6.

Kétségek zaklattak legbelül, amik nem hagytak nyugodni..

A régmúlt dolgok elárasztottak, és szemeimbe könny csordult.. 

Az emlékek, a magány utolért. Talán fel kellene, keresem a hajó orvost, vagy tudom is én hogy kit.. Azt az előkészítőt, de ahhoz is lusta voltam, hogy pislogjak, inkább szemeimet becsukva merengtem magam elé.

Emlékeim Eráról, a faluról ahol születtem, minden olyan távoli volt már, és mint egy kis gyermek elsírtam magamat.

Nem tudom meddig lehettem ebben az állapotban, de egy hang a hátam mögött azt mondta, hogy ne aggódj! Minden rendbe fog jönni.

Meg fordultam, de nem láttam senkit sem.

Lehet, hogy már a magánytól és a sok stressztől már hangokat hallok.

Mindegy szóval minden olyan gyorsan történt körülöttem, a balesett, az hogy ide kerültem és általam és az emberiség által egy ismeretlen fajjal kerültem kapcsolatba, az felülmúlja minden létező álmot, amit ember el tudna képzelni.

A holo szobában voltam természetesen és igazából már elegem volt abból, hogy semmire sem megyek a próbálásokkal.

Még egy zenét sem tudtam feltenni a jelképes lemezjátszóba.

Elfeküdtem a padlón és megint elmerengtem…

Próbáltam ismét megnyugodni s a tanult gyakorlatokat alkalmazni magamban, azaz rendbe tenni a gondolataimat.

Picivel később azt vettem észre, hogy mintha hűvösebb lenne körülöttem, szememet kinyitottam, és meglepetésemre kék égboltot láttam magam felett. Felültem és a szívem hatalmasat dobbantott, amikor megláttam a nap lementét a távolból, pont úgy mikor hazafelé mentem a szüleimet meglátogatni..

Izgatott lettem, mivel rá jöttem, hogy hogyan kell irányítanom a Holo műsort…

Hát nem hittem, hogy ilyen hamar rá jövők..

-      nem is jöttél volna rá!, Hangzott a válasz megint a hátam mögül..

-      Ki, ki az? habogtam egyet s a hátam mögé lestem megint, de megint nem láttam senkit.

Vajon figyel engem valaki? Tettem fel magamban a kérdést.

-      Nem,- jött a válasz a hátam mögül…

Tényleg elmegyek a hajó orvoshoz mondtam magamban, már most már tényleg van valami bajom

-      nem kell elmenyél jött a válasz,

-      én vagyok, az őrangyalod, azaz   na no szonda a szervezetedben, ne ijedj meg.

Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam a meglepetésemben.

-      Megtanítalak, amire magadtól nem tudnál megtanulni.

-      Figyelj és nyugodj meg

Jött a hang a fejembe.

Nem mondtam semmit és nem is figyeltem a belső hangra. Arra gondoltam, hogy a sok gyakorlás hatására a lelkem összhangba került a fizikai kinyilvánításommal, amely ezt az eredményt hozta létre….

Ugyanakkor rémisztően hasonlított az egyik régi kedvenc sci fi regényemben található őrangyal, azaz segítőre, ami hozzá volt rendelve az illető személyéhez.

Szerinától majd rá kérdezek erre, hogy ez természetes folyamat e…

Gyorsan tovább léptem a gondolat foszlányán, hiszen az előttem lévő látvány, mindent vitt.

A rég nem látott gyönyörűséges szülő hazámat és naplementét figyelten némán… Leültem az egyik közeli dombra és tüdőm teljességével szívtam magamba a hazai levegőt…

Teljesen elfelejtkeztem arról, hogy ez csak az emlékeimből mesterségesen projektált élethű megjelenítés, materializált formában.

A gondolataim kavarogtak bennem és a sok emlék mind felszínre vágódott előttem.

A kenyér illata, fák halk morajlása a szél hatásárra, a madár csicsergés…

Könnyes szemmel néztem és boldog voltam, hogy újra otthon lehetek..

Nem tudom meddig voltam a hatás kábulata alatt, de igazából nem is érdekelt csak az érzés, ami a hatalmába tartott akkor és most.

Megteremtettem magamnak a saját kis otthonomat és a szüleimet, barátaimat és persze a szerelmem szemeibe tudtam nézni és elmondani neki, hogy nagyon, nagyon szeretem és nagyon hiányzott a távolétemben.

Az egészben az volt a pláne, hogy a kiterjesztett illúzió saját személyiséggel rendelkezet..

Amikor úgy minden elcsendesedet kimentem a házunk előtti kis kertbe, a hól ledőltem a félhosszúságú zöld fűbe és néztem az ismerős csillagokat, a lassan elúszó felhőket s közben járt az agyam, azon, hogy bármi áron, de egyszer biztos haza jutok… míg így járt az agyam, addig a fejemben lévő hang megszólalt.

Ha már ki nosztalgiáztad magadat, akkor ideje munkához látni.

Nem értettem teljesen, hogy mire gondolt ezért megkérdeztem.

-      Mire gondolsz?

-      Arra, hogy meg tanuld irányítani az új képességeidet…

-      majd, válaszoltam, előbb még merengek egy kicsit az új eseményeken és tisztába akarom tenni a fejembe a dolgokat.

-      Rendben van, de ne felejtsd el hogy közben arra is gondoljál, hogy ezt ami most történik veled azt mind a hasznodra hogyan lehet fordítani..

-      rendben van, válaszoltam.

Eltöprengtem azon, hogy Szerina milyen nagy ajándékkal ajándékozott meg, amikor elhozott ide

Itt ez a technológia, amivel feltudom éppitteni az álmomat

Szerintem nem is sejti Szerina népe, micsoda lehetőségek rejlenek eme technológiában.

Rengeteg képzelő erő nem kel nekem ahhoz, hogy mi mindenre tudnám használni, de mivel még ismerkedem a dolgokkal és a fejembe ültetett, na no szonda is segíthet nekem, nem beszélve a szakrális geometriai tudásról,és arról sem amit megosztott és megtanított alkalmazni a jelenlegi életemben.

Nem is olyan régen még a halál kaszája a torkom előtt volt és biztosan tudtam, hogy végem van. Ezért sosem fogom elfelejtetni, hogy vannak még olyan lények eme világmindenségben, akik becsülik az életet és segítenek, mert a jó szándék vezérli őket.

Ugyanakkor nem felejtek el köszönetet mondani nem egyszer Istennek is és minden Angyalnak, akik léteztek, hogy élhetek és adtatok egy új célt életemben.  

Köszönöm Istenem és minden Angyal kik léteztek, hogy mindez megadatott nekem s kitudja, talán én is tudok valamit hozzá adni jelenlegi tudásuk hoz vagy életükhöz, hogy segítsek magamon és persze nekik is, ha tudok, közben meg rengeteg dolgot tanulhatok még e tudás által… , de lehet, hogy még messze vagyok az utamtól, de az álmok segítenek és velem vannak, hogy közelebb vihessenek hozzá…

7.

A kabinomba tartottam, és azon merengtem, hogy miképpen tudom megtervezni az előttem álló lehetőségeket....

Hangos sipító hang ébresztet fel gondolatimból.

Egy arra szaladó Fretzeirt kérdeztem meg, hogy mi történik.

A Gloónok megtámadtak minket,s most mindenki elfoglalja a helyét.. Aztán tovább szaladt..

Levert hirtelen a verejték.   Nem tudom, most mit tegyek. Mi fog történni most? Kétségbe estem... Most mi lesz?

Elkezdtem én is rohanni a kabinom felé s közben azon járt folyamatosan az agyam, hogy valójában mit tehetek?,

Így arra gondoltam, hogy inkább a híd felé veszem az utamat.

Picit lassítottam a tempómon s nyugodtan mentem tovább, arra gondoltam, hogy most már teljesen mindegy hogy mi történik.

Abban bíztam, hogy talán Szerina csapata és a hajó fegyverzete elég lesz arra, hogy az ellenséget megsemmisítse, vagy csoda, nem tudom.

A lényeg az, hogy történjen bármi is, én akkor is megpróbálok mindent, hogy életben maradjak.

                                                                  ******

Nagy sürgés forgás volt mindenütt a hajón a sziréna még mindig hangosasan sikoltott.

A hídhoz érve még nagyobb volt a felfordulás. Utasításokat hallottam minden felöl.

A virtuális kijelzőn látni lehetett a közeledő hatalmas valamit, amiből ezernyi kisebb hajók jöttek elő, és ami még érdekesnek mondható az, az volt, hogy nem lőttek ránk, mert valószínűleg élve kellettünk. mint később ki derült, megvolt az oka miért nem lőttek ránk.

Nem tudom miért, de valahogy nem izgattam már magamat. Úgy voltam vele, hogy sehogy... Arra gondoltam, ha otthon lennék, és éppen azon járna a fejem, hogy hogyan oldjak meg egy nehéz egyenletet, akkor előtte jól leinnám magam, hogy valahogy oldjam a feszkót, de itt... még egy jópofa sört sem tudok inni

Szerinára néztem és arra gondoltam, hogy most milyen nagy felelősség is van a vállán..

Láttam azt a csodás arcot a megtörés képét elém vetítve, annak a látszatát keltve, hogy mindennek vége…

Szerina - tudok esetleg valamiben segíteni?

Rám nézet azokkal a csodás szemekkel, és tudtam, hogy nem segíthetek.

Kapitány - jött a hangos beszélőből a hang...

Itt a Gloón! az ellenállás hasztalan!

Mért volt az az érzésem és Déjavú, hogy ez olyan Borgos belépés volt.

Szerina - nem is védekezünk semmivel?

Nincs mivel Peter.....

De hát - válaszoltam..... Nincs ellenük fegyverűnk, ami megtudná állítani ezt az arzenált... Válaszolta.

Ez nem lehet igaz!

Mondtam magam elé!

Mintha egy ócska sci fi be csöppentem volna.

Egyszerűen kínomba már nem tudtam mit csinálni.

Fogtam magamat, és kimentem a hídról.

Már nem szólt a sziréna, és amint elnéztem már nem is rohangált senki sem a hosszú folyósokon.

Úgy éreztem, hogy csapdában vagyok s azt is tudtam, hogy Szerina megadta magát ezeknek, de ugyanakkor valahol meg is értetem.

Elvoltam keseredve s azon gondolkodtam, hogy vajon most mit lehetne egyáltalán csinálni.

Bárcsak tehetnék valamit.... Eszembe jutott rengeteg regény, film, amiből rengeteg ötletem lett volna, de nem tudtam semmit sem megvalósítani belőle.

Itt tartózkodásom negyedik hónapjának a tízedik napján, amikor kezdenék bele szokni az itteni dolgokba, akkor történik ez velem....

  Hajh, Szerina bár tudnék segítetni... gondoltam búsan lehajtott fejjel.

A gondolatok segítenek megnyugodni.

Mégis most amikor biztos a bukás és talán a nem várt halál is eljön végre, egy híres költő idézete jutott eszembe és merengve gondolataimból magam elé nézve idéztem fel sorait

"Gondolj arra…

Gondolj arra, hogy ma, és holnap mire ébredsz.

Gondolj arra, hogy ma, és holnap mibe kerül az Élet.

Gondolj arra, hogy ma, és holnap megéled, hogy lesz e Napsugár!

Gondolj arra, hogy milyen lesz nélküled a Világ.

Gondolj arra ma, és holnap, hogy e sorok igazat mondanak.

Gondolj arra ma, és holnap."

                      (Bossányi Kálmán)

8.

Pajzsokat fel!

Hangzott a kapitány utasítassa.

Igenis kapitány!

Pajzs nyolcvan százalék és csökken.

Mr. Peris, célozzon a szélső reflektorokra és húzunk el innen - igenis Kapitány!

Itt a Borg! Asszimiláljuk magukat, az ellenállás hasztalan

Talán majd máskor!

Mr. Peris!

Nyolcas fokozat!

Kapitány! A hajtóművek nem reagálnak!

Torres hadnagy! - Kapitány, mi mindent megteszünk, de a deutérium tartály megrepedt, s ha tovább lőnek minket, akkor az antianyag tartályt katapultálni kell!

Mr. Tuvók, van ötlete?

Számításba véve azt, hogy a Borg szinte mindenhez adaptálódik, így nagyon kevés az esélyünk, hogy élve kijutunk innen

Kapitány! Vonó sugár alá vettek minket!

Erre Chekote megszólalt: Amikor a Maki fellázadt a kardassziaiak ellen volt egy trükkűk, amikor vonó nyaláb fogta meg őket, ..... Belana emlékszer rá?... Igen! Fordult Belana a kapitány felé. Kapitány!

Ha egy ionizált plazma fröccsöt küldünk a fogó sugárnyalábon, akkor ki szabadulhatunk a kelepcéből, viszont így az elektromos relék és a pajzsunk megszűnik, így egy kis időre megbénítjuk őket, de hamar regenerálódik. ép hogy lesz időnk meglógni!

Csinálja! Utasította a kapitány a fiatal hadnagyot.

De addig is Mr. Tuvók tüzeljen mindennel, amink van!!!

Igenis Kapitány!...............

Ezek a film foszlányok suhantak át agyamon, miközben szépen a megszállás folytatódott a hajó ellen!!!

A fejembe végig gondoltam mindent, ami éppen híper sebességgel átfutott az agyamon

Teljesen át kell, értékeljem a helyzetet! Csak ez járt az agyamba!

Míg így gondolkodtam, nem vettem észre, hogy szép lassan elérkeztem a holo fedélzethez.

Eszembe jutott, hogy még utoljára megnézem az otthonomat, felidézve nosztalgikus képzelgéseimet.

Így hát bementem a szürkés helységbe, ahol félhomály uralkodott.

Le ültem a padlóra és egyszerűen nem tudtam az otthonomra gondolni, egyszerűen csak néztem magam elé. Nem jutott semmi sem az eszembe, így hát elfeküdtem a padlón és becsuktam a szememet.

Arra gondoltam, hogy ezek a szemetek, megérdemelnék, hogy valaki, aki hasonló erővel, vagy technikával rendelkezik, jól ellássa a bajukat, hogy meg bánják, hogy megszülettek erre a világra!

Egyáltalán hogy jönnek ezek ahhoz, hogy egy szuverén joggal rendelkező, érző népet kiirtson? Milyen jogon?

Aztán eszembe jutott, hogy valójában nem hasonlíthatom az emberi gondolkodást, egy barbár ūrlakókhoz akik azt hiszi, hogy egy faj kiirtása vagy rabszolga sorba taszításával mindent megtehet!  De a franc egye meg őket!

Nagyon bosszantott ez az egész!

Ha volna, vagy lett volna időm, hogy ezzel a gondolattal foglalkoztam volna, de nem vettem ezt számításba, hogy én, aki a Föld nevű bolygóról érkeztem e távoli galaxisba...... bla,bla,bla...

A francba!

Elkalandoztam.  Az egyik kedvenc regényembe voltam, pontosasban a téremésztő nevű csillaghajón. Lelki szemeimmel láttam, hogy miként próbálja csapdába ejteni a magukat pusztítóknak nevezők, a Téremésztőt és a többi hajót, akik arra szerződtek a küldetésükkel, hogy megkeressék a Gallaktokat, és Barátságot kössenek velük. De ugye nem tudták még akkor, hogy háborúban álnak ezekkel a lényekkel. Honnan is tudhatták volna! Akkor... Még így elkalandoztam, egy hang szólalt meg felűről, hogy a módosítások elkészültek és várja a további utasításokat.

Mia...  Hát nem hittem a szememnek, amikor kinyitottam! Egy űrhajó belsejében voltam, azaz tényleg ott voltam, csak egy másikén. Mi ez? Kérdeztem hangosan. Aztán egy hang szólalt meg valahonnan. Ez a te Téremésztőd és a Voyager mindenben megegyező másolata a gondolataidból össze rakott hadi, illetve kutató hajó mélyűri bevetésekre. Ez most vicc lenne? En a Hajó computere vagyok, és nem tudom mi az, hogy vicc. De, de ez csak hologram - mondtam.

Igen az válaszolt a női gépi hang, és hozzá tette, hogy ez metamorfikus azaz valóságos, legalábbis itt bent. Teljesen elvoltam káprázva! Nem akartam hinni a szememnek. Ez most komoly lenne? Egyszerűen nem akartam elhinni, de kénytelen voltam! Itt álok almaim legszebb hajóján, és nem tudok tenni semmit az invázió ellen.. 

Aztán eszembe jutott valami..

Computer - kérdeztem.

A kinti helyezetett tudod nekem idebentre rekonstruálni? - igen, válaszolta s hozzá tette, hogy nemcsak ezt tudom, hanem a valós helyzetbe is ki tudom vetíteni a metamorfikus izolációt.

Hát erre nem gondoltam, hogy ez is lehetséges lenne! Nagyon izgatott lettem!

Computer mond, milyen fegyverzettel rendelkezünk?

Fegyverzetem minden olyan, ami az eredeti Téremésztőn van, illetve a spekulációba számítva a Csillagflotta általi információkból össze van állítva néhány variáció, melyet a Dolgonerty faj tudása alapján lett össze alítva.

Arra gondoltam, hogy egyelőre a tér elnyelése a hajó körül eléggé megfogja őket zavarni. No, akkor rakendról!

Computer! Kezd meg a műveletet!

A nagy képernyőn látni lehetett, hogy a nagy Gloón flotta vészesen közel van a hajótesthez s valószínűleg már láthattak az érzékelőik, de nagyban leszartam!

Computer! Számold ki, mennyi kell a Dolgonerty hajónak, távolságban hogy biztonságban elkezdjük a teret manipulálni.

Még kettő perc. Jó!

Bejövő hívás - szólt a computer.

Na, észre vettetek!  Kapcsoljad, de csak hang legyen!

Itt a Gloón, az ellenállás hasztalan!

Na, akkor idefigyelj te szemétláda - mondtam, Itt meg az egyesült Föderációs csillag romboló és elpusztultok! Ahányan vagytok!

Hatalmas csapások érték a hajót, ahogy ezeket a szavakat kimondtam, mintha gravitációs nagykalapáccsal püfölték volna valakinek a hajója oldalát. Ok! Akkor most én jövök!

-      Computer! A Dolgonerty hajó?

-      Ernyőn belül vannak.

Ok, akkor rajta!

Térelnyelőket bekapcsolni! Elnyelők aktívak!

Képernyőre! Azt lehetet látni, hogy a Gloón arzenál valamilyen energia ágyúval elkezdek lőni, és mint a filmekben ezer meg ezer kisebb jármű közeledet felém. Természetesen azt már előre lejátszottam magamba, hogy mi fog történni s hogyan fognak reagálni a tér elnyeléséhez, azaz sehogy, bár azt nem tudtam milyen borzalmas fegyverzetük is volt valójában, de az igazat meg vallva nem is érdekelt!

Lőttek ezerrel, de a fegyvereik nem érhettek el bennünket, jöhettek ezer, meg ezer módon, de nem jöhettek annál közelebb, mint engedtem.

Álmomban sem gondoltam, hogy ez így ilyen formában láthattam, sőt! Részt is veszek benne!

Na, jó, akkor vessünk ennek véget! Computer! Nyelesd el mindet egy szálig, hogy írmagja se legyen! Láttam, hogy a nagy hegy, amivel jöttek, azaz a nagy, anyahajójúk mind a több ezer kisebbel mind a tér elnyelésébe vesztek. Azt nem tudom, hogy elmenekült e valaki, de megvallva nem is érdekelt!

Láttam, hogyan roppan össze a nagy monstrumúk és vesztek a semmibe! Hatalmas öröm, nem is! Eufóriába estem, amikor láttam, hogyan pusztul el a Gloón féreg.

A computer ébresztett fel ujjongásomból! Kapitány! A Dolgonerty hajó hív minket. Hirtelen nem is eszméltem fel csak utána, hogy mi is van. Computer - szóltam az izoláció vége és mentsd el ezt az egészet!

                                                                ********

Újra a kis szürke helységben voltam. Gyorsan össze szedtem magamat, s elindultam a kabinom felé, mert nagyon kimerültnek éreztem magam. Gondoltam lefürdöm s hunyok egy kicsit így az izgalmak után.

Alig csukódott be utánam az ajtó Szerina jött be hozzám. Nem akartam mondani semmit sem neki, így vártam, hogy mit szeretne mondani.

Leülhetek? Kérdezte.

Persze.

Mi a baj, törtem meg a csendet. Rám nézett s csak ennyit mondott, : megmenekültünk.

Mi történt?  Azt pontosan nem tudom, de a lényeg, hogy a Gloónok elpusztultak. De mégis hogyan? Tettem fel a kérdést.

A semmiből jött egy hajó és elpusztította őket!

-      Egy hajó?

-      Igen egy ismeretlen hajó.

Ebben a szektorban nem ismerünk senkit sem, akik ilyet megmert volna tenni. Ráadásul ekkora erővel szemben, a Gloónok által fenntartott területeken!

És még mi történt – kérdeztem izgatottan..

A lényeg az hogy egy olyan faj tűnt fel, ami talán vetekszik a Gloónok technikai tudásával, s persze  az az érdekes, hogy valami féle térgörbületet hozott létre maga és ami hajónk körül, ami arra utalhat, hogy megakart védeni bennünket.

Gondolhatod, hogy mennyire elvoltunk keseredve, hiszen ez a hajó, amin most vagyunk egy prototípus és nem kockáztattam volna, hogy a Gloón be olvassza a tudásába az új technikai eszközöket.

Mindannyian felvoltunk készülve a teljes megsemmisítésre.

Itt nagyon elgondolkodtam, mivel itt nem csak én vagyok az a személy, aki élni szeretne, hanem biztos vagyok benne hogy más is, úgy hogy nem bántam, meg amit tettem, sőt! De ezt persze még nem mondhattam el Szerinának.

Tudod Szerina – mondtam, hogy ez az egész olyan hihetetlen s egyben nagyon hasonlít egy olyan történethez, amit Földünkön úgy hívunk, hogy kész dráma és filmbe illő történet….

Láttam, hogy Szerina nem érti, hogy mit akarok mondani s így le egyszerűsítettem.

Szóval – mondtam, olyan ez, hogy a valóságban nem történhet meg, ezért hihetetlen.

Szerina rám nézet fáradt tekintettel s csak annyit mondott, hogy ” értelek „..

Ezzel fogta magát s magamra hagyott.

Folyt köv…