Egy szál, gyújtó, tűz, slukk, mindent elárasztó füst, megkönnyebbülés, izgalom, elégedettség, önbizalom.  A dohányzással kapcsolatba nekem ezek a szavak jutnak eszembe, és biztos vagyok benne, hogy még sokan vagyunk így ezzel. Ezeket a tárgyakat használjuk, és ilyen érzések keringenek, bennünk egy- egy szál cigaretta elszívása közben, a rituálé közben. Ugye ezek között egyetlen negatív dolog sincs, mindegyik általános vagy pozitív állítás. Mert valóban, egy szál cigaretta jelentheti ezt. Csak hogy én már nem egy szálat szívok, hanem sok százat. Én már gyűlölöm a dohányzást. Undorodom, az egy szál cigarettától, átkozom a napot mikor először rágyújtottam, meg akarok szabadulni ettől az egy száltól.

Napi harminc- negyvenet szívok naponta, körülbelül tíz éve már. Mondhatni keményen, és kitartóan. Utalok dohányos lenni és mindent megtennék, hogy kitöröljem azt a napot, amikor először elszívtam egy cigit. Régen volt már, de még mindig látom, és hallom a barátaimat magam előtt. „Nyugodtan vedd el, próbáld ki nem lesz semmi bajod. Ez megnyugtat, mikor felidegesít az összes rohadék tanár. Szex után lesz a legjobb. Figyelj, ha töltöd, akkor még olcsó is. Csak akkor leszel tőle rákos, ha amúgy is hajlamos vagy rá. Csupa biztató és csábító dolog ez ugye? Igen, akkor azt hittem, de ma már tudom, hogy nem az. Csupán győzködjük magunk, hogy azok, és ezzel nyugtatgatjuk magunk, és igazoljuk azt, hogy mégis mi a fenéért nem szokunk le. Véletlenül se azért mert a dohányzás olyan kellemes és jó dolog lenne. Aki rászokott, és persze amikor már az elméje kiszabadult az újdonság varázsának bűvköréből,azok közül  mindenki úgy érzi, hogy abba kéne hagynia, és átkozza a napot mikor először kezébe vette a cigarettát. A dohányzást nagyon sok estben egy rossz szokásnak tartják. Ez azonban óriási tévhit, mert ez estben nem egy szokásról beszélünk, dohányozni függőség, kőkemény drogozás, ami a drogok közül a leghatásosabb halálhozó a Földön. Te ugyanolyan vagy, mint az alkoholista, a kokainista, vagy mint a heroinista. Egy szánalomra méltó undorító drogos. Én mindig is megvetettem a függőket, gyengéknek és gyáváknak tartottam őket, és lám magam is az volnék. Tehát mi nem szokásból gyújtunk rá, hanem mert a dohányzás egy durva tudat módosító dolog, ami a heroinnal egyenlő függést okoz. Ez felment minket? Természetesen nem, mégis be kell látni, hogy rendkívül nehéz megválni tőle, ha már, az ember függő lett. Azonban, ez csupán az agyunkban, egy áttörhetetlennek látszó gát, ha képesek lennénk, az agymosó hatást kiiktatni egyből megszabadulnánk ettől a kínzó drogtól. Ilyen a cigaretta. Eleinte élvezed, majd rászoksz, azt kívánod bár ne tetted volna, már ki nem állhatod, egy szar az egész, mégis szívod.

Mint már említettem én már tíz éve dohányzok. Nekem úgy az első három hónap után esett le, hogy cigizni rossz, de a mai napig nem sikerült megszabadulnom tőle. Volt olyan hogy egy- két napig nem gyújtottam rá, utána viszont jött a kísértés. Bemagyaráztam magamnak hogy a cigaretta jó, és szükségem van rá. A kisördög végül, mint mindig most is győzött, már kattant is a gyújtó, és szívtam a méreggel teli füstöt. Boldogságot és megnyugvást éreztem, a kis barátom visszatért hozzám. Olyan érzés volt mikor egy számodra nagyon kedves emberrel, már rég nem találkoztál, és a hiánya egy betölthetetlen űrt képez a lelkedben, azonban a találkozás pillanatában ez az üresség megszűnik. Ilyen volt újra cigizni. De ez nem tartott sokáig, utána jött a bűntudat, és az önmarcangolás.

Oka van annak, hogy ezeket a gondolataimat most megosztom veled, hiszen eljött egy újabb nagy nap. Elhatároztam, hogy megint de most már végleg felhagyok a dohányzással. Nevethetsz nyugodtan, látván sikertelen kísérleteim én is nevetnék magamon, de most nem ezt fogom tenni. Elszánt vagyok, és vasakaratom van, véghez fogom vinni, amit elterveztem, ebben biztos vagyok.

Egy hét telt el azóta, hogy nem cigarettázok. Pokoli, megmondom őszintén minden nap maga a kínszenvedés. Az első nap még, úgy ahogy elment, mivel bennem volt a nagy elhatározás mindent elsöprő ereje, ami a második nap délutánjára el is múlt. Jött a nem bírom ki, remegek az idegességtől, muszáj, kell egy cigi állapot. Erős maradtam, nem engedtem a kísértésnek, és még mindig nem gyújtottam rá. A harmadik nap megint jobb volt, már-már kezdtem is reménykedni, hiba volt. Azóta szenvedés minden eltöltött napom. Nagyon hiányzik a dohányzás, de nem maga a nikotin, nyilván az is, de legfőképp a rituálé hiányzik, a mentális kötödésem a cigihez az erősebb, az ami miatt szenvedek, és állandóan csak a dohányzás jár az eszemben, azzal kelek, azzal fekszek, és még álmodok is róla.

Holnap találkozok a barátaimmal, egy kicsit izgulok, mivel, a baráti társságomban mindenki cigarettázik, és szerintem ki fognak nézni, ha elmondom, hogy én leszokóban vagyok. Leszokás? Milyen érdekes kifejezés a dohányzással kapcsolatban. A leszokás azt sugallja, hogy nekem le kell mondanom valamiről, ami jó nekem, abba kell hagynom egy szokást, de ez nem az. Nem dohányzónak lenni az az élet választását jelent, a jobb életet. Én nem leszokok, csak abbahagyom, mert felesleges, csupán az agyam hiteti el velem, hogy szükségem van rá. Az elvonás (illetve a felszabadulás), tüneteit csökkentjük, ha rágyújtunk, nem pedig azért mert élveznénk. Félek, hogy nem fogom kibírni, viszont igyekszek erősnek maradni.

Már reggel már úgy keltem ki az ágyból, hogy egyből rám tört a pánik. Amióta nem cigizek, nem mentem el sehova, csak dolgoztam, és alkoholt se ittam. Jól tudjuk, hogy a társaság és az alkohol kitűnő kombináció a dohányzáshoz. A reggeli kávézást már teljes mértékben tudtam élvezni, de most az se esett jól, rettentő hiányérzetem volt. Egyre csak az estére gondolok, mindenki cigizni fog, kinevetnek és lenéznek, megtörök, és rágyújtok, nem fogom kibírni. Aki egyszer rászokott, örökké dohányos marad, nincs mit tenni, aztán ha megteszem, bűntudatomban, és önutálatomban, egy óra leforgása alatt, vagy egy egész dobozzal elszívok. Akkor, ha jól meggondolom, nem is kéne estig várni, indulhatna jól is a reggel. Már nyúltam is a fiókhoz, amiben ott lapult a piros Marlboro, a kedvenc cigim már öt éve csak ezt szívom. Aztán hirtelen elbizonytalanodok, valami átfut az agyamon. Ez lenne az akaraterő, és a józanész? „ Mi a szart csinálok?”- kérdeztem magamtól hangosan, majd a kukába hajítottam a piros dobozt. Egy józanító zuhany most jól fog esni.

A munkában az órák csak úgy repültek. Még dohányosként is, a nyolc óra egy- kettőre elszállt. A munkám volt az egyetlen, amikor kitudtam annyira kikapcsolni, és lekötött annyira hogy semmi mással nem foglalkoztam. Nagyon szerencsés vagyok, hiszen már gimis koromban erről a melóról álmodoztam, és ha belegondolok maga az életem is nagyszerű. Ez nem önfényezés, puszta tények. Kiegyensúlyozott, és teljes életet élek, voltaképpen mindenem megvan.

 Három óra van, egy óra és végzek, már nyúlok is a fiókba. Mindig ezt teszem, egy szálat már előre kikészítek, hogyha kimegyek, az utcára egyből rágyújthassak. Aztán rádöbbenek, hogy én már nem is dohányzok, igen ezek a rossz beidegződések, de ezek is el fognak múlni, remélem.

-          Te most komolyan, nem cigizel- kérdezte az egyik barátom az arcán óriási ámulattal.