4.fejezet

                           A kezdet          

   Másnapreggel az elmúlt napok fáradalmait kipihenve,frissen kezdhették meg teendőiket. Reggeli után mindenkinek kerítettek megfelelő méretű kimenő egyen ruhát,na meg a hozzá járó  sapkát,a capyt. Az eddig hordott ruhájukat,felszereléseiket lekellett adniuk,a magukkal hozott civil dolgaikat újra vissza kapták. Gébriel a dolgai átnézésével foglalatoskodott a körletében,amikor megjelent az ajtóban Hanry:

 - Készen áll  légiós? - kérdezte félhangosan.

Gébriel kissé értetlenül állt a kérdés hallatán.

- Mire is őrvezető? - Mert Hanryt,mivel hogy már az elején megtették körlet parancsnoknak,és igen elégedettek voltak vele,őrvezetővé léptették elő.

- hát nem tudod? Mindenki a személy ügynél sorakozik,meg kapjuk a bankkártyát,rajta a négyhavi fizetésünkkel,aztán két nap kimenőt kapunk indulás előtt. Vár a szórakozás,irány a város.

 Gébriel kellemesen meglepődött,tudta hogy ez lesz az utolsó ilyen nap Hanryval.  Gyorsan össze rakta hát a csomagját,majd a szekrényébe rakta és rányomta a kapott lakaktot. Elindultak hogy fel vegyék a kártyát. Már alig várták hogy a városban legyenek. Megkapták még az új nevükre szóló egészség ügyi kártyát,és a katona könyvüket ami a személy igazolványt helyettesítette. Elindultak hát a  kapuhoz,és izgatottan várták hogy kiléphessenek a laktanyából,hiszen már igen rég nem volt lehetőségük a parancsolgatás nélküli városi szórakozáshoz. A kapunál felhívták a figyelmüket hogy nem szeretnék ha menni kéne értük,mert hülyeséget csinálnak.  A kapun kilépve egy erdővel szegélyezett  úton kellett lesétálniuk a közeli városba. Csendes nyugodt kis város fogadta őket,kerestek egy bank automatát, majd betértek az első kocsmába. Mindketten  érezték hogy két nap múlva ugyan egy helyre mennek,mégis elválnak útjaik. Hiszen Gébriel a műszakiakhoz kerül, még Hanry az igen zárt és kemény ejtőernyősökhöz. Meg beszélték hogy azért ha lehetőségük úgy adódik keresni fogják egymást. Egy pár korsó sör után,ami igen gyorsan lecsúszott, hiszen olyan régen ittak már sört, hogy az ízét is elfelejtették, előjöttek a régi emlékek. Mert az eddigi útjuk már csak emlék csupán. Az utazás,a vonaton való érdekes találkozásuk,jókat nevettek a strasbourgi kis "eltévedésükön",ami után igen sietősen érkeztek meg a laktanyába. Ugyanakkor fel jött a hátra hagyott múltjuk is, a  szülő helyük ,vajon mi történik otthon. Gébrielnek eszébe jutott Suzan,vajon haza ért e már ciprusról,van e udvarlója? Hogy állhat a családi sírhely,gondozza e valaki? Hanry látván Gébriel szomorú ábrázatát  a zenegéphez lépett, és  mivel hogy csak egy magyar előadónak voltak benne számai,az is egy hegedű művész volt,jobhilyán azt kérte le. Bár Gébriel nem nagyon hallgatott  ilyen stílusú zenét,most mégis isteni muzsika volt füleinek. Szemmel láthatóan a kocsmában lévőknek is tetszett. Gébriel lassan elfeledte gondjait,és arra gondolt hogy mi lenne ha nem vágott volna bele,nem ismerte volna meg Hanryt,nem lett volna ilyen kalandokban része. És hát most fiatal, öt évre ugyan leköti magát,de tudta hogy rengeteg kaland és élmény vár még rá,és  amit hátra hagyott azt öt év múlva is meg várja.

- Mi van öcsém elkalandoztál,utolsó közös görbe napunk,utána ki tudja találkozunk e az életben. - törte meg csendet Hanry - aki szintén múltját értékelte.

- Hát szokatlan még hogy mintha elvágták volna, egy új életre kell berendezkedni- mondta Gébriel. - Ugyanakkor most hogy kiengedtek,jobban csüggedünk mint odabent elzárva. Itt vagyunk a városban előttünk az egész nap,hát adjuk meg módját,mulassunk egy jót. - majd lehúzta a maradék sörét,és hozott még egy kört. Eszébe jutott hogy nincs semmi maradandó kettőjük barátságáról,így hát közölte Hanryval,hogy következő útjuk egy fényképészhez vezet,hogy legyen közös kép róluk emlékül. Végre újra jókedvűen beszélgettek,meg aztán feltűnt Hogy a helyi lányoknak igen csak tetszik a két egyen ruhás fiatal. Be is tért két  igen csinos fiatal lány, akik kértek valamit inni, majd Hanryékhoz igen közeli asztalnál foglaltak helyet. Mikor látták hogy hogy Hanry és Gébriel Rágyújt,az egyik lány oda lépett hozzájuk:

- Bocsánat,tudnátok adni tüzet? - kérdezte.

- Persze, - felelte Hanry - ha ti is segítenétek nekünk.

- Milyen segítségről lenne szó? - Kérdezte a lány mosolyogva.

- Mi újak vagyunk itt, segíteni kellene megmutatni, hogy hol milyen szórakozó helyek vannak. - Válaszolta Hanry a szokásosnál is érdekesebb vigyorral az arcán.

A lányok persze készséggel vállalták a feladatot. Bemutatkoztak egymásnak,Marynek,és Julienek hívták a két lányt. Megitták az italaikat,majd neki is vágtak a városnéző körútnak. Persze először fényképészt kerestek, ahol a lányok sem maradhattak ki fényképezkedésből. Közös képeket csináltak,majd Mary Hanryval,És Julie pedig Gébriellel készített közös képet.

Igen kellemes,felhőtlen szórakozás várt rájuk aznap,sokat sétáltak,moziba,sőt még helyi vidámparkba is elmentek. Persze azért az útjukba kerülő kocsmákat sem lehetett kihagyni. Estére,egy helyi igen színvonalas klubban kötöttek ki,ahol felhőtlenül táncoltak szórakoztak hajnalig. A klub zárórája után, Hanry és Gébriel szállodát akartak keresni, de a lányok kötelezővé tették a szigorú náluk alvást. Persze Gébriel Julie ,Hanry pedig Mary  szobájában talált szállást.

Másnap mire a lányok felébredtek,a két katona már megtisztálkodva egyenruhában készítette a késői reggelit,mert már délelőtt tizenegy óra volt. Egészen szerelmes hangulat jött létre a két pár között. Reggeli mellett megbeszélték hogy azt a napot még együtt töltik,majd a lányok nagy szomorúságára,a fiúk másnap hajnalban vissza mennek a laktanyába, hogy hosszú buszozással Marseibe menjenek. Még egy csodálatos nap várt rájuk,Gébriel és Julie között egész komoly érzelmi kötöttség kezdet kialakulni,és persze Hanryéknál is hasonló volt a helyzet.  Számukra felfoghatatlanul gyorsan szaladt az idő, igyekeztek minden percét a lehető legjobban kihasználni. Estére nyugovóra térve beállították az ébresztő órát,és már akkor azt kívánták,bárcsak sose szólalna meg. De bizony hajnalban felberregett, jelezvén hogy véget ért a két csodálatos nap,jöhet a fájdalmas búcsúzás. Julie és Mary az utolsó centiig kísérte a két fiút majd a fájdalmas búcsúzáskor a közös képek hátuljára felírták telefon számaikat,és megígérték hogy megtudják a Marséi laktanya címét és névre szóló leveleket küldenek majd nekik. Persze a két ifjú is ígérte hogy amint tudnak telefonálni fognak. Nagyon nehéz volt átlépni a laktanya kapuján, hátra hagyva a két lányt, de muszáj volt. Csendben,szomorúan ballagtak a körletük felé, mindketten tudták,hogy van még egy szomorú kötelezettségük. Az egymástól való búcsúzás. A négy napos menetelés után keménynek,és erősnek hitték magukat,de ott akkor jöttek rá hogy mennyire gyengék és törékenyek is valójában. Szótlanul ölelték meg egymást, ,jól tudták hogy felesleg is ígérgetni egymásnak bármit,hiszen a szükséges tudás elsajátítása után külszolgálatra mennek majd,ahonnét megeshet hogy csak holtan térnek vissza. Egy pár közös fénykép a felső zsebben,és sok szép közös élmény. Ennyi emlékkel indultak a cuccaikért,majd ki az alakuló térre hogy megkeressék az őket váró buszokat. Gébriel busza az egyes,Hanryé négyes kijelölt  pontról indult. Olyan harminc méter lehetett a két busz távolsága,a két barát még utoljára össze nézett, intett egymásnak,majd felléptek a busz ajtón,hogy megkezdjék új , immár saját külön életüket. Gébriel a buszra lépve egész hátra ment,és ott keresett magának helyet. Olyan huszonöten ülhettek a buszon. Senki nem beszélgetett, érezni lehetett, hogy mindenki idegen mindenkinek, úgy szedték össze ezt a buszon ülő csapatot. A busz elindulása után Gébriel már mély álomban szunyókált,képzeletben messze járva. Álmaiban megjelent Hanry,Julie,gyermekkori szép emlékei egyaránt. Egy hangos folyamatos dudálásra riadt fel. Szét nézett, MARSEILLE NÉL jártak,a több sávos autópályán. Kamionok,tartálykocsik óriási robajjal haladtak a külső sávban,némelyik hosszasan nyomta a fülsértő kürtjét. Egy jó tizenöt perc után letértek az autópályáról. Egy igen elhanyagolt külváros részbe értek. Némi forgolódás után,messziről észrevehető volt a laktanya jellegzetes beton kerítése. A bejárathoz érve a busz megállt, felszállt rá két kapu ügyeletes,és megnézték az utasok katona könyveit. Mindent rendben találva beengedték a buszt. Óriási területen feküdt a laktanya,rengeteg háromszintes épület, csarnok,raktár,két foci pálya meg egy uszoda. A rengeteg épület szépen szakszerűen utcákat alkotva volt meg építve. Gébrielék a kaputól igen messze, a tizennyolcas számmal jelölt körzetnél álltak meg. Már késő délután volt  mikor leszálltak a buszról, egy háromszintes épület előtt fel sorakoztak. A busz otthagyta őket,majd az épületből három tiszt,és öt tiszt helyettes sétált ki hozzájuk. Az egyik tiszt,aki a legnagyobb beosztású lehetett,megkezdte az üdvözlő beszédet:

- Jó napot légiósok - mondta,mivel csak egy halk morgás szerű válasz érkezett, tovább folytatta.

- Üdvözlöm önöket a Marseille-i  Nicephore Niépce műszaki zászlóalj negyedik századában. Önöknek a hátam mögött látható épület lesz az új otthonuk. Kezdetben rengeteg új dolgot  fognak elsajátítani. Megtanulják az összes száraz földi és Vizi katonai gépjármű kezelését,és működési alap elvét. Továbbá megismerkednek majd aknák és egyéb robbanó töltetek élesítésével,valamint a hatástalanításukkal,műszaki mentésekkel,pontom híd szereléssel,és még sok minden mással. Én jómagam a zászlóalj parancsnoka vagyok, mellettem látható két kiváló kollegám az önök századának parancsnoka illetve a helyettese. Ha bármilyen kérdésük problémájuk lenne bátran fordulhatnak bármelyikünkhöz. Biztosan hallottak már rém híreket az idegen légióról,nem tagadom vannak olyan századok ahol nem leány álom az élet. Ami működésünk a tudáson alapszik,már több mint hetven éve működünk,és nagyon jól képzett műszaki egységeket biztosítunk a világ szinte minden pontján,és ezt a hagyományt nem kívánjuk  most megszakítani. Nálunk nincs fenyítés, ha valaki nem illeszkedik be, nem veszi fel a lépést a többiekkel,hát áthelyezzük máshova. Az itt látható öt kiképző foglya önöket a legjobb tudásukra sarkalni. És most kérem foglalják el szállás helyüket,és ismerkedjenek új otthonukkal.

- Hát ebből még jó dolog is kisülhet - gondolta Gébriel,és csomagját magához véve elindult a kiképzők felé,akik mindenkit a szobájukhoz vezettek. Merthogy ezek már szobák voltak, nem körletek. Minden szoba két ágyas volt,az ágy mellett zárható szekrény amibe bepakolhattak. Egyedül csak a fehér lepecsételt borítékot kérték el tőlük,amiben az irataik,és más személyes holmijuk volt. Még telefon is volt a szoba közepén lévő dohányzó asztalon. Egy belső vonal működött,ahonnét a laktanyában szinte bárkit fel lehetett hívni. A telefon alatt egy füzet volt benne a laktanyán belüli hívható telefon számokkal. Gébrielnek  a szoba társa egy német ifjú lett, aki a Döbaz nevet kapta. Gyorsan össze barátkoztak Gébriellel. Holmijuk elrendezésével végezve, lementek egy helyismereti sétára. Meglepődve észlelték,hogy senki meg nem szólja őket hogy újoncok,sőt a velük szembe jövők,alázatosan tisztelegtek nekik. Látványosan érezhető volt hogy a laktanyában mindenki szinte óramű pontossággal végezte a feladatát. Mindenki mozgásán észrevehető volt,hogy határozottan tudja és érti hogy mit miért csinál. Vissza térve a századukhoz,szinte egyből sorakoztak és elvitték őket az étkezőbe vacsorázni. A vacsora után már nem mászkált senki,mindenki megtisztálkodott, majd a szobájába vonult,hogy kipihenje magát, és felkészüljön a következőnapi kihívásokra. Másnap reggel a szokásos  teendők elvégzésével kezdődött. Reggeli után mindenkinek kiosztottak kettő terep öltönyt,és kettő szürke szerelő ruhát. A terep öltönyöket a tantermi foglalkozásokon viselték, még a szürke ruhát a gyakorlati órákon használták. Sokat kellett tanulniuk, szinte mindig vissza kérdeztek a kiképzők, a már el sajátított tudnivalókból. De azért jutott idő a szórakozásra is. Uszodába jártak,foci meccseket játszottak,ha nem egymással,akkor másik század újoncaival. Akkora sikere lett a meccseknek, hogy néha még a tisztek is lementek a szurkoló tábort erősíteni. Gébriel egyre jobban élvezte ezt az életet,jó tanuló volt, és gyakorlati oktatáson is igen ügyesnek bizonyult. Lassan egy családdá kovácsolódott össze a nem rég még egymás számára idegen brigád. De mint minden ez sem tarthatott örökké. Közeledett az oktatások vége,hiszen már majd féléve tartottak,egyre jobban kellett készülni a záró vizsgákra. A huszonöt újonc szinte kivétel nélkül jól vették az akadályokat. A végén mind levizsgáztak. Újabb kitüntetést kaptak,Gébrielt még elő is léptették tizedessé. Persze mindannyian kaptak valamilyen rend fokozatot. Egy osztály tabló szerű fényképpel is megkoronázták a sikeres záró vizsgákat. Mindenki kapott belőle egyet,amit Gébriel a felső zsebébe akart behajtogatni, amikor megtalálta a Hanry féle fényképeket, és el is szégyellte magát, hogy szobájában ott a telefon, ő meg még csak meg sem próbálta Hanryt utol érni. Fel is sietett hát szobájába, és a telefon alatti füzetben kezdte az ejtőernyős zászló alj  telefon számait. Mert több is volt. Megtalálta a személy ügy telefonszámát,gondolta ott bírnak neki segíteni. Fel is hívta hát,és bár elég sokáig kicsengett,de végül egy rekedtes férfi hang beleszólt:

- Igen tessék itt a 10. légi deszant hadosztály személy ügye.

- Jó napot,itt Gébriel tizedes a műszakiaktól,érdeklődni szeretnék ,egy katonájuk után. Strasbourgban jelentkezett,a Hanry nevet kapta,és őrvezetői rendfokozattal érkezett önökhöz.

- Pillanat kérem. - válaszolta a rekedtes hang,majd félre tette a kagylót felállt, és a telefonban is hallani lehetett, ahogy a papírok között keresgél a férfi. Majd vissza ment a telefonhoz:

- Igen kérem,egy fél éve érkezett a második századhoz, ha fel néz az égre talán még láthatja a repülőjüket útban Afganisztán felé. Most indultak talán még egy perce sincs.

- Köszönöm. - Válaszolta Gébriel szomorúan,majd letette a kagylót.

Nagyon dühös volt,mert jól tudta nagyot hibázott. Hogy felejthette így el barátját.

- Isten veled. - mondta halkan,miközben a fényképeket nézegette. Eszébe jutott Julie, és a kép hátán lévő telefon szám. Megpróbálta felhívni, de a telefon központos jelentkezett, közölte vele hogy kimenő hívásokat nem áll módjában adni,vegyen telefon kártyát ás hívja fel kintről. Így hát igen szomorúan ment le jó kedvű társai közé, akik éppen köszönetet mondtak a kiképzőknek és a tiszteknek,a türelmükért,megértésükért, és a beléjük vetett hitükért. Gébriel is igen hálásan gondolt vissza az elmúlt fél évre. Hiszen igen jól bántak velük,és remekül felkészítették őket. De jól tudta,hogy csak úgy mint Hanryéket,őket is lassan szét hajigálják a világ különböző pontjaira szolgálat teljesítésre.