Mint valami emberi méhkaptár, úgy zsongott az FBI egyik zsúfolt előadóterme az emberzsivajtól. Susan Collins ügynök érdeklődést színlelve hallgatta kollégája prosztó sztorizgatását a hétvégi családi grillpartiról.

– … aztán Lionel bácsikám atom részegen beleesett a medencébe. Ott kapálózott, hogy segítsünk már neki, mert nem tud úszni. – heherészett a kopaszodó, negyvenes éveiben járó férfi.

– Remélem, megfulladt. – gondolta magában cinikusan Susan. Rendkívül unta már Lionel bácsi illuminált kalandjait.

– Csak az a baj, hogy a medencében a víz kábé négy láb mély. Érted? Négy láb mély!

A nő udvariasan nevetett. Tekintetét azonban le sem vette a sarokban susmusoló osztályvezetőkről.

Egy kölyökképű, elálló fülű, nadrágtartós férfi lépett a terembe. Az ajtó előtt megtorpant, és elkezdte vizslatni a tömeget. Amikor észrevette az integető Susant, elmosolyodott. Úgy nézett ki, mint egy jóllakott napközis.

– Foglaltam neked helyet. – mondta, miközben ölébe vette a székről a jegyzettömbjét.

– Miller! – köszöntötte vidáman a sztorizós ügynök.

– Szevasz Artie. – viszonozta a kézfogást. – Helyzet?

– Ne kérdezd meg, ne kérdezd meg! – sziszegte magában Susan.

Mielőtt Artie az őrületbe kergette volna kolléganőjét, megtörtént a csoda.  Az osztályvezetők abbahagyták a csevegést, az egyikük előrelépett, hogy köszöntse a teremben összegyűlt ügynököket, majd felvázolja a megbeszélés témáját.

– …az FBI a megalakulása óta felvette a kesztyűt a szervezett bűnözéssel  szemben. Küldetésünk, hogy megszabadítsuk hazánkat az erőszakos csoportoktól, melyek…

– Már megint ez a bullshit. – suttogta Artie. Miller diszkréten felröhögött, de Susan szigorúan pisszegett.

– Bizonyára észrevették, hogy olyan kollégák is ülnek sorainkban, akikkel eddig csak futólag, a folyosón vagy az aulában találkoztak.

Többen körülnéztek és bólogattak.

– Nos, ennek oka szervezetünk hatalmas méretében és struktúrájában keresendő. A szervezeti hierarchia, és a bürokratizáltság sok szempontból hasznos, de néha megnehezíti a gyors, hatékony munkavégzést. New York utcáit az utóbbi évtizedekben ellepték az egyre erőszakosabb, de ugyanakkor óvatosabb bűnszervezetek, akik sokáig előttünk jártak egy, vagy akár több lépéssel. A vezetés ezért úgy döntött, hogy elindítja a Caligula-akciót, több osztály munkatársának bevonásával. Ezennel átadom a szót kollégámnak, aki ismerteti önökkel a további részleteket.

Egy őszes halántékú, szigorú tekintetű férfi lépett a mikrofonhoz, és szenvedélyes szónoklatba kezdett.

– Üdvözlök mindenkit. Azoknak, akik nem ismernek, G. E. Clements vagyok, a szervezett bűnözés elleni különleges osztály vezetője. Érezzék magukat megtisztelve, hogy részesei lehetnek egy ennyire újszerű, korszakalkotó műveletnek. Néhányan még nem is sejtik, de mérföldkőhöz érkeztünk a maffia ellenes harcban. Éppen ezért mindenkitől maximális együttműködést és teljesítményt várok el. A közvetlen beosztottjaim tudnának mesélni a vezetési stílusomról, de inkább lelövöm én a poént: nem tűröm a hibákat!  Aki az akciónk során hibázik, az a saját, és mások életével játszik!- tette hozzá üvöltve a nyomaték kedvéért, majd lágyabb hangon folytatta – Rengeteg kiváló kollégánkat vesztettük el az elmúlt évtizedek során. Minden tiszteletem azoké a hősöké, akik saját életüket nap mint nap kockára teszik, és beépültek a maffia soraiba, közben pedig felbecsülhetetlen értékű információkkal látnak el minket. A világ felgyorsult körülöttünk, egyre több információt kell feldolgoznunk, ez hatalmas terhet jelent ránk nézve, pláne annak fényében, hogy a Kongresszus évről évre csökkenti a költségvetésünket. Rengeteg politikust, hatósági személyt vettek meg. Így hát saját magunkkal is szembe kell néznünk, pontosabban a korábban soha nem látott mértékű korrupcióval. Mint azt önök is tudják, a hetvenes-nyolcvanas évek tájékán bekövetkezett egyfajta paradigma-váltás a szervezett bűnözői csoportokban. Az újak leszámoltak a régiekkel, és kiterjesztették tevékenységi körüket, nyitottak a drogterjesztés felé. Napjainkban a kábítószer-üzletág teljes egészét az ellenőrzésük alatt tartják. Ez nem feltétlenül volt rossz lépés a mi szempontunkból, hiszen sokkal több tagot tudtunk eljárás elé helyezni. Nem véletlenül ódzkodtak a régebbi generációs bűnözők a narkótól. Napjainkban viszont új kihívásokkal kell szembenéznünk. Az egyik ilyen kihívás a globalizáció, az internet, illetve az a fehérgalléros bűncselekmények növekvő tendenciája. Nem véletlenül vontuk be a Caligula-akcióba az IT-s, valamint a gazdaságis kollégákat sem. New York maradt hagyományosan az olasz családok fennhatósága alatt, minimális latin-amerikai, illetve kelet-európai jelenlétről tudunk. Utóbbiak időről időre próbálkoznak, de a megerősödött, összetartó olasz közösséggel, és a birtokukban lévő, lassan évszázados tapasztalattal szemben esélytelennek bizonyult mindenféle, hatalomátvételi kísérletük. A nagyobb létszámú, utcai bandák továbbra is a rendőrség hatásköre. Erőszakos, de pitiáner bűnelkövetők, nem jelentenek valós veszélyt a társadalomra. Fókuszáljunk tehát az igazi gengszerekre. Higgins ügynök, megosztaná velünk a tapasztalatait?

Egy teljesen átlagos külsejű, középkorú férfi pattant fel az első sorban.

– Üdv mindenki! Jeff Higgins vagyok. Valószínűleg rengetegen nem ismernek engem, ennek az a legfőbb oka, hogy lassan hat éve végzem a munkámat beépített ügynökként. Én vagyok a tégla, a vamzer, a spicli, ahogy ők mondanák. Ha egyszer dekonspirálódnék, szerintem posztumusz Oscar-díjat kapnék.  – mondta, miközben önfeledten nevetett a saját poénján. Többen hangosan nevettek és tapsoltak.  Laza volt, és karizmatikus.

– Köszönöm! Remélem, már tényleg nincsenek alvó ügynökök közöttünk. – kontrázott rá. – Remek. Akkor folytatnám!

– Zseniális a pasas. – suttogta hangosan Artie.

– Szerintem meg egy nagyképű, öntelt, egoista ripacs. – felelte Susan, miközben illedelmesen tapsolt. – Nekem egyáltalán nem szimpatikus.

– New York utcáit jelenleg hét nagy család tartja ellenőrzése alatt. Ezek közül négy ismert volt korábban is, néhány keresztapát le is ültettünk tőlük jó pár évtizedre. Folyamatosak a belső ellentétek. Néhány konfliktust belső leszámolással, néhányat kiválással intéznek. Az egész őrület Tony Lombardo meggyilkolásával kezdődött. A puccsista szárny jelenleg az egyik legrejtélyesebb, legveszélyesebb társaság. Rengeteg pénz, óriási politikai befolyás, többszáz kegyetlen gyilkosság. Egyiket sem sikerült bebizonyítanunk. Na, ennek a csapatnak vagyok én a tagja. – tette hozzá önelégült mosollyal. – Fiúk, lányok, szeretném nektek bemutatni New York fura urát!

A hallgatóság lélegzet visszafojtva hallgatta Higgins beszámolóját. Aki odalépett az óriási parafatáblához, majd kitűzött rá egy nem túl előnyös, gyenge minőségű, szürkeárnyalatos fotót Franco Provenzanóról. A képen kifejezetten állatias, durva arcvonásai voltak. Cesare Lombroso valószínűleg elégedetten csettintett volna, ha megéri.

– Jóképű, bizalomgerjesztő, megnyerő fickó. – kommentálta jókedvűen. – Csajok, ha kell valakinek a száma, szívesen megadom!

A teremben ismét hangos nevetés tört ki. Susan undorodva bámulta.

– Hányingerem van a pasastól.

– Nekem is. – felelte egyetértően Miller, aki egyáltalán nem sejtette, hogy egyáltalán nem ugyanarról a  személyről beszélnek.

– Capo di tutti capi, a főnökök főnöke. Franco Provenzano, vagy ahogy az ellenségei hívják a háta mögött, Véres Franco, Kis Néro.

– Honnan jött a Kis Néro? – kiabálta be valaki hátulról.

– Jogos a kérdés, köszönöm. Azt beszélik, egyszer felbosszantották valamivel a puerto ricóiak, megvett néhány lakóházat a negyedben, amelyekre nagy értékű biztosításokat kötött. A lakók nem foglalkoztak vele, mert levitte a bérleti díjakat, sokan még örültek is az új tulajdonosnak. Aztán egyszer állítólag annak idején beküldte az embereit, renoválás címszó alatt. Minden lakást, a folyosókat is befújták gyúlékony anyaggal. Amikor kérdezősködtek, azt mondták a lakóknak, hogy fertőtlenítés, állagmegóvás. Aztán éjszaka, személyesen rájuk gyújtotta az egészet a Zippójával. A biztosító emberei is a zsebében voltak, mindenkit megvett kilóra, hatalmasat kaszált, miközben kivégzett vagy ötven embert. A többieknek az volt a szerencséjük, hogy éppen nem tartózkodtak otthon. Bizonyíték nincs, az újságok is balesetként írtak a dologról. Nagyvárosi legendaként mesélik alvilági körökben. Igazi szociopata rohadék a fickó.

Susant kirázta a hideg.

– Volt még egy csomó hasonló húzása. Soha, semmit nem tudtak rábizonyítani a hatóságok. Elképesztően hidegvérű, kegyetlen, és dörzsölt. Pont ezek a tulajdonságai teszik őt ennyire veszélyessé.

Susan nem bírta tovább türtőztetni magát. Felállt és kérdezett.

– Ha annyira dörzsölt, és óvatos, mint ahogy mondod, mégis hogy tudtál a közelébe férkőzni?

Higgins zavarba jött.

– Jelenleg még nem vagyok tagja a legbelsőbb köreinek. Soha nem is állítottam ilyet. Rendkívül paranoiás. Az egyetlen bizalmasa Nicholas D’Amico. Azt mondják, ő segített neki a Tony Lombardo elleni leszámolásban. Azóta Nicky a jobbkeze, ő a consigliere. Nicky, néhány szakadár, és egy-két új arc, akik bizonyították neki többször is a lojalitásukat. Ők a belső kör tagjai.

– Értem. Nincs több kérdésem. – felelte gúnyosan a nő. – Illetve van. Azt állítod, hogy ő végezte ki Tony Lombardót?

– Igen. Bizonyítani ezt sem tudtuk soha, de mindenki tudja alvilági körökben.

– Aha.

Susan elégedett konstatálta, hogy teljesen kihozta a túlságosan magabiztos kollégát a sodrából, majd elégedetten leült. Jeff próbálta megtalálni az elvesztett fonalat.

– Felkértem egy profilozót, hogy készítsen egy tanulmányt Franco Provenzanóról. Azt reméltem, hogy ha megismerjük a mentalitását, egyéni motivációit, talán találunk rajta fogást. Barbara, mesélsz róla nekünk egy kicsit, ha szépen megkérlek?

– Szívesen. – felelte egy idősebb, szemüveges nő, majd belekezdett valamiféle ködös, pszichológiai előadásba, melyen a közönség nagy része majdnem elbóbiskolt.

A hallgatóságot végül Clements osztályvezető éles hangja rángatta vissza a valóságba.

– … a Caligula-akció elsődleges célpontja tehát Provenzano. További utasításokat a közvetlen feletteseiktől kapnak. Köszönöm a figyelmet, és a kérdéseiket, sikeres, és hatékony munkavégzést kívánok!

Azzal távozott. A teremben újra úrrá lett a zsibvásár-hangulat, majd mindenki elvonult a maga dolgára, elszállingóztak az emberek szépen sorban.

– Collins ügynök, ugye? – Jeff Higgins volt az.

– Mit akarsz?

A férfi alaposan végigmérte Susant.

– Tetszik a gondolkodásmódod.

– Örülök.

– Komolyan.

– Komolyan örülök. – hazudta.

– Egyszer megihatnánk egy kávét.

– Majd egyszer. Most bocsáss meg, de dolgom van. – felelte kimérten, majd faképnél hagyta a férfit.

Higgins kéjes vigyorral bámulta a távozó Susant.

– Az enyém leszel, kislány. Úgyis megtörlek.