Dream

(Álom)

"Kevés választja el a véletlent a sorstól"

Hideg verítékben úszott az egész testem, végtagjaim merevek voltak, szívem majd kiugrott a helyéről, lázas igyekezetében. A homlokom lüktetett, agyam megpróbálta felmérni a helyzetett de minden fáradozása hiábavalónak bizonyult, még mindig tompa volt. Megint megtörtént. Haza felé tartottam kezemben a tankönyveimmel amelyeket az iskolában felejtettem. A tanárnő ismételten megszidott a feledékenységem miatt. A hideg szél az arcomba csapott és már tovább is illant, hogy a játszótéren heverő leveleket röpítse a magasba. Ősz volt de már fellábal a Télben járt az idő a fák már régés rég elhullajtották utolsó leveleiket. Az énekes madarak is tovaszálltak a melegebb térségekbe látszólag minden felkészült a Tél köszöntésére. Talán csak én nem. A járdán haladva figyelmemet a kirakatok sokszínűsége kötötte le. A csili-vili ruhák, a drága ékszerek, az elegánsan felöltöztetett kirakati bábuk amelyek annyira élethűek voltak. Testük jól kidolgozott, tartásuk kecses leszámítva azt az apró tényt, hogy nem volt arcuk melyben az ember elmerenghetne. Kicsit még nézegettem az „emberi másokat” azután folytattam tovább az utamat. Elértem egy kereszteződéshez és tudtam innen már csak két sarokra van az otthonom. Órámra pillantottam 18:00 vacsoraidő már rég otthon kellene lennem. Sietnem kell, hogy ne túl sokat késsek mert akkor hallgathatom anyám fél órát felölelő szónoklatát arról hogy:

-Ő az én koromban nem volt ilyen felelőtlen mint én és mindig pontosan érkezett meg mindenhová. De ha ő neki is most lenne a vizsga időszak akkor talán jobban meg tudná érteni, hogy miért is vagyok ennyire szétszórt. A dolgomat nagyban megnehezítette a közlekedési lámpa ami odaérkezéskor váltott pirosra. Egy-null az autósoknak a gyalogosokkal szembeni örökös harcban. A jelenet egy gyerekkori emlékemet juttatta eszembe. Azon a nyáron több mint tíz napig esett az eső mintha dézsából öntenék. A falu mellett folydogáló apró patakocska hatalmas folyóvá duzzadt. És elöntötte a településeket. A mi falunknak volt egy aprócska gátja amit a víz olyan szelíden túrt el a helyéről mintha sose lett volna ott. Az autók áradata is így özönlötte el a kereszteződést. A morajlás itt is ugyan olyan hangos volt, de az autók nem mostak el szántóföldeket és nem okoztak pénzügyi gondokat a gazdáknak. A gyalogosok felsorakoztak mögöttem készen arra hogy birtokba vehessék bármelyik pillanatban a Zebrát. Egy pillanatig úgy éreztem magamat mintha Napóleon lennék és harcba vezényelném a Francia hadakat. Persze ez az érzés hamar elszállt amikor a mögöttem tolongó emberek közül többen is meglöktek vagy a sarkamra tapostak. Egy Napóleonhoz hasonló diktátor ellen bármelyik cselekedett főben járó bűn amely halált érdemelt, ezzel szemben én csak álltam és vártam, hogy a mindenható vörös pont zöldre váltson és megszabadítson szenvedéseimtől. Azután minden olyan hirtelen történt. A jobbomnál álló alak hirtelen kilépett az útra. Egyenesen az autó áradatba. A lélegzetem visszafojtva néztem a jelenetet a kilépő alak testtartásából és egyéb más jelekből könnyen felismerhető volt. Az illető a női nemet képviselte. Korombeli lány 170 cm magasságú vagy talán kicsit magasabb törékeny alkatú. Sötét színű térdig érő szoknyát és hozzá illő sötét enyhén kivágott blúzt viselt. Haja válláig ért és vakítóan szőke volt ami elég fura látványként társult a borús öltözékéhez. Olyan kecsesen lépdelt mintha nem is látná, hogy körülötte autók száguldanak nem is kis sebességgel. Nem tudom mennyi idő telhetett el talán órák talán csak percek de némán meredtem a lányra. Mintha csak megérezte volna a rá irányuló tekintetem láthatatlan sugarát hirtelen megperdült a tengelye körül mint egy profi jégtáncos és egyenesen rám meredt. Vagyis azt hiszem rám nézet mert az arca helyén nem volt semmi. Az orra volt az egyetlen kiemelkedő felület a többi mind hiányzott olyan volt mintha egy szobrász arcot szeretett volna neki faragni de az orr után befejezte a munkát. Mereven állt és kezeit finoman a csipőréje helyezte olyan olyan stílusban mint amikor az anya megdorgálja a gyermekét. Félelmetes látványt nyújtott. Azután a távolból sziszegést halottam. Hirtelen arra gondoltam, hogy egy kígyó sziszeg de annak nem sok értelme lett volna ugyanis a belvárosban nem túl sok kígyó szokott mászkálni. Azután villámcsapásként ért a felismerés. Ilyen sziszegő hangot a légfékek szoktak kiadni, amikor küzdenek a hatalmas tömeg ellen hogy megálljt parancsoljanak neki Ahogy ez a gondolat végig futott az agyamon a látómezőmbe egy hatalmas Kamion jelent meg, egyenesen a lány felé tartott. Ismét felszisszentek a fékek, de már késő volt egy több tonnás járművet lehetetten volt ilyen sebességgel biztonságosan lefékezni. Ordítani akartam de nem jött ki hang a torkomon.

A kamion becsapódott és mielőtt még az arcom elé tehettem volna a kezem finom lágy szellőként szállt le a vérpermet az arcomra. Hideg verítékben úszott az egész testem, végtagjaim merevek voltak, szívem majd kiugrott a helyéről, lázas igyekezetében. A homlokom lüktetett, agyam megpróbálta felmérni a helyzetet de minden fáradozása hiábavalónak bizonyult, még mindig tompa volt felültem az ágyamban és tenyeremmel végig simítottam a homlokomon. Zihálva keltem ki az ágyból és a fürdőszobába támolyogtam. A tükörből vissza tekintő alak csatakos hajú beesett szemű holtsápadt figura volt. Megint megtörtént. A Héten negyedszerre is ugyan azt álmodtam. Az iskola a butik a bábok a kereszteződés és az arc nélküli lány. De minden álommal több és több részlet jelent meg.

De én különösebben nem törődtem a dologgal hiszen ez csak egy álom,

3 Héttel később:

Minden reggel ugyan olyan volt. Rémálmomból riadtam fel ahol már mondhatni régi ismerősöm az arc nélküli lány mutatta be a távolugrását Kamionnal megfűszerezve. A nappalaim és délutánjaim egybefolytak tanultam tanultam és tanultam. Azután eljött a nagy nap az érettségi napja. Két nagy meglepetés várt. Az első hogy nem álmodtam semmit a második hogy a vizsga feladatok eléggé könnyűnek bizonyultak. Minden folyt a maga kis medrébe kérdeztek én válaszoltam és meglepődtem akkor alig kérdeztek én mégis kimerítő hosszú választ adtam. Mindenki meg volt velem elégedve. Az eredmény hirdetés a banketten történt, hogy nagyobb legyen a jelentőségteljessége a dolognak. Nagyon jó lett a bizonyítványom ezért kicsit le is részegedtem de ez várható volt hisz ígéretét tettem ha jó eredményt produkálok inni fogok és az ígéret szép szó. Éjfélkor értem haza és azonnal ágynak dőltem.

Ismét elkerült a rémálom és már kicsit hiányzott is az arc nélküli lány. egész nap lógattam a lábamat és csak tv-tem. Pár órával később anyám megkért rá hogy ugorjak be az iskolába és vigyek be pár papírt amit alá kellene irtanom. Fel öltöztem és elmentem az iskolába. Az irodán már szinte senki sem volt. A papírokat nem sikerült alá íratnom de nem búslakodtam majd anyám bejön és elintézi máskor. Amikor már majdnem kint voltam az iskolában valaki a hátam mögül nekem kiabált

-Lewis-ha még nem mondta volna így hívnak-

-Lewis amikor megfordultam mögöttem állt az osztályfőnököm vagyis az ex osztályfőnököm.

– Itt hagytad a könyveidet mondta és közben kivette a táskájából a tankönyveimet és széles mosollyal a kezembe nyomta.

– Őrizd meg őket emlékek az iskolás éveidről. Aztán hátat fordított és otthagyott egyedül a könyveimmel. A gerincemen végig futott a hideg egyenesen az agyamig. Éreztem, hogy elönt a veritek. Rémülten az órámra pillantottam. Öt perc múlva lesz hat óra. A szívem hatalmasat dobbant. Futásnak eredtem. Úgy szedtem a lábaimat mintha gyorsulási világrekordot szeretnék felállítani hosszútávon. Futásközben nem vettem észre a fejem fölött elszálló faleveleket majd a sarkon befordulva a csemete fákat amelyek még levéltelenek voltak. A lábam dobogása volt az egyetlen zajforrás a járdán. Remegtek a kirakat ablakok és bent a Kirakat bábuk akik ennek ellenére kecsesen és elegánsan álltak. Már messziről láttam, hogy a jelzőlámpa pirosra vált, láttam a szőke hajú lányt is kilépni az útra a körülöttem lévő emberek ordítottak, hogy jöjjön le az útról egy ember megpróbált utána menni. De akkor meghalottan a sziszegést és a csattanást a vérpermet beborította az arcomat annyi időm maradt, hogy jobbra forduljak és akkor láttam, hogy egy busz.

Hideg verítékben úszott az egész teste, végtagjai merevek voltak, szíve majd kiugrott a helyéről, lázas igyekezetében. A homloka lüktetett, agya megpróbálta felmérni a helyzetet de minden fáradozása hiábavalónak bizonyult, még mindig tompa volt. Azt álmodta, hogy egy szörnyű autóbaleset történt a Buszvezető arra utasít mindenkit maradjon a helyén és csatolják be az övüket mert nem tudja lefékezni a buszt valami történt a fékrendszerrel de ő nem tudott a helyén maradni előre szaladt a buszsofőrhöz, hogy informálódjon a helyzetről amikor egy arc nélküli ember a busz elé veti magát.