Itt van ez a rövidke írás Zoltántól, és a benne foglaltak messze túlmutatnak a közös történetünk olvasottságára vonatkozó megállapításokon. Teljes egészében egyetértek veletek. Hanem ezen változtatni úgysem tudunk, már csak azért sem, mert aki nem olvas, bizony ezt sem fogja. Marad az optimista hozzáállás, miszerint bizonyára olvas, csupán nem szeret hozzászólást írni. Ilyen is lehet. :)
No de kanyarodjunk vissza a közös történethez egy pillanat erejéig. Hát igen, megcsináltuk, jó is lett, persze nem tökéletes, de azt hiszem mindenki beleadott apait-anyait, és a munkából természetesen kivette a részét hű olvasónk Eloise is! És itt szeretném én is megköszönni a három fiúnak a közös munka feledhetetlen érzését. :)

Válasz

Rendben, rendben, értettem a célzást! :D :D Tudom, hogy én is bent vagyok az eltűnős csapatban... Igyekezni fogok egy kicsit aktívabb lenni! :)

Válasz

Az, hogy mindezek ellenére sikeres volt a közös írásotok, nem az itteni olvasók számától függött. Mégcsak nem is tőlem. (Engem a kíváncsiság hajtott, hisze ritkán adatik meg ilyesmi, hogy részese lehetek egy mű születésének, amit többen írnak, másfelől érdekes is volt maga a sztori, és benne volt a kollegalitás is. Hiszen tőletek, akik írtátok én viszont kaptam már annyi jót, hogy el sem tudtam volna képzelni, hogy szó nélkül elmegyek munkátok mellett.) Amit kiemelt Zoltán, hogy különbözőek vagytok, korban, földrajzilag, esetleg tudásban, érdeklődésben, ezek egyfelől gyengíthették is a közös írást, másfelől meg olyan dolgokra világított rá és ösztönzött benneteket, amit csak akkor élhet meg az ember, ha közösen alkot. Kompromisszumkészség, ilyesmik. Szóval csak többek lettetek általa, így én azt mondom, a jó oldalát nézve sikeresek voltatok, a rossz pedig nem rajtatok múlott. És ami fáj, az sem feltétlen rossz. Nektek semmiképp, de azt sem állítom, hogy úgy kell ezt felfogni, hogy annak rossz, aki kimaradt az olvasásból. Valamiből mind kimaradunk, így akkor mindenkinek rossz? Nem.
Azt viszont már számtalanszor jeleztem, hogy egyesek hozzáállását az oldalhoz én sem értem. Csak magamból kiindulva, ha jelen vagyok, akkor ezt én igyekszem maximalizálni, azaz olvasni is, azoktól is akiktől szoktam, azoktól is, akik engem olvasnak, és az olyanoktól is, akik passzívak e téren, hátha, megértik ennek üzenetét. De nem és nem és nem. Nincsenek illúzióim e téren. Mindenki úgy részese egy közösségnek, ahogy akar. De azt kétlem, hogy összehasonlítható érzés az, hogy valaki csak ritkán feltöltöget, spontán elolvassa a legutóbbi feltöltést, majd eltűnik egy hétre, aztán mindez megismétlődik... és az, ha valaki aktívan jelen van. Az elsőnek említett számomra értelmetlen, és inkább tartom időpocsékolásnak, mint az utóbbit.
Ma már jobban vagyok, két napig fél szemmel vaksiskodtam, a migrén már csak ilyen, semmilyen gyógyszer nem hatásos, kivéve az idő. Megyek, pótolom a kimaradtakat!

Válasz

Azért reálisan nézve a dolgokat, én valahol erre számítottam. Nézzük a jó oldalát, legalább magunkat elszórakoztattuk, én tényleg élveztem azt a rövid időszakot, amíg megírtuk. Eloise-nek pedig ismételten köszönet! Engem egy másik dolog sokkal jobban aggaszt, nevezetesen, akik néha fellépegetnek, feltöltenek 1-2 művet, vagy részt a történeteikből, és akkor ráveszik magukat, hogy elolvasnak pár sort mástól is, (de még véletlenül sem következetesen, nem attól, aki őket is olvasta) aztán megint semmi a következő feltöltésükig. Megtörtént. És most véletlenül sem egymás ajnározására gondolok, én személy szerint nyitott vagyok bármilyen kritikára, építő véleményre, hibáimra való rávilágításra. És még ez a jobbik eset, mert olyan is van, aki egyáltalán nem olvas. Ezt azért ki lehetne egyenlíteni, máris egészségesebb lenne a helyzet. Feltöltök egy részt, akkor kb. egy olyan hosszúságút el is olvasok valakitől, aki engem is olvasott. Na de nem vagyunk egyformák.

Válasz

Szerintem is jó történet volt, gratulálok mindenkinek, aki részt vett benne :)

Válasz