S hogyan is legyen, egy mi lenne ha…?

Tegyük fel nem egy írott, vagy feledett történelemből ragadunk ki és változtatunk meg valamit, hanem vegyük alapul az embert magát. A változást valamikor akkor eszközöljük, amikor az ember, mint olyan létrejött és vegyünk ki belőle valamilyen jellemzőt, mely nélkül szinte elképzelhetetlen a fajunk.

… És létrejött ez Ember. Ki tudja mikor? Ki tudja hol? De van és lesz, mert nincs benne kapzsiság és nincs benne irigység, nincs benne széthúzás. Mindenki egyként él és cselekszik az emberiségért.

S az általunk ismert múlt kőtáblája porrá lesz. Gyönge fonálként fejti vissza szálait az idő. Nem veri őket láncra sem a pénz, sem egyéb hatalom, nem születtek véreskezű uralkodók, nem lettek harci birodalmak, nem jöttek létre ellenségeskedő törzsek. Nem ismert a népirtás, nem ismert a háború, nem ismert a gyilkosság sem.

De nézd mit ért el így az ember, egyként, mint újjáépíti történelme szálait. Egyenlőség, bőség, serénység, alázatosság. De a legfőbb mozgatórugója ez elmének még így is a Kíváncsiság.

És az ember felfedezi létét, majd felteszi megannyi kérdését és megválaszolja. Nem húzza le egyik ember a másikat, sokkal inkább támaszt nyújt számára, közös erővel válaszokat kutatva. Új földrészeket tár fel, s meghódítja a földet, ám nem igába hajtja. Nem változtatja, meg amit a természet alkotott, hisz maga is azok közül való.

Felfelé tör, az égig és tovább, ám nem meghódítani áll szándékában, csupán magasabbról szeretne tekinteni, az anyagi világ minden irányába.

Nem tipor szemetet a bolygójába, a föld nem haldoklik talpa alatt. Nem a kényszer kergeti más világokba, a kíváncsisága hajtja. Olyan ismeretlenre érkezik, melyek annak előtte csak az éjszakában pislákoló fényeknek tűntek.

S ha már lakják, sem orozza el erőszakkal, hisz tudja nem az övé, csak megfigyelő, csak vendég mások otthonában.

Azonban ahogy minden mást, úgy magát is meg akarja ismerni. Életét az egyén annak szentelheti, amit szeretne és mindenki segíti benne. Ha alkotni vágyik, mások értékelik. Ha épít, mások használják. Ha vezet, mások követik. Ha szolgál, mások becsülik.

Így telik el egy eredményes élet. A vége pedig a halál. De az ember nem igyekszik elkerülni, nem féli azt, mert tudja, hogy az élet része, így egy nagyon fontos állomása annak. Érdemes elérni, akár egy jó könyv végét.

A történelem igen rövid szakasza ez az emberiség léptékével, ám a történetet csak idáig fejtettem ki. És vajon mi hiányozhat az emberből, mely ilyen változást eredményez az emberiségben?