8.fejezet

                                                 DR. Vaszilij Gasparovics

Késő délután volt,mire megérkeztek a Marseillei laktanyába. A százados felküldte Gébrielt a szobájába,hogy rendezze el a végzet mosolyáról vissza érkezett dolgait. A szobája felé útközben,össze futott néhány régi kiképzőjével,és tanuló társával is. Örömmel tapasztalta,hogy a század nem veszített semmit,a múltbeli családias hangulatából. Szobájába érve az ágyára volt rakva a hajóról vissza küldött katonai utazó táskája. Szét nézett a szobában,minden épp úgy állt mint mikor itt hagyta. Még a telefon is ott volt a kisasztal közepén. Megkereste a táska oldal zsebében a szekrényén lévő lakat kulcsát,majd kinyitotta azt. Elkezdte be pakolni a táska tartalmát,miközben előkerültek a régi fényképei. Leült az ágy szélére és nézegetni kezdte őket. Képről képre haladva idézte fel a régi szép emlékeit.  Kezébe került,a Kairói kocsmában készült kép,mikor a színpadon bohóckodtak. Igen jót mosolygott rajta. Mikor hirtelen nyílt a szoba ajtaja. Az egyik volt kiképzője lépett be,és szólt neki ha nem akar éhen maradni akkor menjen a többiekkel vacsorázni.  Lement  és igen csak nagy meglepetésére,alakzatba össze álltak,és menetelve masíroztak az étkezőig. Úgy mint régen. Már szinte el is felejttette az ilyen alakias dolgokat. Vacsorából vissza térve, a telefon könyv után nyúlt. Ki kereste a Légideszant személyügyének a telefon számát,majd a telefon után nyúlt. Hosszas ki csöngés után felvették.  Hanry után érdeklődött,és nagy örömmel töltötte el mikor megtudta,hogy itt van MARSEILLE BEN.  A hetven kettő nulla egyes számon tudta elérni a századának az alegység ügyeletét. Izgatottan beütötte a megadott számot,amit szinte azonnal  fel is vettek. Ismét Hanry után érdeklődött. Türelmét kérték,elmentek oda hívni a telefonhoz. Egyre erősödő léptek zaja hallatszódott a telefonba. Végül odaért és felvette a kagylót.

- Halló,itt Hanry őrmester. - szólt bele mogorván

- Már őrmester,mikor utoljára találkoztunk,még csak őrvezető voltál. - Mondta Gébriel.

- Kivel beszélek? - Kérdezte a hang döbbenten,pár másod perces csend után.

- Gébriel tizedes a műszakiaktól.

- Te vagy az? Hogy mennyit gondoltam rád. Mi a helyzet veled?

- Hát nem áll túl jól a szénám. - Mondta Gébriel. És elmesélte neki hogy milyen érdekes ügybe keveredett,és hogy most várja a büntetését.

- Itt sem túl jó a helyzet. Nemrég jöttünk vissza Afganisztánból,és nem sokára megyünk Irakba. Idegileg megvisel az a sok szörnyűség,ami ott Afganisztánban körül vett. Még  Irakot átvészelem valahogy,aztán lassan letelik az öt év. Mihelyst szabad leszek feleségül veszem Maryt. Úgyhogy készülj mert te leszel az esküvői tanú. Neked meg többet kellene foglalkoznod Julievel,ahogy hallom már új udvarlója is van. Nagyon rendes lány,nem kéne elszalasztanod. - Mondta Hanry.

- Hát igen,azt hiszem tényleg többet kellett volna vele törődnöm. Mihelyt lehetőségem  lesz fel hívom.

Beszélgettek még egy keveset,aztán elbúcsúztak egymástól. Megfogadták hogy ha  lesz rá módjuk,keresni fogják egymást. Gébriel befejezte a pakolást,majd elment megtisztálkodni és bár igen csak nyugtalan volt,aludni tért,hogy a másnapot kipihenten kezdhesse meg. Másnap reggel az eligazításon, a javító műhelybe osztották be. Az öreg szerelők nagyörömmel üdvözölték újra maguk között. Elmesélte a külszolgálatának minden részletét. Néhányan még irigykedtek is rá,hogy ilyen kalandokban volt része. Egy héten át segédkezett a műhelyben,a régi lerobbant gépjárművek javításában. Nyolcadik nap reggelén a század parancsnok felrendelte az irodájába.  Izgatottan felsietett,sejtvén hogy megérkezett a kiszabott büntetése.

- Százados úr,Hivatott? - Kérdezte,miután bekopogott,és be nyitott az ajtón.

- Jöjjön csak fiam. Csukja be az ajtót és foglaljon helyet. - Mondta a tiszt.

- Megpróbáltuk a lehető legkedvezőbb büntetést kiharcolni önnek,kisseb nagyobb sikerrel. Sok lehetőség felmerült,és sokat hadakoztunk mire ezt mindenki elfogadhatónak tartotta.  - Majd elé tette egy pároldalas dokumentumot. A papíron ez állt:

 Megrendelő : DR Vaszilij Gasparovics

Igényelt lét szám: nyolc fő

Feladat: Az expedíció védelmének fegyveres biztosítása.

Gébriel megdöbbenve olvasta a papírt.

- Újra külszolgálatba akarnak helyezni? - Kérdezte.

- Nem is akár milyenbe. - Válaszolta nagyot sóhajtva csendesen a tiszt.

- Ez a bizonyos Doktor Gasparovics,az egyik Moszkvai múzeum igen elismert vezetője. Ugyanakkor megszállott ereklye vadász is. Az első expedícióját Oroszország támogatta. Bemesélte nekik,hogy tudja hol kell keresni az elveszett frigy ládát. Feljegyzések alapján bizonygatta,hogy a frigy láda nem más mint egy kimeríthetetlen,hordozható energia forrás. A Legenda szerint,Mózes mikor mérgében földhöz vágta a tíz parancsolatot tartalmazó kőtáblát, építtetett egy rudakkal hordozható ,fed lapos ládát. Ebbe helyezte a kő tábla összetört darabjait,és lezárta azt. Majd imádkozott istenhez,hogy átkozza meg a ládát. Így aki felnyitja a ládát,elméje elborul,és kínok közt hal meg. Az ő elmélete szerint,a láda nem volt más,mint egy kis hordozható  atomreaktor vagy valami hasonló,ami nem volt túl jól leszigetelve. Ezért aki felnyitotta,a ládából kiáramló sugárzás végzett vele. Azzal győzte meg az Orosz kormányt,ha megtalálná a frigy ládát,akkor áttanulmányozhatnák,és létre hozhatnának egy kicsi hordozható örökenergia forrást. Ami igen nagy előnyhöz juttathatná mind katonailag,mind gazdaságilag Orosz országot,a többi nagyhatalommal szemben. Terve így támogatást nyert. Csak hát igen nagy kudarcba fulladt. Később saját maga szervezett expedíciót. A légiótól bérelt katonai védelmet az expedíciójához. A bérbe adott katonák közül mind oda veszett. Most ismét útra kelt,és igen nagy összegért,újra minket kért fel az új expedíció katonai védelmére. Csakhogy a az előző csapatból  sem tért vissza senki,így a parancsnokság a  büntetésben lévő légionáriusokból verbuválta össze doktor Gasparovics kíséretét. A szolgálati állományból nem kívánnak senkit elveszíteni. A börtönben,vagy büntetésben lévők, nem hogy pénzt hoznának,inkább  anyagilag ráfizetésesek. Ha megint oda veszik a kíséret,hát istenem. A légió már megkapja előre a pénzét. Persze akiket össze szednek,azok sem járnak rosszul. Aki például börtönben van,annak nem jár havi illetmény,és a szerződés szerinti éveibe nem számolják a börtönben töltött napokat. Egyszóval ha ön például börtönbe kerülne,amikor kiszabadul,pontosan annyi napja  lesz hátra az öt évből,mint mielőtt börtönbe került volna. Persze akiket kiválasztanak, kiküldetési pénzüket is a legmagasabb szorzóval kapják.

- Hát ez nagyszerű. Elküldenek meghalni egy őrült ereklye vadásszal. - Mondta bosszúsan Gébriel.

- Kérem ne így közelítse meg a dolgot. Ha oda figyel,akár sértetlenül is megúszhatja. Ha visszatér,a legnagyobb örömmel biztosítok önnek egy kiképző beosztást a századnál. Nyugis munka,jó pénzért. Itt ellehet akár élete végéig is.

- És mégis mire számíthatok. Lesz valami tiszt,aki fegyelmezi ezt a börtöntöltelék bandát?

- Természetesen. Ghünter százados. Már sokszor bebizonyította hogy  mindig  csak a parancsba kapott feladat végre hajtására koncentrál. Igen kemény kezű,határozott tiszt. A légión belül a szudáni hóhér becenevet kapta.

- Hát ez nagyon jó. A szudáni hóhér vezetésével masírozunk a halálba. Ki lesz a többi katona,a texasi lánc fűrészes?  Vagy Hannibal Letter?

- Kérem ne viccelődjék. Kaphatott volna ennél sokkal súlyosabb büntetést is.

- Na és mikor indulunk?

- Három nap múlva szál fel önökkel egy gép,innen a katonai reptérről. Addig meg kap minden szükséges eszközt.

- És hová megyünk?

- A doktor Salamon király kincstárát kereste,a régi Izrael területén. Az ott talált nyomok alapján,valahol a kongói esőerdőben kell tovább kutatniuk.

- Lehetne egy kérésem,mielőtt neki indulnék ennek az eszement expedíciónak?

- Természetesen.

- Az én szobámból nem lehet laktanyán kívüli számot hívni. Nem lehetne mégis valahogy megoldani egy kimenő hívást? Nagyon fontos volna.

- Tudja a telefon számot?

- Persze. - És Gébriel ingje felső zsebébe nyúlt,és elő vette a közös fotót,amin ő,Hanry,Mary,és Julie voltak rajta. Megfordította a képet majd az asztalra,a százados elé tette. Ott volt rajta Julie saját kezével írott telefon száma.

- Hát igazság szerint nem volna szabad,de az irodámból bárhová lehet telefonálni. Nekem meg úgyis elkel mennem a vécére. Gondolom egy negyed óra elég  lesz. - Mondta mosolyogva.

- Természetesen. És köszönöm.

- Nem tesz semmit. Amiben tudok segítek. Csak tudja nekem is vannak feletteseim. Máskülönben nem is engedném ilyen őrült expedíciókra. - Mondta szomorúan,majd felállt és magára hagyta Gébrielt.

Gébriel a telefonért nyúlt,és bepötyögte Julie telefon számát. Julie felvette a telefont,és igen meglepődött mikor Gébriel megszólalt. Már nem is nagyon hitt abban hogy,valaha beszélni fognak. Érdeklődött hogy mi újság vele,és hogy mikor tudnának találkozni. Gébriel igen csak elszomorította hogy megint hosszú útra indul,és mostanában nem tudnak találkozni. Julie elmondta hogy ő már ezt így igen csak unja. Ő már gyereket szeretne,rendes családi életre vágyik. Van egy férfi aki udvarol neki,és hogy már elgondolkozott azon,hogy talán vele kéne folytatni az életét. Ennek így nem látta semmi értelmét.  Gébriel szomorúan hallgatta. Nem tudott mondani egyebet,csak ha vissza tér,és vége lesz,akkor sokkal többet lehetnek együtt,vagy esetleg még össze is költözhetnek. Julie nem tudta megígérni,hogy sokáig tud még várni rá. Szomorúan búcsúztak el. Abban maradtak,hogy Gébriel ha vissza tér,keresni fogja Juliét,és ha  lesz még rá mód,változtatni fog a dolgokon.

- Ha vissza térek. - Mondta halkan,igen szomorúan Gébriel.

Közben megérkezett  a százados,és Gébrielt elküldte reggelizni. Későbbiekben már nem osztotta be sehova munkára. Gébriel vagy a szobájában elmélkedett,vagy le ment az uszodába,vagy éppen a műhelyben az öreg szerelőkkel beszélgetett. A második nap délelőttjén elmentek az egyik volt kiképzőjével,és felvételezte az expedícióhoz szükséges holmikat. Fegyverek,ruhák,málhazsák,meg egyéb kiegészítőket. A szobájába vissza térve össze pakolt mindent és az az ágya mellé készítette. Egyre közeledett az új küldetésének kezdete. Egyre feszültebb,és idegesebb  lett. Egészen estig elmélkedett,hogy mi is fog rá várni. Most először lett úrrá rajta egy furcsa,félelmetes érzés. Úgy érezte ebből a küldetésből nem fog élve vissza térni. Egész éjjel nem tudott aludni. Mindig felkelt pakolászott valamit,idegesen az órát nézte. 

Tudta,nemsokára eljön a reggel,és indulnia kell. Bármennyire is nem akarta,elérkezett a reggel. A százados saját maga vitte el egy dzsippel,a katonai reptérre. Megérkezve,Gébriel magára vette súlyos málha zsákját,Felcsatolta a tártáskát,fegyverét kezében fogva elindultak a századossal a megjelölt hangárba. Belépve már ott sorakozott a fegyenc csapat,és eligazítást tartott nekik, egy tiszt. Közelebb érve, Gébriel jobban szemügyre véve a tisztet,igen csak megijedt. Az arcán keresztben hosszú vágásnak a forradásos nyoma volt látható. A tekintete is igen kemény,zavarba ejtő volt.

- Ghünter százados,meghoztam az egyik új katonáját. - mondta Gébriel parancsnoka.

- Százados. - Mondta Ghünter a fejével biccentve,majd Gébriel felé fordult. - Álljon be sorba a többiek közé. - Közölte határozottan ellent mondást nem tűrve.

Gébriel beállt a sorba. A két tiszt még beszél egymással valamit halkan,majd Gébriel parancsnoka elbúcsúzott és távozott. Folytatódott az eligazítás. Ghünter százados mindenki előtt végigsétált,és megigazítatta a nem tetsző ruhadarabokat. Volt akit borostásnak talált,és azért szólta meg. Igazi pedáns tiszt volt.

- Nos uraim,azt hiszem mindenki jól tudja,hogy állt össze ez  a csodás banda. Aki bármi olyat cselekszik,vagy egyáltalán csak gondol,ami nekem nem teszik,annak nem a dzsungeltől kell tartania. A dzsungel hozzám képest nagyon kegyes és kíméletes. Engem csak a rám bízott feladat sikeres teljesítése foglalkoztat. Ha valaki csak a legcsekélyebb formában is hátráltat ebben, a saját két kezemmel fogom kicsinálni. Aki viszont  jól végzi a dolgát,és sikeresen térünk vissza,kitudja,talán még egyszer barátok is lehetünk. Én még sosem kaptam olyan feladatot,amit ne tudtam volna végre hajtani. Úgy hogy vagy így,vagy úgy,de ezt a megbízatást is véghez viszem. Remélem érthető voltam.

- Igenis. - válaszolták a katonák igen halkan, össze visszasággal.

A százados igen csúnyán nézett,majd a válasz összevisszaságát meghallva sóhajtott egy nagyot. Nyílván érezte,ez a küldetése igen csak más lesz mint az eddigiek.

- Azt hiszem felpakolták a repülőgépet,úgy hogy akár el is indulhatunk. - Mondta.

Felsorakoztak,majd elindultak a gép felé. Gébriel mellet igen csak rosszarcú,nagydarab,jó erőben lévő,katona volt. Előtte közvetlen,egy igen vékony cingár kinézetű emberke haladt. Érdekes volt a járása. Mintha gumiból lettek volna a lábai,minden lépésnél egész elrugaszkodott a földtől,mintha pattant volna egyet. Persze a rosszarcú nagydarab nem állta meg szó nélkül.

- Hát veled meg mi lett? Talán rugó van a lábadban? - Kérdezte gúnyosan.

-  Na nézd már a jeti meg tud beszélni is. - Vágott vissza kicsi.

Már így az elején igen csak kerülték egymás barátságát. Fel masíroztak a gépre. Nem kis meglepetésükre egy teher szállító gép volt,tele szállítandó holmikkal. Úgy helyezkedtek el a csomagok között összevissza.  Egy negyed óra várakozás után felcsukódott a gép hátulja,és megkezdték a felszállást. Felszállás után,mivel igen nagy testű gép volt,elég sűrűn dobolták a légáramlatok. Úgy négy órája utazhattak,mikor sikeresen földet értek a Kongó folyó partjánál, BRAZZAVILLE városban. Leszálltak a gépről,és fel sorakoztak a kezdetleges reptér kifutó pályája mellett. Nemsokára egy igen öreg rozsdás targonca érkezett,és levett a gépről hat darab  kisebb ládát,majd tovább sietett. A repülő is bezárta ajtajait,majd óriási robajjal felgyorsított, újra a levegőbe emelkedett,és eltűnt a horizonton. Pár perc múlva teher autók érkeztek,és megjelent az orosz doktor is. A századossal beszélt valamit egy darabig,majd a tiszt a katonák felé fordult:

- Na uraim innen hajóval folytatjuk tovább az utunkat a Kongó folyón. Az ellátmányt szétszedjük és felpakoljuk a teher autókra,amik majd leviszik a folyó parthoz. A partról bepakoljuk a hajókba.

Neki  láttak hát az ellátmány szétszortírozásához,majd leszállították a folyó parthoz. A folyó partjához érve nem mindennapi tájkép terült el  Gébriel szeme előtt. Csodálatos érintetlen természet,amit állatok és növények, békés élettere alkotott. De Gébriel jól tudta,hogy  ez a békés élettér nagyon felületes. A természet igen kegyetlen módon bosszul meg minden egyes hibás lépést,vagy rossz döntést. Öt darab igen csak kezdetleges hajó állt a kikötőben. A hajótest inkább egy túlméretezett csónakhoz hasonlított,és rá építettek valami vízhatlan ponyvaféléből egy sátrat. Még csak egy puska sem volt egyik hajón sem. Csak a náluk lévő Gépfegyverekre,és egyéb kiegészítőkre számíthattak,ezen a  szép,de barátságosnak semmi képen nem mondható vidéken. Ha Brazzaville városát elhagyják ezekkel az igen kezdetleges vízi járművekkel,a civilizáció utolsó felleg várát hagyják maguk mögött. Gébriel elkezdett komolyan aggódni. Felpakolták a hajókra az összes csomagot,majd a nyolc fős katonai kíséretet szét osztotta  a százados,hogy ki melyik hajón fog utazni. Megjelent a parton Gasparovics doktor,és vele együtt négy európai  férfi. Nyílván a segítői lehettek. Nekik is voltak csomagjaik,amit a helyiekkel felpakoltattak,majd a doktor szemmel láthatóan idegesen azonnal indulni akart. Ghünter százados próbálta nyugtatgatni,hogy még nem állnak készen az indulásra. Hiszen még nem pakoltak a hajóra ivóvizet,és még igen sok nélkülözhetetlen kelléket. A doktor igen kikelt magából,de végül belátta hogy amíg nincs minden szükséges csomag a hajókon,addig nem indulhattak. Fel alá járkált a kikötőben,és a rakodó munkásokat sürgette,akik már így is minden erejüket összeszedve végezték a munkájukat. Sötét éjszaka lett mire a hajók indulásra készen álltak. A doktor azonnal parancsot adott a hajó karaván elindítására, a folyón felfelé.  Szaggatott, pöfékelő öreg dízel motorok hangja törte meg a kikötő nyugodt csendjét. Lassú,erőltetett menetbe kezdtek a hajók a folyó sodrásával szemben. Elindultak az igen sötét és kegyetlen,érintetlen dzsungelbe.  Gébriel a rugó lábú vékony katonával került össze,a negyedik hajó orrában gubbasztottak. Ahogy lassan el hagyták a kikötőt,teljes sötét ereszkedett rájuk. A kikötő már csak egy távoli kis fénypont volt,majd az is eltűnt a sötétben. Gébriel észre sem vette hogy a sötétben való gubbasztás közben álomra szenderült.  Arra riadt fel hogy valaki lökdösni kezdte. A rugó lábú volt,Egy bádog bögrében hozott neki kávét.

- Jó reggelt. - Mondta miközben átnyújtotta a kávét.

- Jó reggelt. - Mondta Gébriel,miközben szemét törölgetve szétnézett,hogy merre járnak. Vadregényes táj volt,a legkisebb nyoma sem volt  annak,hogy valaha ember járt volna arra.

- Ha már így össze hozott az élet talán be is mutatkozhatnánk egymásnak. Az én nevem Gébriel. - Mondta barátságosan.

- Hívj csak Bolhának. - Viszonozta a vékonyka férfi. Bolha  becenevet nyilván a járása miatt akaszthatták  rá,de Gébriel ezt nem feszegette.

-  Mond csak,te hogy keveredtél ebbe a csodás kis csapatba? - Kérdezte Gébriel.

- Üzem anyag kutas voltam egy töltő állomáson. Kicsit sok lett a hiány. - Mondta vigyorogva.

- Hát a te társaságodat minek köszönhetem? - Kérdezte kíváncsian.

- Le paktáltam a kalózokkal. - Mondta Gébriel,mire bolha komolyan  ránézett.

- Ha nem akarod elmondani,akkor inkább ne mondj semmit. Ne etess ilyen baromságokkal. - Mondta sértődötten.

Még jóformán kisem mondta,mikor hangos fegyver ropogás törte meg a dzsungel hajnali csendjét. Két katona a folyóba esett,körülöttük bepirosodott a folyó vize. Halálos lövés érte őket. Gébrielék le húzódtak,majd elkezdték fürkészni a partot,hogy honnan lőnek rájuk.  Gébriel megtalált egy pontot ahonnét fegyver torkolat tüze csapott ki a sűrű növényzetből. Kibiztosította fegyverét és tűz alá vette azt a pontot. Egy pár perc után felhagytak a lövöldözéssel. újra csendes  lett minden. Ghünter százados elkezdte felmérni a károkat. Három halott katona,egy könnyebb sérült. Halálos sebet kapott Gasparovics doktor egyik segédje is. Az egyik hajó szenvedett  kisebb sérüléseket. A hullákat a vízbe lökték,nem kockáztathatták hogy elinduljon valamilyen  járvány. Ott a dzsungelben a legkisebb hasmenés is óriási problémává nőhette ki magát. Folytatták tovább az útjukat. Két héten át tartott az erőltetett vánszorgó útjuk,amíg végül el nem érték céljukat. Közben szinte nem volt olyan nap,hogy ne lövöldözték volna meg őket a partot szegélyező dzsungelből. A kormány ellenes ,magukat forradalmároknak nevező össze verbuvált hadsereg területén hajóztak,azok  pedig nem nézték jó szemmel az arra mászkáló idegeneket.

Hajóik nekik is voltak,de valamiért nem találkoztak egyel sem útközben,amiért igen csak áldották az istent.  Ha véletlenül is belebotlanának egy ilyen hajóba is,az nagy valószínűség szerint meg is pecsételné sorsukat. Végül kisebb nagyobb veszteségekkel ugyan,de megérkeztek a célként kitűzött folyó parti kis faluhoz. Innen gyalog kellett tovább haladniuk a titokzatos végső célig. A doktor mit sem törődve az elvesztett emberekkel,egyre izgatottabban tervezgette a további utat. A falu lakosaiból hordárokat toborzott,és öszvéreket vett a szükséges csomagok szállításához . Lepakoltatta hajókat,és megkezdette a mi hamarabbi tovább haladáshoz szükséges munkákat. Ghünter századossal vonult félre megbeszélni a részleteket,és mikor vissza tértek,a tiszt szokásához híven nem árult el szinte semmit ,csak amit úgy érezte muszáj megosztania az embereivel. Így Gébrielék,akik már csak öten maradtak,soha sem tudtak semmit  előre. Másfél napos készülődés után indulhattak neki immár gyalog a dzsungelnek. Kemény küzdelem kezdődött minden egyes méterért a sűrű növényzeten át. Bozót vágó késekkel tisztítottak ki maguk előtt egy kis vékony járható ösvényt. Nap végén egy kis tisztást kellett készíteniük a tábor helyüknek. Kettő katona maradt őrködni éjszakára. Gébriel és a többiek nyugovóra térhettek. Csendesen telepedtek le a tábor közepén lévő tűz köré. Másnap reggel igen nagy hangoskodásra ébredtek. Ghünter százados az őrök után kutatott,miközben hangos káromkodással ébresztőt csinált. Keresték a két katonát de sehol sem leltek rájuk. Eltűnt még továbbá még jó pár kulacsvíz,élelem,és egy öszvér is. Nyílván valóan az éj leple alatt a két katona megszökött. Nem kívántak itt a dzsungel közepén elpusztulni. Ghünter százados igen csak ideges volt. Nem győzte nyugtatgatni a doktort,hogy nem felesleges pénzkidobás volt a légiótól megrendelt expedíció védelme. Így már csak hárman maradtak,Gébriel,Bolha,egy igen rosszarcú nem túl beszédes katona,na és persze még a százados. Nem volt túl bíztató a helyzetük. A doktor makacs elszántsággal indította tovább az expedíciót.  Estefelé járt már mikor végre elérték végleges céljukat. Egy  régi piramis szerű építményhez értek,amit igen csak benőtt a dzsungel növényzete. Kialakítottak egy táborhelyet,immár sátrakat húztak fel,és le pakolták az ellátmányokat. Fáklyákkal és olaj lámpákkal világították be a kis táborukat. Estére megint két őrre volt szükség ,a százados félre hívta mind a hármukat. Nem igazán javasolta a megszökésüket,hiszen jócskán behaladtak a dzsungelbe,és innen ha valaki eltéved,a biztos halál vár rá. A százados vállalta az egyik őr szerepét,a másik választás Gébrielre esett. Lassan vontatottan telt el az éjszaka. A sátrak között járkálva csendes volt minden,csak néhol tört elő horkolás zaja. Gébriel és a százados a tábor közepén lévő tűznél telepedtek le. Kávét főztek,és   kortyolgatták a bádog bögréikből. Óránként egyszer bejárták a tábort,hogy minden rendben van e. Elérkezett a hajnal,és szép lassan a tábor is életre kelt. Gasparovics doktor az elsők között ébredt,és megszállott módjára kezdte vizsgálni a régi épületet. Azonnal munkába állította a segédeit és a hordárokkal meg tisztítatta az építményt. Három napon át keresték az épület bejáratát,mire ráleltek. Igencsak bonyolult,rengeteg titkos dologgal ellátott épület volt. Közben Gébrielék át kutatták a környéket. A tábortól nem messze egy kis patakot találtak,amihez utat tisztítottak meg. Lebírták hordani az öszvéreket megitatni,és vissza felé tiszta vizet hoztak velük. Így kezdett kialakulni egy egyszerű életforma,a világtól messze elzárt dzsungel közepén. Hosszú hetek,majd hónapok teltek el,miközben a doktor és segédjei megszállottan vizsgálták az épületet,és a benne talált fali írásokat próbálták megfejteni. Lassan vontatottan haladtak lépésről lépésre. Közben Gébrielék már egész otthonossá varázsolták a tábort. Néha bementek az épületbe megnézni hogy haladnak a kutatással. Egyszer ép egy újabb teremre bukkantak,mikor bementek nézelődni. Be álltak segíteni az igen csak súlyos kő ajtó megnyitásában. Óriási  döbbenettel vették tudomásul a bent látottakat. Minden felé a hitleri birodalom náci katonái feküdtek holtan. A ruháik már több helyen foszlani kezdtek, a csontváz testekről.

- Vajon mit kerestek ezek itt? - Kérdezte döbbenten a százados.

- Egyszerű. Azt amit mi. - Vágta rá a mámortól megszédülve a doktor.

- Uraim,íme az első jele annak hogy jó helyen keresgélünk. Már Hitler is szerette volna megismerni a frigyláda titkát. Hiszen ha valóban egy hordozható kimeríthetetlen energia forrás,annak ismeretével eldönthette volna a második világháborút. - Mondta diadal ittasan.

 Gébriel is igen elképedten nézte a feltárt termet. Majd a doktor parancsára, csak ő és a segédei,neki álltak a terem átnézéséhez. Hetekig vizsgálódtak,mire arra jutottak,hogy nagy valószínűséggel a németek sem találhattak semmi érdemlegeset. Azt csak találgatni lehetett hogy hogyan haltak meg. A falubeliekből össze verbuvált hordároknak nem tetszett ez a sok hulla,és egyre inkább hangoztatták hogy az épület meg van átkozva. Újra neki láttak új termek kutatása és feltárására. Hetekig nem találtak semmi említésre méltót. Még nem az egyik délelőtt,egy munkás botorkált az épület alsószintjén,mikor egyszer csak beszakadt alatta a talaj. Jó pár órán át kiabált mire meghallotta valaki. Azonnal értesítették a doktort és az asszisztenseit. Kötélen leereszkedtek a munkáshoz,olajlámpával bevilágítva a vermet. Egy komplett folyosó rendszer volt az épület alatt. Azonnal neki láttak feltérképezni. Gébriel és a százados is alá ereszkedtek. Hosszú folyosók összevisszaságában könnyedén eltévedtek volna,ezért egy köteg zsinórnak a végét a kijáratnál rögzítették,és húzták maguk mögött. Jó pár órás bolyongás után a folyosórendszer véget ért és egy nagy terembe jutottak.  Találtak néhány fáklyát a falra rögzítve. Meggyújtották,és a terem kivilágosodott. Így látszott igazán,hogy milyen nagyis  a helység. A falak héber írással voltak tele,amit a doktor és segédei elkezdték lefordítani. A terem közepén egy emelvény állt. Az emelvényen tárolhattak valamit,ami szemmel láthatóan hiányzott róla. Ahogy fordították a fali írásokat,annál bizonyosabbá vált,hogy az emelvényen az annyira keresett frigy ládát tárolhatták. Csak hogy még sem volt a helyén. Gasparovics doktor szinte tombolt az idegességtől,hiszen az írás szerint sok más értékes régi tárgyat is abba a teremben helyeztek el,de mégsem volt ott semmi. Ez csak egyet jelenthetett,előttük már jártak ott,és megtalálták a tárgyakat. A doktor csak káromkodott magában,hogy az élete munkája vált semmivé,hiszen honnan tudhatnák meg hogy ki és mikor talált rá a teremre és hová szállították a benne lévő tárgyakat. A németek nem valószínű hogy rá találtak,hiszen fent a második szinten voltak a maradványaik.  A százados és Gébriel egy lámpással járták be a termet, mikor is az egyik sarokban egy kiszáradt emberi  tetemre lettek figyelmesek.  Izgatottan szóltak a doktornak. A doktornak elakadt a lélegzete mikor meglátta.

- Úr isten ez lehetetlen. - Mondta megdöbbenve.

- Mégis mi ? - Kérdezte igen kíváncsian Ghünter százados.

- Ezen az csontvázon a régi Orosz cári egyenruha még meglévő darabjai vannak.

- Orosz cári egyenruha,az meg hogy lehet ? - Kérdezte az egyik segéd.

- Nem igazán értem. Otthon Orosz országban semmi olyan feljegyzést nem találtam a kutatásaim során,hogy bármelyik cár is efféle expedíciót indított volna. Bár ezerkilencszáztizennyolc július tizenhetedikén reggel, Jekatyerinburgban  a bolsevikok lemészárolták az utolsó hivatalos Orosz cárt, második Miklóst és családját. Megkezdődött a proletár diktatúra,a kommunizmus alapja. Óriási károkat okoztak  az Orosz irodalomnak,művészetnek, a tudatlan felkelő "hős" proletárok. Könyveket,festményeket égettek el,szaggattak szét,szobrokat törtek össze. Nem kímélték a cár család feljegyzéseit,és egyéb iratait sem. Talán ezért nem találhattam információt az expedícióról. Azok meg akik a cár szolgálatában álltak,vagy megölték őket,vagy ha nem derült ki,hallgattak mint a sír,maguk és a családjuk érdekében. Zavaros idők voltak. - Mondta a doktor,majd elővett egy pár fehér régész kesztyűt a zsebéből,és elkezdte óvatosan átkutatni a foszladozó emberi tetemet. A belső zsebéből egy megsárgult lepecsételt papírost húzott elő. Óvatosan szét hajtotta,majd az egyik lámpa fényénél olvasni kezdte azt. Majd mikor végzett vele a többiek felé fordult:

- Nos uraim,értékes információk birtokába jutottam. Ez a papíros nem más mint Második Miklós cár utolsó írásos parancsainak egyike. Ugyanakkor azt is le írta,hogy ha ő már nem lenne hatalmon ha megtalálják a frigyládát,és esetleges más tárgyakat,szélességi és hosszúsági fokokban adta meg hogy hová szállítsák. Mindjárt vissza térünk innen az alagútból, és egy térkép segítségével le olvashatjuk,hol kell tovább kutatnunk a frigy ládát. - Mondta majd elindult vissza a zsinór mentén a kijárathoz.

- Na ez sosem fogja feladni az őrült álmait. - Mondta Gébriel halkan a századosnak,majd elindultak a doktor után a kijárathoz.

Vissza térve a táborukhoz,eszement módjára kutatott elő  egy kisebb földgömböt,a doktor a sátrában. Leolvasta róla a szélességi és hosszúsági fokokat,majd rámutatott a találkozási pontjukra.

- Nos barátaim,itt az orosz Ural hegyen kell tovább kutakodnunk. - Mondta izgatottan,csillogó szemekkel.

Ellent nem tűrően,határozottan adta ki a parancsot a tábor bontására. Csak hogy már délutánba nyúlt az idő,és a százados lebeszélte az azonnali indulásról. Hiszen a vissza felé utat a helyi falubeliek ismerik igazán,azok meg éjszaka nem merészkednek be a sűrű dzsungelbe. Így abban maradtak hogy ami nem feltétlen szükséges azt még aznap össze készítik,majd másnap hajnalban kelnek,és szétbontják a sátrakat,és mindent végleg össze készítenek a vissza útra. Ugyanakkor más megbeszélni valójuk is akadt. Hiszen ők négyen,a megmaradt fegyveres kíséretből,nem mehetnek csak úgy be Orosz területre felfegyverkezve minden féle beutazás papírok nélkül. A doktor megnyugtatta,azért fizetett annyit értük a légiónak,mert írásba adták,hogy bármilyen országba történő beutazáshoz,vállalják a szállítást,és a szükséges papírok beszerzését. De ha esetleg problémába ütköznének,neki is vannak igen komoly ismeretségei. Gasparovics doktor Szükségesnek találta a további védelmet az expedíciójának,hiszen ott fent az ural hegyek között,sok olyan népcsoport van,ami az Orosz elnyomás ellen,fegyverrel  próbálja véleményét kinyilvánítani. Az nap éjszaka Gébriel és a százados maradtak fent őrködni. Csendesen,nyugodtan telt el az éjszaka. Gébriel és a százados között most  alakult ki komolyabb,barátságosnak mondható párbeszéd. A hajnali napfelkeltével fel  ébresztettek mindenkit,és szinte azonnal neki álltak a tábor bontás befejezésének. Reggel nyolc óra körül nekivágtak a falu felé vezető vissza útnak. Két falubeli vezette őket a sűrű dzsungelon át,Bolha és Gébriel  elképzelni sem tudták mi alapján tájékozódnak. Jó másfél nap után megérkeztek a folyó parti faluhoz,ahol a lakosok igen izgatottan vették őket körbe. A vissza hozott ellátmányt,ami már közel sem volt olyan sok mint amikor útra keltek,felpakolták a hajókra. Búcsút vettek a falubeliektől,majd neki indultak Immáron lefelé a folyón,Brazzaville városához. A sodrással lefelé lényegesen gyorsabban haladtak a folyón,mint mikor sodrásnak szemben neki vágtak az útjuknak. Négy nap  alatt megtették azt az utat,ami oda felé két hétig tartott. A négy nap alatt a doktor szinte alvás nélkül,a halott katona belső zsebében talált megsárgult papírost tanulmányozta,igen megszállottan. Egy alkalommal érte a hajókat egy kisebb támadás a folyó parti dzsungelből. Mikor végre elérték Brazzaville városát,Gébriel igen csak megnyugodott,hogy újra civilizált területhez értek. Lepakoltak a hajókról,és várták  a repülő gép érkezését. Ghünter százados és a doktor,szinte folyamatosan telefonálgattak,és néha igen csak hangosan vitatták meg egymással a további út részleteit. A doktornak még igencsak meg kellet nyitnia a pénztárcáját,a felmerülő utazási,papírok beszerzésével járó költségek miatt. Két napig tartott az telefonálgatás és az egyezkedés,mikor is végre megérkezett a nagy teher szállító repülő gép. Be pakolták a csomagokat,és mindannyian,még a doktor és a négy segédje is,felszálltak a géppel és meg sem álltak a Marseillei katonai reptérig. A repülő téren jó pár órát várakoztak,mire megérkeztek a szükséges papírok, Gébrielék megkapták a téli ruházatokat,hiszen az Ural hegységen igen csak kemény téli idő tombolt. Gasparovics doktor,nyílván anyagi megfontoltságból,nem igényelt újabb katonákat. Így a  századossal együtt négy katona alkotta továbbra is a fegyveres kísérő személyzetet. A gép rakterébe  még igen sok csomagot pakoltak fel targoncákkal, miközben  feltankolták a gépet, majd újra útnak indultak,ezúttal már a zord és hideg Oroszország felé. Jó pár órás zötykölődő repülés után leszálltak az  Ukrajnai Kijev városában ahol ismételten tankolni kellett a gépet,illetőleg lepakolták a MARSEILLEI BEN felpakolt csomagok nagy részét. Tovább indultak végső célpontjuk felé,az Ural hegy vonulatánál lévő Serov városába. szinte mindenki elaludt,csak a doktor járkált idegesen,mikor végre megérkeztek. Igen hideg jeges szél és hó fedte hegyvidékes táj fogadta őket a gépről leszállva. Valóban elkelt a téli ruházat,még abban sem volt igazán melegük. Amint kiszálltak a gépből,szinte azonnal megjelent három orosz katonai dzsip,és a benne lévő katonák nem túl udvariasan beszállították őket az autókba. Egészen a kifutó pálya szélénél lévő kis házikóig vitték őket,ahol betessékelték őket az épületbe. Az ajtón belépve egy iroda féle helységbe jutottak.  A szoba  bal sarkában egy régi vas kályhában lobogott a tűz. Igen egyszerűen volt be bútorozva a falak csupaszak voltak, a padlót borító járólapozás  is igen csak hiányos és megkopott volt . Az ajtóval szemben egy nagy széles íróasztal állt,ami mögött egy katona tiszt éppen cigarettája meggyújtásával volt elfoglalva. Majd mikorra sikerült beizzítania a cigaretta végét,szívott belőle két hatalmasat,nem kis füstöt csinálva a helységben.  Majd szépen csendesen elkezdte a mondandóját oroszul. Gébrielék nem igazán értették hogy mit is akar,a doktor kezdett el vele kommunikálni. Egyszer csak a tiszt feléjük Ghünter százados felé fordult.

- Üdvözöllek itt a világ végén légiósok. - Mondta igen csak gyenge francia akcentussal,furcsa mosollyal az arcán.

- Kivan itt elöljáró? - Kérdezte.

- Ghünter százados szolgálatára. - Szólalt meg  a francia tiszt.

- Á,százados. Nagy öröm nekem másik hadsereg tisztje megismerni. - Mondta mosolyogva,majd kezet fogott Ghünterrel,És újra a doktorral kezdett oroszul beszélgetni.

Egyszer csak a doktor a zsebéből papírokat vett elő,majd a századoshoz fordult.

- Elkérhetném a beutazási papírjaikat? - Kérdezte.

- Természetesen. - Felelte a tiszt,és a belső zsebéből elővette a MARSEILLEI BEN kapott papír köteget,és letette az író asztalra.

 A doktor is letette a saját,és három segítője  papírjait a tiszt elé. A tiszt össze szedte a papírokat,de meg sem nézte őket. Egy hangosat kiáltott,mire a hátsó helyiségből meg jelent egy közkatona. Átnyújtotta  neki az iratokat,majd mondott neki valamit,és a katona sietve távozott a szobából. Pár perces csendet a vissza térő katona lépteinek zaja törte meg. Vissza tért a papírokkal,és tiszt csendesen hallgatta,ahogyan a katona beszámol. Nyílván valóan  utána érdeklődtek,hogy rendben vannak e a papírok. A tiszt mosolyogva kezdett el beszélgetni a doktorral,majd a beszélgetés mintha valami alku félébe ment volna át. A doktor végül egy köteg pénzt húzott elő kabátja belsejéből,és  a tiszt elé dobta az író asztalra. A tiszt vigyorogva húzta ki íróasztala fiókját,és söpörte bele a pénzt,majd vissza lökte a fiókot. Újra  a katonáért kiáltott,és vodkát meg poharakat hozatott.  Mindenkinek töltött egy pohár italt,majd jókedvűen elmondott egy orosz isten hozott félét. Barátokként váltak el,felajánlott egy üres raktárt,ahová bepakolhatják a csomagjaikat,és a raktár végében volt két szoba is ahol meghúzhatták magukat,csak felkellett fűteni. Bepakolták a repülőről a csomagjaikat,majd begyújtottak az igen csak hideg szobákban. A raktár oldalában találtak egy tárolót ami össze hasogatott fával volt tele. Hordtak hát be jócskán fát,és egy óra múlva már egész jó idő lett a szobákban. A régi öntvény kályhán tudtak maguknak kávét készíteni, konzervet, vagy éppen vizet melegíteni.  Közben a százados meg a doktor a szoba sarkában tervezték a további út részleteit. A doktor számításai szerint úgy negyven kilométerre lehetett fent a hegyekben a levélben meghagyott pont. Egy darabig kutya szánnal,vagy lánctalpas hó járóval haladhattak is,de az utolsó nyolc tíz kilométert gyalog kellett megtenniük,felfelé a hegygerincen. Az idő pedig csöppet sem volt barátságos. Egy kis rádiót találtak az egyik szobában,elkezdték hallgatni. Vagy három órába tellett,mire megtudták amit akartak,az időjárás előre jelzést. Egyáltalán nem volt bíztató. Ép eszű embernek eszébe sem jutott volna hogy olyan időben felmenjen a hegyre. Hózáporokat,és jeges északi szelet jósoltak a következő napokra. A doktor hallani sem akart arról hogy másnap reggel ne indulnának neki. El is ment hogy valami járművet szerezzen amivel  az út egy részét megtehetik. Vagy két óra múlva tért vissza,igen elégedetten. Az orosz tisztel alkudott ki ,egy hatalmas monstrumot,egy lánctalpas hó járót.  Kapott  hozzá két fő kezelő személyzetet is,akik elszállítják őket,és maximum egy napot várnak rájuk,azt is csak akkor ha még értelmét látják,és elindulnak vissza fele. A monstrumot csak annyi ideig tudják felfűtve tartani úgy,hogy vissza felé is elég legyen az üzem anyaguk. Már pedig azt még a tiszt sem engedhette,hogy valahol  kint a hóviharban bele fagyjanak az acél monstrumba. Csak addig várnak rájuk amíg biztonságos,ha nem térnek addig vissza a hegyekből,akkor maguknak kell gondoskodniuk a vissza útról,mert ott hagyják őket. Bolha a hír hallatán  igen nagyot húzott a szoba sarkában talált vodkás üvegből,és dobott egy keresztet. Gébrielt sem igazán nyugtatták meg a hírek. Az ellátmányból mindenki  egy hátizsáknyi holmit készített össze magának,hiszen a hegyre többet úgysem tudtak volna felvinni. Este volt már,mire végeztek mindennel,amikor váratlanul megjelent az Orosz tiszt,egy jó pár üveg vodkával. Meginvitálta a társaságot egy kis baráti csevegésre. Persze nyelv tudás hiánya miatt inkább a doktor fordította a beszélgetés nagy részét,de ahogy fogyott a vodka egyre jobban megértették egymást. Végére már a tiszt szerzett valahonnan egy ütött kopott dob gitárt,és régi orosz dalokat kezdett játszani,amit doktor és a segédei is nagy örömmel énekelték. Egészen az éjszakába nyúlt ez a kis mulatság,mire mindenki aludni tért. Másnap reggel valahogy senkin sem látszottak  az esti kis iszogatás jelei. Mindenki össze szedte a csomagját,majd felszálltak a nagy hó járó monstrumba. Hangos dübörgéssel indult be az acél szörny,és indult neki az igen csak furcsa kalandos útjuknak. A gép belseje nem volt túl cicomázva. Két pad volt benne hosszában,az oldalt lévő kis kerek ablakokon lehetett valamennyire kilátni. De legalább jó idő volt benne,szinte folyamatosan fúvatták be a meleg levegőt,aminek kissé gázolaj szaga volt. Négy órán át zötykölődtek a nem túl kényelmes járműben,mire megérkeztek a hegygerinc tövéhez. Innen már gyalog kellett folytatniuk az utat. A szállító gép ott megállt,és a kezelő személyzet világosan közölte a doktorral,hogy maximum huszonnégy órát  hajlandóak várakozni,és utána elindulnak vissza felé. Magukhoz vettek hátzsákjaikat,ruháikat begombolták,be cipzárazták,és neki indultak a hegyre felvezető keskeny útnak. Jó két órája mentek már mire elérték a hegy tetejét. A hegy tetőről igen csak szép kilátás került eléjük. Egy nagy völgy volt a hegy másik oldalán. A völgyet és a környező hegyeket fehér hó lepel borította. A völgy egyik fele lakatlan,emberi életnek nyoma sem volt látható. A  másik végében apró pontokként látszódtak egy falu házikói. A falu fölött,egy domb félén kolostor féle épület volt látható. Nem volt igazán idejük nézelődni.  A doktor nem sokat várva tovább indította a csapatot a völgy érintetlen része felé. Alá ereszkedtek és elindultak a völgyön át a másik hegy vonulat felé. A völgy közepén járhattak már,mikor a százados megállt és fülelni kezdett.

- Nem halják ezt a halk suhogó zajt? - Kérdezte kíváncsian.

- Ugyan kérem,gyerünk tovább. Nincs időnk itt hallgatózni. Ha nem érünk vissza időben itt hagynak minket. - Mondta a doktor feldúltan.

Tovább folytatták útjukat. Egy pár perces gyaloglás után azonban már a föld is egyre érezhetőbben kezdett remegni a lábuk alatt. Akkor már tudták valami nagy baj van kialakulóban. Felnéztek az előttük álló hegyvonulatra,és megdöbbenve látták hogy az útjából mindent elsöprő  hó lavina közeledik éppen feléjük. Igen csak megijedt mindenki rohanva próbáltak kijutni a völgyből,vissza fel a másik hegygerincre ahonnét indultak. Már túl messzire elhaladtak tőle,Gébriel  érezve hogy nem fogják elérni,egy kiálló szikla darab mögé bújt a lavina elől. Látta ezt a doktor is mellé húzódott. A többiek tovább rohantak az elérhetetlen felé. A százados szinte az utolsó pillanatban ugrott be egy másik szikla darab mögé.  Óriási nyomással érte be őket a hó csuszamlás. Egy fél percig tarhatott amíg át haladt rajtuk mindent vastagon beborítva. Gébriel és a doktor komolyabb sérülés nélkül átvészelték a dolgot. Neki álltak,hogy kiássák magukat a hó fogságából. A felszínre érve nem láttak semmi csak a nagy fehér pusztaságot egészen a hegyvonulatig. Keresni kezdték a többieket,de nem találták egyikkőjüket sem. Még nem arra lettek figyelmesek,hogy tőlük úgy ötven méterre elkezdett mozogni a hó,és a százados ásta fel magát. Oda siettek hozzá,megnézni hogy milyen sérüléseket szenvedett. A jobb bokáját fájlalta,de eltörni nem tört,mert mozgatni bírta. Össze szedték magukat,és átnézték a felszereléseiket,hogy mi maradt. Egy pár apróbb holmi hiányzott a hátizsákokról. Jobban amik csak kívülről voltak rajta rögzítve, mint  például a bádog bögrék. Vissza menetelről hallani sem akart a doktor,megszállottan ragaszkodott az út folytatásához. Elő vette kabátjának belső zsebéből a GPRS Készülékét és megnézte milyen messze vannak a beütött koordinátáktól.  El kellett érniük a hegy vonulatot,és onnan még két kilométerre volt a hegyen titokzatos célpontjuk. Neki vágtak hát,bár a százados kissé bicegve,de tartotta a tempót Gébrielékkel. Igen nehéz terepen tették meg a távot mire végül is elérték a kívánt pontot. Időközben  Az időjárás is megváltozott. Igen csak beborult az ég,a jeges északi szél egyre erősebben fújt,és a hó is elkezdett szállinózni. A céljukként kitűzött helyen egy barlang bejáratot találtak. Mivel az idő járás is igen csak meg romlott,be mentek hát a barlangba. Lámpáikat előszedték hátiszákjaikból,és elindultak befelé a barlangba. Jó harminc métert haladhattak,amikor egy óriási acél ajtó állta útjukat. Az ajtó közepén egy számzáras nyitó szerkezet volt. A doktor őrült módjára ugrott a zárhoz.

- Istenem,add hogy végre rátaláljunk. Ez mögött az ajtó mögött kell lennie az oly régóta keresett frigyládának. - Mondta,miközben erősen koncentrálva próbálta megfejteni,hogy mi lehet a kód amivel kinyithatnák a zárat. Neki gyürkőztek mind hárman ,és próbálták kitalálni a kódot. Mindenféle ötletek alapján próbálkoztak,például  a frigyládához köthető események évszámaival. Jó két órás sikertelen próbálkozás után, a megoldásra végül Gébriel talált rá. Úgy gondolta talán nem is a frigyládához kötött események a fontosak. Inkább az akkori Orosz országi eseményekre próbált koncentrálni. Második Miklós cár és családjának lemészárolásának dátumára kattant szét hangosan a zár. Nem csak a doktor,mindannyian igen izgatottá váltak. Nagy nehezen szét húzták a hatalmas ajtókat. Teljes sötétség fogadta őket az ajtó mögött,lámpáikkal világítottak kíváncsian befelé. Egyszer csak egy kapcsolót fedeztek fel az ajtó mögötti oldal falon. A doktor lépet oda,és kapcsolt rajta egyet. Hirtelen egy hosszú folyosón sorban kezdtek begyulladni a lámpák. Döbbenten nézték,ahogy elkezd fényárban úszni a helység. Végig mentek a folyosón,egy újabb sötét helységbe értek. A bejáratnál itt is találtak egy kapcsolót,és itt is elkezdtek sorban működni a lámpa testek. Egy nagy terembe értek,ahol mindenféle kísérleti gépek álltak. A terem közepén egy vastag üveg falú helységben ott állt amit annyira kerestek,a frigy láda. A doktor az őrület határára került,még a folyamatos beszéd is nehezére esett. Gébriel és a százados szája is tátva maradt az ámulattól. Az üveg falon jól látható volt a régi ereklye,amire furcsa módón vezetékek voltak rögzítve különböző pontokra.

- Végre,ennyi év kutatás után rátaláltam. Az egész életemet erre szenteltem,és most itt van előttem. - Mondta a doktor diadal ittasan. - A feltételezésem is helyesnek bizonyult. A frigy láda nem más mint egy hordozható örök energia forrás. Jól láthatóan a vezetékeken át a láda látja a világítást,meg még ki tudja mi mindent energiával,már több évtizede,minden gond nélkül. És most végre az enyém.

- Most hogy megtalálta,elárulná hogy mégis miért olyan fontos önnek ez a frigyláda? - Kérdezte Gébriel.

- Maga ezt nem értheti. Ha rá jövök a láda működési elvére,én lehetek az első ember a földön aki örök energia forrásokat gyárt. Gondoljon csak bele,gépjárműveket működtethet anélkül,hogy valaha is tankolni kellene azokat. Nem bocsájt ki semmilyen káros anyagot,nincs környezet pusztító hatása. Ha ilyen gépjárművekkel jelenek meg az autó iparban,mindenki az én gépjárműveimet  fogja vásárolni. Hozzám jön majd az összes pénz,még a többi autó gyár mind csődbe megy. De ugyanaz a helyzet a hajókkal,repülőgépekkel,és munka gépekkel is. Át vehetem a fuvarozási vállalatok felett is hatalmat. Nem beszélve arról hogy nem sokára eljön a mesterséges intelligencia ideje. Hiszen már egyre többet hallani robotok készítésével kapcsolatos híreket. Csakhogy a robotok mit sem érnek örök energia forrás nélkül,hiszen úgy sosem lesznek igazán hatékonyak,ha egy két óránként töltőkre kell helyezni őket. Aki megszerzi az örök energia forrás titkát,rengeteg gondtól és problémától szabadíthatja meg az emberiséget,és nem utolsó sorban ő  lehet az egész  világ ura. - Mondta az őrülettől eltorzult arccal.

- Hát tudja,ez egy igen ingoványos talaj,amire lépett. - Mondta Gébriel.

- Hát ezt meg mégis hogy érti? - Kérdezte a doktor döbbenten.

- Van a dolognak egy másik oldala is. A történelem során,minden diktátor,nagy vezérek akik világ uralomra akartak törni,Az emberiség megvédése volt az idézőjeles céljuk. Csakhogy annyira elvakította őket a Hatalom és az uralkodás iránti vágy,hogy észre sem vették, hogy a szentül hitt céljuk elérésért,ártatlan emberek ezrei fizettek az életükkel. És mire hatalomra kerültek,már nem is igazán számított a szegény emberiség sorsa. Milliók halálát okozták,míg végül az általuk felalított diktatúra,eddig kivétel nélkül az összes,igen csúfosan elbukott. Vajon akarja e az emberiség,hogy ön legyen következő egyedüli vezetőjük? Ön is azt hajtja,hogy az emberiségért cselekszik. Pedig jól tudja,hogy ez csak egy kép mutató ámítás. Önt sem irányítja más, mint a belül lappangó,hatalom és uralkodás iránti vágya. Vajon szükség van e olyan új változásokra,amik akár az egész világot lángba boríthatják,de talán még az emberiség teljes kipusztulását is okozhatják.

- A fejlődést nem lehet meg állítani. - Ordította őrjöngve a doktor. - Gyermekkorom óta ennek szenteltem az életem. Ez az én sorsom,és most végre eljött az idő,hogy beteljesítsem azt.

Majd az üvegfalhoz indult,hogy megvizsgálja azt. Odaérve,szinte meg sem tudta érinteni azt,a fal körül  egy két méter körüli csíkban,csapóajtóként csukódott le a talaj,és a doktor egy pillanat alatt zuhant a megnyíló mély gödörbe. Gébriel és a százados döbbent ábrázattal figyelték az eseményeket. Óvatosan közelítették meg a gödör szélét. A gödör aljából Tű hegyes dárdák sokassága meredt feléjük. Ott feküdt a doktor élettelen teste,legalább öt dárdára  felnyársalva. Esélye nem volt a túl élésre.

- Hát ennek vége. - Mondta a százados csendesen.

- Bizony ennek vége van. Jobb lenne,ha el tűnnénk innen,mielőtt még mi is itt végezzük. - Válaszolta Gébriel.

A százados csak bólintott egyet,helyeselve az ötletet. Átnézték a holmijukat,hogy meg van e mindenük, hiszen a barlangból kiérve igen csak kemény séta vár még rájuk. Elindultak vissza felé,közben mindenhol lekapcsolták a villanyokat. A nagy vas ajtót igen nehézkesen szenvedve tolták vissza, és állították el a rajta lévő számzárat. Kiérve a barlangból,igen zord időjárás fogadta őket. A százados megállt,majd kutatott az oldal táskájában valami után. Két gránátot szedett elő. Az egyiket Gébrielnek nyújtotta.

- Vannak dolgok,amik jobb ha továbbra is csak legendák maradnak. - Mondta,majd kihúzta a gránát biztosító szegét.

Gébriel is így tett,majd egyszerre dobták be a gránátokat a barlang szájába. Gyorsan félre húzódtak,majd robbanás zaja törtem a hegyvidék csendjét. A barlang bejárata recsegve ropogva beomlott. Vártak még egy darabig,hogy a robbanás nem e elindított egy újabb lavinát. Minden csendes volt,így neki láttak a jeges szélben,sűrű havazásban, a vissza felé  vezető útnak. A havazás és az erős szél minden lábnyomot eltüntetett,így csak találgatni bírtak hogy merre menjenek. A százados is egyre jobban húzta a sérült lábát. És igen csak elfáradtak,és átfagytak. Nem tudták meg mondani mióta mentek,mikor végre elérték a völgyet, haladtak még egy darabig,mikor a százados össze esett. Gébriel oda tápászkodott,és felé hajolt.

- Százados jöjjön mennünk kell. - Mondta

- Én már nem tudok,hagyjon itt,és menjen tovább. - Mondta csendesen a százados.

- Arról szó sem lehet. - És Gébriel feltámogatta a tisztet,majd segített neki talpon maradni,és úgy vánszorogtak,egyre lassabban,kín szenvedve. Mikor is Gébriel észre vette a kis falut maguk előtt,a mit fentről a hegygerincről láttak. Még látta hogy a faluból emberek sietnek feléjük,de azt már nem tudta megvárni,hogy oda érjenek. A hidegtől,és a fáradságtól,kimerülve eszméletlenül esett össze. A következő kép ami megjelent előtte egy igen szerényesen berendezett szoba volt,csupasz vakolatlan kő falakkal. Egy kis ablak,és vele szemben egy régi fa ajtó bejárata volt a helységnek. Felült az ágy szélére,és jobban szemügyre vette a szobát. Nagy meglepetésére a szobában volt egy másik ágy amin a százados feküdt,állig betakarva. Felállt az ágytól és szédelegve odament a századoshoz. Hiába beszélt a tiszthez,az eszméletlenül feküdt tovább. Elment az ablakhoz és kinézett rajta. Valami magas,emeleti szobában lehettek,mert igen csak lent látszódott a föld. Gyönyörű kilátásvolt az ablakból. Pont  a falura lehetett rálátni,ahol az utcákon az emberek,vastag bokáig leérő téli kabátokban mászkáltak. Elhaladt néha mellettük egy egy lovas szán is, ami meg volt pakolva valamilyen árúval. A táj  béli gyönyörködésnek az ajtó nyikorogva nyíló zaja vetett véget. Gébriel hátra fordult,és egy szerzetes állt ott vele szemben. Elkezdett egyből kérdezősködni,de a szerzetes csak a vállát vonogatta,jelezvén hogy nem beszéli a francia nyelvet. Hozott magával egy meleg vizes palackot,és a százados lábánál kivette a régi,már kihűlt palackot,és kicserélte az újra. Majd szótlanul kiment az szobából és behúzta maga után az ajtót. Gébriel látta ahogy a szerzetes felhúzta a tiszt lábáról a takarót,az egyik lába igen csúnyán nézett ki. Bevolt dagadva,és teljesen lilára volt Szineződve. Sejtette hogy ez nem sok jót jelent. Egy húsz perc múlva,egy újabb szerzetes érkezett,aki már egészen jól beszélt franciául. Nyílván a másik küldhette fel. Gébriel szinte azonnal kérdésekkel árasztotta el. Megtudta hogy a helyiek találtak rájuk,és ők vitték őket a kolostorba. A fegyvereiket nem hozhatták be a felszentelt épületbe,azokat a faluban a fogadós zárta el. Ha távozni akarnak ott  vissza kapják. A százados nincs túl jó állapotban,főleg a lábáért aggódnak,amit tudnak megtesznek érte,de igazán komolyabb orvosi ellátásra lenne szüksége. Gébriel kérte a szerzetest hogy valamilyen úton módon értesítsék Serov város repterét, ott majd tudni fognak róluk és értük küldenek. A barát megígérte hogy első útja lesz a faluba a fogadó,ahol van telefon és ismerik is az ottani őrhelyet,sokszor szabadították ki a falut gépeikkel a hó fogságából. El is sietett,és csak jó két óra múlva tért vissza. Sikerült neki telefonon beszélni a reptérrel,és megígérték hogy másnapra itt lesz értük a lánctalpas hó járó. Hordott még fel fát a szoba sarkában lévő vaskályhába,meg áram híján két nagy gyertyát tett le az össze eszkábált asztalra,éjjel világítani. Majd később vitt még fel egy lavór vizet,amit a vas kályhán megmelegített,és egy szappant,meg egy törölközőt,Meg némi sajtot és egyéb élelmet,meg egy kancsó bort tett le az asztalra. Unalmasan,lassan telt el az éjszaka. Másnap délelőtt tizenegy óra körül,valóban megjelent a hó járó,és vele együtt a reptér öreg orvosa is,aki szintén egész jól beszélt a franciát. A századost kezdte vizsgálni,de túl sok jót nem tudott mondani a lábát illetően.  A tisztet levitték a járműbe,majd Gébriel összeszedte a hátizsákjaikat és elindultak a reptérre. Útközben a falu fogadójánál megálltak a fegyverekért. Így ért véget a sikeresnek semmi képen nem nevezhető expedíciójuk.