Mindjárt itt az eléjén , le kell szögeznem , hogy  a gumicsizmára nem a tolmácsoláshoz volt szükségem, hanem azért mert gyárunk udvarát, a részlegek közötti átjárókat, gumicsizma nélkül nem lehet megejteni a  téli , tavaszi , vagy őszi csapadékos időben. Volt amikor  csónakkal szaporább  lett volna , de ez bizonytalan volt , mert a viz, a sár,magassága nem volt állandó. Így aztán maradt a stabil, megbizható, gumicsizma , ami nem mondom , hogy elegáns viselet volt , azt sem mondom , hogy ez nekem , jajj de mennyire tettszett, de, hogy ott és akkor  az volt a legpraktikusabb, azt mindenképpen állitom, már csak azért is mert mindennapi teendőm volt,napjában többször is megbirkózzak, a sárral a vizzel ,hólével amint munkámat végeztem , és amiért a fizetésemet kaptam. Igy aztán nem csináltam belőle nagy ügyet , egyszerüen úgy fogtam fel mint egy védőfelszerelést, ami tetszik ,nem tetszik viselnem kell, ha megakarom uszni a telet anélkül, hogy összeszedjek valami hüléssel kapcsolatos betegséget. És még a saját cipőmet is megkimélem .

          Éppen egy ilyen körutat tettem a gyár udvarán, és raktáraiben , amikor egyi k kollégám lóhalálában rohan utánam , és már messziről kiabálja :-- Állj meg! hivat a vezérigazgató. Nem voltam mindennapos látogatója, netán meghivottja az igazgató elvtársnak, ezért aztán rá is kérdeztem a kollégára , hogy  miért?-- mi lehet a probléma , tán csak nem tettem valami rossz fát a tüzre , mert ezidőtájt ha az embert az igazgató, hivatta egyáltalán nem az jutott eszébe , hogy :Na végre ,előléptetés, na végre , külön prémium, hanem  önkéntelenül , pörögni -forogni kezdett az agya , és gondolataiban visszaszaladt lealább egy évet , hogy mikor , mit , nem csinált  jól, aminek a tisztázása, esetleg megtorlása , éppen most esedékes ezen a  pocsék  havasesős novemberi délelöttön.

         Úgy ahogy voltam mentem  fel a vezérhez--persze csizmám talpát percekig sikáltam  a lábtörlön--már a szagát is érezni véltem-- de ami csak arra volt elég , hogy csizmám talpa fényesedjen  de körbe a szélén bátran ott viritson a sár. De a vezér kicsire nem nézett, személyesen , szivélyesen  invitált befelé  és hellyel kinált, ahol egy  népes német delegáció várakozott valakire akivel szót tud érteni. Bennt jó meleg volt, ezért kigomboltam orosztipúsú pufajkámat--jé erről nem is tettem emlitést pedig legalább olyan fontos tartozéka volt téli szerelésemnek mint a gumicsizma.

Nem tudom hányadik pohárka kisüstinél tartottak --engem is kináltak , de nem fogadtam el mert akkor már elkötelezett antialkohoista  voltam. A kávét és a cigarettát elfogadtam , mert hát nem mindennap szivtam én Kentet , vagy Marlborót.

          És megkezdődött a tárgyalás , ami abból állt , hogy bizonyos szállitmány mennyiséget, emelni , illetve  csökkenteni óhajtottak, de a meglévő szerződésben , hiába irtak kissebb , vagy nagyobb számokat a németek --ceruzával-- a mi főnökeink tudatáig ez nem tudott eljutni, és nem csak az elfogyasztott  pálinka miatt. Megérkezésem után ezt rövid úton tisztáztuk, és egész ténykedésem, nem vett igénybe több mint húsz percet, mert mutogatni , meg iszogatni nélkülem is tudtak. Jajj, nehogy túlbecsüljem magam , mert volt  egy alkalmazott aki szintén beszélt németül , csak ő éppen nem tartozkodott a gyárban --én csak a hiányát pótoltam, persze nem százszázalékosan, mert én nem ittam.

          Mivelhogy a fontosabb gondok megoldódni látszottak, és a titkárnő számolatlanul hozta a kávékat--ami nálunk  a talajmentén hiánycikk volt--egyik német üzletfelünk beszédbe elegyedett velem . Érdeklődött öltözékem iránt, mivel foglalkozom, én meg nyugodtan válaszolgattam, mert egyáltalán nem kellett féljek attól , hogy valaki lebuktat.Ő meg azt mondta , hogy talán más munkakörben, több hasznomat vennék.Erre elmondtam neki ,hogy nálunk nem úgy van mint náluk.Mert nálunk, aki túd valamit annak dolgozni kell ,aki meg nem , az megél abból amit még az elemi iskolába tanult, irásból , olvasásból , netán számolásból.Erre viszont többen elkezdtek nevetni --mondhatnám röhögni-- amire a vezér érdeklődni kezdett , hogy mit beszélgettünk?--Ó csak egy viccet mondtam nekik. Igen ám de vezér kiváncsiskodott , hogy mondjam el neki is ! --Mondhatom, de úgyis tetszik ismerni, és elmondtam neki egy ősrégi román viccet. Tényleg ismerte, mert ez egy olyan vicc volt, amire mondani szokták , hogy ezért a viccért rugtak ki az óvodából.

          Több mint tiz év után volt szerencsém találkozni a német üzletemberrel--Németországban, az ő cégénél, ezuttal pufajka és gumicsizma nélkül--akkor mondta el , hogy otthon elmesélte kollégáinak a velem való társalgását , amin ők is jót derültek.