Egy emlékezetes nap

Elérkezett az a pillanat, amikor a kedvtelenség és az egyhangúság olyan szinten túltengett bennem, hogy már egy órája a semmit néztem a terasz szélén… Itt a nyár, a madarak csiripelnek, a nap süt, és én mégis unatkozom. A húgom a nagyszüleimnél, anyáék vásárolnak, Minyon pedig itt fekszik előttem. Ő is elfáradt a semmittevésben, akárcsak én.   Hosszú lábait az árnyékban nyújtóztatta ki…

-          Mondtam már, hogy fura neve van a kutyádnak?

Csenge hangja törte meg a csendet.

-          Igen, már említetted.

Körülbelül százszor… Egyébként igen, fura név egy bernáthegyinek.

-          Mit csinálsz? – Kérdezte kíváncsian és lekuporodott mellém.

-          Semmit.

-          Az nem túl izgalmas. – Meredt a távolba.

Nem értem a lányokat. Miért kellene nekünk is folyton agyalni valamin? Ők nem tudnak csak úgy ülni? Láthatóan próbált csak nézni ki a fejéből és nem gondolni semmire, de nyilvánvaló volt, hogy kattog az agya.

-          Van kedved kijönni a tisztásra? Most nyíltak ki a pitypangok!

Úgy közölte, minta a legújabb Need for speed került volna piacra… De jól esne egy kis mozgás, szóval nem bánom, jöjjenek azok a pitypangok!

-          Felőlem mehetünk. – Mondtam és felálltam.

-          Minyon is jöhet? Egy kis séta nem árthat…

Fogalmam sincs, hogyan tud így nézni, de nem bírok neki nemet mondani. Így hát felmarkoltam a pórázt és elindultunk a tisztás felé. Igazság szerint nem tudom, mit gondoljak Csengéről. Már vagy két éve ismerem, de mostanában valahogy máshogy néz ki…

-          Amúgy mit csináltál ma, mielőtt semmit?

-          Igazság szerint semmit. – Még kimondani is unalmas…

-          Akkor még jó, hogy elrángattalak. Szerintem a semmittevés az egyik legidegesítőbb dolog az életben. Mármint ott van az a sok teendő és a vágyak, hogy azt csináld, amire suli időben nincs időd. Például ott van az a sok könyv, amit feladtak a nyárra. Még alig olvastam egy-kettőt. Biztos neked is vannak ilyen vágyaid!

-          Igen, persze.

Fogjuk rá, hogy vágyak… Egész napot végig gépezni, elbiciklizni a tóig megállás nélkül, meg ilyesmi. Hogy őszinte legyek az olvasmánylistát még elő sem vettem. Abban sem vagyok biztos, hogy megvan…

-          De persze néha kell egy kis őrültséget is csinálni, elvégre kamaszok vagyunk vagy mi! – Mondta nevetve és elkezdett szaladni a rét felé.

Minyon persze rögtön utána. Szerencsére már egy ideje lecsatoltam a pórázt, így nem rántott magával. Néha azon gondolkodom, hogy Csengét jobban szereti, mint engem. Persze őt nem nehéz kedvelni. Elkezdtem én is szaladni, hátha utolérem őket. Csenge hosszú haja lobogott a menetszélben, lábai csapták a homokot hátra. A kutyám meg loholt utána. Én pedig a kutya után. Elnevettem magam és úgy futottam tovább. Amint bekanyarodtunk a tisztásra megálltam, hogy lihegjek. A térdemre támaszkodtam, fel sem néztem egy darabig. Amikor már nem ziháltam ismét elindultam utánuk, de már sétálva.
Igaza volt Csengének, a pitypangok most nyíltak ki. Az egész réten sárga virágok voltak. Na jó, ez azért szép. Csenge ott játszott Minyonnal a rét közepén. Még csak nem is zihált. Vidáman ugrált, szökdécselt és kacagott. Magamról megfeledkezve bámultam őt. Olyan volt, mint egy táncoló tündér. A haja meg-meglibbent a szélben, az arca kipirosodott a játékban. Olyan könnyedén, akkora szeretettel játszott azzal a hatalmas kutyával, hogy az elmondhatatlan. Közelebb léptem hozzájuk, szinte tátott szájjal. Ő rám nézett. Nem tudom mit láthatott a szememben, de egy fél pillanatra elkomolyodott, majd elpirult és szégyenlősen elfordította a fejét.
Ott és akkor történt valami. Valami megmagyarázhatatlan, mégis természetes, akár a lélegzetvétel. A szívem erős dobogással igazolta ezt. Ott és akkor már tudtam, hogy vége az unalmamnak, többé sohasem fogok unatkozni, ha vele lehetek, ha nézhetem. Ott és akkor, szerelmes lettem…