Ferdinánd

 

 

 

Szereplők:

 

                                 Tami, 6 éves kislány

 

                                 Tami 10 évesen

 

                                 Barbara, Tami testvére, 12 éves

 

                                 Barbara 16 évesen

 

                                 Terike, Tami és Barbara   édesanyja

 

                                 Béla, Tami és  Barbara édesapja

 

                                 Első Mentős

 

                                Második Mentős

 

 

 

 

 

 

1. Felvonás

 

 

 

                                                                                             

 

Szín:

 

Egy tágas nappali szoba. Hátul a falnál egy 120 literes aquárium , melyet éppen tisztítanak, így le van véve a teteje, s csak kb. háromnegyedig van vízzel töltve. Mellette balról két ajtó egymás mellett. A jobbik, ami az illemhelyhez vezet, nyitva áll. A jobb sarokban áll egy kis szekrény, amin az aquáriumhoz szükséges dolgok találhatók. A jobb oldali falnál, az asztal mellett van egy mosdókagyló.

 

 

 

 

 

 

 

1.Jelenet

 

 

 

 

 

Tami:

 

(be, észreveszi a nyitott aquáriumot, odaszalad, majd a wc felé fordulva, vidáman)

 

Segíthetek én is?

 

Barbara:

 

(kinntről) Most nem tudsz.

 

Tami:

 

Hadd segítsek! Légyszi!

 

Barbara:

 

(be, vödörrel a kezében)

 

Később. Egy picit arrébb mennél?

 

Tami:

 

Miért nem segíthetek?

 

Barbara:

 

A vizet nem olyan egyszerű kiszedni a nélkül, hogy ne legyen vizes az ember. Te még csak 6 éves vagy, nem neked való.

 

 

 

Tami:

 

Nem vagyok már kisbaba. Nagy vagyok.  Szeptemberben már iskolás leszek.

 

Barbara:

 

(időközben megtöltötte a vödröt, indul kifele)

 

Egy szóval sem mondtam, hogy az vagy. (ki)

 

Ha mindenképpen segíteni akarsz, akkor kitisztíthatod a szűrőt.

 

Tami:

 

Juhúúú. Azt már egyszer csináltam anyával.

 

Várjatok halacskák. Kaptok tiszta vizet, akkor ismét kedvetekre úszkálhattok. Héj Csucsu, ne arra menj, ott nincs hely. Fordulj meg! Hallod?

 

Barbara:

 

(Be)

 

Várj, segítek kiszedni.

 

Nini, vannak kishalacskáink.

 

Tami:

 

Muti, hol?

 

Barbara:

 

Nézd, ott van a szűrő mögött. Láttad? Az üvegtisztító harcsáknak született kicsinyük. Odanézz, ott van még egy!

 

Tami:

 

Meg itt is van egy. Nézd! De picik! Jaj de cukik! Menni idősek lehetnek?

 

Barbara:

 

Nem tudom, talán két hetesek, de sietnünk kell, a kishalak nagyon érzékenyek.Tessék, itt van a szűrő. A kagylónál megcsinálhatod, én meg addig befejezem itt. De siess, mert még csöpög belőle egy kis víz. Anya haragudni fog, ha mindent összevizezünk.

 

Tami:

 

Mindjárt visszajövök kedveskéim.

 

Barbara:

 

Mire vársz, menjél már.

 

Tami:

 

Mindjárt.

 

Barbara:

 

Mozogj már. Ez neked a segítség?

 

Tami:

 

Jól van, na . Sietek.

 

Barbara:

 

(ki)

 

Tami:

 

(a mosdókagylónál)

 

Na, gyere már szét, hallod? (megpróbálja szétnyitni a szűrőt.)

 

Barbara:

 

Ha segítség kell, szólj!

 

Tami:

 

Nem bírom szétszedni.

 

Sikerült!

 

(Megengedi a vízcsapot, s a piszkos szivacsot a vízsugár alá tartja. Megijed)

 

Oh jaj, ne!

 

Barbara! Segíts!

 

Barbara:

 

(be)

 

Mi van? A szemedbe csapott a piszkos hallé?

 

Tami:

 

Ha-ha-ha

 

Egy kishalacska leesett a mosdókagylóra. Biztosan a szivacson volt rajta. Most mit csináljak?

 

Barbara:

 

(elveszi a kis asztalkáról a kis halhálót, s odanyújtja)

 

Tessék. Ezzel próbáld meg megfogni. Aztán visszadobjuk a vízbe.

 

Tami:

 

Jó.

 

Gyere ide picikém. Héj, ne félj, csak segíteni akarok. Gyere már. Vissza akarlak tenni a vízbe. Ne arra menj! Hallod?

 

Nem sikerül.

 

Barbara:

 

Dugd be a kagylót, s engedj egy kis hideg vizet. Akkor talán könnyebben meg tudod fogni.

 

Tami:

 

Aha. ( Óvatosan megengedi a vízet. Ebben a pillanatban a víznek a sugara elkapja a kishalat, s besodorja a lefolyóba. Tami keservesen sírni kezd.)

 

Neee. Gyere vissza!

 

Barbara:

 

Most meg miért bömbölsz?

 

Tami:

 

Le..le…lemosta a víz.

 

Barbara:

 

(Időközben közelebb jön)

 

Mondtam, hogy dugd be alul a kagylót. Hát ennek annyi.

 

Tami:

 

Én nem akartam! (még erősebben sír)

 

Anya!

 

Barbara:

 

Jól van, ne bömbölj már!

 

Megyek, szólok neki. (ki)

 

 

 

 

 

2.Jelenet

 

 

 

Terike:

 

(Be, az ajtóban összefut Barbarával)

 

Mi történt már megint? Tami miért sír ennyire?

 

Barbara:

 

Á, semmi különös. Véletlenül beleesett a mosdókagylóba egy nemrég született kishal. Nem dugta be a lefolyót, amikor megeresztette a csapot és lemosta a víz. Ilyen már nekem is többször fordult elő, nem olyan nagy baj. Megint felfújja a dolgot. ( ki)

 

Tami:

 

Én nem akartam!

 

Terike:

 

(legugol Tami mellé)

 

Ne sírj, kislányom. Te nem tehetsz róla.

 

Tami:

 

Én vissza akartam tenni a vízbe.

 

Terike:

 

Elhiszem szívecském. A sírás nem segít már azon a halon. Biztosan van még több kicsi is a vízben. Gyere, keressük meg őket.

 

Tami:

 

Ezt az egyet én megöltem.

 

(ismét jobban sír)

 

Én nem akartam! Most gyilkos vagyok.

 

Terike:

 

Ne beszélj badarságokat! Honnan veszel ilyen hülyeségeket?

 

Tami:

 

Barbara is mesélte, hogy aki másnak elveszi az életét, az gyilkos. Meg az újságban is benne volt.  Egy mérges bácsi bezárta a cicáját és az meghalt. A mérges bácsi egy gyilkos.

 

Terike:

 

Nem is tudtam, hogy már tudsz olvasni.

 

Tami:

 

Barbara mesélte.

 

Terike:

 

Figyelj ide kis bogaram. Azt a cikket én is olvastam. Azt még össze sem lehet hasonlítani ezzel. Ott egy bácsi bezárta a macskáját, szándékosan nem adott neki enni és bántotta.  Az a bácsi tényleg gyilkos, mert ő meg akarta ölni a macskát. Te viszont egyáltalán nem tettél semmi rosszat. Sőt. Te meg akartad menteni a kishal életét.

 

Tami:

 

De nem sikerült. Biztosan nagyon fájt a kicsinek, amikor lezuhant a lefolyóba.

 

Terike:

 

Valószínűleg megütötte magát, de nem lehetetlen, hogy nem halt meg.

 

Tami:

 

Lehet, hogy mégsem halt meg?

 

Terike:

 

Ki tudja. Talán túlélte a zuhanást, s most lennt van a csatornában.

 

Tami:

 

Gondolod?

 

Terike:

 

Tudod mit? Adjunk neki egy nevet. Elképzeljük, hogy most ott lakik lenn a csatornarendszerben, lubickol boldogan. Hamarosan talál magának egy új lakást. Felnő és neki is lesznek gyerekei.

 

Tami:

 

Akkor mégsem halt meg? (abbahagyja a sírást)

 

Terike:

 

Nem, nem halt meg.

 

Na, milyen nevet adjunk neki?

 

Tami:

 

Nem is tudom.

 

Terike:

 

Mit szólsz hozzá, ha a Ferdinánd nevet kapja. Ezt most hallottam valahol. Nem gyakori név, mint ahogy a mi kishalunk sem az.  Neked hogy tetszik?

 

Tami:

 

Ferdimád?

 

Terike:

 

Fer-di-nánd

 

Tami:

 

Fer-di-nánd.

 

És mit gondolsz, ha Fer-di-nánd nagy lesz, akkor eljön minket meglátogatni?

 

Terike:

 

Nem tudom. Biztosan.

 

Tami:

 

Megígéred?

 

Terike:

 

Meg-meg. De akkor mostmár nem vagy szomorú?

 

Tami:

 

Már csak egy ici-picit.

 

Terike:

 

Akkor jó. Most megyek vacsorát készíteni. Ha gondolod, akkor segíthetsz.

 

Tami:

 

Aha. Mindjárt jövök, csak…

 

Terike:

 

(ki)

 

Tami:

 

(a mosdókagylóhoz)

 

Ferdinánd. Hallod? Én vagyok az, Tami. Bocs, hogy ügyetlen voltam. Remélem, találsz magadnak odalenn egy szép új lakást. Aztán majd gyere meglátogatni! Ferdinánd!

 

 

 

 

 

Függöny

 

 

 

 

 

2.Felvonás

 

 

 

 

 

Szín:

 

Ugyanaz a szoba, mint az első felvonásban. Az asztalnál ül Béla, aki egy Laptopnál dolgozik. Az első  felvonás óta  eltelt 4 év.

 

 

 

1.Jelenet

 

 

 

 

 

Terike:

 

(Be, háta mögött jön Tami.)

 

Béla:

 

Na, megjöttetek?  Mit újság az orvosnál.

 

Tami:

 

(Amint megérkeznek, rögtön odahúz egy széket a mosdókagyló elé, leül,  a mosdókagylót bámulja.)

 

Terike:

 

Az orvos most sem bíztatott semmi jóval. Tami állapota az elmúlt 4 év alatt egyre rosszabbá vált.  Ma sem válaszolt a doki egyetlen kérdésére sem, egész idő alatt csak lesütött szemmel nézett maga elé.

 

Béla:

 

(Tamihoz)

 

Kislányom, miért nem válaszoltál a doktor bácsinak?

 

(Tami nem reagál)

 

Halló, Tamara, téged kérdeztelek! Gyere csak ide!

 

(Tami fölnéz)

 

Tamara! Gyere már ide, az isten szerelmére!

 

( A kislány föláll, s némán odaáll az apja elé, mire Béla megfogja a két kezét, s úgy szól hozzá.)

 

Tamara, kislányom. Miért nem válaszoltál a doktornak? Az csak segíteni szeretne neked. Nem akar semmi rosszat.

 

Tami:

 

Úgysem hitt volna nekem. Nekem senki sem hisz.

 

Béla:

 

Hidd már el, hogy az a hal már akkor elpusztult, amikor a víz lesodorta. Sohasem fog visszatérni. Érted?

 

Tami:

 

Ezt te nem tudhatod.

 

(Kitépi magát az apja kezei közül, s visszaül a székre a mosdókagyló elé.)

 

Béla:

 

Hidd el Terikém, ennek nem lesz jó vége. Én ez nem bírom elviselni. El sem tudod képzelni, hányan néznek rám rossz szemmel a munkahelyemen csak azért, mert egy hibbant lányom van.

 

Terike:

 

Kérlek ne beszélj így!

 

Béla:

 

Hogy a nyavalyába ne beszélnék így. Az egész karrieremet tönkreteszi ez a lány, csak azért, mert egy olyan mesében hisz betegesen, amit az anyja mesélt el neki 4 évvel ezelőtt.

 

Terike:

 

Nagyon igazságtalan vagy. Most megint engem okolsz. Mond, olyan rettenetes dolog az, ha egy anya megpróbálja megvígasztalni a lányát?

 

Béla:

 

Megvígasztalni? Már bocsáss meg édesem, de te bemesélted a lányunknak, hogy egy kis dög hal beleesik a lefolyóba, s ott új életet kezd. Talán majd valamikor meg is látogat minket.

 

Nézd meg. Azóta szinte el sem mozdul onnan, s lesi a vendéget, ami a lefolyóból érkezik.

 

Terike:

 

Nem tudom, hogy te mit tettél volna az én helyemben. Annyira keservesen sírt, hogy nekem valahogy meg kellett vígasztalnom. Ki gondolta volna, hogy ennyire komolyan veszi a dolgot.

 

Béla:

 

Én biztosan nem meséltem volna neki ilyen óriási baromságot. Hányszor megmondtam már, hogy ne mondj olyat a gyereknek, ami lehetetlen. Neked hiába beszél az ember.  Ha csak egy kicsit is gondolkodtál volna előtte, most nem itt tartanánk.

 

Terike:

 

Így utólag könnyű okosnak lenni. Mást sem tudsz, mint  kritizálni. De bezzeg, ha arról van szó, hogy a gyerekkel valahova el kell menni, vagy valamilyen házimunkában segíteni kell, akkor soha sincs időd.

 

Béla:

 

Ide figyelj! Tőlem ne várd el, hogy én mosogatni, vasalni meg takarítani fogok itthon. Én reggeltől estig  dolgozok. Azon töröm magam , hogy  legyen pénzünk.

 

Terike:

 

Éppen ez az! Ha nem vennéd észre,  téged csak az anyagiak érdekelnek.  A gyerekek hétköznap alig látnak téged. Mire ők fölébrednek, te már úton vagy, s este is már alszanak, mire hazakeveredsz, ha egyáltalán. Ha ugye nem vagy éppen  hetekig úton  egy  hivatalos ügyben. A hétvégét is a számítógéped előtt töltöd. Úgy belebújsz, hogy felőled még a világ is a feje tejejére állhat olyankor. Egyszer sem kértem tőled, hogy moss vagy vasalj itthon. De egy kicsit több időt szánhatnál a családodra.

 

Béla:

 

Nem tehetek róla, hogy annyi munkám van. Inkább örülnél neki. Mindenünk megvan, el tudunk menni évente akár kétszer is üdülni. Hány család van, ahol a család mindkét tagjának dolgoznia kell, s mégis be kell osztaniuk a pénzt.

 

Terike:

 

Szép kis nyaralások azok, mondhatom. Én  szórakoztatom a gyerekeket, te pedig a laptopodat. Tavaly is mit csináltál. Kénytelenek voltunk a Kanári szigetekről 2 nappal hamarabb hazarepülni, csak mert neked hirtelen valamilyen fontos hivatalos ügyed támadt. Téged nem érdekelt, hogy a gyerekeid milyen szomorúak voltak e miatt.

 

Béla:

 

De még milyen szomorúak. Tamara minden áldott nap csak a nyavalyás halat emlegette. Úgy bámulta egész nap a tengert, mintha onnan várná az érkezését. Nem beszélve arról, hogy egész idő alatt magában beszélt, s mást sem lehetett tőle hallani, mint Ferdinánd. Már hallani sem bírom ezt a nevet.

 

Terike:

 

Elég nagy baj az, hogy egy apa nem tudja olyannak elfogadni a saját lányát, amilyen.  A legszívesebben a föld alá bújnál szégyenedben, ha idegenek előtt együtt kell lenned vele.  Ne is próbáld tagadni, rá van írva az arcodra az utálat, amit a gyerek iránt érzel.

 

Béla:

 

Ne túlozd el a dolgokat! Tudod nagyon jól, hogy ez nem igaz. Azt hiszem, túl sokat vagy egyedül itthon. Túlságosan sok időd van a töprengésre, nagyon sok dolgot bemesélsz magadnak.  Lehetséges, hogy neked is jót tenne egy munkahely, ahol egy kicsit kikapcsolódhatnál.

 

Terike:

 

Tudtam, hogy itt fogsz megint kilyukadni. Tudom, én sem vagyok normális és  egész nap semmit sem csinálok.

 

Béla:

 

Ha annyira sok dolgod lenne, mint ahogy mondod, akkor nem lenne annyi időd ilyen sületlenségeken gondolkozni.

 

Terike:

 

Most is mit mondtál? Nem azt hajtogatod állandóan, hogy nekem tömérdek időm van itthon? A gyereknevelés és a házimunka semmit sem számít. Igaz? Hányan, de hányan vannak, akik takarítónőt fogadnak, csak, hogy több idő jusson saját magukra. Ide figyelj! Én minden áldott nap kétszer főzök, állandóan csak utánatok rámolok és mosok. Éjjel 11 előtt sohasem jutok az ágyba, s reggel 6-kor kelek. Mire neked indulnod kell a munkába, az asztalon vár a reggeli. Csak le kell ülnöd és ehetsz. De  nem akarok panaszkodni, mert szívesen csinálom.

 

Béla:

 

Na, mostmár megint  beképzeled magadnak a dolgokat. Ha elmúlt a diliórád, akkor szólj. Neked nem lehet semmit sem mondani.

 

(összepakolja a laptopját) Megyek, mert még van egy üzleti megbeszélésem. Vacsorára itthon leszek.

 

(el)

 

Terike:

 

(félre) Menj csak, akár vissza se gyere!

 

(Tamihoz: )

 

Kislányom, megyek, megcsinálom a vacsorát, aztán átnézzük közösen még a házi feladatot. Redben?

 

Tami:

 

(Fölnéz az anyjára, de nem válaszol neki.)

 

Terike:

 

(ki)

 

 

 

 

 

2. Jelenet

 

 

 

 

 

(A színen Tami. Még mindig ott ül a mosdókagyló előtt a széken, a lefolyót bámulja.)

 

Tami:

 

Oh, ha csak egyszer adnál magadról valamilyen életjelet. Ha biztosan tudnám, hogy jól vagy. Ferdinánd?  Hallod?  Ferdinánd!

 

(Hirtelen a lefolyó felől halk morajlás hallatszik.)

 

Tami:

 

Ferdinánd! Te vagy az?  Héj! Ferdinánd!  Ferdinánd!

 

Anya! Anya! Ferdinánd! Anya!

 

Barbara:

 

(be)

 

Mit kiabálsz? Anya a konyhában van.

 

Tami:

 

Fer-fer-fer-ferdinánd.  Hallottam. Ott. Ferdinánd!

 

Barbara:

 

Anya! Gyere gyorsan!

 

Terike:

 

(be)

 

Barbara:

 

Anya! Gyere gyorsan. Tamira megint rájött.

 

Terike:

 

(Leül a székre, ahol az imént még Tamara ült, s ölibe veszi a kislányt. Barbarához)

 

Hozzál gyorsan egy nedves törlőkendőt légy szíves! Vagy egy vizes mosdatókendőt, csak siess!

 

Barbara:

 

(ki)

 

Terike:

 

Tami, nyugodj meg, kislányom.  Nyugodj meg, itt vagyok.  Hallod?

 

Tami:

 

Anya! Ferdinánd!  Ferdinánd....él. Ott. Hallottam.

 

Barbara:

 

(időközben behozta a nedves kendőt, amivel most Terike Tami arcát törölgeti)

 

Terike:

 

(Barbarához)

 

Magas láza van.

 

(Tamihoz)

 

Meséld el szépen részletesen, mi történt.

 

Tami:

 

Ferdinánd él. Hallottam, amint a lefolyóból életjelet adott magáról. Hallottam a hangját. Hozzám beszélt. Ferdinánd volt.

 

Terike:

 

Picikém. Tudod,  hogy a lefolyó néha morajló hangokat ad magából, ha a szomszédban engedik ki a fürdőkádból a vizet. Nagyon régi ebben a házban a rendszer. Ezt már sokszor elmagyaráztam neked. Emlékszel? Biztosan megint csak ezt a hangot hallottad.

 

Tami:

 

De az biztosan Ferdinánd volt. Kértem, hogy adjon magáról valamilyen jelet, s ő válaszolt. Anya, Ferdinánd tényleg él.

 

Terike:

 

Kis szívem, te lázas vagy. Gyere, bekísérlek az ágyba. Megpróbálsz egy kicsit alukálni, aztán meglásd, jobban leszel. Gyere, kapaszkodj belém.

 

(Barbarához)

 

Hívd ki légy szíves Hidasi doktort.

 

(ki, Tamarát kíséri kifelé.)

 

Barbara:

 

(bólint, hogy érti, majd ő is ki)

 

 

 

Függöny

 

 

 

3. Felvonás

 

 

 

Szín: Változatlan szoba. Az aquárium mellől eltették a szekrényt. A mosdókagyló felől jobbra nyitva áll az ajtó. Itt lehet kimenni az előszobába, valamint azon keresztül a gyerekszobába is. Az ajtóban megjelenik Terike, aki Bélával együtt egy 90 cm széles ágyat cipel.  Mindketten tépett idegállapotban.

 

1.       Jelenet

 

 

 

Terike:

 

(be)

 

Még ez az utolsó ajtó, aztán megvagyunk.

 

Béla:

 

(Kintről)

 

Fordítsd egy kicsit jobbra, akkor át tudom vinni a szélesebb részt is!

 

Terike:

 

Vigyázz, mert levered a falat!

 

Béla:

 

Messze vagyok én még a faltól, csak emeld egy kicsit magasabbra!

 

Terike:

 

Nem bírom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz tud lenni egy ilyen ágy.

 

Béla:

 

Erőltesd már meg magad egy kicsit!

 

(fölkiált)

 

Á........á!

 

Terike:

 

Mi az, mi történt?

 

Béla:

 

Ááá. Most meg becsíptem a kisujjamat. Lehetnél egy kicsit óvatosabb is. Ez fáj.

 

Terike:

 

Hozzak jeget?

 

Béla:

 

Dehogy kell. Vigyük be ezt az ágyat, aztán nekem mára elég volt!

 

Ha tudni akarod a véleményemet Terikém, szerintem nagy hülyeség ez, amit mi csinálunk. Én már évekkel ezelőtt kidobtam volna az aquáriumot is meg a mosdókagylót is. Akkor nem lenne mi emlékeztetné Tamarát a halra. Már rég elfelejtette volna az egész históriát.

 

Terike:

 

Hidasi doktor épp az ellenkezőt mondta. Nem emlékszel?

 

Béla:

 

(időközben behozták az ágyat, s mostmár Béla is a szobában van.)

 

Nagyon meg vagy áldva azzal a Hidasival.

 

Terike:

 

Mert ő volt eddig az egyetlen orvos, aki nem akart rögtön idegnyugtató készítményeket fölírni neki. Azon kívül a városban a legjobb orvosok közé tartozik.

 

Béla:

 

Beláthatnád már végre, hogy itt a szép szó már nem segít.

 

Terike:

 

Ezt a témát már egyszer átrágtuk. Én nem viszem a gyerekemet semmilyen ideggyógyintézetbe, s nem hagyom, hogy telepumpálják dilibogyókkal.

 

Béla:

 

Jól van, jól van.  A te lányod.

 

Terike:

 

A mi lányunk, már megbocsáss.

 

Béla:

 

(Odatették a fekvőhelyet a fal mellé, az aquárium és a mosdókagyló közé.)

 

Na ezzel megvolnánk. Megyek, még van egy találkozóm hivatalos ügyben.

 

Terike:

 

Vasárnap?

 

Béla:

 

Vasárnap. Csak így ért rá az ügyfél. Nem tart tovább 1-2 óránál.

 

(ki)

 

Terike:

 

(beveti az ágyat)

 

Barbara! Készen vagyunk, bejöhettek.

 

Barbara:

 

(be, támogatja Tamit)

 

Gyere hugicám. Nézd hová tettük az ágyacskádat!

 

Tami:

 

Ferdinánd

 

Barbara:

 

Anya, szerintem még mindig nagyon forró a feje.

 

Tami:

 

Ferdinánd

 

Terike:

 

Gyere kislányom. Lefekszel szépen. Anya hoz neked vizes ruhát, az talán csillapítja egy kicsit a lázat. Meglátod, minden rendben lesz.

 

Tami:

 

Ferdinánd

 

Terike:

 

(Barbarához)

 

Már két napja 40 fokos a láza. Már lassan nem tudok mit csinálni.

 

Barbara:

 

Nem kéne kihívnunk az ügyeletet?

 

Terike:

 

Hidasi doktor megmondta kerek perec, hogy ez a láz idegi állapotából ered. Ha most bevinnénk a kórházba, ott sem tudnának vele mit kezdeni, mint holmi idegnyugtatókkal elkábítani. Azt pedig én nem akarom.

 

Barbara:

 

De mi van abban olyan rossz?

 

Terike:

 

Hogy mi?  Nézd, ott volt a nénikédnek a kisfia. Elkezdték neki adni a dilibogyót, csak azért, mert állítólag túlságosan hiperaktív volt a gyerek.  Eleinte azt hitték, az segít. Aztán egyre többet és erősebbet kellett neki szedni, mígnem az ideggyógyintézet zárt osztályán halt meg 14 évesen. Hidd el nekem, azok a gyógyszerek nem használnak semmit. Csak a gyógyszeripar gazdagodik meg rajta.

 

Barbara:

 

De az csak egy eset volt.

 

Terike:

 

Ne hidd azt  kislányom. Én már  nem egy ilyen esetről hallottam. Nagyon meg kell gondolnod a mai világban, hogy kinek hiszel és kinek nem. Ne bízz meg vakon senkiben sem, én csak annyit mondok!

 

Tami:                          

 

Ferdinánd. Ferdinánd! ( az anyjára néz) Ferdinánd te vagy az?

 

Terike:

 

Tami, kicsikém. Én vagyok az. Nem ismered meg anyát?

 

Tami:

 

Ferdinánd

 

Barbara:

 

Nem kéne mégis segítséget hozni? Én félek.

 

Terike:

 

Én is félek. Telefonálnál légy szíves Hidasinak? Próbáld meg a mobilját.  Ha engem kérdezel, most még forróbb a feje, mint az előbb. Nincs is teljesen  magánál.

 

Barbara:

 

Aha

 

(ki)

 

Tami:

 

Ferdinánd.

 

Terike:

 

Mindjárt jön segítség. Minden rendben lesz. Tami. Hallasz engem?

 

Tami:

 

Ferdinánd

 

Terike:

 

Tami! Tamikám, Itt van anya. Tamara!

 

Tami:

 

Anya!

 

Terike:

 

Igen. Én vagyok.

 

Tami:

 

Anya. Ferdinánd egy gyönyörű helyen lakik most. A lakását káprázatos vízi virágok veszik körül, amit fantasztikusan illatoznak. Az ő világában minden nagyon békés, nincsen veszekedés, nincs háború.

 

Terike:

 

(könnybe lábad a szeme)

 

Kislányom.

 

Tami:

 

Ferdinánd

 

Terike:

 

Tamara!

 

Tami:

 

Ferdinánd, ne hagyj itt!

 

Terike:

 

Itt vagyok, nem megyek sehová.

 

Tami:

 

Ferdinánd!

 

Ferdi...nánd!

 

Ferdi...

 

(Elcsuklik a hangja, elveszti az eszméletét.)

 

Barbara:

 

(Be)

 

 Terike:

 

Sikerült?

 

Barbara:

 

A dokit nem értem el se otthon, se a mobilján, de kihívtam a mentőket. Azt mondták, azonnal küldenek valakit.

 

Terike:

 

Jól tetted. Egyáltalán nincs magánál. Bárcsak itthon lenne apátok.

 

Barbara:

 

Nekem azt mondta, mindjárt jön. Megpróbáljam őt is fölhívni a mobilján?

 

Terike:

 

Próbáld.

 

Barbara:

 

(ki)

 

Terike:

 

Tamara. Hallasz engem? ( nedves mosdatókendővel törölgeti) Kiscsillagom.

 

Barbara:

 

(be)

 

Apának ki van kapcsolva a telefonja. Pillanatnyilag nem elérhető.

 

Terike:

 

Jellemző.

 

( Ebben a pillanatban kintről sziréna hangja hallatszik, majd csengetnek.)

 

Terike:

 

(kirohan, s rögtön vissza két mentős kíséretében)

 

Erre jöjjenek gyorsan. Nagyon magas láza van. Össze- vissza beszélt aztán teljesen elvesztette az eszméletét.

 

1.Mentős:

 

(megnézi a lány pulzusát, majd fölnyitja a szemhélyát. Odaint a mellette álló kollégájának, mire az is ugyanezt teszi. A második bólint, s elővesz a táskájából egy jegyzőkönyvszerűséget.)

 

Asszonyom. Mikor vette észre, hogy a lánya nincs jól.

 

Terike:

 

Mikor vettem észre?  A lányom tartós beteg. Sokszor vannak neki lázas rohamai, de ennyire erős még soha nem volt eddig.

 

1.Mentős:

 

De mióta volt neki , mint ahogy ön mondani tetszett, ilyen erős láza?

 

Terike:

 

Tegnap óta. Nem, tegnap előtt kezdődött neki.

 

1.Mentős:

 

Hogy hívják a kedves lányát?

 

Terike:

 

Tamara. Tóth Tamara.

 

1.Mentős:

 

Életkora? Születési ideje és helye?

 

Terike:

 

10 éves. A múlt hónapban volt a születésnapja, 15-én.

 

Kérem, tudnak neki valamit adni, ami leviszi a lázát?

 

1.Mentős:

 

Nem asszonyom.

 

Terike:

 

Nem? Kérem.  Beviszik a kórházba?

 

1.Mentős:

 

Nem asszonyom, mi nem visszük sehová.

 

Terike:

 

Ö... de.. hogyhogy Önök nem viszik sehová? És miért?

 

1.Mentős:

 

Drága asszonyom. A kedves lánya nem veszítette el az eszméletét.

 

Terike:

 

Nem veszítette el... De..  ezt nem értem.

 

1.Mentős:

 

A lánya meghalt.

 

 

 

Barbara:

 

(A hír hallatán megkövülten áll az anyja mögött, s nézi Tamit)

 

Terike:

 

Mi-mi-mit mo-mon-dott?

 

1.Mentős:

 

Meghalt. Nagyon sajnálom. Én itt már nem tudok segíteni.

 

2.Mentős:

 

(Időközben elővette a telefonját, s a háttérben telefonál)

 

1.Mentős:

 

A kollégám intézkedik, hogy minél hamarabb elszállítsák. Őszinte részvétem, a viszont látásra.

 

(ki)

 

Terike:

 

(torka szakadtából ordítja, majd ráborul a holt lányára)

 

Neeemm!

 

 

 

Függöny