Amatőr Írók Klubja

Gyötrelem

14 éve | [Törölt felhasználó] | 2 hozzászólás

Bár testem a borús ég alatt tengett
Lelkem szárnyalt a zord felhők felett
Szívemben a boldogság húrja pengett
S bágyadt vonótól nem sírt gyászéneket

De inkább kényszerítette volna
A rideg lószőr azt sirató hangra
Minthogy elszakadjon így, hirtelen
S orcámat fémsodrony csapja meg szívtelen

Oly sebet hagyva maga után jelül
Melyen a fájdalom vígan elül,
Komor arcomra könny fájón perdül,
Lelkemen el a dölyfös sötétség terül,
Óriás kínomon csak csókod kerekedhet felül
Majd az meggyógyít talán, ki tudja mikor
Talán csak a túlvilágon, és így, a bánat
Holtomiglan rajtam tipor

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Tövisi Eszter üzente 14 éve

Zoltán, tavaszi melankólia. Majd igyekszem a jobb-verssel, amit megígértem, csak picit összeszaladtak a dolgaim. De ez nem is tartozik ide.

A vers tényleg szomorú, de jön még borúra derű Szilárd! :) Hintázunk fel alá, a tiéd most épp lent van, és a lábaddal kis vonalkákat rajzolgatsz a homokba. Aztán majd jön valaki, aki meglök, és újra magasan leszel. Addig meg írogass. :)

Előzmény

Válasz

Balogh Zoltan üzente 14 éve

Ezen a héten a vers elmyomta a prózát, és a versek nagyon szomorú hangvételüek , úgy látszik , hogy a kor, vagy a kór, hajlamossá teszik az embert a melankóliára. Tetszett. DE olyan szivesen olvasnék egy-egy vidám verset , vagy akár prózát.

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben