Valamikor az időben, mondanám, hogy túl az Óperencián, de nem. Ez a történet máshoz játszódik, ott ahol a színek élénkek, virágpor száll a szélben, csilingel a harangvirág, énekel a tátika, táncra perül a tulipán. Itt tündérek sere forog, lepkékkel szállnak az ég felé. Mara királynő vigyáz a tündérek hadára, mellette lánya, Harmat.

Egy napon, mikor már a kapuban állt a tavasz, Mara a lányát hívatta. Harmat épp leterítette az ágyát friss virágszirmokkal és levelekkel, mikor megkapta a hírt, hogy a királynő hívja. Neki ez mindennapos volt, hiszen ő az édesanyja. Könnyedén kisétált az ajtón, majd felreppent. Szárnyai kicsik, szinte átlátszóak, egy kis ezüstcsillogással. Szaporán csapkodta őket, amíg el nem ért a palota kapujához. Természetesen azonnal beengedték és az anyja elé sietett.

-          Jó reggelt, anya! – köszöntötte őt.

-          Jó reggelt!

Mara királynő jóságos mosolya mindenkit elbűvöl, nem csoda hát, hogy szeretik a tündék. A szárnya nagyobb, mint a többieknek, fehér, fátyolszerű, és gyengéden csillog. Arca kissé kerek, haja ezüst és lila keveréke. Az örökös kedvesség mellet, most az elhatározottság is látszódott szivárványszín szemében. Ez Harmatnak is feltűnt. A szíve mélyén remélte, hogy nem az ő uralkodásával kapcsolatos dologról van szó. Túl nagy felelősségnek érezte, még nem szeretett volna uralkodni.

-          Tudod, minden évben elmegyek egy hétre, így tavasszal. – Kezdte el Mara, mikor kettesben maradtak.

-          Igen, ellenőrzöd a fák egészségét, és megvizsgálod a rügyeket és a bimbókat. Most is elmész?

-          Nem, most nem. Itt az ideje, hogy elmondjak neked valamit. Kérlek figyelj jól! – vett egy nagy levegőt és folytatta – Minden évben elmegyek egy távoli helyre ilyenkor, és elmondok egy varázsigét, hogy a most kikelő virágok és a későbbi gyümölcsök egészségesek legyenek. Ha ezt nem tenném meg, valószínűleg nagyon éhesek lennének a tündék. Arra kérlek, idén tedd meg te az utat, hogy meg ízlelhesd az uralkodás teendőit. Nem veszélytelen, de szerintem készen állsz rá.

Harmat a megdöbbenéstől még pislogni is elfelejtett. Kicsi, fehér arcában szemei lilára váltottak.

-          Miért? – Végül ennyit nyögött ki.

-          Hogy gyakorolj egy kicsit, mielőtt a trónra lépsz.

-          De az még nagyon sokára lesz!

-          Nem annyira soká, elvégre már 16 éves vagy.

-          De te még teljesen jól vagy, és szereted is ezt csinálni!

Hiába próbálta csűrni-csavarni a dolgokat, csak hogy ne kelljen elmennie, Mara átlátott rajta.

-          Harmat, nem szeretnék vitatkozni. Kérlek próbáld meg, ha visszatértél majd megbeszéljük.

-          Rendben. – Szólt belenyugodva. – Mikor indulok?

-          Holnap hajnalban.

-          Már holnap?! Na neee!

A királynő még mondott neki pár vigasztaló szót, majd engedte, hadd menjen és dühöngje ki magát.

Másnap már korán reggel készen állt az indulásra. Édesanyja felcsatolt rá egy oldaltáskát, amiben volt elég étel és víz az útra.

-          Kérlek vigyázz magadra! Főleg éjszaka.

-          Rendben.

Annak ellenére, hogy egy porcikája sem kívánkozott az útra, mégis izgatott volt. Még sosem volt ilyen messze a falutól, főleg nem egyedül. Este Mara elmondta neki a pontos útvonalat, és odaadta a varázsigét is. Egy kis láncon lógott Harmat nyakában összetekerve, akár egy medál.  Most megölelte, megpuszilta anyját és felröppent az égbe. Már vagy három órája repült, amikor úgy döntött pihenőt tart. Az anyjának 2 nap az út odafelé, ha végig repüli. Harmat tudta, hogy erre nem képes, így inkább gyakrabban tart szünetet és lassabban repül, hogy hazafelé is tudjon még. Leszállt egy faágra. Kinyújtóztatta a szárnyait és a lábait. Most jött rá, hogy az anyukájának könnyebb repülni, mivel nagyobbak a szárnyai. Még sohasem kérdezte az anyját, miért van neki nagyobb szárnya, mint a többieknek. Mindig úgy gondolta, hogy úgymond ranggal jár. Leült az ágra és lógatta a lábait. Most nyugodt volt, ezért kék volt a szeme. Fehér haját kék tincsek színezték, és ezüstcsillogás.
Ahogy ott üldögélt valami zajt hallott a levelek sűrűjéből. Mintha valaki járkálja egy ágon. Harmat felugrott, és a lombot figyelte. A maga 5 centiméterével magabiztosan állt az ágon. Ahogy egyre jobban hegyezte a fülét, suttogást hallott.

-          Szia! – Bújt elő egy kis tünde a levelek mögül. Kicsit bátortalan volt, de nagyon kíváncsi.

-          Szia! – Szólt Harmat, csilingelő hangon.

Ekkor előbújt egy másik kis tünde is. Két kislány volt, narancssárga és piros ruhában.

-          Látod, mondtam, hogy nem fog bántani. – Fecsegte a kisebbik piros ruhában.

-          Jól van na. Az én nevem Kökörcsiny, az övé pedig Cseri. Ne haragudj, ha rád ijesztettünk.

-          Semmi baj. Engem Harmatnak hívnak. Mit kerestek itt, az erdő közepén?

-          Eltévedtünk! Egy kiránduló csoporttal jöttünk, de ők tovább mentek nélkülünk! – Panaszkodott Cseri. – Nem tudjuk, merre induljunk.

-          Oh, szegénykék! Honnan jöttetek? Melyik faluból?

-          Százszorszép faluból. Csak nem tudjuk, merre van.

Megint Cseri beszélt. Úgy tűnik ő a beszédesebb, Kökörcsiny csak állt ott, keresztbe font karral.

-          Százszorszép útba esik nekem is, veletek maradok, ha nem bánjátok.

-          Nem, dehogy! Jaj, de jó! – örvendezett Cseri.

-          Nem kell, köszi, majd megoldjuk valahogy. – Szólt csendesen Kökörcsiny.

-          Szó sem lehet róla. – Állt a sarkára Harmat. – Nem maradhattok egyedül az erdőben, főleg éjszaka. A falutok még legalább másfél napra van.

Cseri bólogatott, a barátnője viszont igen morcosnak látszott. De Harmat nem tehetett mást, a hideg is kirázta, ha arra gondolt, hogy egyedül hagyja a lányokat.

-          Egy kicsit még pihenek, azután indulhatunk. Pihenjetek ti is, hogy bírjatok repülni. – Javasolta Harmat.

-          Ez nagyon jó ötlet. – Szólt Cseri és odakuporodott mellé az ágra. Kökörcsiny egy kicsit távolabb ült le. – A teljes nevem Cseresznye, de csak a Cserit használom. Azért kaptam ezt a nevet, mert piros a szemem, a hajam, és már a ruhám is. Egyébként én nyolc éves vagyok, ő pedig tíz. Nem mindig ilyen ám, de most nincs jó kedve…

A kis Cseri beszélt és beszélt, be-nem- állt a szája vagy tizenöt percig. Ekkor Harmat felállt, és mindhárman felrepültek a fák fölé. Harmat szállt elöl, utána közvetlenül Cseri, majd Kökörcsiny. Cseri nagyon próbálkozott, hogy ne tűnjön lassúnak, de Harmat azt tanácsolta, hogy inkább repüljenek lassabban, de annál tovább. Kökörcsiny nem próbálkozott gyorsnak lenni, inkább hátul cammogott, elégedetlen arccal. Harmatot lassították a lányok, de nem hagyhatta őket egyedül, már felelősséget érzett irántuk. Többször megálltak pihenni, mint ahogy azt tervezte, vagy neki szüksége lett volna rá. Cseri lépte nyomon éhes vagy szomjas lett, de ételük nem volt, így Harmat táskájából ettek és ittak. Harmat ivott pár kortyot és evett néhány falatot, a többit nekik adta. Cseri szinte falta, Kökörcsiny is éhes volt, így kelletlenül, de megette ő is. Harmat mosolygott egyet magában. A két lány még csak nem is sejti, hogy ezt az ételt maga a királynő csomagolta.
Mikor elkezdett szürkülni, ezúttal Harmat tanácsolta a leszállást. Keresett egy biztonságosnak tűnő, vastagabb faágat, és leszálltak rá.

-          Éjszaka nem fogunk repülni, így ma este itt alszunk. – jelentette ki Harmat.

-          Itt? Mármint az erdőben? Fedél nélkül?! – Tört ki Kökörcsiny.

-          Igen, nincs más lehetőségünk.  Nemsokára besötétedik. Maradjatok itt, próbálok sietni.

-          Hová mész? – Kérdezte Cseri aggodalmasan.

-          Hozok ételt és italt, és valami takaró félét.

Ezzel felreppent. Olyan magasra szállt, amennyire csak tudott, hogy jól körbenézhessen. Talált egy kis patakot, amiből megtöltötte a kulacsát. Szerzett nagyobb leveleket, amiket visszavitt a lányokhoz. Majd visszament ételért. Annyi gyümölcsöt, szirmot, virágport gyűjtött, amennyi csak belefért a táskájába. Már majdnem sötét volt, így visszatért a lányokhoz. Három nagyobb levelet leterített az ágra, arra kisebbeket szórt. Mindegyik mini-ágy mellé tett még egy kupac kisebb levelet, és egy nagyot. Ettek, ittak egy kicsit, miközben teljesen besötétedett. Ekkor aludni küldte a lányokat és ő is az alváshoz készülődött.

-          Harmat! – Szólt Cseri.

-          Mond. – Guggolt mellé Harmat.

-          Köszi, hogy velünk maradtál. Nélküled nem tudom, mit csináltunk volna.

-          Ez természetes Cseri. De most aludj, holnap sokat kell repülnünk.

Leszórta a kisebb levelekkel, hogy jól befedje mindenhol, még a szárnya végét is, majd ráterítette a nagy levelet.

-          Nem fázol? – Kérdezte suttogva Harmat.

-          Nem. – Válaszolta Cseri, már félálomban.

Harmat vetett még egy pillantást Kökörcsiny ágya felé, majd ő is nyugovóra tért.
Másnap reggel már amint pirkadni kezdett Harmat felkelt élelmet kutatni, és ismét megtöltötte a táskáját. Mikor visszament, már mindkét kis tündér ébren volt.

-          Hol voltál? – kérdezte Cseri.

-          Ennivalóért mentem, de a patak messzebb van, és úgy is útba esik, szóval oda együtt megyünk.

Eltakarította a levélágyat, és elindultak a patakhoz. Odaérve figyelmeztette őket, hogy ne menjenek túl közel a vízhez, nehogy belepottyanjanak. Harmat megtöltötte a kulacsát tiszta vízzel, és visszaszállt a partra.

-          Hol van Cseri? – Kérdezte Kökörcsinyt.

-          Keres egy kis ennivalót.

-          Merre ment?

-          Arra felé, azon az ösvényen sétált.

-          Te maradj itt, kérlek!

Harmat hamar utána eredt, kissé dühösen, de annál inkább aggódva. Meg is látta. Ott állt a rövid füvön, és egy kis termést nézegetett. Azután meglátott még egyet a földön, és elindult érte. Amint közelebb ért a terméshez, a felette lévő növény mintha megmozdult volna. Harmat olyan gyorsan, ahogy csak tudott odarepült, és felkapta Cserit. Még éppen időben, mert a húsevő növény majdnem bekapta.

-          Jól vagy? –Kérdezte Harmat.

-          Igen, köszi! – Lihegte Cseri, és megölelte.

-          Gyere, együnk valamit.

Visszaérve Kökörcsinyt igencsak paprikás hangulatban találták. Talán azért, mert korán kelt fel, vagy mert ma még nem evett, az okot igazából még Cseri sem tudta.

-          Nézd, tényleg nem kell ezt csinálnod! – Kelt ki magából, amint közelebb értek. – Tudjuk, hogy tudsz gyorsabban is repülni és nem kéne ennyiszer megállnod. Nem kell nekünk felügyelet!

Harmat szeme kékről lilára váltott, meglepetten nézett rá.

-          Nem muszájból csinálom. És nekem egyáltalán nem teher, hogy velem vagytok. Ha nem szeretnéd, hogy itt legyek, mond ki egyenesen.

-          Nekem mindegy, hogy hol vagy. Csak azt akartam, hogy tudd, nem kötelező velünk maradnod!

-          Rendben, akkor téma lezárva. Együnk valamit.

Evés után útra keltek, és szárnyaltak tovább az úton. Harmatnak most még lassabbnak tűnt a tempó, mint az előző nap, úgy látszik, már fáradtabbak a lányok. Harmat vett egy nagy levegőt, és folytatta a repülést. Repülés közben sokszor gondolt anyjára, a meleg, szivárványszínű szemére. Hiányzott neki. Mikor szürkülni kezdett, ismét a leszállást javasolta. Ismét elment élelmet és vizet keresni. Ezúttal bogyókat talált először. A táskáját tele szedte bogyókkal és rügyekkel. Mikor vizet keresett, nagy levelű fára bukkant, ami pont jó lenne takarónak. Nekiállt, hogy leszakítson pár levelet. A második kiszemeltet cibálta, mikor hirtelen megszólalt valaki.

-          Hát te meg mit csinálsz?

Harmat annyira megijedt, hogy elejtette a már letépett levelet, és nagy, kitárt, lila szemekkel nézett a kérdezőre. Egy fiú lebegett előtte, fekete-kék hajjal és kék szemekkel. Fehér bőrét fekete ruhája még inkább kihangsúlyozta.

-          Én csak, gondoltam szerzek pár levelet, ágynak.

-          Értem. –Látszott rajta, hogy nem érti. – És ki vagy te? Mit keresel itt?

-          Harmat vagyok, és mint látod, épp ágyakat próbálok összeszedni.

-          Ágyakat? Többen vagytok?

-          Igen. De téged hogy is hívnak?

-          A nevem Holdárnyék, de mindenki Árnyéknak hív. Ha gondolod, van egy pár póthálózsákom. Hányan vagytok?

-          Hárman.

-          Pont annyi van még. Merre táboroztok?

-          Arra, azon a nagy fán. Egyébként mit csinálsz itt kint?

-          Igazság szerint én egy utazó vagyok. Már két napja itt vagyok, holnap indulok tovább, csak még nem tudom merre. Szükségetek van még valamire? Víz? Étel?

-          Köszi, most szedtem ennivalót, viszont vizet nem találtam. Merre van a legközelebbi patak?

-          Gyere, megmutatom.

Elindultak vízért, majd visszafelé Harmat megmutatta melyik ágon táboroztak le. Árnyék még visszament a hálózsákokért.
Mikor Harmat megérkezett, már majdnem teljesen sötét volt. Kipakolta az ételt, de javasolta, hogy várjanak még az evéssel, várják meg Árnyékot is. Ekkor elmesélte nekik a fiúval való találkozását. Pont, amikor meg mordult Cseri pocakja, akkor lépett ki a levelek közül Árnyék a hálózsákokkal. Bemutatkozott a lányoknak, és együtt megvacsoráztak. Harmat legnagyobb meglepetésére Kökörcsiny vele nem volt mogorva, csupán őt nézegette rosszallón. Magában megállapította, hogy ez azért van, mert Árnyék igencsak jóképű. Vacsora után Árnyék leterítette a hálózsákokat.  A hálózsák annyiban különbözött a másik mini-ágytól hogy össze voltak kötve sodrott fűszálakkal, így kényelmesebb volt. Már teljesen sötét volt, azért lefeküdtek aludni. Harmatnak azonban nem jött az álom a szemére. Feküdt egy ideig, majd felült, a térdeit felhúzta és átkarolta a lábát. Megérintette az összetekert varázsigét a nyakában, majd felsóhajtott. Még el sem olvasta, pedig holnap már fel kell olvasnia. Addig vajon hová teszi a lányokat és Árnyékot?

-          Valami baj van? – Suttogta Árnyék.

-          Nem, semmi. Csak nem tudok aludni. –Válaszolt Harmat.

-          Én sem.

Árnyék felállt, odahúzta a zsákját Harmat mellé, és leült rá.

-          Hogy találtad a törpéket? – Intett az alvó lányok felé.

-          Igazság szerint ők találtak rám. Ahogy te is. – Mosolyogta.

Árnyék is rámosolygott, mire Harmat szeme zöld lett. Zavarban volt. Kicsi szíve zavartan verdesett.

-          Holnap nehéz napod lesz? Én általában olyankor nem tudok elaludni.

-          Hát igen, mondhatjuk úgy is. Holnap lesz egy kis elintézni valóm, megtennéd, hogy addig vigyázol a lányokra?

-          Persze. Körülbelül mennyi idő?

-          Nem tudom, szerintem maximum két óra.

-          Rendben.

Beszélgettek még vagy egy órát. Harmat szeme hol zöld volt, hol kék.

-          Megkérdezhetem, hogy mitől váltakozik a szemed színe?

-          Általában az érzelmeimtől. Most valószínűleg zöld.

-          Igen, de az előbb még kék volt. Nagyon kevés, kivételes tündéreknek váltakozik a szemszíne.

-          Igen, még nem tudsz rólam mindent. Elárulom neked, hogy én éppen egy amolyan küldetésen vagyok, amire anyám, a királynő küldött.

-          Tudom.

-          Tudod?! Az meg hogy lehet?

-          Tavaly találkoztam vele. Akkor mesélt rólad, és a színváltós szemedről. Emlékszem, az övé szivárványszínű.

-          Mióta tudod?

-          Amikor megláttál lila volt a szemed, de rá 5 percre már kék, és néha zöld. Szóval gyakorlatilag az első 5 perc után. – Nevetett halkan Árnyák.

-          Igazán szólhattál volna.

-          Gondoltam, majd elmondod, ha akarod. És el is mondtad.

Mosolyogtak, a sötét éjszakában csak a csillagok és a szemük fénye ragyogott. Még fél órát beszélgettek, majd álomba szenderültek.
Reggel, miután ettek, és összepakoltak, Árnyék félrehívta Harmatot. Megbeszélte vele, hogy szívesen folytatná az utat velük, ha nem bánják, hogy csatlakozik. Harmat kimondottan örült az ötletnek, a szeme kéken ragyogott. Így hát már négyen szálltak a levegőben tovább. Mikor megálltak pihenni, Cseri és Árnyék játszottak egy kicsit. Cseri hangosan nevetett és visongatott. Harmat leült az ág szélére, és lelógatta a lábait.

-          Milyen messze van az a nagy tölgy? – Kérdezte Cseri kipirult arccal, ahogy Harmat mellé ért.

-          Milyen nagy tölgy?

-          Amiről tegnap este Árnyékkal beszéltetek. Miután mi lefeküdtünk, hallottam, hogy ott kell majd elmondanod egy varázsigét.

-          Micsoda? Hát nem aludtál? –Hüledezett Harmat lila szemekkel.

-          Nem. Az-az ott a nyakadban? Tényleg nem olvastad még el?

-          Hogy micsoda? Az egész beszélgetést hallottad?

-          Persze. Erről jut eszembe. Ugye nem gondoltad komoly, hogy mi nem megyünk veled a nagy tölgyhöz?

Harmat alig akart hinni a fülének. Nem elég, hogy kiderült a titka, de még vele is akarnak menni. Hiába akarta mindenáron lebeszélni Cserit a tervéről, hajthatatlan volt. Így hát beadta a derekát. Megengedte, hogy elkísérje, aki akarja. Ránézett Árnyékra.

-          Én már alig várom! Nagyon kíváncsi vagyok rá.

-          Na nem, én nem megyek oda, az tuti! – Vágta rá Kökörcsiny azon nyomban. – Nem is tudunk róla semmit! Mi van, ha veszélyes? Akkor mi lesz velem és Cserivel?

-          Ugye nem gondolod komolyan, hogy bajba sodornék bárkit is?! – Harmat szeme piros lett a hirtelen dühtől.

-          Te csak magadat nézed! Az eszedbe sem jut, hogy nekünk Százszorszépbe kell mennünk?! – Kiabált Kökörcsiny.

-          Ez nem igaz, nem csak magamat nézem, hiszen segítek nektek.

-          Senki nem kérte, hogy segíts!

Harmat vett egy nagy levegőt, megpróbált lenyugodni. Úgy tűnik sikerült neki, mert a szeme megint kék színben pompázott.

-          Mert nem is kell kérnetek, szívesen segítek. Ha nem akarsz nem bánom, ne gyere velem. De akkor kérlek, várj meg minket a Tölgy előtt, ne indulj el egyedül! Nem akarom, hogy eltévedj vagy, hogy bármi bajod essék.

Ezzel letudták a dolgot. Kökörcsiny morcosan repült utánunk az úton. Délutánra elérték a nagy tölgyet. Harmat még egyszer figyelmeztette Cserit és Árnyékot, hogy nem kell bemenniük vele, ha nem akarnak. De ők be akartak menni, nagyon is. Így Harmat megkereste a fán a nyílást, és együtt beszálltak rajta. Harmat szíve össze-vissza dobogott, Árnyék kíváncsian nézelődött, Cseri pedig magabiztosan lépkedett előre. Ahogy elértek egy kis világos helyre, Harmat tudta, hogy megérkeztek. A tér közepén ott volt egy szál tulipán. Mintha a tölgy közepén, a fából nőtt volna ki. Harmat levette a nyakláncát, és kitekerte a varázsigét rejtő levelet.

-          Itt vagyunk. De valami még hiányzik. A tulipán zárva van, pedig nyitva kéne lennie. Talán túl hamar jöttem?

-          Nem, jókor jöttél. – szólalt meg Kökörcsiny.

Úgy tudták, hogy ő kint várakozik a tölgy előtt. Észre sem vették, amikor bejött. Cseri és Kökörcsiny a tulipánt megkerülték, majd a két oldalára álltak.

-          Honnan tudod, hogy jókor jöttem? – Kérdezte Harmat.

-          Onnan, hogy mi voltunk úgymond a próbatételek. Ha nem mondjuk, hogy sikeresen vetted az akadályokat, a virág nem nyílik ki.

-          Próbatételek? Mik voltak a próbák?

-          Úgy gondoltad, hogy nem állsz készen egy akkora felelősségre, mint az uralkodás. Ezért kipróbáltuk, hogyan boldogulsz két kis tündérrel. – Mondta Kökörcsiny. – Végig szemmel tartottál minket, gondoskodtál rólunk, ezért az első próbatételt sikeresen vetted.

Amint ezt kimondta, megérintette a tulipánt, mire az egy nagyon picit széthúzta a szirmait.

-          A második a védelem volt. – Kezdte el Cseri. – Én ügyetlen voltam és lassú. Mikor a húsevő növény elől felkaptál, akkor magadat is kockára tetted. Amiért képes lettél volna feláldozni magadat értem, átmentél a második próbán is.

Most Cseri érintette meg a virágot és az még egy kicsit széthúzta a szirmait.

-          A harmadik a kitartást nézte. – Szólt ismét Kökörcsiny. – Egész végig ellened voltam, vitatkoztam, a tőled kapott jót sem köszöntem meg. Mégsem hagytál magamra az erdőben. Most is kifejtetted, hogy vigyázzak magamra, és majd próbálsz sietni. Ezért sikerült a harmadik próbád is.

Megint megérintette a tulipánt, mely gyönyörűen kinyílt.

-          Készen állsz rá, hogy uralkodj. Már csak rajtad múlik, hogy mikor kezded. Ha gondolod, még sokáig tanulhatsz róla édesanyád mellett, mielőtt trónra szállsz.

Harmat szóhoz sem jutott. Csendben elolvasta magában a varázsigét, majd ő is megkerülte a virágot, és odaállt a két lány közé. Árnyék lenyűgözve nézte őt. Harmat a két kezét a tulipánra tette, mintha ölelte volna, és elkezdte mondani a varázsigét:

-          Ébredj növényvilág,
egészséged szikrázzon,
akár a napsugár!
Ez igét a szél messze vigye,
hallja minden fának minden rügye!
Tündérek hada zenél nektek,
táncoljatok jókedvűen!

Amint befejezte az igét, a tulipánból csillogó ködfelhő szállt föl. Teljesen beborította Harmatot. Mire a ködfelhő eltűnt, Harmat megváltozott. Szárnya nagyobb, fehér fátyolszerű lett, a haja is megnőtt, arca fehérebb lett. A szemei most kékek voltak, de ahogy ránézett Árnyékra, egyből bezöldült. Nem is csoda, hisz olyan szerelmesen, mint ahogy Árnyék nézte őt, még tündér sosem nézett.

A lányok ott maradtak, hogy őrizzék a Tölgyet. Harmat visszatért a falujába, Árnyék vele tartott. Már nem volt többé utazó, Harmat mellet maradt. Szerelmesen repültek a felhők közé, és boldogan éltek. Ha nem hiszed, hogy ez tényleg megtörtént, csak nézz ki az ablakon. Ők most is ott vannak a felhők felett, és minden tavasszal megteszik az utat, hogy a virágok egészségesek és gyönyörűek legyenek.