1.

Judit a mának élt. Egyedülálló, fiatal nőként, rugalmas munkabeosztásának köszönhetően mindig talált lehetőséget egy kis szórakozásra. Nagy kanállal habzsolta az életet, nyitott volt minden újra. Jól keresett, így könnyedén kifizette a kétszobás, belvárosi apartman bérleti díját.

Nem sokat tartózkodott otthon, de amikor igen, akkor a fürdőszobában töltötte a legtöbb időt. Imádta a vizet. Egyszer, amikor szokásos fürdőjéhez készült (amit majdnem elfelejtett), szeleburdi mosollyal konstatálta a hálóban lévő rumlit, a szétdobált ruhákat, és arra gondolt, gyakrabban érdemelne ilyen minőségi szexet, mint amiben egy órája volt része. Rámosolygott a mellette fekvő férfire, aztán kiugrott az ágyból.

– Szükséges ez? – kérdezte a férfi. – Maradj inkább itt.

– Nem, nem – mondta Judit – te ezt nem értheted, szükségem van a fürdésre. Minden nap. Kikapcsol, megnyugtat, és ezért harmóniában telnek a napjaim. Nem akarom ezt megszakítani. – Azzal kisuhant a szobából.

 Miután elhagyta a szobát, mintha hallott volna egy halk szót, így visszafordult.

- Hogy mondtad?

- Nem szóltam, nem szóltam. Menj csak nyugodtan.

A kádba fürdősót öntött, poharába pedig pezsgőt – nem az elsőt az éjszaka folyamán –, melyet a tusfürdős és samponos flakonok mellé helyezett. Volt még egy tasak fürdőhab is, de jól tudta, hogy kár lenne azzal hígítani a vizet, ezáltal csökkenteni a só hatóerejét. Próbálta már korábban, és az eredmény csalódáskeltő lett.

Élvezte a lágyan mentolos illatot, telefonján ha nem Beethovent akkor Mozartot hallgatott.

Most, ahogy beletette lábujjait a vízbe, enyhén égette annak forrósága a bőrét, de pont így szerette. Óvatosan belecsúszott a kádba – a szimfónia már zengett – beszippantotta a természetesnek ható levegőt, és átadta magát a fürdő simogatásának. Az esetek többségében jobban élvezte, mint az alkalmi partnereivel történő együttléteket, de ezúttal nem. Most többször is eljuttatta az adott férfi a csúcsra, aki önzetlen volt, törődő és mindemellett kifejezetten jóképű. Még soha nem tapasztalta azelőtt, hogy ez a három tulajdonság egyszerre van jelen egyetlen emberben.

Telt-múlt az idő, amikor kihűlni érezte a vizet, leengedett belőle, és újranyitotta a piros jelzésű csapot. Egyszer csak motoszkálást hallott kintről, amitől mosolyra húzta a száját.

– Édes, minden oké? – szólt ki.

– Ööö, igen, persze – érkezett a bizonytalannak tetsző válasz.

– Nem szeretnél csatlakozni?

– Nem, nem, köszi, de most nincs hozzá hangulatom – hadarta.

„Ha nem, hát nem” – gondolta Judit, és ha lehet, még az eddigitől is kényelmesebb pozícióba mozgatta magát.

Néhány percre el is aludt, annyira elringatta a kényeztetés, viszont a konyhából beszűrődő csörömpölések, és ilyen-olyan hangok felébresztették. – Minden rendben, Pisti? – kérdezte, de nem érkezett felelet.

Eltelt egy rövidke idő, és kopogtattak a fürdőszobaajtón.

– Judit, bejöhetek? – István volt az. „Persze ki más lehetne?” – gondolta Judit.

– Hát persze, édes – rikkantotta vidáman. – Épp itt az ideje, te kis hamis.

Várta, hogy megpillantsa a férfi kimunkált izmait, és kívánatos péniszét, ám amikor István görnyedten, egy szál gatyában jelent meg, elbizonytalanodott.

István teste néha megfeszült, lába remegett, kezével a tökét markolászta, feje vörösen égett, és Judit elkerekedett szemekkel követte minden mozdulatát. Már épp kérdezni akarta, hogy mi a baj, amikor a férfi kinyögött egy „sajnálom”-ot, és lehuppant a lány feje mögötti vécére.

– Mit csinálsz? – kérdezte megrökönyödve, István viszont nem szólt, sőt, rá sem nézett.

Amikor az első fura hangok kicsúsztak, Judit megdermedt. Amikor rájött, hogy egész pontosan milyen szituációba csöppent, öklendezni kezdett. Már csak abban bízott, hogy a fürdősó aromája elnyomja a szarszagot, de csalatkoznia kellett. Nem nyomta el. Egyáltalán nem.

2.

István jóvágású fiatalember volt, aki bár nem sűrűn, de néha barátai hívására kimozdult fészkéből. Nem volt egy partiarc, de sármával könnyedén hódította meg a nőket.

Azon az estén, mikor megismerkedett Judittal, az anyja csirkepaprikást küldött neki. Nem gondolta, hogy gond lesz, ha két bő tányérral megeszik belőle, mielőtt nekiindul az éjszakának többedmagával.

Az első jelek akkor mutatkoztak, amikor a taxival Judit lakására tartottak. Kellett neki felajánlania, hogy hazakíséri, bosszankodott. Imádkozott, hogy elkerüljék a huppanókat, ám a sofőr, mintha csak őt szívatná, előszeretettel hajtott bele mindegyikbe. Ilyenkor István arcizmai megfeszültek, homloka gyöngyözni kezdett, és emberfeletti erőfeszítésekbe került megfékezni a kitörni készülő vulkánt. Keresztbetett lábakkal ült Judit mellett, és először azért rimánkodott magában, nehogy felhívja magához, viszont miután egy gyors fejszámolást követően rájött, hogy a távolság miatt nem fog tudni hazaérni idejében, már azért, hogy mégis hívja fel. Szerencséjére Judit megtette az ajánlatot. István azt tervezte, hogy egy gyors szeretkezést követően megvárja, hogy a lány elalszik, és akkor könnyít magán, amikor lehetősége lesz mindent elrendezni maga után.

Már a folyosóról az emeletre vezető lépcsőn is óvatosan lépkedett, a gyötrő kínok viszont nem enyhültek. Egyre vadabbul kavargott a vihar István gyomrában, és félő volt, hogy idő előtt összeszarja magát. Judit megfogta a kezét, átkarolta, és lassan mozogni kezdett, mintha csak táncolna. Istvánnak pont ez hiányzott. Kibújt a nő gyengéd szorításából, megcsókolta, és azonnal leteperte.

Keserves kínok között juttatta el Juditot háromszor is a csúcsra, de látta rajta, hogy ő kifejezetten élvezi. Nem számított rá, hogy a nőnek ekkora étvágya lesz, de ha már így alakult, próbálta minél jobban, és persze fürgébben ellátni feladatát.

Befeküdtek az ágyba, Judit ráhajtotta a fejét István mellkasára, és olybá’ tűnt, elszenderedik. A fiú ezt látva örült. Alig várta, hogy kitörhessen a szobából, és berobbanhasson a mosdóba. Ekkor, számításait keresztbehúzva, Judit szeme felpattant, és így szólt: - Te jó ég, majdnem elfelejtettem megfürödni.

„Baszd meg!” – gondolta István. – Szükséges ez? – kérdezte hangosan. – Maradj inkább itt.

– Nem, nem – mondta Judit –, te ezt nem értheted, szükségem van a fürdésre. Minden nap. Kikapcsol, megnyugtat, és ezért harmóniában telnek a napjaim. Nem akarom ezt megszakítani. – Azzal kisuhant a szobából.

– Fleff! – adott ki fura hangot István alfele, amire Judit visszadugta a fejét.

– Hogy mondtad?

– Nem szóltam, nem szóltam, menj csak nyugodtan – felelte idegesen, és magában imádkozott, hogy Judit gyorsan távozzon a szobából. Szerencséjére úgy történt, így csak egymaga volt kénytelen megbirkózni a percekig bent terjengő dögszaggal.

István pánikba esett. Felhúzta a gatyáját, és elindult, hogy valamilyen megoldást találjon égető problémájára. Bekukkantott a konyhaszekrényekbe, de egy darab kukászsákot sem talált, amit esetleg odakint használhatna, amíg a nő fürdik. Megfordult a fejében, hogy igénybe veszi Judit egyik lábasát, de végül arra jutott, hogy attól már kevésbé bunkóbb dolog, ha elmondja az igazat.

Judit közben kiszólt, hogy csatlakozhatna hozzá, de István nem kívánt élni a lehetőséggel.

Várta, hogy a nő kijöjjön. De az nem jött. Eltelt már vagy negyven perc, és Istvánnak minden baja volt. Ide-oda járkált, leült a székre, majd felállt, és átment a kanapéra. Keresztbetette a lábát, és kezével a nemi szervét nyomkodta, mintha az segítene. Segglyukát ökölbe szorítva fészkelődött, és érezte, hogy már tényleg csak pillanatok kérdése, és kiárad a szarfolyó. Felpattant, utolsó józan gondolatával meggyőzte magát, hogy ez úgyis csak egy egyéjszakás kaland volt, majdcsak túlteszi magát rajta ő is és a lány is, és kopogott a fürdőszoba ajtón.

– Judit, bejöhetek?

– Hát persze, édes – rikkantotta vidáman. – Épp itt az ideje, te kis hamis.

István benyitott, egy szál gatyában, vérvörös fejjel dermedten állt néhány pillanatig, majd kinyögött egy „Sajnálom”- ot, és ráült a kád melletti vécére.

– Mit csinálsz? – ült fel a nő, és válla felett hátrasandítva figyelte, ahogy István erőlködik a budin.

István nem mert ránézni. Amikor az első gyomorforgató hangok kicsúsztak, még próbálta valamennyire kontrollálni a helyzetet, de aztán úgy gondolta, megette a fene az egészet, és szabadjára engedte a már jó ideje fortyogó lávát.  

3.

Néhány hónappal később újra összefutottak egy szórakozó helyen. István elsüllyedt a szégyentől, és elsőre Judit is megszeppent, ám utána ördögi terv született a fejében. A menekülő férfi után sietett, és elkapta a kezét, mielőtt kiléphetett volna. Mosolyogva köszönt, megpuszilta, és István meglepődött, hogy nem hozta szóba azonnal az esetet. A lány meghívta egy italra, ami még jobban elbizonytalanította, de a világért sem szerette volna újra megbántani, így elfogadta. Beszélgettek. Mindenféléről, barátok, munka, szórakozás –kivéve persze azt a bizonyos éjszakát, mely végén István ruháival az ölében, magyarázat nélkül elsomfordált –, és egy idő után felváltva kérték az italokat. Hamar berúgtak.

Judit felhívatta magát István lakására, és a bódult állapot ellenére is véghez kívánta vinni tervét. Bosszút akart állni. Nem, nem az volt a terv, hogy összeszarja István vécéjét, és lelép, hanem annál sokkal kegyetlenebb.

Az együttlétek után – melyek ezúttal talán mégjobban sikerültek, mint az első alkalmon, – amikor István már aludt, Judit egy hirtelen, ámde óvatos mozdulattal lerántotta róla a takarót, elővette a telefonját, és készített néhány képet. Majd visszafeküdt mellé.

– Nem vagy éhes? – kérdezte István, amikor felébredt.

– Hát – mondta Judit –, tudnék enni. Rendelhetünk valamit.

– Rendelni? Ugyan! Összeütök valamit.

– Te tudsz főzni? – kerekedett el a szeme.

– Igen. Egy időben anyám küldte a kaját, de inkább lemondtam róla.

– Csupa meglepetés vagy – mondta, miközben a tiszta szobát mustrálta.

Ahogy kimentek folyosóra, kellemes illat csapta meg az orrát, de nem kérdezte meg a férfit, mi az. Úgy hitte, vagy a felmosó vagy pedig légfrissítő az.

Körülnézett a rendezett nappalin, megakadt a szeme a tiszta konyhán, a könyvespolcon. Nagyot sóhajtott, és rápillantott a serpenyővel egyensúlyozó fiúra. Behunyta a szemét, majd elővette a telefonját, és kitörölte a korábban készített képeket.

– Akkor hát – lépett oda István mögé mosolyogva, és a fenekére csapott –mesélj magadról egy kicsit!