Kövezzetek meg, szerintem gyönyörű. Színek, illatok, mozdulatok egy pillanatban, olyanok ezek nekem, mint a festmények. Nem mindent kell érteni, néha elég érezni. :)

Válasz

Kedves Sándor, nekem ez is tetszett!
Várom a további írásaidat!

Válasz

:-)) Ki beszélt itt évszázados megoldásokról, más költőkről, írókról? Vagy arról, hogy dobjunk sutba bármit is?

Én nem egyetemes igazságokat hirdettem, hanem csak annyit mondtam, hogy igyekszek olyan lenni, amilyen vagyok. Én végig magamról beszéltem, arról, hogy micsoda miért olyan az én világomban. Nem rémlik, hogy bárkit is belekevertem volna. Bámulatos, hogy mégis kiszabadult egy ilyen fonál.

G. P. Smith, nézd. Képes vagyok más perspektívából szemlélni a dolgokat, de mindez nem elegendő ok azon, hogy akarattal, kényszerből változtassak magamon.

Számomra fontosabb az, hogy önmagam fejezzem ki zagyván, mintsem hogy ne önmagamat adjam bele egy közel sem zagyva alkotásba.

Ebben az utolsó két sorban össze is foglaltam mindent.

Persze, én sem vágyom mindig a zagyvaságra. De néha jól esik, ha kiemel a szürkeségből.

Válasz

Azzal, aki képtelen más perspektívából nézni a dolgokat, mint a sajátjából, nem lehet/nem érdemes vitatkozni!

Amikor a gabona zöld, magasra emeli a fejét, amikor pedig megérik, lehajtja.
Ez a lényeg! majd ha megérsz, megérted!:)

Én is lezártam a beszélgetést!

Válasz

Vagyis , dobjuk sutba az évszázados sikeres megoldásokat , hagyományokat klasszikus iróinkat , költöinket?-- csak azért hogy: Éljen a zagyvaság!!:

ÉN A MAGAM RÉSZÉRŐL AZ ESZMECSERÉT LEZÁRTNAK TEKINTEM!

Válasz

És ha pont ez a lényege? Felborítani a szokványos, földhöz ragadt világképet. Az értelmezhetőséget, a kohéziót, az összefüggéseket, a folytonosságot, az ésszerűséget?

Igen, zagyva. Valószínűleg. Én pedig imádom a zagyvaságot!
Abban a percben pedig egy harmonikus, zagyva valami hatott át engem.

:-)

Amúgy gondoltál arra, hogy talán létezik egy olyan perspektíva, melyből nézve értelmet kap az egész?

Csak kíváncsiságból :-)

Csak mert én, mint kételkedő ember gondolnék rá. És mihamarabb próbálnám megtalálni, vagy, ha nem megy, abbahagynám. És még akkor sem merném kijelenteni, hogy nincs értelme.

Csak ennyit mondanék: nem találtam meg a magam világában az értelmét.

De persze, ahány ember, annyi világnézet!

:-)

Amellett pedig továbbra is kitartok, hogy számomra sokkal több lényege van, sokkal teljesebb, egészebb, mint egy ugyancsak általam írt, több oldalas, értelmezhető valami.

Válasz

Engem nem győzött meg válaszod, mert szerintem minden versnek/műnek van valami értelme még akkor is ha csak érzéseket közvetít. De én itt inkább azt érzem, hogy zagyva az egész....mert nézzük csak: Éj van, aztán hajnalodik, aztán zöld az ég, majd pillangókék... Egy szöveg attól válik szöveggé, hogy az egymást követő mondatok tartalmilag is kapcsolódnak, továbbfűzik a mondanivalót. Ha ez a kohézió hiányzik, akkor az nem szöveg csak egymás mellé rakott mondatok zagyvaléka:S

Válasz

Válaszod kimeritő, megérthető--csak egy bajom van vele , hogy az ilyen természetű irásoknak van egy másik neve is Öncéluság-- ez meg egy közösségi oldal! Baráti üdvözlettel Zoltán.

Válasz

Akárhányszor újraolvasom, számomra akkor is egy egész marad, így, látszólagos értelem nélkül. Valahogy egyet alkot. Ezt pedig nagyon sok írásomról nem tudom elmondani. Egészebb, teljesebb, mint egy szépen megfont, nyomon követhető, megfontolt cselekménnyel, elszámolható mondanivalóval rendelkező írás – számomra. Talán pont azért, mert kikerüli az értelmet, az értelmezhetőséget. Ez számomra fontos, néha nélkülözhetetlen. Egyfajta játék a szavakkal. Egyfajta ugrándozás gondolatok, világok, élmények közt. Vagyis én így írnám le, hogy oszlassam a homályt, ami ezt a pár sort körülövezi. De persze ez az én perspektívám, az én világom. Igazából annyi történt, hogy megpróbáltam kiadni magamból mindazt, amit azokban a pillanatokban átéltem. A szavak erre önmagukban képtelenek, így az értelmen keresztül sem biztos, hogy jobban vissza tudjuk adni mindazt, ami néha eláraszt minket. Én az ész helyett, mellett egyfajta belső hangot, késztetést követtem, és csak úgy kifolyt, mint a víz a csapon. Ennyi történt.

Sohasem gondolkoztam azon igazán, hogy próza vagy vers/líra. Talán azért, mert ez számomra fölösleges, lényegtelen kérdés. Az ész, az értelem, a kategóriák kérdése ez. Attól, hogy megnevezem, hogy kategóriákba gyömöszölöm, az entitása nem fog megváltozni. Dönteni pedig nem akarok, vagyis nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá, hogy vágynék rá. Mert ha beleszólnék az eszemmel, az értelmemmel, és azt mondanám, már pedig ez mostantól vagy vers lesz, vagy próza, és vagy ilyenebbé, vagy olyanabbá faragnám, akkor többé nem lenne egész számomra. Értelmezhetőbbé, olvashatóbbá, kerekebbé válna talán, de számomra megszűnne, mint egész létezni. Szétrepedezne.

Röviden ennyit ezekről.

Jó éjt mindenkinek!

Válasz

kilógva a sorból nekem nincs bajom vele

Válasz