Írta:

 Tejfel Gyula

 

Versek és idézetek:

 Bossányi Kálmán barátom által.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elveszve

 

 

Előszó

 

 

Túl sokk minden történt azon a nyáron, de nem elég sokk hogy sokáig élvezzem.

Emlékszem édesanyám és Apókámra, akik olyan nagy szeretettel támogattak engem abban az időben és én nem számoltam azokkal a tényezőkkel, amiknek mostanság a része lettem.

Tudom, hogy ezek csak emlékek, de kinek nincsenek emlékei olyan örömtelikről, amikre szívesen emlékszik vissza.

Az elkeseredettség órájában, amikor ezeket a sorokat írom, soha sem gondoltam volna még álmomban sem hogy ezek valóságos tények, de higgyetek egy öreg matróznak!

Legalábbis nekem az volt, és az most is így visszatekintve a negyven évre, ami születésem óta eltelt.

Sokk mindent elfogok mondani azt is hogy hogyan keveredtem egy galaktikus űrflotta Admirálisává,és milyen cudar időket kellet meg éljek.

De persze voltak jó dolgok is ezekben az eltelt években, mert hát onnantól számit minden ahonnan elkezdődött! Nemde?

Az első emlékem most visszaemlékezve könnyeket fakaszt szemeimben, de próbálok erős maradni, hogy még a gyengeség legkisebb jelét sem mutassam.

 

 

 

 

1.

Kozmosz az rányitásnak.

Itt az irányítás

Minden műszer zöld jelzést mutat.

Elkezdem a műveletet!

Rendben. Visszaszámlálás: harmincöt másodperc a hajtómű beindításáig.

 

****

 

Kedves nézőink, tájékoztatjuk önöket, hogy már csak alig pár másodperc van abból

a projektből, amelyet a világűrben fognak végre hajtani az Amerikai és a világ összes országa összefogásából, amely talán forradalmasíthatja az intergalaktikus közlekedést. 

A bolygónktól, mintegy kétszázezer kilométer távolságról fogják a műveletet végre hajtani.  

Egy újfajta hajtó művet fognak tesztelni, amely még Albert Einstein

Relativitás elmélete előtt már izgatta az emberiség fantáziáját.

A Föld történelmi pillanatait élhetjük át kedves nézőink!

De most kapcsoljuk Houstont, ahol az eseményt láthatjuk.

 

Tíz, kilenc, nyolc, hét….

Minden műszer rendben!

Re fúziós kapcsolatok indítása kész.  

Négy, három, kettő, egy, indítás!

 

 

Személyes napló: Csillagidő 2035, egész 1202.

A nevem Peter Barax.

A kozmosz projekt másodpilótája és tudományos tiszte voltam, vagy vagyok… tökmindegy.

Négyen voltunk a fedélzeten, minden a megfelelő ütembe zajlott a kísérlet tizenkettedik percéig,

Igazából nem is tudom, hogy valójában mi történt, és mért én maradtam a négyünkből életben, hiszen minden reményem elveszet akkor, amikor egy anomália gerjedt a refúzios hajtóműből.

Én legalábbis erre saccoltam.

Éppen a fénysebesség ötszörösénél jártunk, amikor egy hatalmas robbanás történt a Re fúziós tekercseknél. A külső burkolat integritása megszűnt és a hátsó modul levált.

Frank, Julia, és Neil pont ott voltak, és eltűntek a hajó azon részéből.

Igazából teljes mértékben nem tudom megmondani, hogy életben maradtak vagy az ellenkezője, csak annyit tudok, hogy az a modul levált, amikor a robbanás bekövetkezett.

A részleteket nem igazán akarom elmondani, hiszen minden rögzítve van  B1,23N sorozatú fájlban.

Ha valaki kíváncsi, ott megtekintheti a projekt részleteit, és a baleset részleteit is persze..

 

Nem tudom, pontosan hol vagyok most jelenleg, de azt tudom, hogy hamarosan vége a dalnak – rám nézve.

A hajó terméseztessen kiugrott a tér görbületből, amikor a refúzios tekercsek elégtek… mindegy… így hát valahol csak elő tűntem….. 

A készlett, amit itt találok a kozmosz 1. en, az távolból sem ellengendő a túlélésemhez.

Meg aztán nem akarom felsorolni még, hogy még milyen tényezőknek kellene még lenniük, de mindegy, mert nem tudok tenni ellene semmit sem.

Max saccolni tudnám.

De minek? Ezt dobta a gép.

Persze minden lehetőséget figyelembe veszek, amíg fenn áll a józan ítélő képességem.

Próbálom biztatni magamat hangosan, hogy van remény, de amint ki tekintettem a kis ablakocskán, elment mindentől az életkedvem.

A segélykérő adás automatikusan bekapcsolt persze, de hát ki tud nekem fényévekre a földtől segíteni?

Mókásan nevetem egyet, amikor eszembe jutott a kis Eliot, amikor E. T- nek segített, hogy mindent megtett, hogy kapcsolatot létesítsen az otthonával….

Persze ez nekem annyival rosszabb, hogy nincs, aki segítsen.

Vajon hol a búbánatban lehetek? Tettem fel hangosan a kérdést magam felé, de persze nem jött válasz sehonnan sem.

Arra gondoltam, hogy otthon már biztosan lemondtak rólunk s azzal a tudattal vonultunk be a földi történelembe, hogy az első expedíció tragédiába fulladt s ezt négy emberi életet követelt.

Szinte láttam magamat és társaimat a hírekben és az újság címlapjain, hogy meghalt a négy asztronauta hősies halállal.  

Ők nem tudhatták, hogy én, legalábbis életben vagyok vagy a társaim haltak meg vagy ők élnek s ők hiszik, hogy én haltam meg…

Micsoda Dilemma…

Sokk minden kavargott a fejembe és persze nagyokat szórakoztam rajtuk, de persze nem volt itt mellettem senki vagy semmi sem, ami miatt szégyenkeznem kellet volna.

Múltak a napok s nem igazán haladtam előre, abban hogy megoldást találjak arra, hogy miképpen tudnék haza evickélni.

Tulajdon képen nem is számítottam semmi jóra hogy túléljem ezt az egészet… valahol már bele nyugodtam lelkileg, hogy itt fogok elmúlni a nagy semmi közepén..

Tipikus reagálás szerintem, nem?

De hát ki és mi mondhatott ellen ennek? No, mindegy, a naplót persze folyamatosan vezettem, hogy ha egyszer valaki is rám talál, akkor tudja, hogy egy, az egyben végig kitartottam, míg lehetett.

Most egy kicsit fáradt vagyok, lehet, hogy alszom egyet, aztán majd meglátjuk..

 

                                                         *********

 

Nem tudom mikor ébredhettem, csak azt tudom, hogy elég nyakatekert voltam.

Az idő olyan volt nekem, mint ha nem is lenne, így hát nem volt értelme figyelni, hogy most reggel, vagy este lenne.. Nem érdekelt!

Kinéztem a kisablakon, de nem igazán láttam semmit sem, ami arra adna okot, hogy örvendezzek.

Kapcsolgattam a gombokat nézegettem a kijelzőket, de egyelőre nem jeleztek semmit sem.

Nem tudom, meddig bírom még…..

 

                                                           *********

 

Nem tudom mennyi, de úgy gondolom, hogy egy, vagy kettő hét telhetett el az első fellövéstől számítva.

És még mindig nem tudom, hogy hol lehetek.

Lehet, hogy a műszerek sem jók ezen a roncson… Nem tudhattam pontosan..

Houston! Ha egyszer megkapjátok ezt az üzenetet, akkor szeretném, ha a családomnak elmondanátok, hogy nagyon hiányoznak s szeretem őket!

Készítettem egy pár személyes videó üzenetet nekik 12nb34 file néven lesz elérhető, persze ha a Kozmosz 1 addig nem semmisül meg.

Ki vagyok teljesen…. Vége.

 

 

 

 

2.

Rázkódásra s erős műszerfali ricsajra ébredtem.

A kezemet alig tudtam megmozdítani, mintha valamiféle gravitációs örvénybe kerültem volna… nem! Az nem lehet mondtam ki hangosan, a szemem a műszerfali értékekre szegeződött, de azok mintha meg bolondultak volna.

No, most már az esti mesét sem fogom látni! Az biztos!

Persze egyből tudtam mi a pálya, de igazából tök mindegy volt… 

A műszer fal felébresztett a gondolkodásomból

Figyelem a légnyomás csökken!

Hangzott a computer hangja.

Na, Fasza! Fújtam magam elé.

Már csak a mikulás hiányzik – mondtam magam elé.. 

Nagyot fújtam,

Most már tényleg mindegy! Vagy az oxigén hiány által keletkezett vákuumtól halok meg, vagy a feketelyuk hatalmas gravitációja fog a palacsintánál is laposabban össze préselni.

Döntöttem.

Gyorsan ellenőriztem a rajtam lévő szkafanderen az oxigén szintet, és még egy tartályt kell majd beszereznem a biztonság kedvéért, de közben kerestem a lyukat is.

Lehet, hogy valamelyik műszer fal mögött van a mikronnyi méretű lék.

De volt egy gondom, az hogy mozdulni is alig bírtam.

Az oxigénpalack, ami még a tartályhoz volt rögzítve az maximum nyolc órát bírhat ki.

Viszont nem tudom, mennyire vagyok közel az esemény horizonthoz..

Teljesen káoszban voltam és tudtam, hogy ez a vég.. A teljes vég.

Nem tudom hogyan, de a fejemre sikerült tennem a sisakot és várakozói álláspontba kerültem, azaz vártam a biztos halált.

A gravitáció folyamatosan nőt. Ezt abból is tudtam, hogy a füleim be dugultak s a lélegzetem is nehezebb volt!

Az agyam, talán átkapcsolt egy másik csatornára és emlék képek bukkantak elő ami megnyugtatott.

Elidőztem kedvesemmel, ahogyan megyünk kézen fogva az utcán, aztán az ajkam érinti az övét, éreztem lehelete finom ízét, ami egybeforrt csókom tűzével, érintése akár a legfinomabb bársony, még most is libabőrös leszek a gondolattól, hogy nem láthatom őt! Őt, őt…..   

 

 

                                                       ************

 

 

Vajon mi történhetett? Tértem tudatomhoz röpke pillanatra.

Fejemet nem tudtam mozdítani, testemmel egyetemben. Óriási gravitáció nehezedett rám.   Ismét esetlenül, és tudatlanul zuhantam az elmémbe.

 

3.

 

Szemem-kinyitottam, de nem láttam semmit. A fény viszony nem változott amióta ébren voltam, vagy talán mégis?

Mintha halvány világosságot vettem volna észre és az a zúgás is abba maradt, ami fárasztóan monoton volt már. Nem tudtam, hogy hírtelen hol vagyok. Árnyékokat vettem észre körülöttem. Legalábbis ha nem hallucinálok.  

Általam nem ismert nyelven hangot,- beszédet hallottam.

 

„Zhrrdraver, zlotynrbtmbrz”

 

Talán csak álmodom a rám nehezedett soktól vagy az oxigén hiányból ébredve, ami persze még tetézheti az is, ami az utóbbi pár hete történik velem.

Becsuktam a szemeimet és próbáltam picit ellazulni és tisztába tenni a dolgokat a fejembe, de csak próbáltam és nem igen akart sikerülni.

Sokszor ki borultam már az egyedülléttől, és főképp ugye a magány a sokk, egyedül töltött idő a nagy semmibe.

De csak hallottam valamit és nem hallucinálok!

Megint halottam valamit.

 De ebből én nem értettem semmit….

Elaludhattam….. legalábbis erre gondoltam, amikor újra kinyitottam a szemem, mert éles fény hatolt az agyam legsötétebb részébe is, legalábbis erre a felismerésre  jutottam, amikor tudatosult bennem az értelem kicsi lángja. 

 

Úr isten kiáltottam magamba! Már megint játszik az elmém velem!

Most meg Idegen lényeket láttam, akik körülöttem járkáltak körbe, körbe 

Hol vagyok?

De hangot nem tudtam kimondani a számon.

Csak néztem rájuk, legalábbis akartam nézni, de nem igazán ment.

Inkább a fülemet nyitottam ki.

Megpróbáltam megint rájuk nézni, hogy kik is ők, valójában – vagy tényleg megint az elmém játszadozik velem -.

Picit a szemem megszokta a fény viszonyokat, de csak arcokat láttam, mert igazából nem tudtam meg mozdulni.

Mintha egy fekvő székbe vagy ágyba lettem volna be kötve. Nem tudom pontosan.

Mindenesetre a fejemet el tudtam mozdítani.

Semmit sem értettem, csak azt hallottam, hogy megint beszélgetnek, és biztos, hogy engem néztek.

 

„Zhrrdraver, zlotynrbtmbrz”

 

Egy ideig még hallgattam, és ismét mély álomba estem.

Mikor felébredtem egy nagyobb helyiségben találtam magamat. Igaz, hogy még mindig ki voltam rögzítve, mint egy tömésre ki készített vad, de ettől függetlenül elviselhető volt.

Végre teljesen, ébren voltam. Fejemet megtudtam mozdítani, így igyekeztem felmérni, hogy hol vagyok.

Mennyország volt a hetekig tartó sötétség után.

Egy Csattanó halk hangot hallottam a lábaim felöl és egy igen érdekes pózban kinyílt a fal. Legalábbis annak tűnt

Az ajtón, belépet egy ismeretlen élőlény. Vékony teste és kecses hosszú kezei voltak, mégis megnyugtató volt számomra a jelenléte.

Nem volt sok időm gondolkodni, de azt láttam, hogy a számomra ismeretlen lény kedvesen rám mosolygott s felém nyújtotta hosszú kecses kezét, megérintve vállamat nyugtatón.

Arca és szép volt! Nem is tudom, igazából hogyan írjam le, de mintha egy angyalt láttam volna.

A szemei… nem is tudom olyan volt, mint a kék tenger és mégis teli melegséggel.

Szavakba nehéz önteni, hogy akkor milyen boldogság és öröm árasztott el.

Az ágyam szélén meg érintethetett valamit, mert a pántok körülöttem elcsúsztak az ágyba rejtett résekbe.

Végtagjaimat megmozgattam, mert már igen csak elgémberedtek a mozdulatlanságban.

Rám tekintett arca mintha mondana valamit vagy mosolyt véltem volna felfedezni rajta? Nem tudom..

Aztán hírtelen megszólaltam.

Üdv… Peter vagyok Barax Peter

-       Hol vagyok? Kik maguk?

-      „Zhrrdraver, zlotynrbtmbrz” hangzott valamilyen válasz, de csak ezt a karattyolást hallottam.

Óvatosan elkezdtem a fejemet rázni és a füleim felé mutattam, hogy ne tűnjön fenyegetőnek a mozdulatom.

Erre ő megnyomott pár gombot a karján lévő konzolokon s egy fecskendőszerű valami jött ki az ágy oldalából és közelített felém.

Megijedtem! Felugrottam az ágyból és abba az irányba kezdtem el futni ahonnan az angyal jött, de az ajtóig sem jutottam el, mert egy fénynyaláb szerűség meg akadályozott engem a tovább menésbe, így ott rogytam össze ahol voltam.

Tudatomnál voltam, amikor a nő humanoid közelített felém azzal az izével felém, de nem volt semmi erőm ellene, hogy ellenkezzek.

Aztán a tudatomat elvesztettem..

 

Nem tudom mennyi idő múlva térhettem magamhoz, de csend volt körülöttem,

Szemeimet nem mertem kinyitni, attól félve, hogy egy szörnnyel teli helységben vagyok, akik arra várnak, hogy ki nyissam a szememet.

Legbelül nyugtattam magamat, hogy lehet, hogy ez az egész egy rossz álom és most felébredtem, és lemegyek Apóhoz és anyukámhoz a konyhába és falok egy jót.

Kinyitottam a szemeimet és csalódottan nyugtáztam, hogy mégsem álom volt az egész.

Fejem balra fordítottam, és láttam, hogy a talaj szétnyílik, és egy magas valami emelkedik fel. Ruházata fehér elöl- hátul összegombolt ruha. Öltözékén vastag kék csillag van. Vajon ő kicsoda, vagy micsoda??

Ne féljen, biztonságban van.

-      Szólalt meg.

-      Remélem, most már érti, hogy mit mondok – szólt hozzám.

-      Kérem! …Hol vagyok és hogy kerültem ide.

De nem jött válasz, csak annyi hogy:

Előkészítő vagyok. –

-      Leült mellém a székre, és valamilyen műszerrel körbe világított s közölte velem hogy minden rendben, és hogy most már jól vagyok.

Műszerén még valamit még nyomogatott s szememre tette. Most már jó.

-       Éreztem, hogy valami bizsereg, a szemeimben, de nem fájt.

-      Rendben mondta s ezzel arrébb ment és valami mással foglalatoskodott.

-      Hol vagyok? - kérdeztem, de ő nem válaszolt.

Kis idő elteltével elkezdte mondani, hogy kisebb, nagyobb sérüléseim voltak, és hogy szerencsém volt, hogy életben maradtam, és hogy időben találkoztunk…stb…

Rendben akkor a kortikális interfészek jók, a beszéd felismerése kiváló.

aztán még elkezdte mondani hogy megkellet bizonyosodni  a be épített egyetemes fordító jól működik e az ön fajánál.

Hogy érti, hogy beépített? – kérdeztem

Na no szondákat fecskendeztünk be a vér áramába, amik hidat képeznek a központi ideghálóval.

Azért vesztette el az eszméletét, mert a na no szondák az agy törsz és a beszéd központon átvették az rányitást, és persze a memória leképezés is sikeresen lezajlott.

Köpni, nyelni nem tudtam a hallottakon…

                                                                   *****

 

Körbe néztem még egyszer magamon, hogy nem log ki semmiféle vezeték vagy valami idegen tárgy a testemből, de szerencsére nem találtam magamon semmiféle természetelleneset.

Hirtelen eszembe jutott néhány nagyon régi kedvenc film, amiben hasonló eljárások voltak néhány idegen fajnál.

Igen, most már emlékszem, csattant ki a gondolati emlék az agytekervényemből.

A Star Trek című film, ahol a Borgok úgy asszimilálták a fajokat, hogy na no szondákat jutattak a leigázott faj vérébe, így elsajátítva minden tudásukat a kollektívába olvasztva.

De ez csak film!

Vagy nem?

Míg így magamba merengve voltam, az előkészítő mondat halmaza ébresztett fel földi álmomból.

Úgy látom, hogy most már beszámítható állapotban van.

A kapitány váltana egy pár szót önnel, ha felkészült.

Persze – válaszoltam.

Jöhet, a mehet….

A doktor értetlenül nézet rám, de nem kérdezett, vagy mondott semmit.

 

 

4.

 

A kapitány nagyon hasonlított arra az angyalra, akit álmomban láttam.

Vagy nem volt álom?

Nyugodtan ültem az ágyamon és néztem a kecses formás menését amint közeledet felém.

Elgondolkodtam hírtelen, hogy van valami ebben a teremtményben… valami kozmikus kisugárzása, ami megfogott.

Teljesen a rabja lettem a látványának..

 

Próbáltam a gondolataimat a helyükön tartani és leplezni megmagyarázhatatlan érdeklődésemet a közeledő angyal iránt.

 

Amint oda ért hozzám a kéz fején meg érintett valamit és a talajból egy szék emelkedett ki és bele ült.

Mosolyogva rám tekintet a csodálatos kék szemeivel és én levegőt is alig tudtam venni, és meg szólalt csengő dallamos hangján.

Szerina vagyok a Dolgonerty fajból és a Deluwx ról származom.

Úgy gondoltam, hogy ez lehet a bemutatkozás alapja így hát én is bemutatkoztam.

A nevem…. itt egy picit haboztam, mert úgy éreztem, hogy menten elveszek azokban a gyönyörű szemekben.

Igen?

Bocsánat, csak nem minden nap találkozik az ember idegen… úgy értem más fajokkal a végtelen űrben.

A nevem Péter.. Barax Péter.         

Én a Tejút közelében lévő hármas csillagkép szülöttje vagyok.

A Föld nevű bolygóról származom és Embernek hívják a fajunkat.

Ez a Spirál Galaxis 100 ezer fényév átmérőjű.

Ez az a Galaxis, amelyben a Napunk és a Földünk is elhelyezkedik

És egy szerencsétlen balesett részese vagyok már több mint…  itt megálltam egy pillanatra, de nem tudtam pontosan megmondani az időtartamot.

De mindezt olyan kisgyermekesen mondtam el.

Szerina megszólalt:

Sosem hallottunk a fajotokról!

És a rendszer, amit mondtál az is ismeretlen.

Akkor sosem kerülök haza.

Dörmögtem magam elé.

Szerina együtt érzően a kezét a vállamra helyezte és meg szólalt:

Mégis most sem értjük, hogy hogyan keveredhettél ilyen messze otthonodtól.

Röviden elmondtam, hogy egy kísérletet hajtottunk végre nem messze az anya bolygómtól, aminek a következménye egy baleset volt s egyben az utam ebbe az ismeretlen kvadránsba vezetett.

Aztán így folytatta:

-      Ne aggódj!

-      Természetesen maradhatsz, mindaddig, míg úgy gondolod….

-       vagy míg haza nem találsz……

-      Nagyon kedves tőletek, hogy segítettetek nekem és befogadtok.

Szerina együtt érzően tekintett rám.

Meg szeretném kérdezni Szerina, hogy hogy találtak rám.

Hát igen nagy szerencséd volt, ami azt illeti.

Csillag hajónk tanulmányozta azt a rendszert, ami egy vörös óriás közelében van és a berendezésünk rögzített egy ismeretlen konfigurációs űrhajót.

Mivel ez felkeltette az érdeklődésünket így meg figyeltük, hogy igen rendszertelenül navigál. Ráadásul egy Olyan bolygó rendszer felé közelítettél, ahol a tér, egyetemes fizikája ellent mond mindennek.

Abban a rendszerben van egy vörös óriás és a gravitációs mezejébe került a hajód

-      de én nem láttam semmit válaszoltam

Igen – mondta, mert egy másik térben voltál s a műszereid igen kezd legesek ahhoz, hogy ezeket a tér tágulatokat érzékelhessed, de a lényeg az –fojtatta, hogy élsz és jó helyen voltál jó időben, máskülönben oda vesztél volna…..

Aztán így folytatta tovább:

Ráadásul a gravitációs pont szinte a nullára csökken a vörös óriás körzetében. Minden, na, no, szekundumba abban a térben nagyok a tér torzulások és igen csak nagy szerencséd volt.

Szerencsére a tele port eszköz működött a kiterjedésben így ide teleportáltunk a hajóval egyben.

Nos, folytatta tovább, gondolom kíváncsi lennél még sok mindenre, mint ahogyan én is, de érzem rajtad, hogy a lelked fáradt… így kérlek, pihend, ki magad s majd még beszélgetünk…

Kérlek köves, megmutatom a szálás helyedet….

Azzal követtem őt s közben hálásan megköszöntem a vendéglátást, és örültem, hogy végre nyugodtan és békésen pihenhetek. 

 

Amikor úgy lecsendesedett minden körülöttem, elgondolkodtam azon, hogy vajon egyszer haza fogok e jutni.

És ha igen akkor mikor és hogyan.

Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy minden okkal történik…

 A honvágy ismételten elhatalmasodott rajtam s azon vettem észre magam, hogy már hosszú idő óta most előjött ez az érzés.

Nyugtáztam magamba, könnyes szemmel ezt az érzést és megpróbáltam célként tekinteni rá….

 

****

Először is hálát adok az istennek vagy az őrangyalomnak, vagy… tudom is én hogy kinek, hogy életben tartott. Igaz kemény volt az elmúlt valamennyi hét, hónap, tudom is én mennyi, tök mindegy.. , szóval magányosan kóborolva, élet és halálközt remegve, de megedzett!

Most hogy újra ön magam lehetek „s-magam mögött hagyva mindent és mindenkit” gondoltam, újra tervezhetem érdekesnek mondható kis életemet.

Előre is el szeretném mondani, hogy Szerina faja teljesen lenyűgöző oda figyeléssel bánt velem.

Bár az meglepett, hogy milyen hamar maguk közé fogadtak – ami persze jól esett –de igazából nem tudom elmondani ezt az érzést, ami akkor játszódott le bennem.

Szerencsére nem olyanok voltak, mint mi emberek.

Voltak persze olyanok is, akik gyanús szemmel figyelgettek, de igazából lehet, hogy csak ilyen volt a nézésük. Nem tudom! De tény hogy sokan érdekesnek mutatkoztak, ahogyan én is bizonyára.

Inkább úgy próbáltam hozzá állni az új dolgokhoz, hogy az rám nézve tanulságos legyen, és persze tanuljak belőle.

Az elmúlt napokban sok mindent megtudtam Szelina népéről, kultúrájukról és persze hosszú történelmükről.

Persze mindent nem tudtam megjegyezni még a na no szondák segítségével is soknak éreztem a rengeteg információt, ami persze őket meg lepte, mert ugye ők más fajta iramhoz szoktak.

Mindezeket fel kellet, dolgozzam ön magamban, és higgyétek el, elég nehéz volt!

De rengeteg időm volt rá!

Beszélhetnék arról is, hogy mi mindent tanultam, közte a szakrális Geometriáról, ami mindenek alapja a tudásuknak, a technológiájuknak. és életképüknek.. Szóval csodálatos érzés és tapasztalás volt. De később aprólékosan kiderülnek, a dolgok az eseményekből, amit később mondok el…

Természetesen sokkal fejtettebbek voltak tőlünk, mint technikailag, mint mindenben!

A hosszú tűrésük és szellemi nyugodtságuk alapozta meg azt az egységet, ami fent tartotta a civilizációjukat már több mint háromszázötvenezer millió éve!

Hú, picit leizzasztott ennyi számot ki mondani, ami leegyszerűsítve ennyi!

Eszembe jutott egy filozófus mondata……hú hogy is mondta?

Igen ez az OCCAM BOROTVÁJA!

Ami persze ide is vág és más egyéb be is,de a lényeg az hogy „  Feltehetően mindig az egyszerű magyarázat a helyes „Mivel Occam borotváját nevezik az egyszerűség elvének is, egyes kreacionisták szerint ez a kreacionizmust támogatja az evolúcióval szemben. Hiszen ha Isten megteremt mindent egyszerűbb, mint az evolúció bonyolult működése. Csakhogy Occam borotvája semmit nem mond egy elmélet egyszerűségéről. Ha így lenne, akkor csak életlen borotva lenne a homályos népeknek.

Hát igen mit mondjak még?

Sokat tanultam az életembe, de nem eleget hogy mindent tudjak! Ez az egyszerűség fogalma, mindannak ami körül vett engem.

 

 

5.

 

Éppen filmet játszottam a képzeletemmel és arra jöttem rá, hogy mégis szerencsés vagyok, hisz életben maradtam sokk mindenen keresztülmenve, sokszor a halállal szembe nézve!!

Igazából veszi tenni való időm nem volt, mert hát végül is időmilliomos voltam.

Tudtam, hogy a haza jutási lehetősségem egyelőre lehetetlen és most inkább bele kell, szokjak az új környezetembe s ez, ami most számit!

 

                                                         *******

Egyik nap, amikor a kabinomból kifelé tartottam, hogy szokásos sétámat tegyem a hajón , éppen Szerina jött felém s megkérdeztem tőle, hogy hogyan tudnék segíteni a hajón, mert hát elég unalmas így az időt eltölteni önmagamba.

Szerina rám nézett azokkal a csodás szemeivel és én szinte elvesztem benne..

Igazából nem tudom, hogy hogyan tudnál nekünk segíteni - válaszolta és folytatta..

Az az igazság, hogy a tudásod nem elegendő ahhoz, hogy a jelenlegi technikai műszereket működtetni tudjad!.

De én kész vagyok tanulni és hasznossá tenni magamat.

Szerina egy pillanatra meg ált rám nézet azokkal a csodás szemeivel és azt mondta:

-      Rendben van.

-      Remek!!

Kiáltottam fel örömmel.

És mikor fogunk hozzá?                    

Ha gondolod most azonnal nézet rám a hatalmas kék szemeivel.

Akkor Go mondtam magam elé, és követtem őt.

Hosszú menet után megálltunk egy nagy terembe vezető folyosó előtt és hozzám szólt.

Most fogd meg a kezemet.

Én, mint egy engedelmes kis gyermek engedelmeskedtem és megfogtam a saláyát-azaz a kezét.

Egy fénysugár kapott el minket és minden olyan világos lett, hogy a szemeimet nem tudtam nyitva tartani.

Amikor már ki tudtam nyitni a szemeimet azt láttam, hogy egy másik folyóson vagyunk és ö csak továbbra is vezetett engem kézen fogva.

Persze én sem akartam elereszteni

Nem sokára egy szobába vezetett engem és rám nézet a szép szemeivel és mintha a gondolataimba olvasott volna s közel hajolt hozzám.

Én csak meredtem rá, mint borjú az újkapura és nem tudtam, hogy most mit csináljak.

Sze.-,. Szerina- akadozott lélegzettel szóltam hozzá, Most mit…..

De belém fojtotta szót. Sssh……Hallgass! Koncentrálj befelé egy kicsit – utasított fegyelmezőn.

Igazából nem tudtam, hogy hogyan értette, de engedelmeskedtem.

Szemeimet becsukva a gondolataimra összpontosítva mélyedtem magamba.

Közben éreztem finom illatát, vagy nem is tudom igazából hogy mit, mert hát tudtommal nekik nem voltak kozmetikai eszközeik sem semmiféle parfümök, amikkel illatosították magukat…. egyszerűen őrjítő volt! 

De próbáltam minél mélyebbre ásni magamba míg…….nem…..

Akkor aztán egy hangot halottam valahonnan, de nem tudom, hogy honnan de azt tudom, hogy hozzám szólt.

Hallasz engem? Kérdezte a hang igen válaszoltam hangosan, de Szerina csak a fejét rázta s hozzám szólt-persze nem fizikálisan, hanem mentálisan.

Akkor értettem, meg hogy most éppen a telepátia gyakorlaton vagyok és ez az első lecke.

Megpróbáltam válaszóni neki: - Igen Szerina hallak és remélem, hogy te is hallasz engem. 

Szerina rám nézett és elmosolyogta magát s megszólalt újból a fejembe. Nagyon örülök, hogy sikerült az egyesülés kettőnk között!!

A na no szondák az agyadban elérték azt a fokot ami más fajoknál évekig tartana, és ez meglepő számomra… Érdekes faj a tied.. Hangzott dallamos hangja.

Aztán folytatta.

Java részt majd így fogunk kommunikálni egymással.

Most olyan helyen vagyunk, ahol a gondolatok valóra tudnak válni.

A ki ejtett szavaknak nehéz értelmet adni, ezért s így kommunikálunk és így biztonságosabb is!

Ez a hely ahol vagyunk, ellent mond mindennek, amit tudsz a fizikai törvényekről.!

Ezt ne felejtsd el!

Nem mondtam semmit –vagyis nem gondoltam semmire sem csak álltam ott és néztem rá.

 

Még mindig a szobában voltunk és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy dimbes dombos helyen vagyunk egy domb tetején állva egy várost néztünk.

Néztem, hogy a fáknak a lomb koronája fehér volt és a fű olaj zöld színben pompázott.

Az égbolt is csodálatos volt! Mintha a Saturnus gyűrűit láttam volna, de ezeknek a gyűrűknek ellipszis volt a nézete és kettő volt belőle..

Leírhatatlan, hogy a szemnek milyen gyönyörködtető volt

Ez,ez….. de a mondatott nem fejeztem be, amikor Szerina válaszolt a fejembe.

Ez az otthonom.

Innen származom.

Csodálatos bolygó Szerina!! Gyönyörű!

Most már nem az!

Válaszolt szomorúan.

Bolygónkat egy igen ellenséges faj meg hódította és a környező rendszereknek is ez lett a vége.

Népem nagy része elpusztult vagy rabszolgasorsra jutott.

Jelenleg az új kolóniához tartozom.

Népemből nem sokan maradtunk élve, de mindent megteszünk, hogy távol maradjunk a Gloón októl.

Most már értheted, mért voltunk óvatosak, amikor megtaláltunk.

Mintha egy könyvet olvastam volna és azt meg filmesítették volna a saját ki gondolt effektekkel egyűt!! 

Szerina, ahogy mesélte a történetet úgy változott a bolygó képe, és felszíne.

A szép város, amely tele volt modern épületekkel, a föld színével, vált semmivé.

Tűzeső hullott az égből alá és tette a földet és a rajta lévő életet semmivé!

Megértettem, hogy valamiféle holografikus kivetítőben voltunk, ami kapcsolódót Szerina gondolataihoz.

De azt is észrevettem, hogy a megjelenített képek érezhető leg: metamorfikus an fogható volt

 

Tudom, hogy lenne egy csomókérdésed Peter, --válaszolt Szerina, de most arra koncentrálj, hogy te mit szeretnél.

A mondatott nem értettem, ezért rá kérdeztem..

Ne haragudj Szerina, de nem értem, amit mondasz.

Semmi baj! Válaszolt. Majd akkor rá fogsz jönni. De….. sssss nyomta el a gondolataimat, koncentrálj!

Gondolataim kuszák voltak a látott eseményektől és igen csak elgondolkodtam azon, hogy ha egy ilyen ellenség támadná meg a bolygónkat, akkor az emberisség nagy valószínűséggel elpusztulna!

Hiába a technikai fejlettség, mindig akad olyan, akinek jobb vagy fejlettebb eszközei vannak.

De igazából nem tudtam meg semmit sem hogy miért támadtak, vagy ki kezdte, de a lényeg láthatólag az volt, hogy a Dolgonerty faj kihalóban volt.

Arra jöttem rá még, hogy valójában egy valóságos űrháborúba csöppentem! 

Hát ez úgy hiányzott, mint szalvéta az asztalról!!! – mondtam magam elé félhangosan.

De gyorsan magamhoz tértem és elszégyelltem magamat és Szerinára néztem.

Ő most mintha nem foglalkozott volna velem, ha nem a bolygóján ülve egy kis dombról meredt a semmibe.

Szerina szólhatok? – Kérdeztem.

Szerina megfordult és a tekintetéből olvasva láthattam, hogy eléggé elmerenget a látottakon.

Persze Peter.

A nevemet nem tudta teljes mértékben úgy kimondani, ahogyan kellet volna, de nem foglalkoztam vele.

De ne felejtsd el hogy a gondolat útján kommunikálunk.

Rendben üzentem neki az agyamba.

Szóval az lehetséges lenne, hogy én is megmutassam a bolygómat? 

Próbáld meg – válaszolta picit derűsebb kedvel.

És hogyan fogjak hozzá?

Hát – válaszolta ez rajtad múlik!

Ugyanakkor szeretnélek megtanítani egy egyfajta technikára, ami sokkal egyszerűbbé teszi a dolgokat körülötted.. és könnyen tudsz bármit irányítani..

- Mire gondolsz?

- Kérdeztem..

- Ismered a geometrikus alakzatokat?

- Hát persze…

Azért kérdezem, mert ugye azt már tudod, hogy a geometrián alapszik a java tudásunk, ami harmóniában van a fizikai és a szellemi belső és külső valóságunkkal..

Én csak néztem öt mint kis gyermek az édes anyját, és csak ittam a szavait mint a szivacs a vizet…

Ha készen állsz rá, akkor gondolj rám, és ha tudok, akkor jövök… zökkentem ki gyorsan gondolataimból….

De… próbáltam még kérdezni, erre ő fogta magát és elsétált.

Próbáltam elgondolkodni mindazokról a dolgokról, amikről beszélt nekem Szerina és fontolóra venni mindazt, amit megosztott velem..

Többek között arról, hogy a „Szakrális geometria akkor indul útjára, amikor a Lélek véghezvitte az első projekcióját az Ürességben, és létre hozta maga körül az első oktaédert.

Az Üresség végtelen – semmi sem létezik benne – s voltaképpen a megteremtett formákat is semminek tekinthetjük.

Ezek pusztán a tudat alkotta képzeletbeli vonalak. Ez világosan utal arra, hogy lényegében mi a Valóság – semmi.

Egyes fajok a valóságot mayának nevezik, aminek a jelentése: Illúzió…

Hogy újra alkossuk e folyamatot e tanítási utasításokkal összhangban, ahhoz a lélek által véghezvitt mozdulatokat kell elsajátítani.**

 

 

Ugyanakkor a meditációs gyakorlatokat is megosztotta velem, ami természetesen a fent leírtakkal összhangban van

Még annyit mondott, távozás közben, hogy ide bármikor lejöhetek, és ha már meggyen a gyakorlatok alkalmazása a testedben és kívülre a kivetítés a gondolataimból, akkor felkészült vagyok, hogy hasznos tagja legyek a hajónak. 

 

****

 

 

Magam maradtam a holo szobában. Ennek neveztem el, bár lehet, hogy ők másképp hívják, nekem ez is megteszi.

Nos, itt vagyok. gondoltam magam elé, amit majdnem hangosan mondtam ki, bár nem tudom ennek itt és most milyen jelentősége van.

**  ” ( Részlet : Drunvalo Melchizedek könyvéből..) „

Elkezdtem a gyakorlatokat, amiket megkellet tanulnom, hogy előrébb jussak saját magammal kapcsolatban.

Huszonegy napig gyakoroltam a légzés technikát, míg a belső énemben megtaláltam magamat ás a Merkabámat**….

Legalábbis úgy éreztem, hogy kezdek megváltozni belülről és kívülről is bizonyárra, de leginkább az lepet, meg hogy a testem teljesen alkalmazkodott a belsőm hőz.

 

                                                     ******

 

Másnap megint le mentem a Holo szobába és le ültem a nagy terem közepén.. legalábbis azt hiszem, hogy a közepe volt.. nem tudom..

Arra gondoltam, hogy mi lenne ha, de itt megálltam.

Aztán arra gondoltam, hogy talán meg lehet tiltani, hogy az ember azt akarja, ami az eszébe jut?

Mert hát, ha bele gondolok,- amit persze folyamatosan csinálok – ugye, akkor ez orbitálisan megváltoztatja a dolgokat körülöttem.

Itt megteremthetem magamnak a kis világomat, ugyanakkor a hideg is kirázott attól, hogy mi mindenre lehetne ezt a technológiát felhasználni. Eszméltem föl magamban.

Lehet, sőt állítom, hogy magasan túlszárnyalják az embert technikailag, de, mégis ott volt a de, lehet, hogy másban viszont meg nem. De ez pusztán feltételezés volt a részemről, de később kiderült, hogy nem alaptalanul gondoltam erre.  

 

 

 

Folyt köv…..