Hátramenet

Krivovoj Sztyepanovics főhadnagy bandukolt a laktanya felé, oly mélységesen elmerülve a gondolataiban, hogy az utolsó pillanatban vette észre Korjulov őrnagyot. Gyorsan tisztelgett, aztán ment volna tovább, de a tiszt megállította.

-         Figyelj csak, Sztyepan. Lehet hogy még nem is hallottad, de úgy tűnik, megyünk haza.

-         Úgy érted ide a lakótelepre? Onnan jövök éppen.

-         Nem, nem, egészen haza Szverdlovszkba.

-         Mégiscsak kivonnak bennünket – mondja szomorkásan Sztyepan – pedig kezdtem megszokni az itteni körülményeket.

-         Elérte az ellenzéki politika, hogy így legyen. Velünk ijesztgették a magyarokat..

-         Sok ostobaságot hallottam mostanában az biztos. Köszönöm a felvilágosítást, biztosan lesz állománygyűlés ezzel kapcsolatban. Kérek engedélyt távozni, még ráncba kell szednem a szakaszomat, képesek elsumákolni a reggeli tornát.

-         Akkor szedd a lábad, és intézkedj. Majd még beszélgetünk.

Kölcsönös tisztelgés után a főhadnagy sietős léptekkel haladt a körlet felé., már éppen sorakozott a század, mikor belépett. Ő volt az egyedüli tiszt, aki ebben a korai órában bejött, pedig semmi nem kötelezte rá. Intett az egyik tisztesnek, hogy vezesse el a századot reggeli tornára, ő meg bekukkantott a körletekbe. A második szakasznál a kályha mögül kikandikált egy láb,  már messziről jelezte, hogy észrevette.

-         Lebukott, katona! Miért nem ment a reggeli tornára?

A katona előkászálódott a kályha mögül, és jelentette, hogy rosszul van, nagyon náthás, alig bír járni.

       -    Ez esetben a gyengélkedőn a helye. Majd felhívom a dokit, mi lett a diagnózis. Ha semmi baja, megbeszéljük a továbbiakat. Leléphet.

A katona indult a gyengélkedő felé, Sztyepanov meg befejezte a körletszemlét. .Lesétált az alakuló térre és megnézte, rendesen csinálják-e a tornagyakorlatokat. Nem várta meg a végét, ment föl a századparancsnoki irodába. Kubinyik, a második szakasz parancsnoka már ott volt, foglalkozási jegyet készített a füzetébe. Sztyepanov vidáman köszöntötte, és ugratta a társát, mondván hogy az asszony nem hagyta otthon megírni a feladatot. Kubinyik csak morgolódott, aztán sebesen írt tovább, nyilván a mai foglalkozáshoz kellett a feljegyzés, amit még a századparancsnoknak is jóvá kell hagynia.

Ment minden a napirend szerint,, csak az egyik foglalkozás szünetében szólt nekik a századparancsnok, hogy délután kettőkor vezetői értekezlet lesz, témája a kivonulás. Amikor eljött az időpont,mindnyájan ott zsúfolódtak az eligazító teremben, az ezredparancsnok pontosan kezdte az értekezletet. Vázolta a helyzetet, közölte, hogy hivatalos döntés született állásaik feladására,és a honi körletbe visszavonulás következik. Közölte a feladatsort, azaz rovancsolással egyidejű málházást kell végrehajtani, minden anyaggal és élőerővel menetet kell végrehajtani a meghatározott útvonalon. A menetbiztosító erők éles lőszert kapnak, de tűzparancsot nem, azt külön kell kérni. A határig két műszaki pihenő lesz, mindkettő lakott területen kívül. A menetvonal  amúgy is úgy alakul, hogy ahol lehet kikerüljük a településeket. Mindenkitől gyors, fegyelmezett munkát kért, aztán eltávozott az ezredparancsnok. Az állomány nem széledt szét azonnal, élénk zsibongás töltötte be a termet. Megvitatták a hallottakat, a két zászlóaljparancsnok vitte a prímet.

-         Sikerült elhitetni az emberekkel hogy mi megszállók vagyunk. Azt is beadták a népnek, micsoda terhet jelent gazdaságilag a jelenlétünk. Hát miféle megszállás az, amikor mindent kértünk, ami a katonai együttműködéshez kellett? Miféle terhet jelentünk, amikor a napi betevő falatért is rendesen fizetünk?. Kitűnő kapcsolatokat ápolunk az egyik magyar alakulattal, kulturális és baráti rendezvényeink mind emlékezetesek, számtalan barátság szövődött. Itt csak arról van szó, hogy az ellenzék ezt meglovagolva akar érvényesülni.

Még sok minden elhangzott,de az egymás közti értekezések már mit sem változtattak a tényeken. Másnap elkezdődött a rovancs és a málházás, amit megszámoltak, már került is fel a teherautókra..A körleteket, irodákat bútorzattal együtt hagyták hátra. Igyekeztek, így is két hétbe tellett, míre minden a helyére került. Viszonylag közel volt a határ, így nem kellett vagonírozni, saját kerekeken indult meg a had a haza irányába. Az első műszaki pihenőn egy kis csoport magyar várta őket. Régi ismerősök voltak, kijöttek elbúcsúzni. Apró ajándékokat, ételt és italt osztogattak a katonáknak, Sztyepán is összeölelkezett egyik volt tiszttársával. Intettek még egy utolsót egymásnak, aztán tovább indult a menetoszlop. Egy falu közeli erdőnél jártak, amikor kövek repültek feléjük, némelyik a szélvédőt is betörte. A mozgásbiztosító erők azonnal ott teremtek, de csak elkergették a gyerekeket, akik a faluból jöttek szüleik biztatására dobálóztak a kövekkel. Jó mókának tartották, pedig komoly balesetet is okozhattak volna. A következő falunál kisebb csoport várta őket, virágokat dobáltak fel a teherautókra, és a nők kendőjükkel integettek.. Már csak néhány kilométer volt a határig, amikor elszabadult a pokol. Egy csapat civil, zömmel fiatal suhancok fogták közre őket, és trágár szidalmak mellett kővel, fadarabokkal árasztották el őket. Amikor a biztosító csoport parancsnoka engedélyt kapott figyelmeztető lövés leadására, szétvált a tömeg és középen néhány vadászpuskás ember tűnt fel. Céloztak és lőttek, a sok söréttől rengeteg sebesülés keletkezett.. Sztyepanov az arcán sérült meg, közel a szeméhez találta el az ólomdarab. A biztonságiak parancsnoka még ekkor sem vezényelt tüzet,  megvárta míg engedélyezik, az ezredparancsnok a lelkére kötötte, hogy csak sebesülést okozhat, senkit nem ölnek meg. A Kalasnyikovok megszólaltak,és percek alatt eldőlt a csata,  három sebesült maradt a csatatéren, mindhárom láblövéssel került az orosz orvos kezébe. A sörétektől huszonhárom katona szenvedett kisebb – nagyobb sérülést. A három lövöldöző magyart átadták a határrendészetnek, a fegyvereikkel együtt, a vadászpuskák és a sebesültjeik voltak a bizonyítékok, ezeket jegyzőkönyvezték.

Amint haladtak a határ felé, a magyar határőrök tisztelegtek, amíg elhaladt a konvoj előttük. További incidens nélkül léptek orosz földre,bár a magyar oldalon hivatalos politikai delegáció is tartózkodott, a „ruszkik haza” feliratú táblán kívül másra nem vetemedtek. Az utolsó orosz teherautó vezetője azért csak kidugta a kezét a lehajtott ablakon, és ökléből a középső ujját felemelve intett a politikai elit felé…