Hangulatok  (befejezés)

                    Nagy vasúti csomóponthoz érkezett a vonat.Innen három irányba lehet váltani.

      Krisztián azonnali elhatározással készült folytatni az utat.Mégis ha már itt jár Moldva földjén,csak elmegy Brailaba tovább kutakodni,hogy teljes munkát végezzen.Összeszedte csomagját és indult kifelé.A folyosón a fülkeajtóval szembeni ablaknál állt a színész.Ahogy meghallotta az ajtó nyílást rögtön megfordúlt.

-Mi van,menekülsz ?- kérdezte Krisztiántól.

-Ki vagy mi elől?-kérdezett vissza.-Figyelj,első sorban,azért mert a sors egy éjszakára

egy ágyba kényszerített,nem jelenti szt,hogy együtt is aludtunk.Én a véleményem

megmondtam és ahhoz tartom magam,mert a te erkölcseidre külön hangulat kell.-

kinyitotta a vagonajtót és lelépett a peronra.

-Kár. -  mondta a színész,vagy inkább suttogta magának.És hosszan nézett a férfi

után,aki véleménye szerint férfi szemmel nézve is elfogadható remek alkat.

Krisztián elvegyült a tömeg sodrásában és eltünt a hatalmas állomásépületben.Az előcsarnokban megállt és tanulmányozta a menetrendet.Szerencséjére fél óra múlva sebesvonat indul Brailába. Eltöprengett azon,hogy a tegnapi izgalmas,álmatlan hányavetiség után jó lenne hálókocsiba szállni és nem ártana egy jó pihenés.Beállt a sorba megvásárolta a jegyet.A kasszásnőnek kissé furának tünt,hogy nappal hálókocsiban utazik,de ő a szolgálatát

teljesítí és nem magyarázkodhat.Ismét újságot vásárolt és mivel az állomás épületében nem volt sem vendéglő,de még büffé sem,hirtelen észrevette,hogy az út túlsó felén van egy

gyorsbüffé.Odasietett.Néhány ember állt a magas asztalok körül és sörözött.A dohos és csípős füstszag csipte a torkát,gondolta hamar végez és főtt kolbászt rendelt mustárral.

A felszolgálónő sajnálattal mondta,hogy mustárt nem tartanak,mert Moldvában a kolbászt sóba mártva eszik.Elszőrnyűlködött még a gondolattól is és lemondott mindenről.Egy kis

élelmiszerboltban sikerült kenyeret,száraz kobászt és mustárt vásárolnia,gondolta elégséges

lesz megérkezéséig.

             Felült a vonatra.A vagonkezelő elvezette a hálófülkébe,mely tiszta volt és két

egyszemélyes ágy volt megvetve.Elhelyezkedett,hátra dölt,viszont nem hagyta nyugton

a tegnap éjjeli és reggeli eset a színésszel.Már több esetben foglalkoztatta az ügy olyan

értelemben,hogy ha valaki született más,miért nem hagyják nyugodtan élni.Hiszen oly

meredek minden nézet és magyarázat ezzel kapcsolatban.Mindenekelőtt a törvény bünteti,

De mi bemnne a törvénytelen.Elhiszem,hogy a rendellenesség fennáll, de az fiziológiai adottság amiről nem tehet.Messzébb menve,a Szentírás is foglalkozik vele negatív

előjellel.Már a Mózes könyvében is olvasható,hogy férfiúval ne hálj úgy mint asszonnyal.

Utálatosság az.De Isten azt is megemlítí,hogy az előttük itt élő népben melyet kiirtott,hogy

helyet adjon a zsidóknak voltak rendellenes hímringyók.Vagyis nem új keletű.Pál apostol

is leveleiben megemlítit a férfi férfival történő bujálkodását,de szerinte ez a tévelygés

elnyeri méltó büntetését: „Mert minden szabad nekem,de nem minden használ” , „Aki

paráználkodik a maga teste ellen, vétkezik!”,”A ti testetek a bennetek lakozó Lélek

temploma” A továbbiakban azon is ellehet töprengeni,hogy Isten a maga képére teremtette

az embert férfiúvá és asszonnyá.Akkor hol ferdűlt el az isteni kép,hogy ilyen selejtek is lettek? A legdurvább körülmény,hogy törvény bünteti az ők szerelmi párkapcsolatukat 

mint bűntényt.Mitől bűntény.Az érthető,hogy egy rabló vagy gyilkos nem születik azzá

hanem a körülmények fejlesztik.A tolvaj eltanulja a mesteri fogásokat és a zsebmetszést,de

ezeknek a megbélyegzett embereknek veleszületett teher,amit nem lehet javító börtönnel

korrigálni.Szeretnék látni egy olyan fazont,akit börtönbüntetésének letöltése alkalmával a nehéz rászabott munka átnevelt,megváltoztatott.Mert ez nem nevelés dolga.Az ilyen nézet

csak afféle maszlag,mint az ortodox egyház hírközlése,mely szerint Bukarestben egy

zsidó férfi felvette az ortodox keresztséget és miután megkeresztelte a pópa egy bizánci

kereszt jelent meg a homlokán amit nem lehet eltávolítani.Szomorú de való,hogy a zsidók

a fasizmus ideje alatt büszkén hordták a sárga csillagot,nem titkolták,hogy zsidók.De azt

el lehetett távolítani.Feltevődik a kérdés,mennyire büszke az a keresztény-zsidó a

homlokára.Én nem láttam és hogy mennyi a valószínüsége az is vitatott.

          Valahogy igyekezett menekülni az idegetölő gondolattól.Mert ez is olyan mint a mókuskerék,végeérhetetlenűl és eredménytelenűl forog egy irányba és csak belehajszolod magad.Végignyúlt az ágyon és beletemetkezett az olvasásba.Halk beszélgetés szűrődött

be a folyosóról.Egy férfi és egy női hang.” Már a kasszánál felfigyeltem rá,nagyon

vonzónak találtam”-mondta a nő.” „Te tudod.Rám mindig számíthatsz,gond nem lesz”

igy a férfi. „Tudod,kedvesem,hogy én vagyok a férfiak boldogsága” Enyhe kuncogás

majd kinyilt az ajtó,egy csinos nő lépett be és a háttérben ott állt a vagonkezelő srác,

aki még magsimogatta a nő derekát,sok sikert kívánt és reményét fejezte ki,hogy még

találkoznak.A hölgy amerikai napszemüveget viselt,amely minden oldalról szűri a fényt.

Nem volt túl magas és ahogy felcsipeszkedve helyezte a csomagját jól látszottak szép formás lábai.Rövid farmer szoknyában volt,dus mellei jól kirajzolódtak a lehelet finom ije kender

vászon bluza alatt.Rövid ujju,hulló alju bluz volt,az ujjai szélén és a nyak körül fekete

román népi hímzéssel volt díszitve.Nyúlánkozva látszott vékony dereka és a szoknya amint

kissé felcsúszott Krisztián úgy vélte,hogy vagy tangát hord,vagy egyáltalán nincs bugyi

rajta.Mindezt lopva figyelte az újság mögül.Miután a hölgy helyet foglalt még jobban megbujt az újság mögé azt a látszatot keltve,hogy tényleg olvas.Most a hölgy kezdett kutató szemmel vizsgálódni,aki az előbb a vagonkezelő barátjának elmondta,hogy már a kasszánál felfigyelt rá,annyira lenyügöző a srác,hogy valahogy a közelébe kell férkőzzön.A barátja segítette hozzá,hogy ugyanabba a fülkébe kerüljön.Bizonyára régi barátság köti össze,ha

az iménti beszélgetésükből következtetünk.

            Krisztián hosszan feküdve olvasta az újságot.Ha a nő előre megfigyelte alakját,

fejét,igéző szemöldökét,most biztosan a kezeit csodálhatta,hosszú vékony ujjait,akár egy zongora művészé is lehetne,szép formás körmeit,ápolt kezét.Láthatta sportos alakját,izmos lábait,már amennyit a ruházat megengedett,de minden domborulata izgató volt.

     Hosszas füttyszó után egy rándítással megindult a szerelvény.Mindketten meginogtak,a hölgy felszisszent,szándékosan,hogy magára terelje a férfi figyelmét.Krisztián is felült,maga mellé tette az újságot és dörzsölni kezdte a szemét.

-Messze lesz az út,nagyfiú ?

-Brailaig

-Én is oda megyek – mondta mosolyogva-Járt már erre felé ?

-Nem.Első alkalom és ez is véletlenszerű.

-Ritkán utazom vonattal,csupán a nagyanyámat ha meglátogatom,mert nála beletartózik a nosztalgiába,hogy vár az állomáson.Aztán belekarolok és úgy megyünk hazáig hangoskodva az utcán.Bele is halna ha felborulna a forgatókönyv és kocsival

érkeznék.Meg aztán nála be sem lehet hajtani az udvarra,mert kész virágoskert veszi körül,többnyire árvácska,petunia őszirózsa és bazsalikom.Ezek a tartós és kedvesen

szép virágok.Mindig arra kér,ha meghal a sírját ilyenekkel ültessem tele.

             Vágtatott a vonat. A dél-moldvai dombok között tölgy és akác erdők zöldeltek .Krisztián hallgatta a hölgy csacsogását,élvezte a dobrudzsai akkentust.Mikor a lány

elhallgatott közbeszolt , hogy megakadályozza a csend beállását.

-Dehát a bazsalikom fűszer növény,nem igen illő virágoskertbe.Vagy tévedek?

-Igen,valóban az,de az ortodoxoknak szent növény is.Ezt kötik csokorba,és mise

közben a pópa szenteltvízbe mártja és azzal spricceli kereszt formában a

gyülekezetet.Sok helyen a sok használattól és ritka hozzáféréstől megszárad és

seprü formát ölt,de nálunk télen is friss,mert a nagyi elkötelezettje,hogy az állandó

legyen.Ha frissen rád cseppen olyan erős az illata,hogy órákig érzed.

                     Egy ideig szótlanúl ültek.A nő hosszan figyelte Krisztiánt,mint a kígyó amikor elbűvöli a békát és a béka nem tud ellenállni,besétál a kígyó szájába.

-Szépfiú,mondta valaha valaki,hogy mennyire igéző a szemed és a pillantásod ?

-Talán.Bele kell gondolnom.

-Ígéztél-e meg valakit úgy istenigazából

-Talán a feleségem,mert végül is hozzám jött.

-Szerencsés asszony.

-Ez relativ.Lehetek én a szerencsés.

-Amikor megláttalak az állomás épületében  előszőr zavarba jöttem.Annyira hasonlítasz valakire.Sokáig néztelek,mert első pillanatban azt hittem tényleg ő,

csak későre jött be,hogy ő végülis Franciaországban él.Évfolyamtársam volt az

egyetemen.Hasonlóan jo termetü  kigyurt volt akar csak te,igéző szemekkel,

teljesen megbabonázott.Csupán nagyon beképzelt,fennhéjazó volt.Ő mindent tudott magáról és úgy is viselkedett.Nagyon nehezen lehetett megközelíteni,mert a hálót

mindig ő vetette ki.Egyszer kerültem rövid ideig a közelébe.

-Milyen egyetemen tanultál ?

-A Bukarest Egyetem filológia karán.De annak is meg vannak az előzményei.-

és ismét belekezdett búgó ,kellemes hangján egy hosszu magyarázatba – Apám

katonatiszt volt és akkor Tulcsán laktunk.A város a deltai lipovánok,a romániai oroszok központja.Abban az időben divatos volt,igy apám orosz iskolába iratott.

Az első nyolc osztályt ott végeztem,aztán a gimnáziumba már román iskolába irattak

Apám szerint mivel a román nyelv neolatin és beletartózik a frankofon nyelv

közösségbe,ötödik osztályos koromtól tanultam a franciát.Annyira könnyedén ment,hogy

mire leérettségiztem,magán tanár segítségével is, jól beszéltem franciául.Így aztán

derékbe tört apám további terve.A jeles érettségi diplomával bárhova mehettem volna felvételi nélkül.Apám elképzelése az volt,hogy valamelyik keleti nyelvre,japán,kínai vagy arab folytatom tovább a diplomáciai szakon.De én kitartottam a román – francia  mellett.

Itt viszont tanulni és tanulmányozni kellett a latin nyelvcsaládba tartozókat.Én aztán

ráhúztam a spanyol és olasz nyelvekre.A portugált csak felületesen tanultam,mert nem tetszett.

            Ismét elhallgatott.Az egyenetlen sínpáron néha rángatózva ment a vonat ahogy

fokozatosan vette fel a sebességet.Közel félúton jártak amikor a hölgy ismét megszolalt

És Krisztián újra érezte a bűvölő varázslatot.

-Nagyfiú,említettem,hogy nagyon hasonlítasz valakire,akit imádtam volna.Azt is mondtam

hogy egyszer kerültem rövid ideig a közelébe.Akkor azt mondtam neki,hogy imádom és ha magáéva tesz tíz évvel többet élek.Ő teletorokkal röhögött,ráütött a popomra és otthagyott.

           Felállt és átfeküdt Krisztián mellé,annyira hozzásimúlt,hogy a ferfi érezte kemény melleit hozzátapadni.Áradt belőle kellemes illata,felhevült forrósága és gondolkozni sem tudott,mert átölelte nyakát és forró lehelettel sugta a fülébe” neked röpke pillanat,de gondolj belé,nekem tíz év.Ugye nem irigyled tőlem” és gombolni kezdte az ingét,alá nyult és símogatta kigyurt kockás hasát,szájával a száját kereste és rátapadt.Krisztiánnak megállt az idő,csak átcikázott agyán amit a színész mondott:” Ki kell használni minden adodó

pillanatot.A teremtés koronája mindenen felül kerekedik és fenn is marad” és azon vette

észre magát,hogy már pucér és a lány alatta remeg.Mindketten feloldódtak a forró együttlétben,a heves ölelgetés és behatolás lázas örületében.Miután elernyedt még néhány

pillanatig a lányon maradt,majd később átvillant gondolatán,hogy nem volt elég erős,

hagyta magát a gyönyör felé sodortatni.Házassága után ez az elsö félrelépése s ez is egy

regáti kurvával. Nem ,igen durva kifejezés ha ránézel és amit sugall egész lénye.Prosti ?-

ez sem megfelelő,inkább örömlány,hisz belépése előtt azt mondta a barátjának,hogy ő

a férfiak öröme.Rendbeszedték magukat,és hogy ne törjön fel lelkükben a marcangoló

önvád ismét társalogni kezdtek.

-Megértem , hogy is hívnak?

-Dana. Postolache Dana.

-Igen,Dana,megértem,hogy régi vágyad ébredt fel ebben a fülkében,amint

megláttál,de te egyetemet végzett diplomás személy vagy,hogyan sülyedtél

le ennyire?

-Tévedés Nagyfiú.Nem sülyedtem le,csak munka körülményt változtattam.Nehogy

azt hidd,hogy a vonaton szedek fel szépfiúkat.Ritkán utazom vonattal,és csakis akkor,ha a barátom szolgálatban van.Ő ismer és nem kérdezősködik.- teljesen

hátradölt,arca elkomolyodott és probált meggyöző lenni. – Nem csúsztam le,csak rühelltem,hogy koszos falusi iskolákban ápolatlan buta paraszt kölykökkel foglalkozzam.Analfabéta szülei gyönyörűségére sulykoljam a fejükbe a francia

igeragozást,a nehéz francia kiejtéseket ebben a buta frankofon országban.Ezzel

a nagystílű frankofon hencegéssel tudod mi a röhejes? Elhitették a világgal ,hogy

Romániában mindenki beszél franciául.Újsághírben olvastam egy nevetséges esetet.

A Frankofon Világszövetség kétezer francia nyelvü könyvet ajándékozott a parajdi

iskolának.Mit tudták ők,hogy a kis székely faluban,de a környékén is,románul sem tudnak,de megjött az ajándék amivel nincs mit kezdeniök.Hát nem bizarr?Ez az eredeti hazug román porhintés! Mint mondtam,megcsömöröltem a baragani falusi

élettől és kihasználva bukaresti összeköttetéseimet,fordító irodát nyitottam szülővárosomban.Négy nyelven beszélő nyilvántartott tolmács vagyok.Olyan munkatársakat alkalmaztam,hogy közösen angol,francia,német,orosz,olasz

és spanyol nyelven müködtessük hivatalunkat.Már kaptunk felkérést a belügytől is,

vagyis életképesek vagyunk. Hozzám csak telefonon lehet bejelentkezni.Egy kávé elég ahhoz,hogy amíg elfogy felmérjem,hogy az illető előtt megnyílik a bárszekrény és én is,vagy diplomatikusan nem fogadom.Sok diplomata megfordult már nálam.-

derüs mosollyal fordult Krisztián felé – Te eljönnél-e ?

          A hosszú vallomás után váratlanul érintette Krisztiánt a kérdés.Igyekezett

raktározni a hallottakat és még nem volt tisztában,hogy szánni kell a hölgyet,vagy

értékelni talpraesettségéért.Nem akart irónikus lenni,inkább viccesen jegyezte meg

-Nem tudom a telefonszámodat,meg aztán a pénztárcám sem olyan kövér,hogy előtted

megnyithatnám.

-Ne légy buta,itt a névjegykártyám.Te annyira a múlt hangulatát ébresztetted bennem

hogy bármikor,bárhonnan kereshetsz.Rájöhettél,hogy én nem vadászok,semmit sem kérdeztem,még a neved sem,mert érdeklődésemre te voltál a bizonyiték.Nemsokára

megérkezünk.Örülök a kellemes társalgásnak és most a barátomat kell megkeresnem.

         Nehezen tért magához a történtek után.Most mit csináljon? Vádolja magát,vagy Isten bocsánatát kérje ? De Isten bennünk van,bennünk itélkezik a jó és rossz fölött.Azért

mondja a Szentírásban „elődbe adtam a jót és a gonoszt,az Életet és a Halált.Te válaszd

az Életet”Mert az Élet a jó.Ha jót teszel valakivel megnyugszik ,sőt örvend a lelked,

ugyanakkor a rossz tevés marcangoló önvád.Isten a lelkiismeret mércéje.

        Már jól látszott a Duna-parti város.Nem volt más választása taxival vitette magát a Levéltárba.Zaklatottságában nézelődni sem volt hangulata.A Levéltárban hamar végzett

mert az irattömb mindössze néhány jelentéktelen iratot tartalmazott: Jegyzőkönyv,mely igazolta a harang eladását,Jegyzőkönyv arról,hogy az egyházi edényeket átadták a

Múzeumnak,egy jegyzőkönyv az egyház feloszlásáról.Talált még egy hivatalos átiratot

melyben inkább érdeklődnek,hogy a telekért melyen romokban fekszik a templom ki

fizeti az adót.

          Táviratot küldött az Esperesi Hivatalba „N.t. esperes úr! Megegyezésünk értelmében

ellátogattam  Szászkútra valamint  jászvásári és brailai levéltárakba.Eredmény kevés.

Még visszamegyek Szászkútra bizonyos ügyek tisztázására.Mielőtt hazatérnék értesíteni kellene a F.t. Igazgató Tanácsot,hogy magas szintű hatósági eljárást inditson az egyházi

vagyon és birtok tisztázására”

.           És ismét Szászkút.Mária asszony mint régi ismerőst szivélyesen fogadta.Krisztián

felvázolta sikertelen útjait.A továbbiakban az egyház múltjáról szerette volna faggatni,

hogy végre tiszta képet lásson,mikor létesült az egyház,kik voltak a lelkipásztorok és

föleg megmaradt-e az egyházi vagyon,végül pedig hova lettek az iratok és anyakönyvek.

Mária asszony egyre bizonytalanabb,zavaros válaszokat adott.Ekkor Krisztián megsokallva a puhatolozásokat,egyenesbe kérdezte,hogy a telek amelyen a papi lak van kinek a tulajdona?

Rövid gondolkodás után azt a választ kapta,hogy tudomása szerint a Dobolyi család vagyona és ma is az.De Krisztián nem hagyta annyiba a célra vezető faggatozást.Hol lakott az apja elődje Márk Mózes,mert arról van a levéltárba feljegyzés,hogy ezernyolcszázhatvanban

nyolc aranyat kapott az innen elszármazó református Czelder Mártontól a papilak kijavittatására.Vagyis létezett a parókia,ez az épület az,akkor miért tagadják?Ekkor

az özvegy paplány idegesen kitört,hogy miért faggatja őt.Apja halála után mindent leadtak Brailaba.Erre tanubizonysági feljegyzések vannak a katolikus plébánián is,érdeklődjön ott,

mert a múlt alkalomkor is rászólt a plébános úr,hogy miért fogad kérdezősködő idegeneket.

Felkeltette Krisztián érdeklődését,hátha a plébános tényleg tartogat okiratokat.Útnak

eredt és megkereste a plébániát.Egy feltűnően szép magyararcú férfi ült az asztalnál és

románul fogadta a köszöntést,bemutatkozott Sas Anton.Meglepő volt,mert szinte Sas

kollégának szólította,de román helyesírással Szász volt a neve.A plébános nem kinálta

hellyel,hüvös,gyülölködő tekintettel végigmérte,majd zord hangon,selypitő csángós magyarsággal felhorkant: „ Szemmi irászt nem adok.Iszmerem magikat: nagy térítők.

Hordja el innen magát,nem zaklatni a híveim,mert ellátom a baját.Aszt isz tudom hol!

Menjen!!” Krisztián köszönését nem viszonozta,ki sem kisérte.Nagyon leforrázva érezte magát miután elhagyta a janicsár pap fészkét.Meg sem állt az állomásig,mielőbb szerette volna túl tudni magát a Kárpátokon.

               Vágtatott a vonat a Gyimesi szoroson haza felé.Eltöprengve rendezte gondolatait.

Mindenekelőtt a kitűzött célt és amit elért.Fogalmazta magában a beszámolót amit majd

az Igazgatói Tanácsnak fog küldeni.Aztán elmerengett a kalandos kiszállás élménydús

mozzanatain melyek nem hagyták nyugodni.Sokáig fog tartani amig az idő pora

elhalványitja,belepi,de addig is magába zárt titok,amiről nem szabad és nem illik beszélni.

Isten erőt ad és megbocsájt.A vágtató vonatban lehunyt szeme előtt már kirajzolódott a

meleg,harmonikus családi fészek,az asszony,a gyermekek,az újra találkozás öröme.

És ahogy távolodott Moldvától szeretett volna távolodni nyomasztó emlékeitől is.

Mardosta a lelkiismeret és a kattogó kerekek ütemesen harsogták fülébe:” Sokszor

Hallom,az irgalom Nálad Atyám végtelen¿ Bocsánatot Tőled várok,Benned minden reményem.”

             Hosszú idő után érkezett az Igazgató Tanács válasza.Kemény volt és rövid:

„Voltunk mi is Szászkúton.Ismerjük a helyzetet.OTT NINCS MIT KERESNÜNK”

Ez a főhivatal megalkuvó,beletörődő rossz álláspontja,mely megtagadja a Kárpáton

túli,moldvai reformátusokért valo küzdelmet sok utánajáró és kutató megszégyenítésére.

Majdhogynem hangulat kérdést farag belőle.Pedig a hangulat az a körülmény adta valóság

mely idegállapotunk hullámát tükrözi.Idők elteltével tisztázódik a mai korefeusok elött is

hogy Isten bennünk van és itélkezik a jó és rossz között.

-