Úton hazafelé.

           A monoton utazáson, a különféle emberek viselkedésformája  már nem köt le. Inkább gondolataimba merülök , amelyek , hol szülővárosom képeit vetitik , hol meg a közelmúlt történéseit idézik fel. Mindkettőre szivesen gondolok. Egyes dolgok  amelyeket csak meghallgattam és egyáltalán nem tulajdonitottam neki különös jelentőséget, most értelmet kaptak , érzelmeket válltottak ki belőlem.Volt egy fiatalasszony--nagyon erős dohányos volt --ugyannyira, hogy képes volt az én Carpati cigarettámat is elszivni , anélkül , hogy köhintett volna egyet. A napi adagja meghaladta az egy dobozt. Ezzel a hölggyel volt alkalmam többször beszélgetni. Nagyon szókimondó volt ,nem rejtett semmit véka alá, nyiltan beszélt a sexről , fiatalkori tévelygéseiről, a drog kipróbálásáról, sőt arról is hogy számára sem ismeretlen a hamburgi  pénzkereseti lehetőség , mert fiatalkorában azt is kipróbálta , majd megemlitette egyik kolléganőjét --meg is mutatta --aki a mai napig  ha pénzzavarba van akkor nem áttal egy-egy kirándulást tenni Hamburgba. Az mesélte neki --ő meg nekem -- hogy ott szinte mindenki mindenkit ismer a "szakmán" belül, de úgy tesznek mintha sosem látták volna egymást. Egyszerüen nem tekintették az ilyesmit szégyelnivalónak , még annyira sem mintha almát loptak volna a szomszéd kertjéből. Nekem erről más volt a véleményem, de nem vitatkoztam vele , mert akkor már tudtam , hogy másak az  ekölcsi normáink , de ha nem is másak , mi takargatjuk, tagadjuk ilyenirányú hajlamainkat , mert mi a jóhirnevünkre vigyázunk , azt féltjük, és egyáltalán nem tartjuk fontosnak az őszinteséget az  igazságot.Náluk ez egy kicsit másképp müködik. Erre megint csak azt mondtam: Ez is Európa!

          Lelki szemeim tovább csapongtak, még mindig Westerstedébe , ahol  az utcai villanyvilágitás , nem nyolc-tizméteres  oszlopokról szórja a fényt , hanem alig egy méter magas  kis oszlopokról, az  autóutra és a gyalogjáróra irányitva , és a város villanyvezetése nem pokhálószerüen szövi be a várost, hanem  a földalatti vezetékeken halad , mert ők már tudják , hogy könnyebb egy egyméteres árkot ásni belehelyezni a vezetéket , mint nyolc-tizméteres betonoszlopot önteni azt fellállitani , majd mászkálni rajta , ha hiba történik.

         Ami még megragadta a figyelmemet , hogy kerités ismeretlen fogalom, legalábbis a mi elképzeléseink szerint. Mert kerités az van , de egyáltalán nem az égig ér , hogy nehogy valaki belásson az udvarunkra ,hanem csak akkorácska , hogy azt akár a béka is átugorhatja , ha jó formában van. És nagyon szépen vannak kiképezve a harminc-negyven centis keritéseklécek. A telkek nagyok az udvaron ápolt virágoskertek , és szépen nyirt fű mindenütt. Csak a garázsba vezető út kövezett de azon is át tud nőni a zöld fű, mert az is lyukakkal van ellátva.

         A legfeltünőbb viszont a fák nyirása volt. Szinte minden háznál, megtalálható volt a két-három méter magas , számomra ismeretlen nevű fa , amelyik alulról három-négy ágban indult, és amit a gazda szépen összefont , és csak felül hagyott neki lomblevelet , ennélfogva a pálmafa  illuzióját keltette, összefont törzsel. Számomra nagyon szép diszitő elemnek tűnt , és csak csodálni tudtam az ötletet , aki ezt kitalálta.

         Már már barbárságnak tűnt a nagy fáknak  olyképpen való nyirása ,metszése  miszerint a fának  csak a négy égtáj irányába nőtt ágait hagyták meg,  a közbeesőket egyszerüen levágták ennélfogva a fa felülnézetbe , ugy nézett ki mint egy plusz jel. De az ilyesmit is tudták fokozni, mert láttam több ház előtt is olyan fát amelyik egy szerüen "laposra" volt metszve.Az abból állt, hogy a fák ágait csak két irányyba hagyták meg , hogy árnyékot tartson a háznak , de  netudjon belekapaszkodni az állandóan fuvó szél.

         Ahogy gondolataim visszavánszorogtak a valóságba, arra lettem figyelmes , hogy világosodik, és magyar földön száguld autóbuszunk, nem olyan messze Budapesttől , éppen a Duna parton a budai oldalon , ahonnét teljes pompájában jelenik meg az Országháza, a reggeli hüvös napsütésben. Nem tudom , hogy ki hogy van vele, de aki olyan ritkán látja mint én -eredetiben --annak bizony kedves e látvány, és egy kicsit megható, s hogy benne mi történik az egyáltalán nem érdekel.

         Nem csak én vagyok  igy ezzel a látvánnyal , mert az utasok arcáról  pontosan lelehet olvasni , hogy kinek mit jelent az Országház látványa, mert  csak kevesen vagyunk akik más szemmel látják ezt az épületet mint az átlagturista.

         A magyar -román határhoz érünk ahol zökkenőmentesen átjutunk, és újra érezzük a hazai utak ismerős döccenőit. Mégis jól esik érezni tudni , hogy , három órán belül otthon vagyunk.