Futni vagy harcolni?  Fogalmazodik meg a kérdés Bruno-ban, szerencsére a túlélő ösztön még egy ostoba útonálóban is működik, bár a gondolkodás most nehézkesen megy. Rászegezi a fegyverét – Na most megdöglesz. Mondja Bruno, úgy látszik amíg szorítja a fegyverét, nem képes felmérni a veszélyt. A lény elkezd sétálni a kapu felé, Bruno célra tart, tüzelni még nem akar, nem tudja tisztán kivenni. Lassan elér a kapuhoz, Bruno a ravaszra helyezi az ujját. De ami belép a kapun, az minden maradék bátorságát felemészti. Hirtelen Penley megjegyzése ugrik be neki a nyúlról, mert az egyetlen dolog amit gondolatai meg tudnak fogalmazni, az a szörnyeteg lába. Ami olyan, mintegy elkorcsosult nyúl lába. Bruno tüzelni kezd. Nem azért mert ezt akarja tenni, remegő ujjai önmaguktól húzzák meg a ravaszt. Mintha már testének apróbb részei is túlélni próbálnának. Egymás után fúrják keresztül a lövedékek torz testét, de az nem mozdul, csupán hörögni kezd. Egyre hangosabban. A fegyver ropogást rövidesen kattogás váltja fel, ami azt jelzi, hogy nincs több töltény a tárban. A szörnyeteg lassan elindul, vérzik, de szemmel láthatóan komolyabban nem sérült. Bruno feltápászkodik, talán fegyverének üvöltése ébresztette fel? Sebesen fordul egyet, és rohanni kezd a táborba. –Valaki! Itt jön mögöttem! Segítsetek! – ordítja torka szakadtából. A lövések hallatán kezdett eluralkodni a pánik, de most már ki tört a káosz. A kegyetlen martalócok ahányan vannak annyi felé szaladnak. Vagyis csak próbálnak, az egyik veterán bandita kap az alkalmon és tüzet nyit a dezertőrökre, hogy így bizonyítson vezérének. Egyenesen a halál rohan feléjük nyált csorgatva, de őt még így is csak a ranglétrán való feljebbjutás foglalkoztatja. A vezér elégedetten nézi elszántságát, és dicsérő szavakkal próbálja bátorítani a többieket, a félelem most először nem az ő oldalán van. Ezért stratégiát vált. Fűt-fát ígér nekik. Még Esther-t is odaígéri. Ennél több noszogatás nem is kellett, Kenelm kap az alkalmon, felsorakoztatja társait a fősátor elött, akiket még nem lőttek le, vagy nem oldottak kereket. Megjelenik Bruno, mögötte pedig megjelenik a rém.  –Szent ég! – Az meg mi a franc?! kiálltanak fel. Mielött még tovább csodálkoznának, Kenelm felkiállt. - Lőjjetek! – egyiküket sem érdekli, hogy Bruno a tűzvonalban van, a saját életük és persze az előléptetésük mindennél fontosabb. Mielött még a golyók célbaérnének, a szörnyeteg beéri Bruno-t, fogait a nyakába mélyeszti, és lóbálni kezdi. Mintha csak pajzsként használná. Képes-e ez a valami gondolkodni, vagy csupán vadállat módjára cincálja a zsákmányt? A vezér lassan hátrálni kezd, majd eltűnik a sátorban. – Pontosabban célozzatok! Gyerünk már! Miért nem esik össze?! - üvöltik kéétségbesve. Kenelm hátratekint, de a vezér sehol, berohan a sátorba, a sátor hátulján egy nagy lyuk tátong, a rettenthetetlen vezető kereket oldott. Ráadásul Esther-t is magával vitte. Nincsen vezér. Elmosolyodik, eljött az alkalom, hogy átvegye a banda irányítását. Éppen rohanna kifelé, amikor is Bruno holtteste repül fel a sátor tetejére. A bent lobogó láng megvilágítja a ponyván keresztül lefolyó vért, mintha csak vödörből öntenék. A tüzelés is abba marad. A hangos fegyverek ropogását, csontok ropogása és sikítás váltja fel. Rettegve ugyan, de kinéz a sátor szájából. Egyik társa kúszik felé, de még mielött megszólalhatna, hirtelen visszarántja valami a sötétbe. Kenelm hátrál kezd, de megbotlik, és véletlenül elsüti a pisztolyt amit görcsösen szorít. A rágások abba maradnak. Léptekre lesz figyelmes, amik egyre hangosabbá válnak. Nem vár tovább, kirohan a vezér által vágott lyukon, bele az éjszakába. Jól ismeri a környéket a vén róka, ezért azt is tudja, hogy nincs messze a legközelebbi település. Reméli, hogy elesett társai elég eledelt nyújtanak annak a valaminek, és nem jön utána. Ahogy a romos város határához ér, megpillant egy magas embert. - Fulton! – kiálltja a volt vezére nevét. Nincs kéétsége afelől, hogy ő az. Amint közelebb ér hozzá, ráfogja pisztolyát. – Te rohadék! – mondja dühösen – Ott hagytál minket megdögleni! – a vezér szokatlanul nyugodt hangnemben válaszol. – Minket? Téged nem érdekel senki magadon kívül. Tudtam, hogy túl fogod élni, és Palmhope felé veszed az irányt. Ezért is vártalak meg. – a robosztus testbe, úgy tűnik egy kis ész is szorult, vagy csupán az a csőrre töltött pisztoly kényszeríti arra, hogy fortélyt használjon. - Engem vártál? – kérdezi csodálkozva Kenelm. - Mi másért állnék it?  - feleli Fulton. – Szerzünk néhány fickót, és újjá építjük a falkánkat. De ehhez szükségem van a jobb kezemre. Kenelm, most bizonyítottál. – Kenelm leengedi a fegyverét, a tekintetéből már nem düh sugároz. Még ilyen helyzetben is néhány édes szó elég, hogy újra csak a becsvágyára hallgasson. Hisz elérte amit akart, szinte a ranglétra tetejére ugrott. – És hogyan akarsz újakat toborzoni? – kérdezi – Ha nem elég a hír nevem, vele itt. – mutat rá a vállán fekvő eszméletlen Esther-re. -  Pénz hijján, őt fogjuk odaadni minden egyes új tagnak aki beáll hozzánk. - Nahát Fulton, ez remek ötlet. – dicséri meg Kenelm – amúgy sincs sok nő errefelé! Most már látod, miért én vagyok a vezér. – helyesel Fulton. A nagy egyetértést egy üvöltés szakítja félbe, ami mindkettejük számára túlságosan is ismerős..