Hiába , a rajz az müvészeti tárgy, és szerény véleményem szerint  ehhez egyáltalán nem elég a szorgalom, a jóindulat, az óralátogatás, ehhez feltétlenül szükséges , hogy egy kis tehetség is társuljon. Nálam viszont, ez utóbbi   teljesen hiányzott . Ráadásul néha előfordult , hogy hiányoztam  is az órákról mert  nagyon hamar tudomásul vettem magamról, hogy irmagja sincs bennem egy Piccásóból, vagy Daliból.Mentségemre szolgáljon , hogy csak a tanév végén , úgy május , juniusban.

          Rajzból, előbb almát , majd egyszerübb falevelet, később szőlőlevelet , szőlőfürtöt kellett volna rajzolnunk.De kora tavasszal  a tanárunk , úgy itélte meg , hogy már annyit tanultunk, hogy képesek vagyunk komolyabb feladatok megoldására is. Gondolom itt azokra gondolt  akikbe némi tehetség szorult és faleveleik , szőlőfürtjeik hasonlóságot mutattak az eredetivel. De én, nem ezek közé tartoztam , mert az én almám inkább hasonlitott egy boroshordóhoz mint egy almához, és a szőlőlevelem formája is közelebb állt egy kitépett füzetlaphoz , mint a szőlőlevélhez.Tanárunk azt a feladatot szabta ki , hogy mindenki ahol ül , és ahogy látja az ablakon keresztül az iskola kertet, azt úgy rajzolja le.Hogy mennyi idő alatt, azt nem határozta meg --egy müvész ne siessen alapon--ezért aztán mindenki annyit rajzolt amennyit tudott , vagy nem tudott. Megjegyzendő , hogy akkor  a fákon még egyetlen rűgy sem árválkodott, de ahogy teltek a hetek --heti egyórában tanultunk rajzot--lassan kezdtek  rűgyezni , majd zöldelni végül lombba borúltak, ennélfogva hétről -hétre más és más képet mutattak. Egyes tehetséges gyerek rajzlapján ez is követhető volt , de én nem ezek közé tartoztam , mert az én fáim semmiképp sem akartak kizöldulni lombrafejlődni. Ha valaki jobban megfigyelte --és a tanár megfigyelte-- az arra is rájött , hogy az én fáim jobban hasonlitanak a  szamospart fáihoz mint az iskolakert gyümölcsfáihoz.Ezta tényt a tanár elvtárs ,azonnal visszaigazolta mert , Ő is járatos volt Szamosparton. Ettől aztán mégjobban elbátortalanodtam, és bánatomba ujra kihagytam egy-két rajzórát. Persze, ebben közrejátszott az is , hogy időközben egészen nyárba szökötta tavasz, és a szamosparti napóránkon déli tizenkétórakor egész rövid volt a annak a botnak az árnyéka amelyikkel az idő mulását mértük. Társaink , persze szépen haladtak a rajzzal , csak az én --ésnéhány társam rajzán nem akart megérkeznia tavasz.

             Egy napon osztálytársaink  megemlitették , hogy a következő órán lekell adni a kész rajzokat --almával, levéllel, szőlőfürttel és "tájképpel" együtt. Ez utóbbi dolgozatjegyértékű lesz és ettől függ további sorsunk , hogy átmegyünk , vagy megbukunk. Ettől kellemetlenebb hir nem is érhetett volna bennünket, ezért elövettük rajzainkat --otthon -- és igyekeztünk egy kicsit a valósághoz igazitani. Ez egy egész délutánt vett igénybe, de az eredmény egyáltalán nem kecsegtettett sikerrel, pláne mikor másnap eredetiben megnéztük az iskolakert  gyümölcsfáit, ahol már a cseresznyefán piroslani kezdtek a gyümölcsszemek.

              Elkeseredésünkben a természet lágy ölén a Szamoson  kerestünk vigasztalást. Nyárba illő gyönyörű tavaszi nap volt , a hőmérséklet közelebb volt a harminc fokhoz , mint a húszhoz, ami nekünk azt jelentette , hgy ezt már nem lehet kibirni a szárazon , muszáj , hogy beiktassunk egy jó úszást a napi programunkba.Elhatározásunkat tett követte és röpke percek mulva már vidáman úszkáltunk lefelé a Szamoson , a Kőgát irányában. Tüzött a nap , és simogatott a viz, és mi elfeledtünk mindent , iskolát rajzórát .

              Ám egy adott pillanatban a part közelébe  egy csónakot véltünk felfedezni , amelyikben két személy ült , és csendesen eveztek fölfelé.

                                     Folyt.köv.