Egyszerűen kipattant a szeme. Itt nem volt ébresztőóra, de még kakas sem, amely felkelthette volna, így ösztöneire hagyatkozott. Belső ébresztője minden nap másodpercpontossággal keltette, agya átállt a későn fekvésről és a korán kelésről a későn kelésre és a korán fekvésre. Muszáj volt. Így nem láthatták meg. Így nem kaphatták el. Párna gyanánt szolgáló véres ingjét kivette feje alól, felvette a nadrágját, a cipőjét és végül az ingjét. Ingje beleakadt nyakláncába. Óvatosan kiszabadította őket egymásból felállt, kilépett a szobából, átment a szemben levőbe és elhúzta a sötétítő függönyt az ablak elől. Jól érezte. A nap épp eltűnt nyugatra a dombok mögött, keletre pedig a hold kivehető körvonásait vélte látni. Besötétedett. Még egyszer szemügyre vette nyakában logó láncát. Apró szemű láncokból állt, egyszerű ezüstből, de szinte ragyogtak. A nyaklánc végén 4 centiméter hosszú fehér kulcs lógott. Apja hagyatéka. Összeszorult a szíve, inkább másfelé terelte gondolatait. Indulnia kell. Messze még hajnal. Ha jól számolta még van körülbelül 15 órája napfelkeltéig. Bár ez nem biztos. Az idő már nagyon összecsúszott, percekkel tolódik napról napra. Tizenöt órája maradt, hogy hosszú kilométereket gyalogoljon, és hogy találjon szállást reggelre.

                Kis lakás volt pillanatnyi otthona, mikor „elfoglalta” ajtaja tárva-nyitva volt, belépve egy „Isten hozott” feliratú lábtörlő feküdt ferdén az ajtónak, szemben 4 méteres folyosó, jobbról-balról szobák nyíltak. Őt egyik sem érdekelte de muszáj volt benéznie mindegyikbe. Minden ablakot bezárni, minden sötétítőt elhúzni. Nem volt sok dolga. Négy ajtó volt a folyosón szimmetrikusan 2-2 a két oldalon. Balra az első konyha -itt egy ablak volt fadeszkákkal leszögezve- jobbra zuhanyzó és mosdó, melyek használhatatlanok voltak, ugyanis víz nem folyt a csapokból, a következő kettő pedig szoba volt, a bal oldalinál nyitott ablak, elhúzott sötétítő, az ablak elött csak pár ruhadarab és egy karkötő. Régen még nem számított különösnek, csak egy rendetlen emberre vallott volna, de Ő tudta, hogy ez azt jelentette, valaha élt itt valaki. Valaki, aki ma már remélhetőleg egy jobb világban van. Becsukta az ablakot, elhúzta a függönyt és úgy döntött inkább a jobb oldalon lévő szobában száll meg. Ott nem volt ablak. Se villany. Teljes biztonság a semmiben. Tökéletes választás.

                Itt az apokalipszis közepén feltűnően nyugodt volt. Mi több, túlságosan nyugodt. Már meg sem tudta számolni hány éve -vagy évtizede- tart ez, de a tükrökben látta; megjelentek az első ősz hajszálai. De ez mit sem számított. Indulnia kellett. Egy pillanatig keresni kezdett, aztán megtalálta fegyverövét. Felcsatolta és kivette pisztolyát. Tenyérnyi, nehéz pisztoly volt. Csak önvédelemre kellett a „félholt vándorlók” ellen. Ellenőrizte a tárát és nyugalommal állapította meg, hogy tele a tár. Már vagy egy hónapja lehet, hogy nem használta. Hiányzott egy kicsit neki. Egy kicsit. A lövedékek egészségesnek, tisztának látszottak, használható mind a hat. Mikor összeszedte ruháit, azt bepakolta táskájába, és úgy érezte minden megvan, körbejárt a lakásban. Pénzt, ékszereket, vagy bármilyen kisebb értéket keresett, bármit, amit eladhat a „maradéknak”. Hisz még ebben az apokalipszisben is szüksége van az embernek pénzre. Pénzre mindig, mindenkinek szüksége van. Abban a szobában, amiben aludt, három aranygyűrű került elő, súlyra egész nehéznek tűntek. Talán eredetiek. A konyhában semmi érdekes pár régi zománctányért kivéve, a másik helyiségben, ahol az egykori ember ruhái voltak egy kevéske pénz volt a párna alatt. Ennyi volt az összes. De bőven elég volt. Majdnem koromsötét lett az ég, az utcán egy-két lámpa jelezte csak, hogy itt egykor élet is volt, az égen a hold még nagyon halványan pislákolt, de csillag egy sem volt az égen. Az évek alatt lassan eltűntek és ha minden igaz, hamarosan teljes sötétségbe borul a világ. A sötétség lassan mindent elnyel, de nem ma, és nem holnap. Csak szép lassan. Úgy rémlett pont így mondta neki gyerekkorában a jósnő. Mariannak hívatta magát a 90-es éveiben járó nő, mára már halott lehet. Kissé teltebb alkatú volt, magas homloka alatt gyönyörű élénk kék szempár pihent. Teste csupa ránc volt, de a szeme… Megfiatalította, és az ember mikor belenézett a szemébe egyszerre megbízott benne. Így Marian az Ő bizalmát is megnyerte, barátok lettek, egy szép napon a nő pedig felajánlotta hogy jósol neki. És Ő elfogadta.

Már összeszedte holmiját, és utoljára átvizsgálta az egész házat, nehogy otthagyjon valamit, s mikor meggyőződött róla, hogy minden nála van kinyitotta az ajtót ki a sötét utcára...

                Egy utcai lámpa pislant fel, rávilágítva a háztól 4 méterre álló embert. Újabb félholt vándor.

-Napfénymentes éveket! -köszönt az idegenre, aki idáig leszögezte a földre a fejét, de most felemelte így az utcai fény megmutatta homályos arcát is.

-A nagy John Bennet -szólalt meg az idegen kissé gúnyosan, egyenesen a férfi szemébe nézve. -Ne köszönts úgy mintha csak egy „maradék” lennék, mert körülbelül annyira tartozom hozzájuk, mint te.

-Az Öreg küldött? -kérdezte a Johnnak nevezett férfi és keze elindult lefelé fegyveréhez.

-Mondhatni. Tudod az Öreg mostanában nincs túl jól. -szeme egy pillanatra felcsillant, mikor meglátta John kezét a pisztolya felé közeledni- Éhes. Már régen nem evett. Azt mondja ahogy telik az idő fogy az ereje. Azt mondja nem engedheti meg hogy megtaláld a többit. Azt mondja megkegyelmez neked a sok áldozatért, és nem akar energiát pazarolni arra, hogy személyesen öljön meg, így elküldött engem, mint kegyes halál vagy mint megváltás. Hidd el sokkal jobban jársz így. Hisz gondolj csak bele, mióta is járod végtelen utadat? Egész pontosan 36 éve, nem igaz? Mikor is halt meg apád 26 vagy 27 éve? -mosolygott az idegen, mindkettejük keze fegyverükön volt, már készenlétben várták a döntő pillanatot.

-Huszonhat éve ölte meg a mocskos főnököd. -ordította John, bal keze remegett, jobb kezével kikapta fegyverövéből a pisztolyt és egyenesen a férfi felé emelte. -Adj át egy üzenetet az Öregnek, ha megtalálom személyesen fogom kitekerni a nyakát!

-Óh, nyugi van Johnny. Te őt sosem fogod megtalálni és sosem fogod még a legkisebb körmét sem megérinteni, nemhogy a nyakát. Te csak egy kis  bylonyi piszkos parasztgyerek maradsz mindenki szemében, hiába van a nyakadban az a nyaklánc.  -kihívóan kuncogott, egy pillanat alatt kikapta fegyverét és a férfi felé fordította. Ott álltak egymással szemben fegyverük készült egymás életét kioltani.

-Ha netán most nem halsz meg, útközben úgyis felfalnak az emberei, úgy ám, megeszik a szerveidet, a szívedet pedig becsomagolják és piros masnival átkötve küldik el a Völgybe.

És ekkor dörrent az első lövés. Az idegen lőtt, eszméletlen gyorsan, a golyó John vállát súrolta, nem vészesen, ő hátratántorodott, aztán meghúzta a ravaszt, ami egyenesen az idegen szívét lyukasztotta át, aki hanyatt zuhant és nem mozdult többé.

-Te pokolfajzat a te szívedet még az anyád sem kapja meg, maximum darabokban. -röhögött fel idegesen John. Odalépett hozzá és föléhajolt. Most ismerte meg. Már mikor meglátta, akkor is ismerős volt számára a sötétbarna szempár, de akkor a homály mindent eltakart. Hisz rég volt. Csoda, hogy emlékszik rá, a nevén már gondolkodnia kell, egykor talán Henry Schitz lehetett a neve.

Régi barátját lőtte le. Egész pontosan csak a testét. Lelkét már rég megölhették, teste pedig az Öreg egyik mocskos szolgájává vált.  Arcát elhagyta a fiatalos energia és helyét átvette a ránc és öregség. Henry iskoláskora óta jó barátja volt, s mikor 36 éve arra került sor, hogy el kell hagyniuk városukat, ő lelkesen csatlakozott hozzá és apjához. Mindennek már 33 éve, akkor Henry feladta, hazament mert ott biztonságban érezte magát, és most mégis itt fekszik holtan. Legjobb barátját szállták meg, és küldték Johnra. Elintézték, hogy saját kezével ölje meg Henryt, és sikerült. Az Öreg most tud mindent, látta ezt és röhög Johnnon. Megsimogatta vállát, de úgy tűnt félholt barátja nem okozott neki nagyobb sebet. Letakarta egy ronggyal Henry arcát, aztán elindult dél felé, hogy megbosszulja a világot az Öregen. Nyakában lévő kulcs egy pillanatra felragyogott, a háttérben pedig fagyos nevetés kísérte útját.