Ez egy felülmúlhatatlan érzés! Suhanni a széllel, eggyéválni az úttal. Teljesen kikapcsolsz. Nincsenek kósza gondolatok a múltról vagy a jövőről. Csak a jelen létezik, a most, a pillanat. Tudod mi fog történni, látod magad előtt, érzed, eggyéválsz a környezeteddel, érzed azt. Az érzékszerveid kiélesednek, állandoan figyelsz, a jelenre összpontosítasz. A közlekedes többi résztvevője csak a problémát jelentik, de nem foglalkozol velük, elméd, egész lényed a lehetőséget keresi. A pillanatot a kiugrásra. Aztán megleli és mar suhansz is tovább, célod felé. A tőbbiek lelassíthatnak ugyan, de ha a célod tartod szemed előtt megtalálod a megoldást, es kisebb nagyobb kanyarokkal ugyan, de célba érsz. Gondolataid tiszták, céltudatosak. Aztan hazaérsz. Letamasztod a motort a helyére. Fejed ismet megtelik a múlt emlékeivel melyek kósza gondolatokat szülnek. Látod még a célt ugyan, de elhatalmasodnak rajtad a régmult csalódások, a rossz tapasztalatok, az oly sokszor fájdalmas emlékek. Ismét belesüppedsz a napi gondokba, bár fejedben még él a szabadság lassan szertefoszló emléke. Tudod, hogy ezt az állapotot kell elérned a mindennapok forgatagában es nem hagyhatod hogy elnyomjon az. Élned kell! A jelenben kell Élned! Csak a jelen számit, a pillanat!

Mig egyedül hagyod magad utan a kilométereket, ez egyszerűbb. Aztan megosztod ezt az élményt valakivel, és közösen mentek tovább. A célok megváltoznak. Az út ugyanolyan göröngyös és kanyargós marad, de mégis visszaveszel a tempóból. Már nem csak magadért felelsz. Már nem az számit, hogy te célba érj, hanem hogy közösen, egymást támogatva, kéz a kézben együtt utazzatok és érkezzetek meg. Már nem magadat nézed, nem csak te számitasz. Óvatosabb leszel és azokban a kanyarokban amit addig nyugodtan 100-110-el vettél be, már 90-nél összeszorul a szíved, hogy mi lesz ha nem sikerül, ha valami hiba csúszik a számitásaidba, ha pont most vár egy olajfolt, vagy veszi a szembejövő nagyobb ívre a kanyart. Bele se mersz gondolni a következményekbe, előre félsz a láthatatlantól, félsz hogy valami baj történik es elveszíted.

Aztan történik valami, magad sem teljesen érted miért történik ez veled, hiába voltál óvatos. Bár nem volt sem olajfolt, sem szembejövő mégis akivel addig megosztottad utadat, egy stopptáblánál elengedi kezed, leszáll melőlled és külön folytatja útját. Elkezdesz töprengeni, nézed a közös múlt árnyait és csak állsz. Nehezedre esik újra felülni a motorra, azok a célok amik addig számítottak így már nem ugyanazok. Azok közös célok voltak. A saját utadtól elkanyarodtál, a saját célokat közösekre váltottad, de ezeket a közös álmokat egyedül már nincs értelme követned. Ő adott nekik értelmet.

Kis idő elteltével mégis magadra aggatod megtépázott kabátodat, és tovább indulsz egy másik úton, új célok felé. De bár ismét egyedül folytatod utadat mégis megmarad óvatosságod. Megfontoltabban mész tovább, él benned az emléke. Minnél többször veszíted el azt ki számodra fontos annál óvatosabb leszel. Míg végül már nem látod az út szépségeit, csak az előtted döcögő lovaskocsi hátsó prizmáját bámulod. Dühít a lassúsága, dühítenek a szembejövő autók, már tűhegynek látod azt a lehetőséget ahol kiugorhatnál amit régen, még a kezdetekkor, széles hatsávos autópályának láttál és gondolkodás nélkül kilőttél volna. Eltűntek a célok, csak a sivár út maradt rajta oly sok akadállyal. Tartasz valamerre, bár már magad sem tudod merre, már nem érdekel, csak visz magával a lassan megszokottá vált forgalom hömpölygése...