Az árnyékos part közelében  előbb nem ismertük fel ,hogy kik a csónakban ülők , de ahogy közeledtünk egymáshoz, szomorúan vettük tudomásul , hogy ez a pár nem más mint a rajztanárunk és a tornatanárnőnk. Mindketten fürdőruhában voltak , és ha az irásom elején azt mondtam , hogy gyönyörű tornatanárnőnk volt akkor most megkell mondjam azt is , hogy igy fürdőruhában, domborulatainak tökéletessége elkápráztatott bennünket.

           Én, még lehetőséget láttam a menekülésre , arra gondolva , hogyha bennebb úszunk , akkor nem ismernek fel , de barátom kijózanitott , hogy erre semmi esélyünk  mert ha engem nem is de őt nagy aranyszőke hajával máris felismerték , és egyáltalán nem lesz nehéz dolog kitalálniuk , hogy ki a másik.Ezért aztán  egy hirtelen elhatározással szépen odaköszöntünk:Kezit csókolom. Fogadták, és szép simán elhuztak mellettünk csónakukkal . Nem voltunk mi tul járatosak az ilyen témában, de annyit már tudtunk , hogy a feleségek , vagy a férjek nem a kollégájukkal járnak csónakázni, és főleg nem ilyen vadregényes, ember által alig látogatott helyre.Mert hát, az igaz hogy a vizen úsztunk le , de visszafelé a parton jöttünk , ahol ismertünk minden bokrot, minden fát , sőt azt is mondhatnám , hogy minden füszálat, mert mi állandóan ott tanyáztunk és számtalanszor találtunk nászágyra utaló nyomokat , az őserdőszerű bozótosba. Amint visszanéztünk azt  tapasztaltuk , hogy tanáraink, éppen azon a bokros , eldugott rejtekhelyekkel  teli szakaszon kötötték ki csónakjukat.

            A pillanatnyi megkönnyebülés után újfent ránk tört a páni félelem , az elnem készült rajzok miatt.Két nap mulva kellett leadni a rajzokat, ennélfogva azonnal befejeztük a  strandolást, sürgősen hazamentünk , hogy rajzainkat minimális  jegyértéküre csinositsuk. Gyötrelmes munka volt, és megvoltunk győződve , hogy a váratlan és nem mindennapi találkozásunk tanárainkkal , csak ronthat a helyzetünkön! Isten és a rajztanár kezébe vagyunk mondtuk elkeseredésünkben  --mert hát mi még vallásos nevelésben részesültünk , legalábbis otthon, és a vallásórán.

           Másnapra mindenből felkészültünk.Iskolába menet  sohasem érzett szorongás , félsz , kétely  uralkodott el rajtunk mert még nem tudtuk , hogyan ússzuk meg ezt a napot. Egész nap nem történt semmi, és ez volta rossz, mert akkor már elviseltünk volna mindent , csak legyünk már túl ezen az eseten. Hazafelémenet eszünkbe sem jutott , hogy lemenjünk a Szamosra , nem hiányzott , nem kivántuk , nem mertünk még gondolni se rá, hanem inkább sietettük volna az időt .

           Eljötta másnap. A rajzóra tizórakor kezdődött. A kilencórás szüneteben, az udvaron kedveszegetten  szédelegtünk , amikor megjelent  a tornatanárnő, és mosolyogva magához szólitott bennünket.Illedelmesen szaladunk hozzá és sportosan megállunk előtte, vigyázzállásban --tudtuk , hogy erre sokat ad. Arcunk bünbánó, szomorú ,és minden bizonnyal nagyon tanácstalan .A tanárnő tovább mosolyog, és csak ennyit mond:láttam igen jól úsztok, ezért kaptok egy-egy tizest tornából, majd mutatóújját függőlegesen szép  szájára illesztette.--Elmehettek! Megköszöntük és futva távoztunk el.

            De a kétely tovább élt bennünk , a rajzórát illetően, ami vészesen közeledett. A közbeeső órára  egyáltalán nem emlékszem, mert gondolataim összevissza vitorláztak  a rossz és a még rosszabb tengerén.

            Aztán ez is  elmult . A következő órán jön a rajztanár --de én lelkiszemeimmel egy egész kivégzőosztagot láttam benne, arcom világvége hangulatot mutatott.

           --Osztályfelelős szedd össze a rajzokat!--mondta, és elkezdett sétálni az osztályba. A rajzok az asztalra kerültek, és a tanár nézegetni kezdte őket ,közben ki-- kinézett az ablakon. Néha felállt és elsétált egy-egy diákhoz , akinek  éppen a rajzát nézte.Hozzám nem jött. Biztos voltam benne , hogy azért mert  nem érdemesit  annyira , hogy odáig fáradjon, de azt is tudtam , hogy "alkotásom" sem éri meg a fáradságot . Maradt a kétely. De  nem sokáig mert az óra végén felolvasta a kiosztott jegyeket. Nevem után, hetest mondott és hetest mondott barátom "művére" is

            Másnap a tornatanárnő, megkérdezte , hogy hanyast kaptunk rajzból. Ebből tudtuk meg , hogy rajzaink értékelésbe az ő keze is benne volt. És nem csak a keze! Barátom egyszerüen  úgy foglalta össze az egészet : Hetesre úsztunk ,rajzból!