Pisti kellemetlen érzése nőttön-nőtt, minél jobban közelítettek a lakás felé. Rosszul érezte magát, hiszen ő nem akart ennek a szegény festő bácsinak szomorúságot okozni, csupán szeretett volna egyedül lenni, elvonulni kicsit a világ elől, mely az utóbbi napokban annyira a terhére volt. Tudta azonban, ezúttal jócskán elvetette a sulykot. Ahogy ránézett Sanyi bácsira, egy megtört, elfáradt, kedvetlen embert látott, és ettől az ő hangulata is hasonlóképpen alakult.

   Sanyi bácsi, amint a lakásba értek, szótlanul bevonult a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Pisti pedig a nagy franciaágy szélén helyezkedett el. A vörös hajú kislány minden jel szerint továbbra is a kisszobában tartózkodott. Onnan semmilyen hang nem szűrődött ki. Az egész lakásra egyfajta nyomott, nehézkes csend telepedett. Pisti ezzel végképp nem tudott mit kezdeni, ezért inkább fogta magát, és elterült az ágyon, mintha hosszú, fárasztó napon lenne túl.

   Amikor azonban Sanyi bácsi lépteit meghallotta, menten felpattant, akár a kisdiákoké, akik tiszteletüket vigyázzállással fejezik ki az oktató iránt.

   De a festő még csak rá sem nézett. Orra alatt valami olyasmit motyogott, hogy „Ott a ruhád!”, és dühös mozdulattal az ablak alatt lévő fotelra bökött. Pisti most sokkal fürgébbnek bizonyult, mint máskor. Anélkül, hogy noszogatni kellett volna, megiramodott a mutatott irányba, és pár pillanattal később már át is öltözött. Ezután csendben, dermedten nézte, ahogy Sanyi bácsi közömbösen az egyik székre dobja ruháit, majd lefekszik a franciaágy belső felére. Egyetlen szó nem hagyta el az ajkát, csak lehunyta szemét, és néhány perccel ezután már a lóbőrt húzta.

   Pistinek fogalma sem volt, mit kéne tennie. Csak állt a fotel előtt, azon tűnődve, mi lenne a dolga. Mivel azonban senki nem közölt vele semmit, így kisvártatva leült a fotelba, és a szemközti képet kezdte nézni, mely egy nőt ábrázolt, furcsa kis mosollyal a szája szegletében. A kisfiúnak legalábbis úgy tűnt, mosolyog. Persze, a mai nap után már semmin nem csodálkozna.

   Nem tudta, mennyi ideje ülhetett így. Bár ismerte az órát, sehol nem látott egyet sem. Emlékezett ugyan, hogy a konyhában lóg egy a falon, de arra nem vette a bátorságot, hogy odáig elsétáljon.

   Ekkor kinyílt a két szobát összekötő ajtó, és csendesen kilépett rajta Eszter. Miután alaposan megdörzsölte mindkét szemét, vizsgálgatni kezdte az alvó Sanyi bácsit. Amikor meggyőződött róla, hogy az minden kétséget kizáróan mély álomba merült, fejcsóválva Pisti felé fordult, aki ettől még jobban magába szállt.

   - Mondtam neked, hogy ez a hely a lehető legrosszabb – suttogta a kislány. – Mondom: legjobban akkor teszed, ha már holnap visszamész, ahonnan jöttél.

   Azzal sarkon fordult, és ismét eltűnt a kisszoba rejtekében.