Egyre több a szakállas ember


Egyre több a szakállas ember? - Minden megállapításunk egyben kérdésként is felvetődik bennünk? -

Előre figyelmeztetlek titeket, hogy mindenre én sem tudom a választ. Rengeteg gondolat, idegtépő pillanat rejlik e sorok mögött, mégis higgadtan próbálom veletek megosztani mindennapjaim agytekervényzsugorító szürkeségéből felszínretörő sziluettjeit.

Ezeket én sem látom a napnál világosabban: sokszor félhomályban derengő igazságok, az is lehet csupán féligazságok a továbbiakban leírt szavak, melyek a mai élet örömeivel, s annál inkább annak bonyodalmaival szövődnek össze, sajnos olyan hálót alkotva, hogy ember legyen a talpán , aki kibogozza belsőm féltveőrzött titkait.

Ma sem menekültem el a világhálón másodpercenként frissülő hírek elől, bele- belelapozgatva az online magazinokba egyre zavarosabbá váltak a jelenleg agyonragozott gazdasági válsággal kapcsolatos információk. Megjegyzem : a bulvársajtó iránti érdeklődésem szinte nulla, olykor tiszta kíváncsiságból szánok rá pár percet. Viszont egyéb elfoglaltságom mellett naponta szeretek képbe kerülni a zavaros politikai harcok, gazdasági elemzések és nem utolsósorban olvasói vélemények csomagjából józan paraszti ésszel való értékelésük, leképezésük által. Hogy milyen eredménnyel? Még az is lehet mire végére érek a mondókámnak, erre is fény derül.

Úgy gondolom, valóban többen leszünk napról napra, akik férfiemberként szakállat fogunk növeszteni. Egyszerű indoklásként nevetségesnek tűnhet számotokra a válasz, hogy igenis meg van a helye minden eurocentnek, s ezáltal egész egyszerűen, ahogyan mondani szokás: nem jut zsilettre. Nem vetem meg a szakállat viselőket, nem háborodok föl az arc szőrzetének szakállá való növesztésén, hiszen mindenkinek alkotmányos joga van ehhez is, mégis fölöttébb érdekel, mit rejtegetünk valójában a szőrszálak mögött.

Ha még ezidáig nem dobtátok ki okfejtegető művem az ablakon, még mindig megtehetitek. Vessétek tűzre, égessétek el máglyán, csak engem kíméljetek! Nem a kritikától tartok, akkor nem fogtam volna hozzá. Hanem, hogy lesznek, ill. vannak- e hozzám hasonlóképp elmélkedő, magukat felvállaló olvasóim? Vagy a leírtak falrahányt borsóként vesznek majd el a gondokkal teli hétköznapjaink süllyesztőjében. Lesz, ami lesz és jöjjön , aminek jönnie kell!

Szóval: minden áldott nap csak azért nem borotválkozom, mert egyszerűen nincs rejtegetni valóm, sem frissen borotvált, tokásodó pofikám tükörképe láttán, sem a többnapos, borostás arcomat vizsgálódva. Amikor meg a szőr hosszúsága eléri, s egyben kimeríti a szakállnak nevezhetőség általános fogalmát, nem szoktam sokáig bíbelődni a döntéssel, mikor szabaduljak meg az olykor erős viszketéssel is fellépő mellékhatásoktól.

Bár földi halandóként nagyképűen hangozhat manapság, őszintén, szavahihetően, becsületesen, önzetlenül igyekszem olyan életet élni, hogy bárki előtt, akár legnagyobb ellenségeimmel farkasszemet nézve, esélyt nem adva a hazugságnak tegyek jót az embereknek, a legközelebbi rokontól kezdődően az utolsó ismeretlen idegenig együttvéve.

Nem hiszem, hogy sokan önmagukra ismernek, legyenek szakállt viselők vagy simára borotvált egyének, mert a jelenkor emberére oly ritkán jellemző fentebb boncolgatott jelzők kiveszőben vannak. Még mielőtt a feministákkal összetűzésbe kerülnék követem meg minden kedves női olvasómat, akik napjainkban tagadhatatlanul és szükségszerűen a trendnek, a divatnak megfelelően szintén használják a technika szőrzeteltávolító megannyi csodáját, nem kis csodálatunkra és örömünkre nekünk férfiaknak egyaránt. Ugyanúgy a fentebb említett tulajdonságok hiányossága jellemző korunk asszonynépére is, bármily szomorú, csalók, szemfényvesztők, boszorkányok voltak, s akadnak ma is a túlanyagiasodott világ megtestesítőiként. A kérdés csupán annyi: kinek, s meddig tűri, mit visel el belsője, mikor szólal meg a lelkiismerete.

Azok, akikről a továbbiakban szó lesz talán a legelején, valahol a kezdet kezdetén szintén ilyen tisztességes, becsületes szándékkal terveztek, irányítottak, s nem volt takargatnivalójuk, akár ádámévai meztelenséggel is megvalósíthatták volna az ideális világot. Amint azt a bibliai történetek ismerőiként jól tudjuk, sajnos jött a bűn, s az ezzel járó szégyenérzet. Pedig milyen nagy bátorság kellett az Isten közvetlen közelében elkövetett bűnbeeséshez!

Valahogyan a mai világ irányítói, felelősei, politikai és vallási szinten egyaránt nagyon eltávolodtak ezen alapelvektől, így ne csodálkozzunk, hogy ebből a világválságból, Urambocsá´, de sem Isten, sem ember nem látja a kiutat, sajnos. Kapkodó döntések, hatalmas bizonytalanság, mindennapi aggódás jellemző az egyszerű emberek életére, s eközben a vagyonokat felhalmozni óhajtó bankárok, a szabadkőművesek terveit megvalósító világkormányok romba döntik felelőtlen kapzsizságukban mindazt, amit megosztani kellene az emberekkel - gyarapodásunkra, megélhetésünkre, túlélésünkre.

Meddig lesz működőképes e gépezet, hol az ésszel felfogható magyarázata a mai történéseknek, vajon nem vesztébe rohan a világ? Bármilyen parányi részeire bontott egyedei e bűnös masinériának jelen vannak mindannyiunk közvetlen környezetében is, csak nem akarunk róla tudomást venni. Pedig az is benne van a pakliban, hogy már késő, akár ijesztő, akár elkeserítő e megállapítás.

A minap az egyik angol parlamenti képviselő 250.000 Librát ajánlott fel annak a közgazdásznak, aki képes volna megtalálni a megfelelő megoldást az euróövezet elhagyásához, amint arra szükség lenne. Vajon az első lépések, amelyeket havi gyakorisággal az európai uniós kormányok egyetemesen, kényszerből is jóváhagynak, mert mentőövre van szükség jelentik a megoldást? Csak legyen elég mentőcsónak, ha süllyed a hajó! Meztelen seggel szégyenérzetetünket eltiporva meneküljünk, mint a patkányok? Én szégyellem magam, hogy le kell írnom:

Világ telhetetlen bankárjai egybe süljetek, pokolra veletek!