Emlékeztető:

A '90-es években járunk, Budapesten. Főhősünk, Várady Sándor, egy valaha volt híres festő hite erősen csorbát szenvedett, miután néhány fiatal ügyes csellel kifosztja őt a vagyonából, és rá kell ébrednie, hogy akit szeretett, igazából csak az anyagi jólét miatt volt vele.

Mindeközben Szabó Eszteréknél tombol a szegénység. Miután a családfő elhalálozott, vagyonukat igencsak hamar felélték, és az anya, rossz lelkiállapota miatt, nem dolgozik. Így Eszter nővére, Mari, titokzatos pénzkereseti tevékenységet kénytelen folytatni, ami Esztert felettébb zavarja. Egy nap aztán a hatóságok kirendeltje azzal a szándékkal állít be hozzájuk, hogy a gyerekeket állami gondozásba vegye. Ám ekkor Eszter úgy dönt, mindent hátrahagyva elmenekül. Sorsa összefonódik Váradyval, aki többször is némi pénzzel segíti ki a kislányt és családját.

Egy harmadik helyszínen, valamely kis, eldugott, romos családi házban, Vizy Pisti és az anyja még Eszteréknél is nehezebb anyagi körülmények között tengődik. Berendezési tárgyaikat két fura, napszemüveges-öltönyös alak viszi el hétről-hétre, egy nagyon régi tartozás behajtásaként. Anya és fia a parkban kényszerülnek koldulni, ám azzal sem járnak sikerrel. Végül, egy decemberi reggelen, az asszony többé nem ébred fel. Pisti egyszer csak azt veszi észre, hogy egy nagy, ijesztő autóban csücsül, két mogorva férfi társaságában, majd a kocsi a közeli árvaház kapuján gördül be.

Az árvaház gyerekseregébe azonban Pisti sehogy sem tud beilleszkedni. Naphosszat csak fekszik az ágyában. Az első személy, aki érdeklődést mutat irányában, Edit, a szőke kislány, aki végül ráveszi, hogy egyen egy keveset, és mozduljon ki a szobából.

Minden viszonylag jól megy, míg meg nem történik a váratlan baleset: Klári néni, a kedves nevelőnő legurul a lépcsőn, miután az igazgatónő irodájában kellőképpen felzaklatja magát az ablakon át érkező fenyegető üzenettel kapcsolatban, amit az igazgatónő, úgy látszik, félvállról vesz.

Az új nevelőnő roppant szigort alkalmaz, a gyerekek félni kezdenek tőle. Szerencsére az egyik alkalmazott felveszi vele a küzdelmet, és sikeresen kipenderíti, saját magával együtt.

Várady élete közben gyökeres fordulatot vesz. Beállít hozzá egy nap Eszter, kérve, hadd maradjon nála. Ez annál is inkább bonyodalmat okoz, mivel Várady épp készült egy örökbefogadásra, mely végül meg is valósult. Az árvaház igazgatónője munkát ajánl neki, amit ő elfogad. Egyre inkább beleszokik új környezetébe, ami Pistiről nem mondható el. Eszter már az első pillanattól fogva gyűlölettel viseltet iránta, és mindent megtesz, hogy szenvedést okozzon a fiúnak.

Közben az árvaházat újabb fenyegetések érik. Várady egyik magánnyomozó ismerősét kéri meg, fedje fel a fenyegető kilétét.

39. fejezet

Váradyt hazafelé menet nagyobb meglepetés nem is érhette volna, mint hogy Lánczos ott állt a lépcsőház bejáratánál.

- Szevasz, jó öreg cimborám! – kurjantotta, amint meglátta a közeledő festőt.

Váradynak azonban cseppet sem volt kedve mókázni. Csak egy dolog vonzotta egyre inkább haza:

az ágy puha, oltalmazó kényelme. El is ment Lánczos mellett, mintha nem vette volna észre. Csak az ajtóból intett neki vissza, jelezve, követheti, ha úgy gondolja. Barátja természetesen úgy gondolta.

A lépcsőházban még inkább megeredt a nyelve. Nem foglalkozott Várady lelkivilágával, aki legszívesebben leütötte volna ebben a pillanatban a szövegelőt.

- Már nem is örülsz, hogy láthatsz? Ilyen egy igaz barátot, mint te! Meg sem érdemelsz – Mivel látta, ezzel nem vidítja fel Váradyt, inkább témát váltott: - Na jó, akkor elmondom, miért jöttem. Látom, nehezen boldogulsz a gyerekekkel. Arra nem gondoltál, hogy ideje lenne nekik valami nappali elfoglaltságot találni? Mondjuk, nem ártana tanulniuk.

Dehogynem gondolt erre Várady! Többször is eszébe jutott. Csakhogy nem eszik ám azt olyan forrón! Nemrég állt munkába, és máris két gyerekről kellett gondoskodnia. Örült egyelőre, hogy etetni tudta őket. És különben is, már lassan kinövik az iskolás kort, nyugodtan beállhatnak dolgozni, ahogy annyian az őseik közül.

Igen ám, de ahogy Lánczos csillogó szemébe nézett, hirtelen megszállta a lelkifurdalás.

- Na jó – kezdett magyarázkodásba Lánczos –, nem azért mondom, mintha erőltetni akarnék valamit is. Tudom, hogy nem állsz valami jól anyagilag. Azt mondom mégis: gondold át! Van egy ismerősöm, aki…

- Te meg a te ismerőseid! – szakadt ki Váradyból a hangos kiáltás. – Összevissza ajánlgatsz itt mindenkit, és azt hiszed, ezzel meg van oldva minden? Gyere fel, megmutatom, mit művel az a két gyerek! Gyere, meg lehet próbálni nevelni őket! Csak rajta! Ha már belerángattál ebbe az őrültségbe, tegyél is valamit, ne csak ajánlgassál! Azt bárki tud.

Lánczos nem jutott szóhoz. Soha nem látta még barátját ennyire kiakadni. Mielőtt még inkább elharapódzott volna a helyzet, sarkon fordult, és köszönés nélkül kisétált a lépcsőházból.

Várady nem bánta. Feje tele volt kínzóbbnál kínzóbb gondolatokkal, úgy érezte, menten szétrobban, ha nem dőlhet le egy órácskára.

Miután benyitott, azonmód, ruhástul, cipőstül az ágyba vetette magát, és csak sötétedés után ébredt fel mély álmából.

*

Eszter csak arra várt, hogy Sanyi bácsi végre elaludjon. Akkor fogta magát, átmerészkedett a nagyszobába, és a fotelban kuporgó Pisti felé intett, így suttogva:

- Gyere egy kicsit! Mondani akarok valamit.

Pisti csak tátott szájjal meredt a lányra. Fogalma sem volt, mit akarhat tőle azok után, amit eddig tett. Arra gondolt, nyilván újabb mesterkedésen töri a fejét. Meglepődött hát alaposan, amikor Eszter így fogadta:

- Bocsánatot szeretnék kérni. Tudom, goromba voltam, nem lett volna szabad úgy bánnom veled. Meg tudsz bocsátani?

Pisti megszeppenve bólintott.

Erre Eszter közelebb lépett hozzá, majd erősen magához ölelte.

- Úgy örülök, hogy nem haragszol – Ekkor hirtelen eltolta magától a fiút, a szemébe nézett, és a következőt mondta: - Nem akarsz lemenni egy kicsit körülnézni? Sanyi bácsit most úgysem érdekli, mit csinálunk.

Pisti persze örömmel ráállt a dologra. Annyira boldog volt a váratlan változás miatt, jelenleg azt sem bánta volna, ha valami rosszra veszi rá a lány.

A hűvös, késő délutáni szél erőszakosan süvített a két gyerek arcába. Ahogy határozottan szedték lábaikat, úgy festettek, mint két komoly, felnőtt ember. Megkerülve a parkot, Pisti számára ismeretlen utcába érkeztek. Eszter viszont tudta jól, merre mennek. Úgy ismerte a kerületet, akár a tenyerét.

- Ugye, milyen gyönyörű ez a város? – kérdezte a lány, csak hogy megtörje a csendet.

Pisti bólintott.

- Na és te, honnan jöttél? Úgy értem, mielőtt az árvaházba kerültél.

A fiú egy darabig hallgatott, összeszedte gondolatait, végül válaszolt:

- Valahol arra laktunk – mutatott a park irányába, melyen túl, Eszter jól tudta, kisebbfajta szegénynegyed található.

- Az szép hely – szólalt meg a lány. – Mi meg a Sanyi bácsiék utcájától nem messze laktunk. Az sem rossz.

Néhány percig hallgattak. Közben igen hosszú utat tettek meg, és kétszer be is kanyarodtak. Pistinek már halvány fogalma sem volt, hol járhatnak.

- Mit szólnál hozzá, ha meglátogatnánk az egyik ismerősömet? – törte meg a beállt csendet Eszter. – Itt laknak nem messze, ha sietünk, talán még vacsorát is kapunk.

Pisti teljesen felengedett a lány könnyed társalgási stílusától. Ragyogó arccal, csillogó szemmel bólintott, mint akinek leghőbb vágya válik valóra azzal, ha követi Eszter példáját.

Innentől kezdve még vagy fél órán át gyalogoltak. Akkor a lány váratlanul megállt, és felpillantott a lépcsőház bejáratára, melyen éppen egy idős bácsi lépett be.

- Hé! – kiáltott utána Eszter. – Legyen szíves megvárni minket!

Az öregúr bosszúsan morgott valamit az orra alatt, ennek ellenére eleget tett a kérésnek. Eszter felsietett, megfogta az ajtót, megköszönte a bácsinak, majd intett Pistinek, menjen ő előre. A fiú természetesen engedelmeskedett. Kíváncsisága mindennél jobban hajtotta. Ekkor azonban az ajtó váratlanul becsukódott, Eszter pedig odakint maradt. Pisti értetlenül meredt a lányra, akinek szája a már megszokott, gonosz vigyorra húzódott.

- Találkozunk sohanapján kiskedden! – kiáltotta, és sebesen eltűnt ott, ahonnan az imént jöttek.