ÉLET A  MI UTCÁNKBAN  avagy   EGY BETÖRÉS TÖRTÉNETE

A  mi utcánk a falu szélénvolt,hiába volt főútvonal szakasz,azért eseménytelen volt.Itt nem halt meg senki,lakodalom sem volt és gyermek is csak ritkán született.Esemény számba esetleg az számíthatott amikor tőlönk kissé messzébb a Soványok hidja árkából előkerült a háború idejében el nem robbant bomba.És akkor mozgósították a falut,különösen minket a környékről,hogy tűzszerészek fel fogják robbantani a bombát és arra az időre mindenki nyissa ki az összes ablakokat,mindenki hasaljon le és tátsa ki a száját. Ez utobbi kissé nevetséges volt,ha a sült galambra gondolsz,de mint később megtudtam azért volt,hogy ne süketűljünk meg.Óriási robbanás volt,igazi háborús hangulat.

Aztán tovább tartott az egyhanguság,amig az Anna néni istálója ki nem gyulladt..Sosem tudtuk meg az okát és porig égett. Volt benne egy száz literes hordó tele petroleummal,az még robbant is,elolthatatlan volt.A tűzoltó parancsnok,mert olyan is volt,amolyan önkéntes,csak másnap jött ki a csapatával,hozták a pompát is,de már késő volt.Beleégett a tehén is,de azt nem fájlaltam annyira,talán jobb volt így neki,mert megfigyeltem,hogy a szarvai előre kanyarodnak és attóltartottam,ha még nőnek kiszúrják a szemeit.Na akkor inkábba sajnáltam volna,hogy vakon marad.Mi az összecsődült gyemek sereg ott téblaboltunk a vizpumpa körül,mert ilyet még nem láttunk,aztán eltereltek minket Ennyi élményünk volt az Anna néni tűzesetéből.

 Később a szomszédban lakó nagybátyám csűrjéből csapott fel a láng. Az is izgalmas volt,mert szerencsénkre Szováta felől jött egy motorkerékpáros,és ahogy a Gál hegyén ereszkedett le,ő vette észre a felcsapó lángot . Eszeveszettűl hajtott,verte a kapukat,tűlkölt és igy a nagy zajra mindenki felébredt,összecsődűlt és sikeresen eloltották a tüzet.Csak a széna égett, de a lángok a mi istálónk felé keringtek és nagyon kellett vigyázni nehogy nehogy az is tüzet fogjon. Később a ngybátyám mindent az apjára akart kenni,mert haragban voltak voltak  és azt terjesztette,hogy az öreg bizonyára szivarazott a klózetten és úgy kapott szikrát a széna,mely aztán folyamatosan gerjedt és lángra lobbant.De ennek sewm tudtuk meg soha az igazi okát.Később nagy esemény volt amikor hozzánk betörtek,de erről majd később.

A mi utcánkban mindenki ismerte egymást és valahogy felnőtt és gyermek mind korosztályokként csoportosulhatott.A felnőttek beszélgettek egymásközt,d e nem volt divatos a házalás,inkább az utcán,vagy vasárnap a templomból haza felé beszélték ki magukat.De nem így mi,gyermekek.Három ház volt ahova mi csoportosultunk szinte korosztályonként.Elsőként az Annuska néni aki a kanyarban lakott,ő volt a mindenki Annuska nénije,mert jobb szervező volt egy óvonőnél,és mi nagyon szerettük és hallgattunk rá.Neki volt egy lánya , Irén, és három fia: Lajos,Pista és Feri. Irén butácska volt, mert sosem avatták pionírrá,de minden pionír dalt azért ismert és énekelt is.Hangja  az szerintünk kitűnő volt,csak Pista bácsi szokta mondani,hogy fáj a füle mikor hallja,mert olyan orpentin hangon énekel.Hogy ez mit jelentett sosem kérdeztem,de nem is érdekelt.Nekünk tetszett az Irén hangja.Szembe velük lakott Elvira néni.Az ő gyermekei nem jöttek számításba,mert kisebbek voltak,de a testvére árvai,akiket szintén ő nevelt Albi,Nusi és Jenő, beletartóztak a bandába.És tőlünk is négy jöhetett számításba Olga, Jani, Jóska és én.A lányok mind egy idősek voltak,ugyanabba az iskolába jártak és néha együtt is tanultak.Jani Lsjossal volt egy ídős, Jóska Pistával,Feri ugyan nálam kisebb volt, de megértettük egymást.. Annuska nénire úgy néztünk, mint lelki anyánkra.Ő tudta mikor kinek van a nevenapja és akkor elmondta,hogy miből mennyit vigyünk hozzá és nem sajnálta az időt, nagyon finom sütiket sütött meglepetésként,szépen elhelyezte egy tálcára,csipke terítővel letakarta,virág csokrot  rakott össze őszirózsából,tubarózsából és sok másból,csak egyet nem értettem, miért kellett közéjük  a Judáspénz.Különben szép virág volt,de a neve már annyira visszataszító.Így küldött felköszönteni édesanyámat.Szegény, annyira meglepődött.hogy sírt örömében.

Gyakran gyűjtött össze minket és kirándúlni vitt a Nagymocsárra.Oda nagyon szerettünk menni,mert be lehetett látni egészen Görgényig.Jól látszott távolról amint a keskenyvágányú vasuton  a kicsi vonat szállítja a kitermelt gömbfákat a szászrégeni állomásra.Meg aztán a mocsár titokzatosságai közé tartózott,hogy rengeteg erdei vad száguldozik át rajta.Itt láttunk  közelről rókát,szarvast őzet.De ezeknél is izgalmasabb volt, hogy a háború alatt itt német hadirepülőtér volt,sokszor találtunk elszórt alkatrészeket és sok volt a lövészárok.Igyekeztünk  mindeniket megfeküdni és Annuska néni kellett nagyon figyelmes legyen,hogy nehogy valamelyikünk elmaradjon a csoportból. Innen hazafelé az erdőn kellett áthaladni.A néni ismerte a gombalelő helyeket és az ehető gombákat is.Szabadjára engedett,mert úgyis tudta,hogy ha valamelyikünk gombát talál tőle kérdi meg,hogy ehető-e,igy nem kellett tartania a szétszéledéstől. Nagyon sok gomba gyűlt össze: galambgomba,pereszke,vargánya,   keserű gomba,ezt imádtuk túróval sütve,ahogy csak a nagyi készítette,és ha nem is sok,de azért került a tarsolyba róka gomba is.Ezt szerette nagyon a család.És általában mindeniket elfogadták,mert tudták,hogy Annuska néni egyben gomba szakértő.

Másik kedvenc kiránduló helyünk az új román temető volt.Ide még nem temettek senkit,mert a sövénykerítéssel határolt még nem volt betelve,de ezt a részt az ortodox egyház  már előre lefoglalta és a közepe táján egy hatalmas keresztet állittatott fel. Itt szoktunk megpihenni a kereszt tövében. A kereszten rajta volt a feszület és a tetején román elképzelés szerint minden kellék,ugymint kalapács,szeg,kakas,félhold Nap és egy létra.Azt nem tudom mire emlkékeztethetett a létra? Talán elképzelésük szerint Jézus lógott a levegőben és a létráról verték kezébe a szegeket? Ezten is mint minden ortodox kereszten a feszület feje fölé egy lenvászon szöttes,népi motivumokkal díszitett törülköző volt erősítve.Sokszor elgondolkoztam azon,mennyire jó lenne otthon edénytörlőnek,mert itt csak az eső veri és nincs kihasználva.De haza vinni, szó sem lehetett,mert mit szólna Annuska néni ?!

Megfigyeltem, az ortodoxok temetéskor viszik a templom négy zászlóját, melyek keresztben csúcsosodnak és azokra is hatalmas preszkura,vagyis kör alaku fonott kalácsot tesznek törülközővel átkötve.Ezek szerint valami köze csak kell legyen a törülközőnek.A vezérkeresztet általában gyermek szokta vinni,azon kisebb a prerszkura is és csak zsebkendöt adnak hozzá. Temetésekkor hitük szerint minden útkereszteződésnél megállnak és ördögűzést végeznek.A pópa olvas a Bibliából és a halott hozzátartózói aprópénzt szórnak marokkal szét,  lefizetve az ördögöt,hogy ne kísérje a halottat. Mi mindig a sór végén mentünk és jól jövedelmezett,mert mind összeszedtük az eldobott pénzt,amit megtaláltunk.

Ez az új temető lejtős volt és jól lehetett szaladgálni, vagy legurulni,ahogy mi mondtuk henderikázni az aljba. Mikor aztán jól kifáradtunk és elfogyasztottuk az elemózsiát amit otthonról hoztunk csoportosan elmentünk a Gál-kúthoz forrásvizet inni. Nagyon tiszta és friss vize volt a kútnak,tele piócával.Én nagyon írtóztam tőlük.Megnéztük az erdő szélén, a mogyoró-bokrok között a dögkútat is.Ide hordták az elesett állatokat,de mire  mi láttuk már csak a csontvázak voltak halomban.Sokszór tele volt,de találtuk üresen is.Azt beszélték,hogy a csontokat az édességiparban használják fel,attól kemények a cukorkák.Na, nekem sosem kellett cukorka, csak a nagyi karácsonyfára főzött szaloncukrot ettem meg.A nagyi nagyon megértő volt velünk szemben.Különösen nyáron, vasárnap délutánonként, amikor összegyűltünk a nagy hancurozásra,mindig kitett magáért.Egy húszliteres fazakat megtöltött tejeskukoricával és azzal kedveskedett a jelen lévő gyermekseregnek.Azokon a vasárnap délutánokon többnyire fogocskát és bujocskát játszottunk.A fogocska nem volt izgalmas,  inkább fárasztó,mert abban kijelőlték, hogy ki a fogó s az addig szaladt míg egyet elkapott és a továbbiakban az lett a fogó..De a bujócskának meg volt a maga serdűlőkori varázslata.Az mindig kiszámolóü verssel kezdődött.Körben álltunk és az egyik elkezdte a verset,valahogy így: Madarak voltunk,földre szálltunk,búza szemet kapirgáltunk, jött a vadász puskájával,agyon lőtt a golyojával.Bumm.Akire esett a bumm,az lett a húnyó. Megállt  az   almafa mellett háttal nekünk és elkezdett tízesével számolni száziug,ez alatt el kellett rejtőzni. Mikor keresésre indúlt,kijátszva őt, a háta mögött oda kellett osonni a fához és kiütni azzal,hogy ipics-apacs.De ha valakinek nem sikerűlt és ő volt a fürgébb,akkor az lett a húnyó.  Ebben részt vettek mások is.Mindig ott volt a nagybátyám fia Vili,aki nagyobb volt mint mi,de együtt nöttünk fel és az utca elejéről Klári,akinek nem volt közömbös Vili.Egy alkalommal én már elbújtam a széna közé,ahonnan jó volt a kilátás,láttam a közelemben Vilit meg Klárit és épp kukorékolni akartam, hogy vegyenek észre,de Vilmos abban a pillanatban tapadt rá a Klári szájára, s nagyon összefonodtak.Láttam, hogy a srác amint fogja a lány kezét mindegyre a nadrágja elejéhez szorítja,ahol már látszott a dudorodás. Eltüntek ,s ők jöttek elő  legutolsónak,de akkor is csak azért,mert kiabáltuk,hogy vége s ha nem jönnek elő,tovább nem játszunk.Eléggé zavarban voltak.Vilinek ráfagyott a mosoly az arcára és Klári is sürübben pislogott.

Vilmos volt a báró, de csak azért, mert a háború idején az abafáji báró kastélyába menekültek,nagyon sokan. És mindenki próbált lopni a bárótól.Vili is hozott egy arany és egy kristály kávéskanalat,Egy kínai kancsót és hossá porcelán mosdótálat.Azt mondta mindezeket a báró kisasszony szobájában találta,és nagymamának ajándékozta,mert mindig ő védte meg az apja dűhétől. Mert őt árvaként kezelték,mivel az édesanyja elszökött a magyar húszárokkal  és sosem jött vissza,még a válóperre sem.Igy moistoha anyja lkett és az sokat verette az apjával,mert neki nem volt hajlandó szót fogadni. A mostohája talált ki egy rigmust és a Vili bosszantására velem mondatta el.,valahogy így:

Beróthi Klári nagy leány,kötény van a derekán,

Lázár vili szereti,feleségűl elveszi.

Hadd el Vilmos ne vedd el,nem győzöd meg puderrel!

Vili dühöngött és meg akart verni,de nem lehetett,védve voltam. Viszont más alkalmakkor csak ki töltötte bosszúját.Én nagyon árúlkodó voltam,de nem jószántamból.Bármit csináltak a többiek engem mindig megeskettek,hogy bizonyatyaságosúristen el nem mondom senkinek,meg hogy vakuljak meg,ne lássam reggel a napot.Én mindezeket el is mondtam,de amikor kérdőre vontak és édesanyám szeliden símogató szemével rám nézett és azt mondta,hogy én neki sohsem hazudtam,akkor folyt belőlem az őszinte vallomás.Ezért engem mellőztek.A bárónak Jani és Jóska volt a barátja,Lajos meg a tisztiszolga.Mert Lajos elválaszthatatlan volt tőlünk,naphosszat nálunk volt.Ő vezette a nagy komondort amikor a bárónak sétálni való kedve volt.Befogták a kutyát  a kis szekérbe,Vili beleült és elhúzatta magát sokszor a Marosig és vissza.Szegény Medvének,mert igy hívták a kutyát,a nyelve lógott a fáradtságtól.és akkor megetették romlott  szilva-befőttel,ettől meg berugott és fetrengett az ól előtt.

És megtörtént a mi utcánkban is az ötvenes évek elején a harmadik nagy esemény.Betörtek hozzánk. Késő őszi este volt, s Vili a mostohája hugával átjött hozzánk, édesanyám meg Magdi nénihez,így hivták a mostohát.,beszélgetni.Nekünk mindig kéznél voltak a társasjátékok,nem kellett sokat gondolkozni.Játszottunk ember,ne kmérgelődjet,de abban az időben a Vili nagypapája tanított a Szegfényemberre.Ez úgy volt,hogy kis papírszeletkékre ráírták: szegényember,bíró,hajdú és tolvaj.Ezeket kalapban összerázták és kellett húzni egyet.Senki nem tudta,hogy a szomszédja ki.Akkor megszólalt a szegényember, valahogy így: Szegényember lettem,ellopták tehenem,lovam ,mindenem.Gyanakszom..és akkor valakire rá kellett mutasson.Ha eltalálta a tolvajt,akkor méltó büntetést kapott,de ha vétett,akkor őt bübtették meg hamis vádért. A büntetés persze gyerekes volt: tenyeres,hajhúzás,vagy nyissa ki az ajtót és kiáltsa ki háromszór,hogy szamár vagyok.Akkor ez utóbbi elmaradt,mert Medve mindegyre veszettűl ugatott és féltünk kinézni..Később édesanyám is hazajött mert elérkezett a lefekvés ideje. Lefekvés előtt óvatosságból leellenőrizték,hogy van e elég petroleum a lámpában és az asztalon ott legyen egy skatulya gyufa,hogy bármi történik az éj folyamán ne kelljen kapkodni. Épp a gyufa fogyott el és miután tábortüzet raktunk az istálóban elzárták előlünk.A tiszta szoba asztalának a fiókjában volt és oda csak vendégváráskor volt szabad bemenni.Édesanyám óvatosan ment a sötét szobákon keresztül és amikor kihúzta a fiokot felnézrett és látta,hogy az ablak nyitva van.  Rohant ki és ráripakodott a nővéremre,hogy mit keresett a tiszta szobában és miért nyitotta ki az ablakot? De erre már nagyanyánk is felugrott,gyanut fogott és a lámpával mind bementünk.Én nagyon megijedtem,mert megállapították,hogy hozzánk bizony betörtek.  Hirtelen sommásan szétnézve,a toaletten ott volt a nagyi az nap kapott nyugdíja és ott volt a német cipő,egy német katona felejtette itt,de csak egyiket,s arra vártak,hogy édesapám talál majd megfelelő bört és társat készít neki. Ha ezek látványos helyről nem tüntek el akkor biztos semmi sem hiányzik,jött a népi bölcsesség. A viharlámpával még körbejárták az épületet,de semmi árulkodó nyomra nem találtak.Másnap reggel a rózsafa tövében a kerítésnek támasztva előkerült az ablaküveg is épen.,mert a hülye asztalos úgy csinálta,hogy az üveg beszegezése kivül legyen. És a Maros felé vezető mezei úton elhullva találtak egy szöttes abroszt is..Megnyugodtunk,hogy még ez is előkerült..Aztán a nagyí és édesapám még az nap készítettek fenyő deszkából két hatalmas táblát és betették az ablak közé.

Ez az idő akkor volt,amikor már mi is beletartóztunk a béketáborba. És  Szovjetunió nyújtotta béke,bizony nekünk sokba került.Az orszog hadisarcot kellett fizessen a jáltai  szerződés értelmében húsz évig.A baráti szovjetek a barátság jegyében mindentől megfosztottak.Élelem alig volt és nehezen állt helyre a termelés a háború után. Mindenért sorba kellett állni.Kénytelenek voltak bevezetni a jegyrendszert,a fontos alapélelmiszereket,  mint liszt,cukor,olaj és hús jegyre adták.És pont rendszer is volt,de az a ruhanemüekre vonatkozott..Egyik nap édesanyám sietve érkezett és mondtra,hogy lehet kapni nekem való cipőt és mindössze csak tizenegy pontot vesznek el..Igyekszik vissza,mert félretetette,hisz én már a második telet a nagyi széttaposott cipőjében töltöm.Bement a tiszta szobába,mert minden hivatalos irat és értékes tárgy a nagyi börtáskájában volt,amit egy zsidó asszonytól kapott és olyan finom bör volt,hogy abból szeretett volna cipőt csináltatni Olgának mikor konfirmál. Kinyitja a szekrényajtót és majdnem üres.Hiányzik a táska,pedig abban voltak a báró kanalai,a nagymama aranyfülbevalója zafir kövekkel és a nagyapám jeggyürüöje amit sosem hordott,azért is temették el nélküle.Hiányzott az édesapám vadonatúj télikabátja,amit most késittettek rendelésre és még ki tudja felsorolni.. Ez volt a nagy esemény,ami idővel feledésbe merült,mert az élet ment tovább és azt sem tudtuk ki az elkövető.

Hosszu évtízedek teltek el.Mindannyian szétszóródtunk.Jani,Vili és Lajos a közeli nagyvárosba.Én még messzébb.Irén húszévesen meghalt agyvelő gyulladásban,Nusi özvegy lett,Klátri elmezavart kapott.Időnként hallottunk egymásról,de mindenki élta a saját kiszabott életét.Aztán nagy későre értesültem,hogy Lajosnak megszökött a felesége és ő bánatában olyan foku agyvérzést kapott,hogy belehalt.És akkor évtizedek távlatából mint vulkán tört  fel a valós helyzet,akkor tudtuk meg,hogy a betörő Vilmos tisztiszolgája Lajos volt. Sha nem tudtuk meg az inditékot,meg azt,hogy a családja hogyan fogadta tettét.Azt mindenki tudta,hogy hadi árvák,nagy család és elég nehézségekkel küzdöttek, de az áldott Annuska néni,hogy tudott szemet hunyni ilyen gaztetten ?

Úgy került minden napvilágra,hogy Jani, aki Lajossal egy idős volt,sokszor tanultak együtt és sokat sakkoztak. Egy alkalommal Jani alaposabban figyelte az asztalterítőt amitől Lajos gyanut fogott és amikor Jani nekiszegezte kijelentését,hogy ez az abrosz a miénk,a   másik felugrott,kifehéredett és szinte üvöltötte,hogy nagy hülye vagy,mit keresne a ti abroszotok nálunk.Akkor Jani megmutatta a bizonyítékot.Az abrosz kockás volt és az egyik kockába kiváncsiságból kelme festékkel,apró betükkel beirta nevét,mert nem hitte,hogy mosáskor a festék megmarad..Ekkor derűlt ki,hogy Lajos volt a betörő.De akkor támadásba lendült,minden átkot rámondott Janira,hogyha valakinek elárulja,azok fogják érni. Majd mutatott egy pisztoly formát,melyen vallomása szerint most dolgozik s ha elkészül és jár  a  szája őt és édesanyámat lelövi,majd felgyújtja a házunkat. Mi kellett egy tizenéves súrmónak, persze,hogy berezelt és akkor helyben vérszövetséget kötöttek. Megszúrták az egyik ujjukat és a kibuggyant vért összedörzsölték. Ez volt az ő vérszerződésük és az adott szó tartott a sírig..Jani csak akkor tárta fel a valóságot.Bennem még felnőtt koromban sem állt meg a szó.

Magdi néni megöregedve a szomszéd városban lakott,ugy harminc kilóméternyire.

Készülődtem felkeresni és elmondani neki is az évtizedes titkot,de közben ő is meghalt. Most már annyira nyugtalanit, mert senki sincs már aki tanuja lett volna a betörésnek, akinek ki lehetne pakolni, s igy velem száll a sírba.De nekem  annyira megterhelő.