Akkoriban nagyon jól éreztem magam ezen a bolygón és talán még jobban a bőrömben, mert alig voltam húszéves és élveztem a szabadság minden áldását, itt a város határain belül és persze annak környékén , mert úgy éreztem , hogy enyém az egész város , enyém a Szamos, annak minden szépségével, ahol kora tavsztól késő őszig , de akár télen is gátlástalanul  csavaroghattam ,futbalozhattam , horgászhattam, vagy akár udvarolhattam is.

            De ne vágjunk a dolgok elébe , mert a szálak könnyen összekuszálódhatnak , sőt egész biztosan össze is fognak bogozódni mert nincs az az emberi agy amelyik emberi fejben müködik,   amelyik negyven ötven év távlatából  betudja tartani az időrendi sorrendet.Most például visszakanyarodok  az elemi iskolám éveire, amit akkor Wesselényi iskolának hivtak azon utcával együtt amelyiken leledzett. Igaz, akkor már hivatalosan nem úgy hivták sem az iskolát , sem az utcát ,mert akkor már rég túl voltunk a tüz- és egyéb keresztségen , de ettöl függetlenül mindenki igy tudta igy emlegette , azokról nem is beszélve akik oda jártak , mert azok a mai napig igy emlegetik, igy természtes.Azóta már a harmadik -negyedik nevét viseli ,a mindenkori politikai kurzusoknak irányoknak megfelelően.Igy aztán ember legyen a talpán aki ezt mind megtudja jegyezni , hát még a többi újnevű utcát.

           Persze, sokkal könnyebb helyzetben vannak azok aki azóta kerültek ide , és nekik már nem kell megerőltetni a az agyukat , hogy eggyet megjegyezzenek .Mi tagadás , ma már ők vannak többen. De ha néha vicces kedvembe vagyok, és taxival megyek valahová, és leakarom "vizsgáztatni" a taxist, akkor az utca régi magyar nevét mondom , és élvezem a bamba arckifejezését , hogy nem tudja hova tenni a dolgot. Én viszont most nem is ezt akartam elmesélni, de emlékeim diszletraktárából , ezek a dolgok tolakodtak elő. Mert az  igazság az , hogy az ember már csak olyan, hogy ami kedves kellemes neki , azzal szivesen hozakodik elő.Mert ami annak idején kellemetlen, netán veszélyes  volt az idő mulásával szép emlék marad.Ezek közé tartozik a következő történet is.

           Emlitettem volt , hogy gyerekkorom óta igen nagy barátságba voltam  a Szamossal, de általában mindenféle vizzel , amibe úszni, fürödni netán, horgászni lehetett.Ezen szenvedélyem  sajnos csak nyáron volt gyakorolható ennélfogva az éveket csak a meleg hónapokban számolom, még akkor is ha mások esküsznek a tél szépségeire . Ezt a szépséget én is elismerem, de élvezni kizárólag  a jól fütött szóbából az ablakon keresztül tudom. Amit ezen kivül teszek télen az inkább kényszer mint élvezet.Úgyhogy ne is beszéljünk erről többet mert máris kezd futkározni a hideg a hátamon.

           Nem dicsekvésképp mondom--bár dicsekedhetnék is vele--de én jótanuló gyerek voltam, és nem hiányoztam volna az iskolából a világ minden kincséért sem, egészen május , juniusig. De amikor eljötta tavasz a maga husz-huszonötfokos hömérsékletével , zöldelö fáival , füvével és jellegzetes akácvirág illatával , akkor ezt a szorgalmas jellemvonásomat , úgy kitörölte belőlem , minha soha nem is lett volna.Ha egész évben, türelmesen türtem tanáraim , tanárnőim állandó faggatásait , kérdez-felelek játékát,különböző irányú kérdezösködéseit, az iskolai rendet , fegyelmet, bezártságot, sajnos a jó idő beálltával  erre már nem voltam képes. Ennélfogva úgy tavasz táján engem --és nem csak engem --könnyebb volt megtalálni a Szamosparton mint az  iskola környékén.Én egész évben nagyon aktiv voltam az iskolában, és ezt az aktivitást továbbra is megtartottam csak a szinhelyet helyeztem át a Szamospartra .Emiatt, szegény édesanyámnak és-- persze nekem is --kisebb-nagyobb kellemetlenségeink származtak, az osztályfőnökön jóvoltából.Az osztályfönököm  nem szégyelte megemliteni anyámnak --amikor találkoztak , és nagyon gyakran találkoztak -- hogy már megint kihagytam egy-két esetleg három napot , az elmult időszakban. Anyám erre csak annyit tudott mondani , hogy: pedig elindult rendes időben az iskolába. És ez igaz is volt, csak hát én felvállaltam azt   plusz egy kilómétert ami a  Szamospartra vezetett , és nem tértem le a Wesselényi utcába. Igaz, a Szamosparton barátok horgászbotok , és a futballabda várt.

            Egyszer mégis nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem , de ehhez elkell meséljem , hogy volt nekünk egy nagyon gyönyörű tornatanárnőnk , aki férjezett volt, és volt egy nagyon szigorú rajztanárunk , aki nem volt nős. Rajztanárunkról tudtuk , hogy müvészember mert néhány vonallal, pillanatok alatt felvázolta  a táblára valamelyikünk karakteres arcát. De azt is tudtuk , hogy csak nem is olyan rég került haza a keleti frontról. Szigorúságát onnan eredeztettük. S ha a diákok nagy része  reszketett a román vagy a matematika órától akkor én,-- és nem csak én -- a rajzórától reszkettünk

                                   Folyt. köv.