenki a temetőben megijedt a hirtelen feltámadó heves széltől, amit felváltott a sűrűn zuhogó eső. Nevetségesnek tűntek az emberek, ahogy szaladtak a kocsijaikhoz az eső elől. Pár csepp víz miatt nem kellett volna senkinek meghátrálnia a szeretteitől. Mi is pont úgy nevetségesek voltunk, mint mások. Az első kocsiban anyám ült, a mostohaapámmal, Timothyval, én és a húgom, Stacy, a hátsó üléseken húztuk meg magunkat. Timről személyszerint nem tudnék sem negativat sem pozitivat mondani,amióta megismertem mindig közömbös voltam vele.Az egyetlen dolog,amit becsültem benne az a jármüvek iránti szenvedélyes érdeklődése volt.Ez tetszett,otthonosan mozogtam ebben a  világban,és mivel imádom a modern technológiát is,ez imponált.
A második kocsit anyám bátyja Tom és a felesége Marie Lois foglalták el a fiúkkal, Jeremiah-val. Jerry csupán két évvel volt fiatalabb nálam.Kiskorunkban nagyon sokat játszottunk egymással.Most sem vagyunk haragban ,bár mióta Stacy bekerült a családba,ő köti le Jerry minden figyelmét.Marie Lois és Tom bácsi egy társkereső oldalon ismerkedtek meg.Nem nagy szám,de még mindig jobb szerelmi sztori,mint a szüleimé.Jerry után a pár nem tervezett újabb gyermeket,azonban kb. kilenc hónappal ezelött mindannyiunkat megleptek hirükkel : Marie ismét várandos lett ! Egy kisbaba sok gonddal jár,de ugyanakkor sok örömmel is.Tomon és Marie -n pedig látszott hogy kicsattanak a boldogságtól.A negyedik hónapban kiderült,hogy nem egy,de két új tagja lesz a családnak.
Az utolsó autóban Timothy szülei, Zack és Eva ültek, meg Lewis nagybácsi. Miután mindenki elhelyezkedett és szabad volt a temető főkapuja Kilburn felé hajtottunk. Kliburn több etnikai csoportnak adott otthont. Az autóban Tim volt az első, aki megtörte a csendet.
-Hallod, Yvee, elkészítetted a vacsorát?
-Ne mond, hogy máris elfelejtetted, nem hiszem, hogy ennyire rosszat csináltam volna! Délután készítettem el, hisz még te is segítettél a mártással, szívem – mondta anyám fejét csóválva.
-Oh,tényleg! - szép kis egyetemi tanár, gondoltam magamban. Még arra sem emlékszik, hogy mi történt délelőtt. Az ilyennek, hogy adhatnak diplomát?
-Tudjátok mi lesz csajok? - kérdezte anyu izgatottan - Füstölt hal sültburgonyával ,ééééés csokis torta desszertnek – csengett izgatott hangja.
-A hal a kedvencem! Köszi Yvonne! - válaszolta Stacy helyettem is. Fura volt, hogy még mindig a keresztnevén szólítja anyut, pedig már vagy öt éve voltunk mostohatesók. Mondjuk én is Timnek szólítottam Timothy-t. De az más. Vagy nem?
Stacy érdekes lány volt. Sosem tekintett úgy Yvonne-ra, mint egy anyára, sokkal inkább, mint nővérére, vagy egy nagyon jó barátjára. Persze erre anya is adott jó pár okot.
Személy szerint olyannak képzelek el egy jó anyát, aki kedves, önzetlen, mégis anyáskodó. Akinek bármit elmondhatsz és ő felnagyítva nézi a helyzetet, az összes apró részletre kíváncsi és vagy ötszáz megoldással képes előállni minden problémára, mindezt összesen egy perc alatt kivitelezve. Az én anyám teljesen más volt: első ránézésre mindenki azt mondaná, hogy 20 éves (de valójában már 33), rövid, festett vörös haja van, ami kiemeli éles, macskazöld szemeit. Fura módon, szinte megigézte a férfiakat a szemeivel. Állandóan túl sok sminket visel, és kirívó ruhákat hord. Szóval nem kifejezett egy minta anya példányról van szó. Inkább úgy fogalmaznék, hogy… nem is tudom, hogy fogalmaznék.
-Tényleg, megakartam kérdezni, hogy Ryan végül miért nem tudott eljönni? – kérdezte anya, és a szemembe nézett a visszapillantó-tükrön keresztül. Ryan az apám, aki a válás után Los Angelesbe költözött, szinte egy szó nélkül ment. S, hogy őszinte legyek, nem is hívtam fel. Nem érdekelt már az a fickó.
-Nem tudom, azt mondta dolga van – mondtam gyorsan és kinéztem az ablakon.
-Csak te...- mondta anyum, miközben egy csókot nyomott Tim szájára. Átvillant az agyamon, hogy most fogok meghalni, ebben a kocsiban, miközben anya és Tim felfalják egymást. Anya, TE beszéltél eddig a biztonságos és figyelmes vezetésről, hogy kérlek! Ha karambolozunk az a te hibád lesz! Pánikoltam be magamban.
-De hát mégis csak a volt férjed, nem... ?
-De. De amúgy is utál repülni. - szakítottam gyorsan félbe őket, mielőtt még túlságosan elmélyedtek volna ebben a beszélgetésben, amit százszor hallgattunk már végig Stacyvel.
Tudni kell, hogy Ryan és Yvonne gimis koruk óta ismerték egymást. Tipikus kamaszkori szerelem volt az övék, amihez túlzottan ragaszkodtak. Tizenhét évesek voltak, mikor Ryan megtörte a jeget, és Yvonne terhes lett velem. A nagy hír után jöttek a mesébe illő ígéretek és életre szóló fogadalmak, amikről mind a ketten pontosan tudták, hogy nem igaziak. Persze Ryan, ígéretéhez híven elvette Yvonne-t, miután megszülettem. Ám az igaz szerelem eltűnt, vagy csak akkor döbbentek rá, hogy soha nem is volt. Kerek hét évvel később, mint ahogy megszülettem,  Ryan és Yvonne annyit veszekedtek, hogy kénytelen voltam inkább a nagymamámnál lenni napokig, akár hetekig.
 Egy évvel később végre vége lett minden veszekedésnek és belátták, hogy ez együtt nem fog menni. Elváltak. Ryan ekkor költözött L.A-be, ahol sikeres ügyvéd lett. Még sosem voltam Amerikában, de Ryan megígérte, hogy ha a dolgok zűrössé válnak idehaza, akkor bármikor hívhatom, már jön is értem. Tisztában vagyok vele, hogy ez kicsit paradox azzal, amit az imént gondoltam róla, de Ryan tud nagyon jó fej is lenni, ha oda teszi magát. Egyszerűen kicsit nehezen tudjuk elviselni egymást hosszútávon. Stílusra régebben hasonlítottunk kicsit: mindkettőnknek sötétbarna, félhosszú,göndör hajunk volt, és mindketten szívesebben hordtunk sötétebb árnyalatú felsőket és nadrágokat.
Ha visszagondolok a hét éves korom előtti időszakra,amikor nem a szüleim szócsatái vagy a nagyinál töltött esték töltöttek ki életem napjait,mindig az jut eszembe,mennyi mindent tanított meg nekem az apám.Hatéves koromban ő tanított biciklizni,sakkozni,kártyázni,korizni,arra,ami szerinte alap tudást képezi egy ember életében.Most nem szeretném ha azt hinnék,hogy az anyám egy lelketlen alak,aki sosem foglalkozott velem igazán.Ámbár igaz,eddig nem sok jót irtam róla,de azért neki is kijárt egy szerep gyeremekkoromban.A játszóterek,a vásárlások és a sok közös családi fagyizás pont ezt az énjét jutattak eszembe,az anyai énjét.De azóta nem tudom mi lett vele.A vállás és apa költözése után mintha felszinre tört volna igaz valója.Miharabb fel akart szedni valakit,miharabb el akarta felejteni Ryant.Pedig reménykedtem benne,hogy végül ismét egymásra találnak,és újra egy boldog család leszünk....
De hiába mindez, Yvonne három évvel később újra megtalálta a szerelmet Timothy Danvers karjaiban. Tim hét évvel volt idősebb Yvonne-nál. Magas, sovány és szemüveges pasi volt, akit az eszéért szeret meg az ember, nem azért, ahogy kinéz. ’A külső megfog, a belső megtart’, rá ez a mondás, csak féligazságként volt alkalmazható. Meg szeretném még jegyezni, hogy a Stacy-vel az első benyomásom nem épp pozitív volt. Rendben, elfogadtam, ismertük a másikat és egyből egy potenciális ellenfelet véltem felfedezni benne. Azonnal egymás ellenfeleivé váltunk. Teljesen különböztünk egymástól. Hullámos aranyszőke haj, tengerkék szemek, rózsás,kerekded pofi, babrózsaszín cuccok. Stacy első pillantásra kész angyalnak tűnt... első pillantásra.
Közeledünk a házunkhoz. Mind a három autó egyszerre állította le a motort a hosszú kocsi feljárón. Tim sietős léptekkel oda ment a lábtörlőhöz és előbányászta alóla a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. Meglepődtem amikor egy kezet véltem észrevenni vállamon, Lewis nagybácsié volt.    
-Minden rendben, J.G.? - kérdezte tőlem. Nem értettem miért kérdi. Talán úgy tűnt, hogy  bármi bajom is van? Minden eshetőségre, megfontoltam, hogy milyen választ adjak. .A ‘J.G.’ egyébként a Joyce Geraldine-ből jött. Ez a teljes nevem: Joyce Geraldine Swit. De a J.G. sokkal menőbben hangzik.
-Persze, miért ne lenne? – kérdeztem meglepődött arcot vágva. 
-Akkor jó - kacsintott rám. Ilyenkor egyáltalán nem úgy néztem rá, mint a sulim aligazgatójára, ő most csak Lewis nagybácsi volt. Az én idióta, sörhasú nagybácsikám,Eliza nagyi legkisebb öccse .Néha azt kívántam, bárcsak a suliban is mindig ilyen lenne.
A házunk otthonos volt. Legalábbis így ítélték meg azok, akik átjöttek hozzánk. Először egy kis előszoba fogadta a látogatót, majd a nagyobb előszoba. Jobb oldalon helyezkedett el a konyha és az ebédlő, egy boltíves fallal elválasztva. Bal oldalon volt a nagyszoba, ami dugig volt tömködve mindenféle antik bútorral, ráadásul egy kézzel szőtt, eredeti perzsaszőnyeggel, ami a Danvers családi örökségét képezte generációk hosszú sora óta. A szobában volt egy könyves vitrin is szinte kivétel nélkül történelmi és filozófia könyvek sorakoztak rajta, ABC sorrendben, írók szerint csoportosítva. A nagy szobától jobbra volt Tim és anyu hálószobája, ahol saját fürdőszobájukba nyílt ajtó. Az emelet két rövid folyosóból állt. Jobb oldalon volt az én szobám, és a Stacy-é. Baloldalon pedig a saját fürdőszobánk. A ház mögött volt egy 20 négyzetméteres kert,melyben egy hinta is helyet kapott.
    Alighogy levettük a saras cipőinket és az átázott ruháinkat, kopogtattak az ajtón. Anya nyitott ajtót.
-Á, jónapot Anka! - Anka Nowakowski a lengyel szomszédunk volt.
-Dobry wiecór,csak jöttem kifejezni a részvétemet - Anka erős, lengyel akcentussal beszélt. Furcsa volt, de szerettem különféle emberek akcentusát.
-Köszönjük szépen. Esetleg, ha gondolja, nyugodtan fáradjon be és ebédeljen velünk. A családját is szívesen látjuk – mondta anyám.
-Ó, nem, nem akarok én zavarni. Most egyedül vagyok otthon, és a házra is vigyázni kell, mert Bernard még dolgozik, a gyerekek el vannak menve és az összes kulcsot elvitték magukkal, szóval nem tudom bezárni a házat – mondta szomorkásan, tördelve a szavakat,
-Sajnálattal hallom, de azért köszönjük szépen a részvét nyívlánítást. Feltételezem, holnap találkozunk - azt már nem hallottam, hogy Mrs. Nowakowski mit válaszolt,mivel akkor már mindannyian az ebédlő asztalnál ültünk,még szerencse,hogy az asztal jó nagy igy mindenkinek jutott hely.Az asztal egyik oldalan ült Jerry,én,Lewis nagybácsi és Tom bácsi.Velünk szemben ült : Stacy,Tim,anyu és Marie.Zack és Eva elfoglalták szokásos helyüket, az asztal egyik-egyik végét.Mintha valami királyok lettek vona.Piperköc alakok,nem kedveltem őket.
Vártuk,hogy anya kiossza a vacsorát.Reméljük finom lesz,nem úgy mint múltkor.Érdekelt,hogy mit mondott meg Nowakowski,meg is akartam kérdezni anyut,de Tim megelőzött:
- Mit mondott Nowakowski?
- Semmi különöset,csak elköszönt,aztán ment is.- válaszolta anyu,áztan folyatta;-megyek hozom a vacsorát.-csengő hangja átjárta az egész szobát,ha izgatott volt,nagyon harsány tudott lenni,és ez gyakran előfordult.Egy idegennek nagyon idegesitő lehet,de nekünk,a családjának meg kellett szokjuk.Stacy érdeklődve kérdezett Marie növekedő pocakjáról:
-Mond Marie,hanyadik hónapban is vagytok? - mint ha nem tudná jól a választ.Hisz ő is jelen volt az eseményen,amikor bejelentettek.A kérdést inkább udvariasságból tette fel.
- A kilencedikben.Már csak hetek kérdése,mikor fognak megszületni.-hangjábol azt szűrtem le,dagad a boldogságtól.Marie a természetéből adódó kedvességével mindenkit maga köré csavart,karizmatikus asszony volt.Derékig érő fekete haját mindig lófarokban hordta.
- És milyen nevekben gondolkoztatok ?
- Valami szép biblia név kellene nekik.Igaz drágám ? - nézett  csillogó fekete szemekkel Tom bácsira. - A "Grace",'Abigail",és a "Candace" nevek vannak a top-listán.De a "Phoebe" és a "Deborah" nevek is csalogatóak - mosolygott vissza Tom bácsi.
- Jerry biztos örül,hogy nagytesó lesz,igaz?-kérdezte Stacy,közben Jerry-re nézett.
- Um...ja -pirult el. Ezzel azt hiszem kijelenthetem,ami nem csak nekem volt feltűnő:Jerry igen zavarban volt,ha Stacy szólt hozzá,vagy ha "véletlenül" megérintette.Ha engem kérdeznek,tuti tetszett neki a csaj.Jól tudtam,mostohanővérem ezeket szimplán kötekedésnek szánta,a Jerry fajta fiúk nem az ő világába tartoztak.Jerry a maga mondján viszont édes volt  tömzsi alkatával,nagy boci barna szemeivel és hollófekete,szemébe logó hajfürtjeivel,melyeket mind Tomtól,mind Marie-tól örökölt.
Úgy döntöttem, én is megszivatom egy kicsit az uncsimat,így,mivel pont melette ültem,könnyedén belerúgtam a lábába (ahogy az a filmekben szokás) aztán rákacsintottam.Ettől még inkább elvörösödött,ez számára kínos, számomra pedig vicces volt.Mire Jerry vörössége elmúlt,anya mindenkinek szedett krumplit és halat.Megkóstoltuk,és ahozz képest,amit anya összekotyvaszt legtöbbször ebédre és vacsorára,ez igen finom volt.Bár a szósz amit Tim csinált kicsit izetlenre sikerült.
- Ez a koszt ! Yvee,túlszárnyaltad magad - dicsérte meg Lewis nagybácsi. Anya mindenki bókját szivélyesen fogadta.
A vacsora igen kellemesen telt a továbbiakban.Nem csodás,ha így összegyűl a család,és a legabszurdabb témát is úgy ki tudják vesézni,mint éhes gyermek a diót ? A férfiak az angol focicsapatok hírnevein vitáztak.Tom és Lewis nagybácsi az Arsenalt előnyösítette,míg Apa és fia,Zack és Tim a Liverpoolnak szurkoltak.Arról is megesett egy kisebb vita,hogy vajon melyik csapat fogja a legtöbb gólt szerezni az idei világbajnokságon.Én is szivesebben kapcsolodtam volna be ebbe a beszélgetésbe,ehelyett muszály volt végighallgatnom anya és Marie telenovellás műsorainak a kifecsegését,miután szoba kerűlt Eva legújabb,eredeti rókaprém bundája..Habár én sosem kedveltem az ilyen céltalan beszélgetéseket,Stacy-nek és anyának mindenhez volt valami hozzászólnivalója.Néha azt gondoltam,és még mindig gondolom,hogy bár ezek ketten nem voltak anya és lánya,Stacy mégis sokkal jobban hasonlított anyámra,mint én.Én csak az arcom szerkezetét,köztük magas homlokomat és pisze orromat örököltem tőle.Stacy anyukája,a szülési komplikációk miatt vesztette életét.Tim azóta nevelte egyedül egyszem lányát,akit a kislány édesanyja után nevezett el.Tim mindig szeretett dicsekedni lánya sikereivel,eszével,amit szerinte tőle örökölt,és ez alól a mostani vacsora sem volt kivétel.
- Na és te Joyce ? - kérdezett Eva,- Stacy minden tantárgyból kitünő,a diákelnők,ráadásul még teniszre is jut ideje.Neked milyen érdemeid vannak ? - kérdezte úgy,mintha már tudta előre a választ.
- Őszintén ? Engem hidegen hagy a suli és az ehhez hasonló nevetséges dolgok.Bevallom,párszor ellógom az első órákat a barátnőmel,Kylee-val.Egy klubnak sem vagyok tagja,bár sokan mondták,jó hangom van,és ösztönöznek,hogy száljak be a diákkórusba. A jegyeimről meg,nem bukok semmiből.-válaszoltam,egy-két durvább részletet kihagyva.Öszinteségemet még így sem díjazták,mindenki néma csendet vett fel egy fél másodpercre.
- Ezt muszáj volt ? - anyám hangszínében hallatszott a rejtett düh.
- Miért ? Csak az igazat mondtam.
- Nem tudtál volna úgy válaszolni,mint egy normális ember ?
- Normális ? Szerinted mi a normális ? Stacy ? Csak kimondom amit gondolok.Mi olyan rossz ebben ? Tán megsértettem vele a jó híredet  Tim szülei elött ?
- Hagyd abba, jó ? Elrontod a hangulatot - figyelmeztetett.
- Bocsás meg,de nem volt rajta mit elrontani.Ha a nagyi itt lenne... - anyám ezt nem birta tovább ülve hallgatni.
- Mond,szerinted mindenkinek zokognia kellene a bánattól ? Ő már elment.Fogadd el ! - a haragot a sírás váltotta fel.
- Semmi baj,anya,befejezheted,- értetlenül nézett rám,miközben Tim próbálta nyugtatni,- tudom,hogy jól jött az a kis pénz amit rád hagyott annó.Még az időzítése is jó volt.
- Tudod is te,milyen volt egyáltalán ő !? Egy zsarnok volt,egy pletykás vénasszony ! Az apámat is ő kergette a sirba,csak ezt te eddig nem tudtad - mondta letörölvén műkönnyeit.Nem hittem a fülemnek.Ha ezzel azt akarta elérni,hogy majd én is vele együtt fogom utálni Eliza nagyit,hatalmasat kellett csalódni,és ezt meg is mondtam neki.
- Hm, velem jó volt,a többi meg nem számít.
- Még most sem értem miért.De biztos volt valami hátsószándéka - milféle "hátsószándéka" lehet egy gyerekkel.Anya,most már te kezdesz abszurd lenni !
-Most hallod magad ?
-Öm...Joyce,Yvee,ez nem igazán - nyugtatott volna le Tom bácsi.
-Menj a szobádba,MOST ! - parancsolta anyám.
-Kérlek ! - azzal felálltam és gyors léptekkel a szobámba rohantam.Hallottam viszont, a szidásokat anyám szájából.Meggondoltam magam,nem mentem rögtön a szobámba,hanem a lépcsőnél gubbasztva vártam hátha hallok valami érdekest.Csak annyi,hogy én milyen rossz vagyok,Stacy meg milyen jó.Ettől felfordultam a gyomrom.Amit utána hallottam,az viszont engem is meglepett.
-Azért őt is meglehet érteni - Lewis nagybácsi a védelmemre kelt. El sem hiszik,mennyire jól esett.Lewis nagybácsi rejtve nem rejtve mindig az én pártomra állt,csakhogy ne egyedül kelljen "harcoljak" saját igazamért.Szemfülesem figyeltem,mit mond a továbbiakban. - Sok mindenen ment keresztül,15 éves létére.Ez te tudhatott a legjobban,Yvee.
-Ez nem mentség arra,ahogy az imént viselkedett.Sosincs tekintettel arra amit mond.Nem gondol arra,hogy ezzel megsért másokat.
-Ugyan,Yvee,te is voltált egyszer kamasz.- hangoztatta Lewis nagybácsi.Hallgathattam volna tovább is a beszélgetést,ám fehér IPhonom épp akkor jelezte,hogy üzenetet kaptam.Nem volt mit tenni,gyors léptekkel ugrottam át a lépcsőket,mig a szobámba értem és bele nem huppantam ágyamba.A szobám falai lilák voltak,itt-ott néhány fényképpel diszitve,természetesen a barátaimról és rólam.Az ágy mellett jobb oldalt volt az éjjeli asztalom,mely évek óta csupaszon állt.Olvasólámpát sem tartottam rajta,mivel nem szokásom este az ágyban olvasgatni.Az egész padlót egy egyszerű,kockás piros szönyeg fedte.Az ágytól ugyancsak jobb oldalon volt az ablak,ami az utcára nézett.Kinéztem rajta,és az eső még mindig ugyanúgy zuhogott,mint fél órával azelött,hogy megérkeztünk.
Az ablaktól jobb kéz felöl helyezkedett el az iróasztalom,rajta laptomommal és a kitüzőkkel diszitett váltáskámmal,amit be kellene pakolnom a holnapi órarendemmel még ma, ha reggel nem akarok elkésni a sulibol.Bal oldalt a ruhásszekrényem volt.A szobámban TV sajnos nem volt.
Kiváncsi voltam kitől jött az SMS.Stantől,a barátomtól.Csak a szokásos, "Szia,hogy vagy,micsinálsz",gyorsan pötyögtettem a betűket a válaszadáshoz. " Szia,megvagyok,újabb vita anyámmal." Csak a küldés gomb megnyomása után jöttem rá,hogy rosszul formáltam a mondataimat. " Beszélnünk kellene valamiről " irta vissza hamar. " OK. Holnap a suliban lesz alkalmunk.Puszi :* " , nem volt kedvem tovább SMS-ezgetni Stannel,most egyszerűen nem.Minden erőmmel azon voltam,hogy minél hamarabb kiverjem a fejemből az előbb történteket.Ennek érdekében hasra feküdtem,átkaroltam párnámat és öt perccel később már az igazak álmát aludtam.
Az ajtóm szép lassan nyilt ki : - Hé Joycee ! - Stacy hangja ébresztő óraként szolgált.Nyűgösen felültem,megpróbáltam kitörölni álmosságot a szememből.Megnéztem a mobilomon mennyi az idő.Negyed tíz volt,vagyis több mint három órát szúnyokáltam.
- Lemaradtál a desszertről,szóval hoztam neked egy szelet csokitortát - közölte rámutatva a tányérra.Vonakodva megköszöntem.
- A többiek hol vannak ? - kérdeztem.
- A felnőtek leugrottak egy bárba meginni valamit.Jerry-t persze egy taxis haza postázta - mondta és leült mellém az ágy szélére.
- Szóval,ha jól értem,egyedül maradtunk a házban.- állapítottam meg a nyilvánvalót.Közben a csokitorta ízét élveztem.Úgy tünik,ha anyám oda teszi magát tud alkotni valamit.
- Hát igen - helyeselt.
- Nem fogjuk leölni egymást ugye ? - kérdeztem ironikusan. - Csak ha úgy adódna a helyzet.De ma este még nem.Elég volt neked az a veszekedés Yvonne -nal - nem mondtam erre semmit,csak egy nagyon enyhe biccentés volt a válaszom.Egy percre csend honolt.Végül Stacy felállt és jóéjt kivánt.
Miután zsebre vágtam a tortaszeletet,kezdödhetett a sulitáska bepakolása,és az egyenruha kikészítése a holnapi napra.Eszembe jutott,hogy másnap töri tesztet írok,amire semmit se tanultam. Na mindegy,túl késő van már a tanuláshoz,a suliban megoldjuk majd.Ránéztem a falon csüngő órarendre,majd szép lassan pakolgatni kezdtem a könyveket és a füzeteket.